Ábrahám hite

Tadeusz Dajczer: A hit fénye a harmadik évezred küszöbén. - Tartalomjegyzék

<< Előző rész: A hit próbatétele, várakozás Istenre

Istenre való várakozásunk patrónusa Ábrahám, hitünk atyja.

Mit tett Isten, hogy Ábrahám várakozzon Őrá?
- Nos, Isten gyökértelenné tette őt.

Az első isteni felhívás a bibliai jelenés keretében így hangzott: ,,Menj ki földedről, a rokonságod közül és atyád házából arra a földre, amelyet mutatok majd neked.” (Ter 12,1). És Ábrahám - saját hazájában, Háránban, ahol már gyökeret eresztett, ahol rokonai, barátai voltak, nem messze a kaldeusi Ur városától -, hallgatott az Úr szavára.

Azután, hogy elhagyja az atyai földet, azután, hogy az Úr kiüresíti, már nincs mire támaszkodjon, kénytelen lesz az Isten szavára hallgatni. Ezáltal fog növekedni a hite, mert Ábrahám kezd egyre inkább az Isten akaratára támaszkodni, egyre inkább azt kérdezi, mi az, amit az Úr akar tőle.

Ily módon születik meg az emberiség történetében egy új jelenség - a keresztény hit jelensége. Ez a jelenség az Isten személyes felhívására és az ember egzisztenciális kiüresítésének következtében születik meg. Ábrahám gyökértelenné válásából és az általa átélt bizonytalanságból születik meg az ő hite és Istenre való ráhagyatkozása, ezáltal születik és érlelődik a hitből élő ember. A mi hitre való születésünk sem lesz könnyű. Ez is próbák és nehézségek eredményeképpen jön létre, a kiüresítés eredményeként, veszélyes helyzetekben, és támasz nélkül.

Isten az ígéret és áldás Istene. Ábrahám utód, ország és különleges isteni áldás ígéretét kapta. Ez azonban nem világos ígéret volt, bizonyos homály fedte. Isten azt mondja neki: "Menj ki földedről, (…) arra a földre, amelyet mutatok majd neked." De Ábrahám ezt a földet soha nem látta meg, mert olyan szabad föld, vagy olyan, mely az ő eljövetelére várna, nincsen. Ábrahám nem tudja, milyen módon teljesedik be az isteni ígéret, de rábízza azt az ő Urára. És ebben van Ábrahám hitének nagysága. Nem világos, ködös az utód kérdése is, hiszen ő idős ember. Emberi szemszögből nézve semmi nem látszik reálisnak Isten ígéretéből. Ábrahámnak olyan valamiben kellett hinnie, ami emberileg lehetetlennek tűnt.

Minél inkább nélkülözi egy ígéret a reális jegyeket, az Úr annál többet kíván és vár el tőlünk, de annál nagyobb lesz az érdeme is a mi bízó válaszunknak. Az Ábrahámnak adott ígéret annyira valószínűtlen volt, hogy úgy kellett hinnie Istenben, mint a lehetetlen és valószínűtlen dolgok Istenében. Ez hosszú és folyamatos, hitben való növekedési folyamatot jelent majd számára. Hiszen amikor Ábrahám elér a megígért földre, akkor sem kapja meg azt, mint tulajdont. Továbbra is jövevény marad. Hitének igazi elmélyülésére azonban csak azok között a drámai körülmények között kerül sor, amikor Isten a fiát kéri tőle áldozatul, annak a feláldozását, aki a legdrágább, emberi szemszögből a legnagyobb kincs és a legnagyobb érték lehetett számára.

A helyzet hihetetlenül nehéz volt. Miért kért ilyet tőle az Isten? Ábrahámnak tehát arra kellett várnia, hogy Isten ezt a rettenetes helyzetet is megoldja valahogyan, Ábrahámnak ekkor az Istenbe vetett határtalan bizalom mellett kellett döntenie.
.
<< Marc Chagall festménye
.
Istennek ez az elvárása Ábrahámmal szemben, súlyos csapásként érte egyetlen szeretett fia iránti atyai érzéseit. Ugyanakkor erősen megrengette Ábrahám addigi hitének alapjait is. Hiszen Ábrahám addig úgy hitte, hogy ettől a fiútól fog születni számos utóda. Éppen ezért mindaz, amit Isten tőle kívánt, abszurdnak tűnhetett. Azt, akitől számos leszármazottnak kellene megszületnie, most meg kell ölnie.
.
Isten azért várt el Ábrahámtól oly sokat, mert valami rendkívülivel meg akarta ajándékozni őt, el akarta őt vezetni a ráhagyatkozás csúcsaira. Ábrahám hitének ez a próbája nem teszt volt, Isten előre látta, mit fog Ábrahám tenni. Ez mintegy provokációja volt egy fontos döntésnek, hogy ebben a sötétségben még jobban bízzon Istenben és így hitének zarándokútján elôbbre lépjen. A legnehezebb helyzetek azért
különösen jelentősek, mert mélységes döntéseket követelnek meg. A hit a döntések által fejlődik, amikor a ,,hit engedelmességével” az ember Istennek adja önmagát.

