DR. BATTHYÁNY-STRATTMANN LÁSZLÓ HERCEG (1870-1931)

Széll Kálmán:
DR. BATTHYÁNY-STRATTMANN LÁSZLÓ HERCEG (1870-1931)

Az orvos
.
II. János Pál pápa Batthyány László doktort ünnepélyesen az ún. "boldogok" sorába avatta.
.
Minthogy személye még ma sem közismert, úgy gondolom, főleg szűkebb pátriájának kitüntetett kötelessége, hogy a jeles magyar orvos életútját megismerje, felelevenítse, értékelje.
. .
Batthyány László gróf – családja hatodik gyermekeként – 1870-ben született Dunakilitin, ahol kisgyermekkorát töltötte, de a család a nagy dunai árvíz elől 1876-ban Köpcsénybe (a magyar-osztrák-szlovák határszögletben fekvő mai Kittsee-be) költözött.
.
Szüleit korán elvesztette, ami mély sebet hagyott benne. Apja ugyanis elvált édesanyjától és újranősült, édesanyja Bright-kórban szenvedett, és1882-ben meghalt (László 12 éves korában), ő maga pedig 1879-ben előbb a híres kalksburgi, majd 1885-ben a nem kevésbé kitűnő kalocsai jezsuita konviktusba került.
.
Diák korában igen sokirányú érdeklődést mutatott, különösen a zene (zongora, harmónium, hegedű) és nyelvek iránti vonzalma gyümölcsözött, de tanulmányi eredményei inkább közepesek voltak. Egyik paptanárját megsértette ("disznó porosznak" titulálta), emiatt az érettségi előtt álló ifjút kicsapták Kalocsáról, így Ungváron érettségizett "jó" eredménnyel. Édesapja a családi vagyon kezelésére szánta, ezért Bécsben az egyetem mezőgazdasági szakára iratta, de ezzel egyidőben kémiát, fizikát, filozófiát is tanult, sőt még csillagászattal, irodalommal és zenével is foglalkozott.

Tanulmányait félbeszakítva a Radetzky ezrednél leszolgálta egyéves ún. önkéntesi évét, majd a bölcsészkarra iratkozott. Ám hat szemeszter után ezen tanulmányait is félbeszakította. Életének e zavaros időszakában egy felületes kapcsolatból leánya született, akiről élete végéig gondoskodott. Végül rátalált hivatására, és régi vágyát váltotta valóra, amikor 1896-ban – 25 évesen, másodévesként – beiratkozott az orvosi karra.

Apja halála után 1 évvel, 1900-ban fejezte be medikusi tanulmányait. Ebben az időszakban ismerkedett meg az orosz és osztrák szülőktől származó gróf Maria Theresia Coreth zu Coredo und Starkenberggel, akit 1898. november 10-én Bécsben feleségül vett. Rendkívül boldog házasságából „Misl”-lel 13 gyerek született. Bár gyermekkora óta vallásos nevelésben részesült, de hite igazán csak a mélyen vallásos feleségével folytatott eszményi családi életközösségük során teljesedett ki.

– Orvosi diplomájának megszerzése után nagy lelkesedéssel és tudásszomjjal szerzett gyakorlatot a bécsi klinikákon, s alig várta, hogy 1902-ben Köpcsényben (a szükséglet szerint 20-30 ágy "nagyságú") magánkórházat alapítson. Itt aztán általános orvosi járó- és fekvőbeteg-ellátást folytatott, s nagy számban sebészeti beavatkozásokat is végzett. Páratlan kézügyessége (az órásmesterségtől a cukrászatig sok mindenhez értett) határozottsággal és türelemmel párosult. Főleg a nincsteleneket karolta fel, akiket ingyen kezelt, sőt ha rászorultak, még a gyógyszer- és útiköltség-térítéseiket is átvállalta. Ezzel magyarázható, hogy az első tíz évben mintegy egymillió aranykoronát emésztett fel kórháza. Az első világháború alatt az intézetet 100-120 ágyasra bővíttette, a kórházra emeletet húztak, s az udvaron ideiglenes barakk épült, sőt a katonai szolgálatra behívott körorvost is ő helyettesítette.

