Register
A password will be e-mailed to you.

Gyónni kellemetlen. Sok katolikus valahova a tudata peremére száműzi a gyónást. Ünnepek közeledtével nagyot nyög és rászánja magát, hogy aztán  minél hamarabb visszatérjen a "rendes" kerékvágásba, ahol nincsenek ilyen kényelmetlen dolgok.

Mások áhítják a gyónást és egyet-földet bejárnak, amíg találnak papot, aki hajlandó fogadni őket és óraszám hallgatni vallomásaikat, amelyekben nem annyira bűneik, mint pszichológiai állapotuk játssza a főszerepet. Ha aztán ezt a megértő gyóntatót távolabbra helyezik vagy netán Isten magához szólítja, beszüntetik a gyakori gyónást.

A két típusban egy közös: egyiknek se változtat életén a gyónás. Csak emberi kielégülést nyújt. Egyik eleget tett a törvénynek és hagyománynak, a másik jól kibeszélte magát és megkönnyebbült. De Isten maradt, ahol volt, és ők is maradtak, ahol voltak.

Pedig a bűnbánat szentségének az volna a rendeltetése, hogy Isten belépjen életünkbe és megváltoztassa azt. Kövessük a feloldozás szövegét: "Isten, a mi irgalmas Atyánk, aki Szent Fiának kereszthalála és feltámadása által kiengesztelte önmagával a világot és kiárasztotta a Szentlelket a bűnök bocsánatára, az Egyház szolgálata által bocsásson meg neked és adja meg a békét; és én feloldozlak téged bűneidtől az Atya és a Fiú és a Szentlélek nevében." Előfordulhat, hogy a gyóntató időnyerés céljából elhagyja a bevezető mondatot és csak a szorosan vett feloldozás szavait mondja el, vagy lerövidíti a formulát. A feloldozás természetesen ilyenkor is érvényes. A bevezető mondat azonban mégis nagyon fontos, mert föltárja a tartalmát annak, ami történik. Az Egyház szolgálata révén a bűnbánóban Jézus kereszthalának és föltámadásának ereje lép működésbe, és kiárad rá a mindent megújító Szentlélek. Nem az elkövetett bűnök puszta sztornírozása megy végbe, hanem Isten újjáteremtő műve. Aki bűnösként térdelt le, szentként kel föl. Aki a pusztulással volt eljegyezve, most a Szentháromság életét hordja magában. A csődre ítélt egzisztencia már a teremtő Szeretet edénye. "Aki Krisztusban van, új teremtmény" (2Kor 5,17).

A gyóntatószék az új teremtés műhelye. A gyóntató pap az új teremtés – személyében jelentéktelen – eszköze. A kiengesztelődés szentségének lényege, hogy Isten csodát művel a megtérő szívében, magához ragadja őt és áthatja önmagával. A bűnök azért törlődnek el, mert nem férnek össze Isten szentségével, aki behatolt a gyónó életébe, és szeretetének perzselő csókjával birtokába vette azt. Természetesen kívánatos, hogy a gyóntató olyan személy legyen, aki előtt a gyónónak nem esik nagyon nehezére föltárni lelkét. Mégis szögezzük le világosan, hogy ami a gyóntatóból igazán fontos a gyónásban, az nem a személyiség, hanem az apostoli hatalom: "Akiknek megbocsátjátok bűneiket, bocsánatot nyernek; akiknek pedig megtartjátok,  azok bűnei megmaradnak" (Jn 20,23). Nagyon nagy hiba azért halogatni a gyónást, mert nem vagyunk megelégedve a gyóntatókkal. A pap gyarló ember, ne akarjuk piedesztálra emelni, és ne várjunk tőle angyali tökéletességet.

