

Egy koreai kislányt 2009 áprilisában Jézus látomásban levitt a Pokolba. Azt a megbízást adta neki, hogy fesse le, amit látott. Festményeiből kiállítás lett.
< Bevezető
Halála előtt Szent Rita 15 éven át viselte homlokán Krisztus töviskoronájának egyik sebét. Erre emlékezve, megdicsőülésének ünnepe (május 22) előtt 15 napon át elmélkedünk életének egy-egy kiemelkedő eseményéről. Először magunk elé állítjuk erényeit, majd példáját követve igyekszünk azokat a magunk mindennapi életében megvalósítani. Az elmélkedést ájtatosságok és imák fejezik be.
1. csütörtök
Miért tiszteljük a szenteket?Miért […]

Ő a reménytelen ügyek védőszentje, feleség és anya volt, mielőtt szerzetes lett, ismeri az emberi lét minden örvényét. A nagykilenced első napja idén: február 2.

Helyszín: Szent Benedek Iskolaközpont, Időpont: február 2 csütörtök, 18.

Szűz Mária sürgetően kér benneteket, hogy tartsatok imanapot és haladéktalanul készüljetek a Nagy Figyelmeztetésre! Az üzenet 2012. január 30-án hétfőn, hajnali 1 órakor érkezett.

Az 1978-as születésű Fejéregyházi Tamás atya hivatásának története a II kerületi Városmajortól a Krisztus Légiójáig. Tamás atyát december 12-én szentelték pappá.

Minél több időt tölt valaki a Facebookon mások mosolygós képeit nézegetve, annál inkább úgy véli: boldogtalanabb az ismerőseinél.
METROPOLITA KÖZÖSSÉG























| Nyomtatás 





Magyar Katolikus Lexikon > C > corredemptrix
corredemptrix (lat.): társmegváltó. -
A fogalom mögött az a kérdés áll, hogy Máriának milyen szerep jutott a megváltás művében.
Nem kétséges, hogy mint Jézus anyja a Megváltó földre jövetelében a
legtiszteletreméltóbb és legbensőségesebb szerepet kapta.
Hogy érdemeivel és a kereszt alatti együttszenvedésével a
megváltás kegyelmi tényéhez is hozzájárult-e, az kétséges.
Maga a ~ fogalom csak a 15. sz: merült föl egyes teológusoknál.
Szt Jusztin, Ireneus és Tertullianus óta ismeretes az Éva-Mária párhuzam,
ill. ellentét. Éva hozzájárult Ádám bűnéhez, de Mária mint társ
hozzájárult-e Krisztus tettéhez? A teol-ok e kérdést mindig óvatosan kezelték,
hiszen Máriát nem lehet egy vonalba állítani Krisztussal, az egyetlen közvetítővel.
A p-k közül csak X. és XI. Pius használta e címet kisebb jelentőségű nyilatkozatokban,
de már XII. Pius és a II. vat. zsin. a félreérthetőség miatt kerülte.
Mária közvetítő szerepe mindenképpen alá van rendelve Krisztus egyetemes közvetítésének,
tehát imádságával és érdemeinek fölajánlásával kiérdemelheti nekünk az ő kegyelmét,
viszont maga a megváltás, mint érdemszerző tett, egészen Krisztus műve. G.F.
LThK VII:486