– A háború alatt meghalt nagybátyja, Ödön, akitől a Strattmann névvel és hercegi ranggal járó körmendi hitbizományt örökölte, ahova a kommün, illetve Trianon után, 1920-ban átköltözött. Első dolga volt a várkastély egyik szárnyában ismét kórházat kialakítani. Kittsee-i kórházát jelképes áron (2 Schillingért) a burgenlandi tartománynak adta át. (A kórház azóta bővült, korszerűsödött, a múlt évben ünnepelte 100 éves fennállását.) A fekvő betegek mellett Körmenden is kiterjedt járóbeteg-rendelést folytatott, de pajzsmirigy-túltengése miatt az erős fizikai igénybevételt követelő sebészetet mindinkább a finom kézügyességet és kisebb fizikai megterhelést kívánó szemészettel cserélte fel. A közeli környékből, sőt az egész országból áramlottak hozzá a betegek, de még Amerikából is felkereste néhány páciens. Orvosi munkájának segítésére Köpcsényben 1904-től dr. Otto Fuchs főorvost alkalmazta, de közvetlen segítője, egy személyben asszisztense és műtősnője legtöbbször a felesége volt. Gyakran a nagyobb gyerekek is segítettek, főleg az adminisztrációban. Körmenden 1926-tól dr. Ajtay Mária szemész volt az orvos-asszisztense. Szenvedélyes orvos volt, aki még szabadsága alatt is dolgozott, felajánlotta szolgálatait a helyi orvosnak, vagy bejárt a helyi kórházakba segíteni.

– Közben őt is megpróbálta az élet. A kommün alatt családostól Bécsbe, majd Svájcba menekült. 1921-ben sokat ígérő elsőszülött fia, Ödön betegedett meg, s noha átfúródott féregnyúlvány-gyulladása miatt a szombathelyi dr. Pető Ernő igazgató sebész főorvos megoperálta, a fiú meghalt, végül pedig maga Batthyány-Strattmann is hólyagrákot kapott, mely miatt Bécsben a Lőw szanatóriumban kezelték. 14 hónapig tartó hősiesen viselt szenvedés után, 1931. január 22-én váltotta meg a halál. Körmenden ravatalozták fel, búcsúztatták el, majd a család ősi központjában, Németújváron (ma Güssing), a ferences templom alatt lévő családi kriptában helyezték örök nyugalomra.

Ami a halála után történt

– Nem tartozik szorosan ide, ám az ünnepélyes boldoggá avatás miatt említésre érdemes, hogy már az őt eltemető gróf Mikes János szombathelyi püspök is azzal búcsúztatta, hogy Batthyány "szent" volt, nem érte, hanem hozzá kellene imádkoznunk.

Tény, hogy az emberek már életében szentként tisztelték, s a "szegények orvosának" tartották. Boldoggá avatási eljárását a bécsi érsekség indította el, mivel ott halt meg. Az ügy a háború alatt megrekedt, de utána is csak nehezen haladt előre, hiszen a kommunista diktatúra alatt egy főúr példaképként állítása nem illett bele abba a hamis ideológiai sémába, torz osztályharcos klisébe, amely általánosan elítélte a vagyonos osztály tagjait, akikkel szemben az állampolgár csak gyűlöletet érezhetett. (Körmenden a politika név szerint uszított ellene.)

Pedig az ő élete éppen azt példázta, hogy – szemben az ideológiai előítéletekkel – egy patinás történelmi család dúsgazdag tagja is lehet tisztaszívű és önfeláldozó. (S ezt az 1919-es kommün alatt a helyi direktórium is belátta, amely nem csak vagyonát hagyta érintetlenül, de üzent is utána, hogy nyugodtan jöjjön haza.) Annál inkább pártfogolta az ügyet dr. László István kismartoni (eisenstadti) püspök, aki a második világháború után alapított burgenlandi egyházmegye első megyés püspöke volt, és (anyja horvát, apja magyar lévén) németül, magyarul és horvátul egyaránt jól beszélt. A puha diktatúra idejében már a szombathelyi egyházmegye is teljes erővel bekapcsolódott, sőt oroszlánrészt vállalt a szentté avatási per (az ún. kanonizáció) lebonyolításában, a tanúkihallgatásokban stb., amelynek első fokozata a "boldoggá" avatás, amelyben az egyház tekintélyének súlyával kijelenti, hogy az avatandó hősies fokban gyakorolta a keresztény erényeket, s őt hivatalosan is példaképnek jelenti ki, ezzel mintegy az "oltárra emeli".

