Fogadj el, Jézus! – Metropolita

Valtorta Mária élete és írásainak létrejötte
<< Valtorta Mária: Jézus és a Nőtanítványok – Tartalomjegyzék
<< A nők papi hivatása

Jézus Jakab és János otthonában van. Rajtuk kívül vele van még Péter és András, a zelóta Simon, kerióti Júdás és Máté.
Jakab és János boldogok. Jönnek és mennek anyjuktól Jézusig és vissza, mint a pillangók, amelyek nem tudják eldönteni, melyik virágot szeressék jobban a két egyformán kedvelt közül. Mária Szalóme minden
alkalommal megsimogatja fiait, boldog, miközben Jézus mosolyog. Már étkezés után vannak, mert az asztalon még ott vannak a tálak. Azonban a kettő erőlteti Jézust, hogy egyen a fehér szőlőből, amelyet anyjuk
eltett számára, és amely édes, mint a méz. Mit nem adnának Jézusnak!

Szalóme azonban valami többet akar adni a szőlőnél és a kedveskedésnél. És miután egy ideig nagyon elgondolkozva nézi Jézust, majd Zebedeust, és dönt. A Mesterhez megy, aki hátával az asztalnak
támaszkodva ül, és letérdel elôtte.
— Mit akarsz, asszony?
— Mester, te elhatároztad, hogy Anyád s Jakab és Júdás anyja veled menjenek, és Zsuzsanna is ide jön, és biztosan itt lesz a nagy Johanna is, Kúza felesége. Minden asszony, aki tisztel téged, eljön, ha egyikük eljön. Velük szeretnék lenni én is. Fogadj el, Jézus! Szeretettel szolgállak majd téged.
— Neked gondoskodnod kell Zebedeusról. Nem szereted már őt?
— Ó, dehogy nem szeretem! De téged jobban szeretlek. Ó, nem azt akarom mondani, hogy mint ember szeretlek. Hatvanéves vagyok, és mintegy negyven éve élek férjemmel, és sose láttam férjemen kívül más férfit. Nem követek el bolondságot most, amikor megöregedtem. És remélem, öreg korom miatt szeretetem sem fog meghalni Zebedeus iránt. De te… Nem tudom kifejezni magamat. Csak egy szegény asszony vagyok. Úgy fejezem ki magamat, ahogy tudom. Íme, Zebedeust épp úgy szeretem most, mint azelőtt. Téged, téged mindazzal szeretlek, ami szavaiddal és azzal, amit Jakab és János mondott nekem, belém jött. És ez egészen más dolog… de oly szép!…
— Nincs szebb dolog, mint a legjobb házastárs szeretete.
— Ó, nem! Ez sokkal szebb!.. Ó, ne érts félre, Zebedeus! Téged még mindig mindenestől szeretlek, amim van. De Őt szeretem valamivel, ami még Mária, de ami többé már nem Mária, a szegény Mária, a te feleséged, hanem több… Ó, nem tudom kifejezni magamat!
Jézus mosolyog az asszonyra, aki nem akarja megsérteni férjét, de nem tudja elhallgatni nagy, új szeretetét. Zebedeus is mosolyog, feleségéhez menve, aki még mindig térden állva, hol férjéhez, hol
Jézushoz fordul, aki azt mondja neki:
— De felfogod, Mária, hogy el kell hagynod házadat? Neked annyi mindened van itt! Galambjaid… virágaid… és ez a szőlőtő, amely azokat a pompás szőlőket adja… és méheid, amelyek a leghíresebbek a vidéken… és ráadásul szövőszéked, amelyen oly sok vásznat és gyapjúszövetet készítettél kedveseid számára… És unokáid? Mit fogsz csinálni kis unokáid nélkül?
— Ó, de Uram! Mit akarsz, hogy jelentsenek számomra a falak, a galambok, a virágok, a szőlőtő, a méhek, a szövőszék, minden jó, kedves dolog, ami azonban oly csekélység hozzád és a te szeretetedhez mérve!
Az unokák… Eh, igen, fájdalmas lesz, hogy többé nem altathatom el őket ölemben, és nem hallom hangjukat… De te több vagy! Ó, több vagy mindannál, amit említettél. De ha együttesen, gyengeségem miatt,
kedvesebbek lennének számomra, mint a te szolgálatod és követésed, akkor is, bár asszonyi könnyeket hullatva, félre dobnám azokat, hogy vidám lélekkel kövesselek téged. Fogadj el engem, Mester! Mondjátok neki ti, János, Jakab… és te, férjem! Legyetek jók! Segítsetek engem mindnyájan!
— Rendben van. Te is eljössz a többiekkel. Azt akartam, hogy jól megfontold a múltat és a jelent, amit elhagysz, amit kapsz. Jöjj csak, Szalóme! Te érett vagy ahhoz, hogy belépj családomba!