Register
A password will be e-mailed to you.

Valtorta Mária élete és írásainak létrejötte
<< Valtorta Mária: Jézus és a Nőtanítványok – Tartalomjegyzék
<< előző rész: A lányod Istené!

Egy ördögűzés után az apostolok arról beszélgetnek, hogy miért szállja meg az ördög az embereket. Jézus kijelenti, hogy háromféle út vezet a megszállottsághoz, az érzékiség, a kapzsiság és a kevélység. A három út közül az első sose hiányzik. Az ördögtől való megszabaduláshoz pedig mindig szükséges, hogy valaki meg akarjon szabadulni tőle. Az akaraton múlik minden.
 
Máté felteszi a kérdést:
– Mester, miért látjuk, hogy sok asszonyt megszáll az érzékiség ördöge?

– Azért, Máté, mert a nő nem azonos a férfivel kialakulásában és az eredeti bűn hatását illetőleg. A férfi többféle, többé-kevésbé jó célra vágyakozik. A nő csak egyre: a szeretetre. A férfi alkata más. A nőé érzékenyebb, mint a férfié, mert rendeltetése, hogy szüljön. Tudod, hogy minden tökéletesség növeli az érzékenységet. Akinek tökéletes a hallása, meghallja azt, amit más füle nem vesz észre, és öröme telik benne. Így van ez a szemmel, az ízléssel és a szaglással is. A nőnek kell Isten kedvességét képviselnie a földön, a szeretetnek kell lennie, meg kellett testesítenie ezt a tüzet, amely Azt mozgatja, Aki Van. E szeretet megnyilvánulásának, tanúbizonyságának kell lennie.
 
Azért Isten rendkívül érzékeny lélekkel ajándékozta meg a nőt, mert amikor egy napon anyává lesz, értenie kell ahhoz, képesnek kell lennie, arra, hogy megnyissa gyermekeinek szemét és szívét Isten szeretetére és a hozzá hasonlók szeretetére, úgy, amint a férfinek meg kell nyitnia gyermekeinek értelmét a megértésre és a cselekvésre. Gondolj Istennek önmaga részére adott parancsára: "Alkossunk segítőtársat Ádámnak!" Isten, aki maga a Jóság, csak jó társat volt képes alkotni Ádám számára. Aki jó, az szeret. Ádám társának azért képesnek kellett lennie a szeretetre, hogy boldoggá tegye Ádámot. Annyira képesnek kellett lennie a szeretetre, hogy Isten mása, munkatársa és helyettese lehessen a férfi szeretetében, aki az Ő gyermeke, úgy, hogy még azokban az órákban is, amikor az Istenség nem nyilvánul meg teremtménye számára szeretetteljes szavával, a férfi akkor se érezze magát boldogtalannak a szeretet hiánya miatt.
 
A Sátán tud erről a tökéletességről. A Sátán nagyon sok dolgot tud. Ő az, aki a kígyó ajkával beszél, vegyítve hazugságokat az igazsággal. Gyűlöli az igazságot, ő maga a Hazugság, s csak azért beszél – ezt jól jegyezzétek meg mindnyájan, akik éltek és élni fogtok – hogy félrevezessen az áltatással, és azt sugallja, hogy amit mond, az nem sötétség. hanem világosság. A Sátán ravasz, alattomos és kegyetlen. Behatol a tökéletességbe, megmarja, ott hagyja mérgét. A nő tökéletessége a szeretet, így eszközzé válik a Sátán számára arra, hogy egyszerre uralkodjék a nő és a férfi fölött, és elterjessze a rosszat…

– De akkor a mi anyáink?
– János, félted őket? Ne félj, nem minden nő válik a Sátán eszközévé. A nők mindig tökéletesek az érzelemben, és mindig végletekbe mennek a cselekvésben: vagy Isten angyalai akarnak lenni, vagy a Sátán ördögei akarnak lenni. A szent asszonyok, és a te édesanyád ezek közé tartoznak; Istenéi akarnak lenni és angyalok.
– Nem tűnik számodra igazságtalannak a nő megbüntetése, Mester? A férfi is vétkezett!
– És a jutalma? Isten megmondta, hogy a Nő által tér majd vissza a világba a Jó, és ő fogja legyőzni a Sátánt. Sose bíráljátok Isten cselekedeteit! Ez az első dolog, amit mondani akarok. Hanem gondoljatok arra, hogy amint a Nő által lépett be a Rossz, a Nő által lép be a világba a Jó is, és ez igazságos. A nő fog megsemmisíteni egy oldalt, melyet a Sátán írt. Egy Nő könnyei teszik majd meg ezt. És majd később, miközben a Sátán mindörökké kiáltozni fog, íme, a Nő éneke elnyomja majd ezeket a hangokat.
– Mikor?
– Igazán mondom nektek, az ő hangja már felszállt az égbe, ahol öröktől fogva énekli allelujáját.
– Mit fog tenni? Mi egyebet tesz majd?
– Megfordítja Éva hármas bűnét: Ő lesz a Tökéletes engedelmesség, a Tökéletes tisztaság, a Tökéletes alázatosság. Ezek képezik lénye alapját, s rajtuk áll királynőként és győzedelmesen…

>> következő rész: Mire jó a nő? És mit jelent a "társmegváltás"?