– Az elmúlt évtizedekben, de főleg a rendszerváltozás óta igen sok Batthyány-kiadvány: életrajz, könyv, monográfia, cikk stb. látott napvilágot. Ezek nagy része Batthyányt mint buzgó keresztényt, humanistát, önzetlen segítőt, kitűnő családapát és férjet, szociális érzékkel ellátott emberbarátot stb. mutatják be. Orvosi erényeit is elsősorban a betegek nézőpontjából világítják meg, kiemelve emberségét, segítőkészségét, önzetlen jóságát. Az alábbiakban elsősorban orvosi megítélésével kívánok foglalkozni. Ám életművének durva megcsonkítása lenne, ha ezzel kapcsolatban vallásos indítékait elhallgatnám.

A szegények orvosának elhivatottsága

– Batthyány élete bizonyosan rendhagyó volt. A régi, patinás történelmi család államférfiakat, hadvezéreket, püspököket, művészeket, sőt vértanúkat is adott az országnak, ám "hóbortos orvosokat", akik a család vagyonát "eltékozolják", s a szegények orvosának szegődnek – nem. Ne feledjük, az ő idejében az orvosi hivatás nem tartozott a legmegbecsültebb pályák közé, egyesek le is nézték. Batthyány mégis ezt a hivatást választotta, s haláláig hű maradt hozzá, sőt kijelentette, hogy ha ezerszer születne, ezerszer mondaná az Istennek: "Uram, hadd legyek megint orvos, de Érted, a Te dicsőségedért dolgozzam.". Hercegi rangját csak ritkán használta, ám mindig büszke volt orvos-doktori képesítésére.

– Néhány kortárs orvos – érthető módon – konkurenciát látott benne, jótékonyságát hitelrontásnak fogta fel, s lekicsinylően azt hangoztatta, hogy könnyű volt neki bőkezűsködni, hiszen dúsgazdag ember lévén ezt megtehette. Ma is akadnak, akik ezzel kisebbítik érdemeit. Kortársai közül nem kevesen egyenesen bolondnak tartották. Mert a nagy vagyon mindenkor annak gondos megőrzésére, sőt (házasodás és ügyes gazdálkodás révén) még gyarapítására is kötelezett. Ám, hogy valaki munkát vállaljon úgy, hogy ez vagyona kárára, a nincstelenek javára történjen, azt egyszerűen nem értették. Batthyány mégis ezt az utat járta, vagyis az árral, korfelfogással szembe menetelt, noha orvosi tevékenységével vagyonát még gyarapítani is képes lehetett volna. Fáradságos és felelősségteljes munkát vállalt, ezt megosztotta a családjával, holott nem lett volna erre szüksége. Szerényen élt, noha drága passziókat, fényűző életet is megengedhetett volna magának. Vallásossága emberszeretetre, segítésre, adakozásra, áldozatvállalásra késztette, s ennek lehetőségét orvosi tevékenységében találta meg. Orvosi munkája tehát nem főúri passzió, hanem – főleg a szegényeknek nyújtott – szolgálat volt. Nem hiába jegyezte meg dr. Zajiczek, hogy élete során nem találkozott hasonló orvossal, aki "nemcsak orvos volt a hercegek között, de herceg az orvosok között".

– Hivatását példásan megélt vallásossággal, családi élettel kötötte össze, így szeretetgyakorlása, szerénysége, békessége, alázata, szorgalma, áldozatvállalása mindenképpen példa értékű volt. Sok tekintetben megelőzte a korát. Példás családi életével pl. megvalósította – a 2. vatikáni zsinat által csak később megfogalmazott – "családegyház" fogalmát, felismerte és megélte, hogy az igazi kereszténység elsősorban a szegények megsegítésén fáradozik.

– Említést érdemel magyarsága, amit mindig büszkén vallott. A magyar és német nyelvet egyaránt jól bírta, ám talán az utóbbit gyakorolta többet, hiszen az osztrák-magyar monarchiában élve, iskoláinak nagy részét németül végezte, katonai szolgálatát német nyelvű ezredben szolgálta, s felesége is csak férjhezmenetele után tanult meg magyarul. (Vele ennek érdekében eleinte mindig magyarul beszélt.) Ám a család mindennapos "asztali nyelve" a magyar volt. Trianon után hazánk mellett tett hitet, tagja volt a magyar főrendiháznak, a Vas megyei Törvényhatósági Bizottságnak, a "Vas vármegye örökös főispánja" címet viselhette, s bár IV. Károly királyhoz lojális volt (vele a királypuccs idején találkozott is), politikával tudatosan nem foglalkozott, a legitimista pártba sem lépett be. Gyermekei magyar nyelven tanultak, s halálukig gyakorolták is a nyelvet. Sajnos, a kommunista diktatúra alatt kénytelenek voltak az országot elhagyni. Legidősebb leánya, Lili grófnő mondotta: "Nem mi lettünk hűtlenek Magyarországhoz, hanem a diktatúra üldözött el bennünket. Más bűnünk nem volt, csak a származásunk."

