A puszta szimbólikája

Tadeusz Dajczer: A hit fénye a harmadik évezred küszöbén - Tartalomjegyzék

< Előző rész: A hitből eredő béke

A puszta (sivatag), mint földrajzi hely és mint egy bizonyos emberi helyzet szimbóluma, nem feltétlenül jelenik meg azonnal teljes formájában, jellegzetességében, karakterisztikus jegyeivel. A földrajzi sivatag fokozatosan tűnik elô. Egyre több lesz a homok és egyre kevesebb a fa, majd egyre gyakoribbá válnak a homokbuckák. Kezdetben felbukkan néha egy-egy oázis.

Hasonló a helyzet az emberi pusztával is. Lehet az teljes, jelentheti az ember tökéletes kiüresítését, kísértések viharát és Isten irgalmának rendkívüli jelenlétét, de lehet, hogy csak a puszta bizonyos elemei jelennek meg életedben. Minden nehéz helyzet jelenthet pusztaságot, lelki sivatagot a hit próbája értelmében, mely egyben felhívás is, hogy hit által élj. Ilyenek lehetnek például emberi kapcsolatainkból származó problémáink, lelki pusztaság lehet egy betegség, vagy a pszichikailag gyötrő magányérzet, vagy más hasonló nehéz helyzet. Igazi sivatagot jelenthetnek például a lelkiéletben megélt nehézségek, amikor úgy érzed, mintha Isten elhagyott volna, amikor nem érzed az Ő jelenlétét, s így egyre nehezebb hinned Benne.


    
A pusztát "rákényszerítheti” Isten az emberre, vagy valamilyen közösségre úgy, hogy Maga vezeti őket oda. De lehet önként is választani a sivatagot. Adódhat úgy, hogy magad keresed a pusztai helyzetet, amikor vágyódsz a csendre, a kiüresítésre, Isten jelenlétére. A pusztában találkozni fogsz az ellenféllel, de mindenekelôtt Istennel. Itt önmagad mélyére láthatsz, felfedezheted az igazságot önmagadról, de ugyanakkor felfedezheted azt is, ami a legfontosabb, az igazságot Istenről. Jézus nyilvános működése előtt legelőször a pusztába ment, mintha azt mondaná neked: Nézd, nem vagy egyedül, Én itt voltam elôtted. Negyven napig éheztem és nekem is nehéz volt. Soha nem vagy egyedül. Próbálj meg hinni az Én szeretetemben.
    
A puszta jellegzetességénél fogva lehet társadalmi vonatkozású, és átfoghat pl. egy egész nemzetet, de lehet individuális is. Egy biztos, ha oda belépsz, megváltozol. Az is biztos, hogy egyszer be kell oda lépned. Valamikor külső, vagy belső események nyomására Isten nehéz helyzet elé fog állítani, talán szélsőségesen nehéz helyzet elé, és akkor választanod kell. Akkor emlékezned kell majd arra, hogy ez kegyelem — a puszta kegyelme. Ha pedig most vagy ilyen pusztában, úgy hálásnak kell lenned érte Istennek. Köszönd meg, hogy nehéz a sorsod, hogy beteg vagy, magányos vagy, hogy nem értenek meg, hogy rettenetes az életed otthon, vagy a munkahelyeden, vagy saját magaddal nem tudsz zöld ágra vergődni. Az ilyen helyzetek a puszta elemei. Próbáld meglátni mindebben Isten jelenlétét, aki szeret téged.

> Következő rész: "Bár hideg volnál vagy meleg!"

  1. A keserűség

“Mondok neked néhány dolgot, felfogóképességednek megfelelően, hogy némiképpen megértsed, milyen diadalmas volt az égbe való ünnepélyes bevonulásom, és felmagasztalásom. Egyetlen emberi lélek sem képes azt úgy megérteni, amint valójában történt.”

- Ne felejtsétek el, hogy minden erényt gyakorolnotok kell, amit tanítottam nektek, miközben veletek voltam. Viseljetek el mindent türelemmel. Így megőrzitek lelketeket, és senki sem tudja elvenni a kegyelmet lelketekből.

Meghívjuk testvéreinket, hogy imádkozzanak velünk május 18 – 26 –ig, Pünkösd előtti szombatig, a Szentlélek ajándékaiért:
• Minden papért és a Klérusért
• Szeretett pápánkért, XVI. Benedek pápáért
• Szent Egyházunkért

A kapucinusok minden elmélkedni vágyó, a Szentlélek felé fordulni akaró hívőt várnak!

A keresztény halál: az élet kezdete
Gondolatok az elmélkedéshez
A halál olyan esemény, mely az egész embert érinti, mint természetében, mind személyében. Az ember értelmetlenül áll a halál kikerülhetetlen ténye előtt. Csak a hit ad eligazítást, amikor a halált az emberiség erkölcsi katasztrófájából vezeti le.
A halált úgy is fel lehet fogni, mint amiben az ember testi mivolta […]

"Egy test vagytok sokan!"
Gondolatok az elmélkedéshez
"Az Egyház azért van, hogy Krisztus országát az Atyaisten dicsőségére a föld végső határáig elterjessze, és így minden embert részesítsen a megváltásban és az üdvösségben." /II.Vatikáni Zsinat, A világiak apostolkodása 2./
Ezt a feladatot az egész Egyháznak vállalnia kell, tehát nemcsak azoknak, akik különleges elhivatottságuk által erre rendeltettek. A világiaknak is, […]

Tekintsetek rá nagy szeretettel. Mindenben rendeljétek alá magatokat neki. Sok nagy kegyelmet kaptok rajta keresztül. Hirdessétek az egész világnak isteni Anyaságát és szűzi érintetlenségét.

Annak az esélye, hogy egy tanár, edző vagy más olyan személy, akire a gyermeket rábízzuk molesztálja a fiatalt, hatvanszor nagyobb, mint az, hogy egy pap.

Szenvedélyes, forrófejű, csupa nemes érzelem, egy mély bukás terhével. Azt tagadta meg, Akiért később szörnyű kínok között adta az életét. Ő a mi első PÁPÁNK.

Ó Jézus, árva csendben az ajtón kívül állsz,
Bejönnél már, de némán kulcsfordulásra vársz…

METROPOLITA KÖZÖSSÉG



Ha elfelejtetted a jelszavad, katt ide!

Regisztrációhoz kérjél meghívót az email címed megadásával!


Meghívó kérése
 
 
A Fórumozáshoz jelentkezz be az oszlop tetején!
Nem idővel kell mérni az életet, hanem cselekedettel.
Lucius Annaeus Seneca
 
Cikkeinket a következő oldalak szemlézik:
RSS24    Hirlapom