„Bár hideg volnál, vagy meleg!”

Tadeusz Dajczer: A hit fénye a harmadik évezred küszöbén – Tartalomjegyzék

A sivatag a megpróbáltatások helye, ahol viselkedési formák polarizálódnak. Egyszer négy diák, akik jó barátok, elhatározzák, hogy Líbiába, a sivatagba utaznak. Dzsipen akarnak átjutni a sivatagon. A történet olyan, mintha csak egy filmben játszódna. Először járnak sivatagban, rövidesen eltévednek, később drámai helyzet alakul ki – a dzsip nem bírja a megpróbáltatásokat, elromlik. Nem tudják mihez kezdjenek, nem marad más hátra, mint várni az esetleges segítségre. A sivatag, mint tudjuk, szörnyű, rémisztő, különösen amikor az ember helyzete kilátástalan. Napközben kegyetlen hőség, éjszaka iszonyú hideg. Mindehhez az élelem egyre fogy, vizük is kevés van már, a feszültség tehát egyre nő. A megmaradt vizet négy felé kell osztani a négy személy részére. A víz már annyira kevés, hogy mindannyian feszülten figyelik annak a kezét, aki szétosztja. – És megtörtént.

Kétségtelen, a feszült tekintetek miatt a kéz, mely a vizet öntötte megremegett, és a homokra csordult egy kicsi. Az expedícióban résztvevő barátok feszültsége és idegessége hirtelen kontroll nélküli agresszióba csapott át: "Hogy önthetted ki, miattad veszünk most el!” Azután meg minden úgy zúdult rájuk, mint a lavina. Az érzelmeik kerekedtek felül. Kiömlött a maradék víz is, s az egymást ütlegelő barátok a homokban kavarogtak. Amikor végre észhez tértek, egyikük már nem tudott felállni, megfulladt. Ez iszonyú volt.

Az, ami ezután történt, hogy feltűnt egy helikopter, amely elszállította őket, a három élőt, és a negyedik holttestét, valójában már nem volt fontos. Csak az volt fontos, hogy valami iszonyatos dolog történt közöttük, hogy ők már nem ugyanazok az emberek voltak. Ebben a líbiai sivatagban gyilkosság történt olyan barátok között, akik előtte azt hitték magukról, hogy egymásért készek akár az életüket is feláldozni.

A sivatagi helyzet felszínre hozza azt, ami az emberben mélyen rejtve van. Feltárja az emberi szenvedély és rossz azon rétegeit, melyek igazából csak a nehéz helyzetekben jelennek meg. Ezért mutatja meg a sivatag, milyen az ember – az igazságot mutatja meg róla. A sivatagban az ember meglátja, mire képes gyengesége, bűnössége, érzéketlensége által. Az ember ott szemtől szembe kerül azzal a rettenetes igazsággal, hogy ki is ő maga Isten látható segítsége nélkül. A puszta kopársága leleplezi az ember nyomorúságát, megmutatja mezítelenségét, mivel itt eltűnnek az illúziók, és nincs hová rejtőznie. Az ember élhet felületesen, mintegy önmaga felszínén. Csak a nehéz élethelyzetek, a puszta tapasztalatai kényszerítik választásra, miközben fényt derítenek a benne rejlő jó és rossz mélyebb rétegeire is.

A puszta azonban nem csupán napfényre hozza rólad az igazságot, de ugyanakkor bensőleg át is formál, polarizálja magatartásodat. A puszta kegyelme lehetővé teszi, hogy legyőzd a langyosságot, mert a puszta választásra kényszerít. Választás előtt állva meglátod, hogy mire vagy képes, és felismered a két legfontosabb valóságot: egyrészt Isten felfoghatatlan szeretetének és végtelen irgalmának valóságát, másrészt saját bűnös voltod és tehetetlenséged. Amíg langyos keresztény vagy, akinek minden sikerül, és akinek nincs semmilyen problémája, addig a hit fényében drámai a helyzeted. Addig magad is elboldogulsz és Istenre nincs szükséged – ez nem más, mint a gyakorlati ateizmus helyzete.

Annak végső értelmét, hogy miért vezet Isten egy embert, egy népet, vagy egy társadalmat a pusztába, az Apokalipszis szavai adják meg nagyon világosan: "Ismerem cselekedeteidet, hogy sem hideg nem vagy, sem meleg: bár hideg volnál vagy meleg! De mivel langyos vagy, és sem hideg, sem meleg, kezdlek téged kivetni a számból.” (Jel 3,15-16).

Isten számára elviselhetetlen állapot az ember langyossága, visszataszító, képtelen ezt elviselni benned, és ezért kell előbb vagy utóbb elvezetnie a pusztába. A pusztai helyzet polarizálja magatartásunkat, olyan helyzetet teremt, amelyben az ember nem lehet langyos, csak meleg, vagy hideg. Mózes, az Ószövetség nagy szentje a pusztában szentelődött meg, és nemcsak ő. Mások viszont gyilkosokká, bűnözőkké, bálványimádókká váltak. Az Egyházatyák tanítása szerint Isten azért vezeti a pusztába az embert, hogy vagy higgyen Benne, vagy káromolja Őt. Vagy hit, vagy káromlás, de semmiképpen sem langyosság. Így volt ez a bibliai pusztában. Sokan gyalázták az Istent, mások viszont megszentelődtek. A puszta kegyelme nem hagyja, hogy a gyakorlati ateizmus állapotában maradjon az ember.

A pusztai helyzet lehetővé teszi, hogy megértsd, mennyire értelmetlen egyik embernek a másik felett mondott bármilyen ítélete. Segít leküzdened azt a hajlamodat, hogy másokat megítélj. – Mit tudhatsz ugyanis arról az emberről, akivel az utadon találkozol és akiben talán annyi rosszat látsz. Hiszen ami döntő fontosságú, az az ő léthelyzete. Lehetséges, hogy épp megpróbáltatások sorát éli át, lehet, hogy épp egy pusztai szakaszban van. Tehát hagyjunk abba mindenféle ítélkezést mások felett.

A puszta a Sátán számára is kiválasztott hely, mert az ember a pusztában gyenge és könnyen esik kísértésbe. A Sátán kihasználja ezt a helyzetet. Ugyanezért a pusztában sokszoros a lázadások lehetősége. A választott nép a pusztán áthaladva rendkívüli kísértéseket, lázadásokat, drámai helyzeteket élt át. Istentől való eltávolodásukat az aranyborjú imádása fejezi ki.

Az ember a pusztában megváltozik, más lesz, mert magatartásának polarizálódása következtében átalakul. Tehát vagy jobb, vagy rosszabb lesz. Válhat belőle gyilkos, de szent is.

> Következő rész: A puszta – a kiüresedés helye

Köszönjük, ha – bár kisebb összegű, de rendszeres – utalással segíted hittérítő munkánkat!

Metropolita Egyesület 3600 Ózd, Pázmány utca 6. Nyilvántartási szám: 01-02-0016428 I Adószám: 18876842-1-05 HUF Számlaszám: 10700598-69996096-51100005

Válaszolj Válasz elvetése

Metropolita Egyesület 3600 Ózd, Pázmány utca 6.
Nyilvántartási szám: 01-02-0016428 I Adószám: 18876842-1-05
HUF Számlaszám: 10700598-69996096-51100005