Bizony, a "szegények orvosá"-nak családját hálából a diktatúra kiűzetéssel jutalmazta. Szégyenteljes, önpusztító módon erőszakolta és tagadta meg a történelmet. Utoljára 1956-ban fia, Ferenc hagyta el az országot, miután 10 különböző táborban 11 évet töltött a szovjet gulágokban. Valamennyi gyermeke külföldön halt meg, részben ők, részben az unokák szétszóródtak a világban, Európa több országában, Dél-Amerikában. Valamennyi gyermeke meghalt már, unokája, a jelenlegi herceg (IV. László) Bécsben él. A kint születettek – főleg az etnikailag vegyes házasságok miatt – már nem, vagy csak gyengén beszélik a magyar nyelvet.

– Batthyányt különben köpcsényi évei, továbbá a család ősi fészke, főúri előneve és temetkezési helye (Németújvár) miatt – jogosan – a burgenlandiak is magukénak vallják, csakúgy, mint Liszt Ferencet, aki Doborjánban született, s aki gyenge magyar nyelvtudása ellenére is mindig a magyar haza hű fiának vallotta magát. Amint Liszt az árvíz hallatán hazája sorsa miatt oly meghatóan kesergett, Batthyány az első világháború utáni országcsonkítással kapcsolatban 1920. jan. 21-én, naplójában szintén hazája sorsáért aggódik, amikor így ír: "Fekete felhők tornyosulnak … aggasztó hírek jönnek. A magyarság a békeszerződés határozatát megtudva felkiált, és minden izmát megfeszíti. Fogait összeszorítja, …és mint sebzett oroszlán várja ellenfelét. Mit fog tenni? Szó nélkül el fogja vállalni a feltételeket? Vagy megkezdi a kilátástalan élet-halál harcot? Nem tudom. Ma egész Magyarországon mindenki érzi, hogy mily állapotban van hazája… Patrona Hungariae, régi nagy Patronánk, ora pro nobis!" (Magyarország védelmezője, imádkozz érettünk!)

Orvosi Ars Poétikája

– Ki kell emelnünk etikai szemléletét és magatartását. Kollégáival szemben megértő, udvarias volt, velük jó viszonyra törekedett, tőlük tanulni nem szégyellt. Hyppokratészi módon számára a beteg volt az első, akinek mindenkor a javát kívánta szolgálni, kerülte az ártást. Köpcsényi kórházának irányelvei közt 1902-ben a következőket írta: "Kórházunkban csak olyan operációkat végzünk, amelyek a leggyorsabban elvezetik a beteget a gyógyuláshoz. Kétséges kimenetelű, kísérleti műtéteket … nem hajtunk végre. A cél érdekében felhasználjuk a modern gyógyászat és szakterületek minden rendelkezésre álló eredményét". Nagy könyvtárából és folyóiratokból rendszeresen képezte magát, s kapcsolatot tartott kora híres orvosaival, kitüntetetten Grósz Emillel (aki többször járt nála, s ravatalánál búcsúztatót is mondott), Eiselsberg-gel, Pirquet-vel, Campbell-lel, a bécsújhelyi Fröhlich-hel stb. Számára minden beteg egyenlő volt, nemzetiség és vallási hovatartozás nélkül. Köpcsényben magyar, horvát, szlovák és német ajkú betegeit anyanyelvükön (néha akár tájszólásukon) szólította. Hiányzott belőle az idegengyűlölet, vagy a nacionalista gőg. Nem volt benne vallási előítélet sem, egyetlen felekezetet sem helyezett előnybe, zsidó betegeit különösen tisztelte, még kóser kosztot is biztosított számukra, így a ma oly sokat (és sajnos nem ritkán politikai felhangokkal) emlegetett tolerancia és az ökumenizmus jó értelemben vett filoszemita előfutárának volt tekinthető. Míg napjainkban, sajnos, nem ritkán a pénz uralja és motiválja az orvos-beteg kapcsolatot, nála a szeretet, az alázat, az önzetlen segíteni akarás, a testvéri emberkapcsolat volt a meghatározó, melynek kapcsán pénzt nem kapott, hanem legtöbbször adott. Etikai krédója miatt is akár szimbolikus jelentőségűnek is tulajdonítható, hogy személyében az egyház éppen egy orvost emel oltárra, amikor – úgy tűnik, sok tekintetben – az orvosi rend etikája megrendülni, válságba kerülni látszik.