Így lesz ez a te életedben is, mivel Isten irántad való szeretetében nemegyszer nehéz helyzetek elé akar majd állítani. Megengedi, vagy Ő maga rendezi úgy, hogy bizonyos helyzetek igen kedvezőtlenek, nehezek lesznek számodra; valamit képtelen leszel magad megoldani azért, hogy kezdj várakozni az Ő eljövetelére és vágyakozz Őrá. Ez akadályozza meg, hogy vallási életed tespedtségben maradjon. A hit próbája, mellyel találkozol, választásra kényszerít - vagy nem válaszolsz Isten elvárására, és a hitben kezdesz visszafelé haladni, vagy Ábrahámhoz hasonlóan eldöntöd, hogy követed Őt, a ráhagyatkozás sötétségében és ekkor növekedni fog benned a hit, növekszik benned Krisztus és az Ő megváltása iránti éhséged, a kegyelem éhsége. A Szentlélek is ennek az éhségnek mértéke szerint tud majd leszállni a szívedbe.

>> következik: A hit próbái Mária életében

  1. Tadeusz Dajczer: A hit fénye a harmadik évezred küszöbén.
    Elmélkedések a Hitről
  2. A hit erénye - Tadeusz Daiczer tanítása
  3. 1. A szerető Jelenlét felismerése
  4. Az élet viharai
  5. Viszonyulásunk Isten szavához

“Mondok neked néhány dolgot, felfogóképességednek megfelelően, hogy némiképpen megértsed, milyen diadalmas volt az égbe való ünnepélyes bevonulásom, és felmagasztalásom. Egyetlen emberi lélek sem képes azt úgy megérteni, amint valójában történt.”

- Ne felejtsétek el, hogy minden erényt gyakorolnotok kell, amit tanítottam nektek, miközben veletek voltam. Viseljetek el mindent türelemmel. Így megőrzitek lelketeket, és senki sem tudja elvenni a kegyelmet lelketekből.

Meghívjuk testvéreinket, hogy imádkozzanak velünk május 18 – 26 –ig, Pünkösd előtti szombatig, a Szentlélek ajándékaiért:
• Minden papért és a Klérusért
• Szeretett pápánkért, XVI. Benedek pápáért
• Szent Egyházunkért

A kapucinusok minden elmélkedni vágyó, a Szentlélek felé fordulni akaró hívőt várnak!

A keresztény halál: az élet kezdete
Gondolatok az elmélkedéshez
A halál olyan esemény, mely az egész embert érinti, mint természetében, mind személyében. Az ember értelmetlenül áll a halál kikerülhetetlen ténye előtt. Csak a hit ad eligazítást, amikor a halált az emberiség erkölcsi katasztrófájából vezeti le.
A halált úgy is fel lehet fogni, mint amiben az ember testi mivolta […]

"Egy test vagytok sokan!"
Gondolatok az elmélkedéshez
"Az Egyház azért van, hogy Krisztus országát az Atyaisten dicsőségére a föld végső határáig elterjessze, és így minden embert részesítsen a megváltásban és az üdvösségben." /II.Vatikáni Zsinat, A világiak apostolkodása 2./
Ezt a feladatot az egész Egyháznak vállalnia kell, tehát nemcsak azoknak, akik különleges elhivatottságuk által erre rendeltettek. A világiaknak is, […]

Tekintsetek rá nagy szeretettel. Mindenben rendeljétek alá magatokat neki. Sok nagy kegyelmet kaptok rajta keresztül. Hirdessétek az egész világnak isteni Anyaságát és szűzi érintetlenségét.

Annak az esélye, hogy egy tanár, edző vagy más olyan személy, akire a gyermeket rábízzuk molesztálja a fiatalt, hatvanszor nagyobb, mint az, hogy egy pap.

Szenvedélyes, forrófejű, csupa nemes érzelem, egy mély bukás terhével. Azt tagadta meg, Akiért később szörnyű kínok között adta az életét. Ő a mi első PÁPÁNK.

Ó Jézus, árva csendben az ajtón kívül állsz,
Bejönnél már, de némán kulcsfordulásra vársz…

METROPOLITA KÖZÖSSÉG



Ha elfelejtetted a jelszavad, katt ide!

Regisztrációhoz kérjél meghívót az email címed megadásával!


Meghívó kérése
 
 
A Fórumozáshoz jelentkezz be az oszlop tetején!
"A szenvedésben méltóság van,
a fájdalomban pedig nemesség.
A kudarc viszont só marta seb,
mely szakadatlanul ég."
Margery Eldridge Howell
 
Cikkeinket a következő oldalak szemlézik:
RSS24    Hirlapom