Egyszersmind azonban indokolt, hogy olyan gyóntatót keressünk, aki szolgálatával a feloldozáson túl lelki vezetést is nyújt. Bár a lelki vezetés szolgálata elválasztható a gyóntatói szolgálattól, mégis lehetetlen a gyóntatói működés egy minimális lelkivezetői tevékenység nélkül: a gyóntatónak nyilatkoznia arról, mi bűn és mi nem, milyen feltételek mellett adható egyáltalán feloldozás, és ha sok ideje nincs is egy-egy gyónásra, az esetek túlnyomó többségében indokolt egy-két lelki tanáccsal szolgálnia, sőt már a kiszabott elégtétel is mutat valamilyen irányt. Ha a gyónó ezenkívül lelki dolgokra vonatkozó kérdéseit is fölteszi a papnak, és kellő gyakorisággal járul a kiengesztelődés szentségéhez, a gyóntatás és lelkivezetés szolgálata minden nehézség nélkül összeköthető. Ilyen kapcsolat természetesen nem akármelyik gyóntatóval lehetséges, meg kell találnunk a megfelelő személyt, akihez bizalommal tudunk lenni, és akinek állásfoglalásait megbízhatónak tartjuk. Ez vidéken nagyobb nehézséget jelent, mint a nagyvárosban. Saját plébánosuk előtt sokan nem tudják föltárni intim világukat. Ilyenkor megközelíthető távolságban kell találni egy másik papot, és azt meghatározott időközökben fölkeresni. Ha a lelkivezető túl távol lakik vagy túlságosan ritkán keressük föl, a lelkivezetés névlegessé válik. Amennyiben diakónust, szerzetest vagy érett hitű világi személyt választunk lelkivezetőnknek, akkor is célszerű állandó gyóntatóhoz járnunk, éspedig olyanhoz, akinek tanácsai nem ütik élesen a lelkivezető tanácsait. Hogy olykor-olykor nem ítélik meg a dolgokat egyformán, az természetes és elkerülhetetlen. Éppen ezért vagyok annak a híve, hogy a lelkivezető és a gyóntató lehetőleg azonos személy legyen. Ő se tévedhetetlen, mégis nagyobb biztonságot tud adni, mintha rendszeresen ellentétes tanácsok között kell választanunk. Ha meggyőződtünk arról, hogy gyóntatónk hit és erkölcs dolgában töretlenül képviseli az Egyház tanítását, és tűrhetően tudunk kommunikálni vele, a gyóntatószéki szolgálat kereteiben
kielégítő lelkivezetéshez juthatunk. Így azt a veszélyt is elkerüljük, hogy a lelkivezetés lelki fecsegéssé torzul.

Ahhoz, hogy állandó gyóntatóra leljünk, természetesen mindenekelőtt gyónnunk kell, mert csak a gyakorlat mutathatja meg, kinél találunk kellő megértésre és vezetésre. Elkerülhetetlen tehát, hogy benyissunk olyan papok gyóntatószékébe, akiket nem ismerünk. Hogy erre rá tudjuk szánni magunkat, tudatosítanunk kell a kiengesztelődés szentségének fent leírt lényegét. Nem azért megyünk gyónni, hogy pszichológiai kielégüléshez jussunk, nem is azért, hogy tanítást kapjunk, vagy kapcsolatot ápoljunk a gyóntatóval. Ezek mind következményei lehetnek (s remélhetően lesznek is) gyónásunknak, de nem képezik annak fő tartalmát. A fő tartalom az, hogy Jézus Egyházában és saját lelkünkben az isteni élet új hulláma árad ki, amely begyógyítja a bűneink ütötte sebeket. Ehhez részünkről szükséges a hit, a megtérés elhatározása és a bűnvallomás. A gyóntató részéről egy szükséges: a feloldozás. Ezzel teszi értünk a legtöbbet, minden más csak kísérőjelenség. Kellemetlen tud lenni egy ballábbal felkelt gyóntató, és a papnak természetesen mindent meg kell tennie, hogy fáradtságát, rossz kedvét, személyes vergődéseit ne vigye bele a gyóntatásba, hanem szeretetteljes érdeklődést és megértést tanúsítson a bűnbánók iránt. De egy goromba pap, sőt egy hitetlen pap is rázúdítja gyónóira a teljes mennyet, ha a feloldozást előírásszerűen elimádkozza. A gyónás szertartása szentség. Isten cselekvése, nem a papé.

Mint mondottam: szükséges a gyónó részéről a hit. Nemhívőket nem szabad gyónásra kényszeríteni, esküvőjük előtt sem. A hit nélkül végzett gyónás nem adja meg a bűnök bocsánatát, sőt Isten szentségét sérti. A gyakorló katolikusnak se szabad azzal a hátsó gondolattal gyónnia, hogy "ez úgyse fog használni semmit". Istennek vallja meg bűneit, és Isten mindenható. A jó gyónás nemcsak eltörli a bűnöket, hanem megadja a szükséges kegyelmet a bűnök jövőbeni elkerüléséhez is. Számos gyónó ebben nem hisz, és ezért megreked bűneiben. Ha hinne, haladna.