– Haladó szellemű orvos volt. Nem hiába lett a MTA tiszteletbeli tagja. Kezdetben az orvostudománynak szinte egész palettáját (sebészet, fogászat, szülészet-nőgyógyászat, fül-orr-gégészet stb.) művelte. Legnagyobb örömét a sebészetben, később pedig a szemészetben találta. Saját kezűleg készített és kidolgozott fényképekkel, röntgenképekkel dokumentálta eseteit. Betegforgalmáról évente nyomtatott összesítést készíttetett, mely bővelkedett kazuisztikákkal is. Nem ritkán napi 80-100 beteget vizsgált és kezelt. Orvosi gyakorlata során több mint 20 ezer műtétet végzett, ebből kb. 3000 szürkehályogot. Konrad Röntgen világraszóló felfedezése után 8 évvel (1904-ben) Nyugat-Dunántúlon elsőként már röntgenkészüléket vett. (Szombathelyen 1915-ben a Csapatkórházban állítottak be magántulajdonban levő röntgengépet.) Míg Szombathelyen csak 1919-ben vezették be a kórszövettani vizsgálatokat, Köpcsényben már 1904-ben végzett ilyeneket. Kórháza már önálló laboratóriummal rendelkezett, ami akkoriban korántsem volt megszokott. Saját kórházának felszerelése, sőt részben műtéti anyaga vetekedett a bécsi és budapesti klinikákkal. (Szombathelyen az első önálló polgári sebészeti osztály 1919-ben alakult, ám a városi kórházakban erre csak a harmincas években került sor, s addig aszeptikus műtéteket alig végeztek. Dr. Remetei Filep Ferenc igazgató sebész főorvostól tudjuk, hogy pl. a körmendi kórházban 1931-ben a műtőnek kijelölt helyiségben még baromfikeltetés folyt!) A köpcsényi betegkimutatások alapján valóban kiderült, hogy a hercegorvos betegei főként egyszerű munkásemberek (napszámosok, erdei és mezei munkások, cselédek, szegény parasztok, szolgálók, iparosok stb.) voltak. Néha szinte erején felül dolgozott, ami már nem volt nevezhető holmi hóbortos nagyúri hobbinak, odaadó napi rutinmunkáját bizonyára nem puszta kedvtelésből, hanem humanista elkötelezettségből végezte. Tevékenysége voltaképpen önként vállalt, ám hitvalló keresztény elvekre épülő kemény szellemi és fizikai munka volt. Ehhez valamiféle – Albert Schweitzeréhez hasonló – megszállott hivatástudatra, karizmatikus személyiségre volt szüksége. Orvosi munkájával megvalósítani szándékozott a jézusi intelmet, miszerint amit egynek tesz valaki embertársai közül, azt neki (Jézusnak) teszi. Emberszeretete tehát az Istenszeretetből táplálkozott. Végrendeletében azt írta: "Életem egyik fő feladatának tűztem ki, hogy orvosi működésemmel a szenvedő emberiségnek szolgálatot tegyek, és ezáltal a jó Istennek tetsző dolgot cselekedjek… Hálát adok a Teremtőnek, hogy az orvosi pályára hívott. Ha boldogok akartok lenni, tegyetek másokat boldoggá."

– Batthyány dr. orvosi munkájában megvalósította az ideális keresztény orvosképet, amennyiben a kétoldali orvos-beteg kapcsolatba harmadikként belevitte az Istent. Betegében az Isten képmását, a szenvedő embertársat, testvért, sőt magát Jézus Krisztust látta és szolgálta. A gyógyításban a hátsó gondolatoktól mentes eszményi tisztaságot, anyagi érdektelenséget, önzetlenséget, valamint az Isten szeretetén keresztül az empátiát valósította meg. Magára vette a beteg szenvedését, Isten eszközének tekintette magát. Munkájában a szolgálatot és az irgalmas szamaritánus lelkületet tartotta szem előtt. Vagyis azt az embertársat, aki a Szentírás szerint a mások által kirabolt, véresre vert, s az arra menők által mellőzött, sorsára hagyott nyomorult embertársán könyörült meg. Önzetlen emberségből ellátta sebeit, szamarán elszállította, sőt még pénzt is fizetett a fogadósnak, hogy tovább ápolja. Ennél többet ma sem nyújthatunk.

