Regisztráció



A jelszavát emailben elküldtük.

Se az apjától kapott pofon, sem barátainak gúnyolódása, sem szemináriumi társainak ellenséges magatartása, sem pedig rákbetegsége nem tántorította el a fiatal cigányférfit papi hivatásától.

Juan Munoz Cortés 35 évvel ezelőtt született Barcelona La Mina negyedében. 12 éves korában kapta meg először a hívást a papságra, ezt követően számos mély spirituális élményben volt része, és sokan támogatták törekvéseiben. Papi hivatása kibontakozásáról a minap a Zenit hírügynökség tudósítójának adott interjújában beszélt.
.
"Az iskolában figyeltem fel a Názáreti Jézus alakjára, érdekelni kezdett, és beszélgettem erről hitoktatómmal, a Szeretet Leányai rend egyik apácájával. 12 éves voltam, amikor éjszaka megjelent előttem Krisztus arca, és sírva fakadtam. Szüleim felébredtek, és kérdezték: mi baj van, mi fáj? Azt feleltem, hogy örömemben sírok, mert egy könnyes szemű, szakállas embert láttam koronával a fején.

Lassanként fedeztem fel hivatásomat. Egyszer egy pap kérdezte tőlem, hogy nem akarok-e pap lenni, nem érdekelne-e a papi hivatás, a közösség szolgálata. Zavarba jöttem, nem tudtam, mit feleljek, de ettől fogva minden tisztázódott.

Mikor elmondtam szüleimnek, hogy pap akarok lenni, nem örültek. Azt mondták, hogy nem lehet, és inkább nősüljek meg és legyenek gyerekeim. Cigány vagyok. Egy roma szülő számára nagy szégyen, ha egy fiuk nem nősül meg és nincsenek gyerekei.

Szüleim elutasító magatartása válságot okozott számomra. Egy ideig nem is szóltak hozzám, apám meg is pofozott. Egészen haláláig nem tudta elfogadni a hivatásomat. Később azonban az intenzív osztályon, amikor a betegek szentségét kérte és gyónni készült, bocsánatot kért tőlem és azt mondta: "Megyek Istenhez, imádkozom érted, hogy pap legyél. A Mennyországból foglak segíteni." Erre csak azt tudtam válaszolni, hogy megbocsátok, és menjen Istenhez békében. Isten azt akarta, hogy apám halála előtt tanúságot tegyen. Olyan szép volt. Sokat jelentett ez számomra. Anyám és két bátyám is örült.

Bár 12 éves koromtól kezdve mindig pap akartam lenni, voltak nehézségeim. A barátaim kinevettek, ezért csak titokban jártam szentmisére. Két éven keresztül nem is mentem templomba, mert azt hittem, hogy csak képzelődöm, amikor papi hivatást érzek. Kezdtem járni egy lánnyal, említettem neki is a gondolataimat a papi hivatásról és a kétségeimet. Nem tudta, mit kezdjen ezzel. Eljött azonban az idő, amikor így szóltam hozzá: "Ne haragudj, de be kell fejeznünk. Egy mély árok húzódik közöttünk, és ezt az árkot én csak szolgálattal, a szegények szolgálatával tudom kitölteni, és követnem kell azt az utat, amit Isten jelölt ki számomra évekkel ezelőtt, hogy pap legyek és Vele maradjak."

A lány nem jól fogadta szavaimat, nagyon elkeseredett, de később rendbe jött, és most jó barátságban vagyunk. Férjhez ment, gyerekei vannak, minden rendben van az életében.

A barátaim azonban ellenezték, hogy beléptem a szemináriumba, és ez nagyon bántott. Ott, a szemináriumban is úgy éreztem, hogy kiközösítenek, mert cigány vagyok. A papok sem fogadtak be mind. Azt mondták, hogy a cigányok piszkosak. Egyik azt is mondta, hogy legyek inkább evangélikus, mert cigány vagyok.

Isten segítségével azonban eljutottam idáig, mert imádkoztam hozzá, és Ő így válaszolt: "Ne aggódj, csak menj tovább, a küzdelmek, nehézségek közepette, Én veled vagyok." Hiszem, hogy Isten műve az, hogy pap lettem.

Amikor a Szűz Mária a Tengernek Csillaga Bazilikában pappá szenteltek engem és két barátomat, 1600-an voltak a szertartáson, köztük 140 pap.  Én voltam a legboldogabb ember a világon.

El kell még mondanom, hogy még diakónus voltam, amikor rákbeteg lettem. Álmomban fedeztem fel a betegséget. A halott apám jelent meg álmomban, mellette egy ragyogó arcú nő, és azt mondta: menjek orvoshoz. Harmadnapon nagy fájdalmat éreztem, megijedtem. Az orvos agresszív rákot állapított meg, azt mondta, meg kell operálni, bár lehet, hogy már vannak áttétek is, és a műtőasztalon fogok meghalni.