* * *

Köszönjük, ha – bár kisebb összegű, de rendszeres – utalással segíted hittérítő munkánkat!

Etikus Adománygyűjtő Szervezet Logó
Evangelizálunk az online térben (Metropolita), evangelizálunk az utcán (Győztes Bárány Közösség), és mélyszegénységben élő családok között, akiket élelmiszerrel, tüzelővel és taníttatással segítünk (Nyitott Ajtók Misszió), valamint egyengetjük állami gondozott gyerekek sorsát (Legyél Nevelőszülő!).
Metropolita Egyesület 3600 Ózd, Pázmány utca 6.
Nyilvántartási szám: 01-02-0016428 I Adószám: 18876842-1-05
HUF Számlaszám: 10700598-69996096-51100005

907 hozzászólás

  1. Piómikolaus8

    A sátán és a nő. Ez a címe a fenti beírásnak:Amit úgy értrelmeznek a sátán és a nő együtt egy célért dolgozik mintha egyek lennének.
    Tehát teólógiailag hibás már maga a címe és félrevezető.
    A bűneiben,gyarlóságaiban elesett nő,a nő aki vétkezett és az Úr irgalmáért esedezik,kérvén bűnei bocsánatát és egyben a kegyelmet is
    mint gyógyírt a lelkének megerősítésére,hogy ugyanazt a bűnt újra ne követhesse el.Tehát a címnek,egy címnek, már mutatnia kell az irányt az üdvtörténeti irányt,hogy ne legyen félrevezető.Mert ugye a sátán és a nőt megfordítom mert félrevezetésképpen direkt fordítva írták fel:eredetileg így szól a cím:A nő és a sátán!Tehát MAriann Légyszi
    kerüld a teológiai bakikat.Inkább iratkozz fel egy teológiai szemeszterre,vagy látogass teológiai előadásokat.De szívesen olvasom ez ilyen cikkeket is mint a kisgyerekek kezdő lépéseit az életben.
    Isten Álldja!

    Válasz
  2. Mariann

    Egy No legyen no es maradjon meg olyannak, mint ahogyan a Atya teremtette.
    Maradjon meg tisztanak, legyen tartasa, s ne fedje fel a noi szepseget, amivel a teremto megajandekozta.

    Amikor kovetjuk Jezus Urunk tanitasait, es igyekszunk a testi-lelki
    tisztasagunkat megorizni, ugy nem fogjuk kovetni a satant.
    Amikor pirositjuk az arcunkat, illatositjuk magunkat, felfedjuk a testunk
    szepsegeit, amivel az Ur megajandekozott Bennunket, innentol a satan kovetoi leszunk,
    s egyben elertuk azt, hogy Istent magunkra haragitsuk, s elfelejtve a
    bibliaban leirt tanitasokat.
    Mennyi, de mennyi not latni, hallani a mai vilagban, hogy szenvednek,
    mivel nem talaltak meg az igazi szeretet, s elhagyatottak, s hiaba a sok szepitkezes, szalon, fitt termek….stb.

    S ez mind azert kovetkezett el, mert a satan utjat jartak, s nem az igazi szeretett kerestek, hanem a testi szerelmet, sajnos nagyon sokan
    elfelejtve a csaladot, a gyermekeiket, s nem gondolva a szentirasban
    leirt figyelmeztetesekre.
    Egy no, mivel eletet ad, gyermekeket szul es tanit, igy ugy kellene viselkednunk, hogy elerjuk azt, hogy mi is Jezus tanitasai altal eljuk meg a mindennapokat, es vigyazzunk lelki tisztasagara, es a gyermekeinknek is ily modon peldat mutatva,
    hogy nem a testi, hanem a lelkitisztasag a legfontosabb, es az oszinte,
    onzetlen, tiszta szeretet, amiben boldogan lehet elni, es tiszteletben
    tartani, es kovetoje lenni a termeszet szepseget,
    mert nincs annal szebb, mint az eredeti szepseg.

    Válasz

Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.