Lehet-e a "szegények orvosa" a hazai orvostársadalom példaképe?

– Batthyány életvitelével megvalósította a kereszténység ősi üzenetét, amelyet a történelem során, sajnos, sokszor háttérbe szorítottak, nevezetesen a szegények segítését, az elesettek felkarolását, a gyámoltalanok támogatását. Napi gyakorlattá, életté váltotta az evangéliumot, a kereszténység fő parancsát, az Isten és az embertársak iránti szeretetet. Mindezek miatt joggal felmerülhet a kérdés, hogy a ma egyre inkább szekularizálódó, vallástalan világban állítható-e még Batthyány példaképül? Megvalósítható-e a példája, vagy csak egyedi (ember feletti) hőst tisztelhetünk benne? Ahhoz, hogy követhessük, mindenekelőtt vissza kellene állítani az orvosi hivatás önzetlenségét, érdektelenségét és etikai értékeit. Az nyilván nem várható el, hogy az orvos saját vagyonából áldozzon, de az igen, hogy őt a beteg baksisaitól függetlenítsük. Más szóval az orvost ma is tisztességesen meg kellene fizetni, hogy viszonzásul elvárhassuk tőle azt, hogy a felelősségteljes munkájáért jogosan elvárt jövedelmét (vagy annak kiegészítését) ne a bajba jutott betegtől várja, mert ez eltorzítja, bepiszkolja és kommerciálja a hivatás tisztaságát, egyúttal a szolidaritásra épülő betegbiztosítást is arcul csapja.

-Kétségtelenül Batthyánynak sok tekintetben könnyebb volt életvitele megvalósítása, mert cselekedeteinek forrása és célja azonos természetfeletti közegből táplálkozott, tetteinek kimeríthetetlen hajtóereje határtalan hite volt. Orvosi szellemiségét tehát elsősorban a vallásos orvosok követhetik. Ám példájának megvalósítása – nehezebben ugyan, de – hit nélkül is elérhető, ha a nem hívő orvos az ő transzcendens ösztönzőjét és célját elvszerű orvosi elhivatottsággal – az önmagáért való, és embertársainkkal szembeni jócselekedetekkel táplált meggyőződéssel – pótolja. Olyan intellektuális, racionális humanizmussal, amely szükségképpen annak felismeréséhez vezet, hogy felemelő dolog jónak lenni, hogy az adás, a gyámolítás és a szeretet önmagában is olyan örömet, önbecsülést és értéket jelent, amit az orvosnak érdemes, sőt kell is gyakorolnia. Ilyképpen életművét – ha más-más eszmei háttérrel is -, de végeredményben korunk minden orvosa ma is megvalósíthatja. Tanulhatunk tőle türelmet, szelídséget, kitartást, jóságot, de mindenekelőtt szeretetet. Mindazokat tehát, amiknek – úgy tűnik – szűkében van a mai technikalizált orvostudomány. Példájából megtanulhatjuk, hogy miként szolgálhatjuk önzetlenül a beteget. Hogy ne csak betegségével, hanem az egész emberrel – ne csupán testi, hanem lelki bajával is törődjünk. Batthyány arra tanítja a XXI. század emberét, hogy hogyan lehet imádkozva dolgozni és dolgozva imádkozni, mert erre korunk emberének a jelek szerint sem ideje, sem igénye nincs. Az Úrral folytatott szakadatlan természetfeletti párbeszéd biztosította őt arról, hogy önmagával és a világgal békességben éljen, szeretetben dolgozzon és hősi megadással vállalja a halált.