Szükséges továbbá a megtérés elhatározása. Mondhatnám úgyis: szükséges a bűnbánat. Két okból fogalmazok másképp. Egyrészt: a "bánat" szó érzelemre látszik utalni, jóllehet itt az akarat aktusáról van szó. Másrészt: ebben az elhatározásban benne van az elégtétel elvégzésének szándéka is. Az  ősegyházban csak vezeklés után kaptak feloldozást a bűnbánók, a jelen gyakorlat viszont később elvégzendő elégtételt szab ki. Hangoztatni kell, hogy ez lényeges része bűnbánatunknak. Bűnünk sebet ütött az Egyházon, és legalább jelképes cselekedettel ki kell fejeznünk, hogy készek vagyunk gyógyítgatni ezt a sebet. Az elégtétel elvégzésének szándéka nélkül végzett gyónás érvénytelen. Ha nem értjük az elégtételt vagy problémát jelent az elvégzése, szólnunk kell a gyóntatónak. Amennyiben a gyónás után mégse végezzük el az elégtételt, ez nem teszi visszamenőleg érvénytelenné a gyónást, de vétkes mulasztás. Ha addig halogattuk, amíg elfelejtettük, mi is volt az elégtétel, következő gyónásunkban (vagy ugyanattól a gyóntatótól gyónáson kívül is) másik elégtételt kérhetünk. Mindezek fényében lényeges, hogy a gyóntatószékből távozva számontartsuk és mielőbb elvégezzük a penitenciát.

A "megtérés elhatározása" azonban sokkal több az elégtétel elvégzésének szándékánál. Szükséges, hogy a gyónás megtérést jelentsen, vagyis elfordulást a bűntől és odafordulást Istenhez, akit a jövőben teljes szívünkből törekszünk szeretni. Találkozni lehet olyan gyónókkal, akik a feloldozást csak a múltbeli bűnök sztornírozásának tekintik, de nincs szándékuk változtatni életükön. Nem mondanak le a politikai ellenfél iránt
táplált gyűlöletükről, fönn akarják tartani házasságon kívüli szexuális kapcsolatukat, szenvedélybeteg létükre nem hajlandók elvonókúrára, vagy ragaszkodnak súlyos közeli bűnalkalmakhoz (pl. szerelmesek egy lakásban, tanúk nélkül, kulcsrazárt ajtók mögött). Az ilyen gyónás érvénytelen és szentségtörő. Ha történetesen föloldozást kapnak egy kevésbé figyelmes vagy liberális felfogású gyóntatótól, ez nem törli el bűneiket, mert a bűnbocsánat objektív feltételei hiányoznak. A gyóntatónak csak alkalmazni van joga a katolikus erkölcstant, nem megváltoztatni. A kegyelmet ugyan közvetíti, de nem ő adja.

Szomorú típusa az ilyen megtérés nélküli gyónónak, aki saját erkölcstant csinál magának, mondván, hogy "az ő lelkiismerete szerint" megengedett az, ami a katolikus Egyház szerint tilos. Mint II. János Pál pápa tanítja, a szabadság csak akkor szabadság, ha az igazságban gyökerezik. Az igazságot pedig nem a mi vélekedésünk állítja elő. Nem mi rendelkezünk az igazsággal, az igazság rendelkezik velünk. Sem az egyedi hívő, sem a gyóntató vagy teológiai tanár nem teheti túl magát azon az igazságon, amit a Katolikus Egyház Katekizmusa biztos és kötelező módon elénk ad. "Jaj azoknak, akik a rosszat jónak mondják, és a jót rossznak; akik a sötétséget világossággá teszik, és a világosságot sötétséggé" (Iz 5,20). A megtérés a tévtanokból a hit igazságához való visszatérést is jelenti.