Lázadtam Isten ellen: miért hagyja, hogy éppen akkor vigyen el a rák, amikor beteljesül az álmom és pap lehetek? Később beszéltem a lelki vezetőmmel, és elhatároztam, hogy elzarándokolok Lourdes-ba. El is jutottunk oda, és ott egy vendéglőben aludtunk, és nagyon fáztunk. Másnap reggel mentünk misére a barlangba és a medencékhez. Mikor rám került a sor, hogy bemenjek a vízbe, furcsa érzésem támadt, és sírni kezdtem. Egy önkéntes jött oda, kérdezte, mi a bajom. Elmondtam neki ezt a megmagyarázhatatlan érzést, és azt is, hogy nem akarok meghalni és félek. Ő azt felelte: "Meglátod, a Szűzanya segít, imádkozz!" – és megfürdetett. Újra sírni kezdtem. Pár percig imádkoztam a Lourdes-is Szűz Máriához, és valami megváltozott. Mondtam a lelki vezetőmnek, hogy a Szűzanya meggyógyított, béke van a szívemben. Nagyon csodálkozott.  Mikor hazaértünk barátaim is mondták, hogy más ember lettem, ragyog az arcom.

A kórházban megoperáltak, és nem volt áttétel. Nem volt szükség kemoterápiára és besugárzásra, nem szedek gyógyszert, rendszeresen ellenőriznek, de már nem vagyok beteg. Hiszem, hogy csoda történt.

Mióta pap vagyok, kicsit csalódtam, azt hittem, több szeretetet, elkötelezettséget és egységet találok majd a paptársaim között. Lehet, hogy mindez a magányosság miatt van, mert az egyházmegyés papok egyedül élnek. De találkoztam nagyszerű, segítőkész emberekkel is, mindenfélével, különböző kultúrájú, fajú, korú emberekkel, sokat tanulok tőlük. Isten arcát látom bennük. Sohasem gondoltam, hogy Isten emberek által beszél majd hozzám.

Sokan tettek rám mély benyomást, főleg asszonyok, akik segítettek abban, hogy jó pap legyek. Arra gondolok, hogy milyen szép kapcsolat lehetett Mária Magdolna és Jézus között. Elképzelem, hogy sokszor vigasztalta Jézust, amikor félreértették, amikor egyedül maradt védtelenül. Imáival segítette.

Emlékezem egyik jó barátomra is, aki most a püspöki hivatalban dolgozik. Együtt töltöttük a pappá szentelésem előestéjét. Nem tudtam aludni. Átöleltük egymást, együtt sírtunk és Istenről beszélgettünk és arról, hogy egészen neki és a szegényeknek szentelem az életemet.

Számomra a legcsodálatosabb dolog az, hogy pap lehetek. Mélyen meghat, amikor temetési szertartáson veszek részt és látom az emberek fájdalmát, és tudok reményt és hitet kelteni azokban, akik szeretteik elvesztését fájlalják, és azt hiszik, hogy Isten elhagyta őket. Keservesen sírnak, és végül mégis szívükben hittel távoznak, és megköszönik, hogy Krisztus példáját és üzenetét közvetítettem számukra. Az is előfordult, hogy olyanokat eskettem, akikkel először temetés alkalmával találkoztam. Sok barátom van. Van, aki először gyónni járt hozzám, azután lelki vezetője lettem.

A pap a világ legboldogabb embere, ha imádkozhat és segíthet másoknak.

Barcelona, 2009. október 16.

A barcelonai roma pasztoráció hivatalos honlapja
(Forrás: www.zenit.org)

 
Gondold el, hogy minden újságért fizetni kell, mi is várjuk a te önkéntes adományodat, ha meg tudod engedni magadnak :-)
> a metropolita.hu NEM ENGEDÉLYEZ reklámokat
> vannak terveink új oldalak létrehozására: kifejezetten a papi hivatásról, illetve imakampány oldal, ahova beírhatjátok sürgős szándékokat és válaszhattok imaszándékot (hasonlóan az adományoldalakhoz..)
> EGYETLEN anyagi forrásunk a ti adományotok
Ft

Állítsd be mennyit szeretnél adományozni

Fizetési mód választása
Személyes adatok

Metropolita Egyesület
Nyilvántartási szám: 01-02-0016428
Adószám: 18876842-1-41
HUF Számlaszám: 10700598-69996096-51100005

Köszönjük adományozási szándékát

Metropolita Egyesület
1024 Budapest
Ezredes utca 13.

Összes adomány: 1500Ft

Hasonló bejegyzések

Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.