Fent, a fotón: "A szegények orvosa" műtét közben, aki segít neki: felesége, született Coreth Mária Terézia grófnő

– Halála óta Batthyány életműve – az egyházi kanonizációs eljárás mellett – világi vonalon is foglalkoztatja hazánk közvéleményét, főleg Körmend, Szombathely és Vas megye lakosságát. A körmendi kórház 1934-ben, s később a budapesti Korall u. 6. szám alatti gyógyszertár felvette a nevét. A körmendi kórháztól ugyan a pártállam megfosztotta névadóját, ám 1990. január 19-én a kórház újra felvette a dr. Batthyány-Strattmann László nevet. Ez is azt példázza, hogy az igazságtalanságokat előbb-utóbb mindig legyőzi az Idő, amely méhében hordozza az Igazságot. Emlékét számos templom üvegablaka, Ausztriában és hazánkban több köztéri emlékmű, emléktábla, templomi szobor, festmény őrzi. Ausztriában és hazánkban egyházi énekeket írtak emlékére, iskola, intézmény (Vakok Gyermekotthona, Idősek Akadémiája stb.) vette fel az ő nevét. Szombathelyen 1990. január 16-án alakult meg a Keresztény Egészségügyiek Batthyány László Társasága, amely elsősorban emlékének ápolását tűzte ki fő feladatául. Batthyányról számos könyv, imakilenced, újságcikk, esszé, misztériumjáték, oratórium, tv-film, riport, háttérbeszélgetés stb. látott napvilágot, s az egészségügyi kormányzat már 1991-ben róla elnevezett rangos díjat alapított. Mindez arra mutat, hogy az utókor méltatja az ő életművét.

– Tudom, hogy – amint azt Kosztolányi olyan szépen megénekelte – minden ember "egyedüli példány". Ady Endre is úgy látta, hogy valamennyi ember "fenség, Észak-fok, titok, idegenség". A szó szoros értelmében véve tehát senki sem másolható, már csak az eltérő körülmények miatt sem, ezért Batthyány teljesítménye sem ismételhető meg. Ám szellemiségét megérteni, etikai indítékaira és gyakorlatára felfigyelni, azokat korunk orvostudományának lehetőségeire átültetni, mindnyájunk számára nemes kihívást jelent. Életművét ismerni, értékelni, reá emlékezni a harmadik évezred orvosának, úgy gondolom, nemcsak erkölcsi adóssága, hanem illő kötelessége is.

IRODALOM

GYÜRKI László: Dr. Batthyány-Strattmann László, a hit nagy tanúja. Körmend, 1989.
KARDOS Klára (bev. és ford.): A szegények orvosa, Batthyány-Strattmann László. Eisenstadt (Kismarton), 1982.
KAPRONCZAY Károly-REMETEI FILEP Ferenc: Batthyány-Strattmann László (1870-1931). In: Körmend egészségügyének története (szerk. ua.). Körmend, 1983. (Körmendi Füzetek) 54, 115 old.
KLEMM Nándor: Csak eszköz vagyok… Szombathely, 1989.
PETŐ Ernő: A múlt és a jelen Vasvármegye és Szombathely Város Kórházának életében. Magy. Klin. és Kórh. Szövetsége kiadása, Budapest, 1934. 398 old.
PUSKELY Mária: Nyisd fel szemeidet és láss! Dr. Batthyány-Strattmann László (1870-1931) OMC Kiadó, Bécs, 1986.
PUSKELY Mária: Dr. Batthyány-Strattmann László élete képekben, dokumentumokban, történelmi mozaikkal. Szent István Társulat, Budapest, 1991.
PUSKELY Mária: Dr. Batthyány László 1870-1931. Szent István Társulat, Budapest, 2001.
SZÉLL Kálmán: A Markusovszky Kórház története. Szombathely, 1979. 38 old.
SZÉLL Kálmán-TIBOLA Imre: A Keresztény Egészségügyiek dr. Batthyány László Társasága öt éve. Szombathely, 1996.
TIBOLA Imre: Úton hazafelé. Szombathely, 1991.
TIBOLA Imre: A másokat szolgáló emberi élet… In: Életünk, 1991/8, 29, 712-25
TIBOLA Imre: Feljutott az oltár magasára. Szombathely, 2003.
VERMES Péter: Szegények hercege. Budapest, 1989.

Köszönjük, ha – bár kisebb összegű, de rendszeres – utalással segíted hittérítő munkánkat!

Metropolita Egyesület 3600 Ózd, Pázmány utca 6. Nyilvántartási szám: 01-02-0016428 I Adószám: 18876842-1-05 HUF Számlaszám: 10700598-69996096-51100005

Válaszolj Válasz elvetése

Metropolita Egyesület 3600 Ózd, Pázmány utca 6.
Nyilvántartási szám: 01-02-0016428 I Adószám: 18876842-1-05
HUF Számlaszám: 10700598-69996096-51100005