Szükséges továbbá a gyónó részéről a bűnvallomás. Ha ez valamilyen okból gyakorlatilag lehetetlen (eszméletlen betegnél, süllyedő hajón vagy egyéb szükséghelyzetben), el is maradhat; ha a hit és a megtérés elhatározása megvan, a feloldozás célba fog találni. Átlagos esetben azonban szükséges, hogy a gyónó legalábbis minden halálos bűnét fajta és szám szerint megvallja. Ha nem vagyunk biztosak benne, hogy egy bűn halálos volt-e, jól tesszük, ha meggyónjuk, de nem vagyunk erre okvetlenül kötelezve, és tökéletes bánatot indítva áldozhatunk gyónás nélkül is. Egészséges lelkiismeretű embernél azonban nem lesz probléma annak megkülönböztetése, hogy hátat fordított Istennek (halálos bűn) vagy csak megbotlott a feléje vezető úton (bocsánatos bűn). Ha valaki lelki életet él és sűrűn gyónik, annak életében a halálos bűn kivételes tragédia, mindennapi botlásai általában nem halálosak. Még tárgyilag súlyos bűnök esetén is, amilyen például a maszturbáció, gyakran fönnállnak olyan szubjektív enyhítő körülmények (pl. a kellő pszichológiai szabadság hiánya), amelyek a bűnt bocsánatossá teszik. Az aggályosságnak nevezett kényszerneurózis mindenütt halálos bűnöket lát, de az aggályosnak egyáltalán nem szabad arra hallgatnia, amit lelkiismeretének vél, holott valójában szorongásos kórtünet; neki kizárólag a gyóntató utasításaira szabad hallgatnia.

A lelki élet azonban a gyakorlatban nem fog működni a bocsánatos bűnök megvallása nélkül. Aki Istent mindenek fölött akarja szeretni (márpedig az evangélium erre kötelez bennünket), annak valamennyi gyarlóságával föl kell vennie a harcot, leghatékonyabb fegyverünk pedig éppen a szentgyónás. Három-négy hetente, de legalább havonta gyónnunk kell, hogy előre tudjunk haladni. Akik csak rendkívüli alkalmakkor jönnek el gyónni, aligha akarnak az üdvösség útján járni. Hetente többször gyónni már többnyire egészségtelen túlzás, de a heti gyakoriság még normális és hatékony. Aki úgy gondolja, nincs mit meggyónnia, sürgősen olvassa el a hegyibeszédet.

A jó bűnvallomás annak megvallásával kezdődik, hogy mikor gyóntunk utoljára. Így kell kezdenünk, mindjárt a köszönés után. Ez nem szükséges ugyan a gyónás érvényességéhez, de szükséges a gyóntató tájékoztatására. Hogy úgy mondjam: ez adja meg bűneink "helyi értékét". Nem mindegy például, hogy valaki két héten át hanyagolta el az imádságot, vagy két hónapon át.
Természetesen elegendő az utolsó gyónás időpontját azzal a pontossággal  megjelölni, amellyel emlékszünk rá. De túl kevés azt mondani: "Régen gyóntam utoljára". Ez jelenthet két-három hónapot, de jelenthet húsz-harminc évet is. Mondjunk számot, még ha hozzávetőlegeset is. Ha valaki az utolsó gyónás helyett azzal kezdi a bűnvallomást: "Mit is mondjak", vagy "Hát…", bennem kétely ébred helyes szándéka felől. Úgy tűnik, nem tudja, mit akar.

Miután elsoroltuk bűneinket (nem részletezve, csak megnevezve), fejezzük be a bűnvallomást a "Másra nem emlékszem" formulával. (Ha a gyónó itt csak hallgat, a gyóntatót zavarba hozza, hogy vajon újabb megvallani való bűnön töpreng, vagy befejezte a sort.) Ezután a gyóntató veszi át a szót, fölteszi kérdéseit, elmondja tanácsait és elégtételt ad. Ne szakítsuk félbe, akkor se, ha újabb megvallani való bűn jutott eszünkbe. Miután megkaptuk az elégtételt, újból miénk a szó, pótolhatjuk, ami közben eszünkbe jutott (emiatt esetleg az elégtétel is változhat, de ha a gyóntató ezt nem említi, akkor elegendő a már adott elégtétel). Ha nincs pótolni valónk, fogadjuk el az elégtételt egy "Igen" vagy "Jó" szóval, és fejezzük ki bűnbánatunkat.

Erre a célra nincs kötelező formula, a tanult bánatimák csak minták, de mindenképpen mondjuk ki hangosan, hiszen az Egyház színe előtt tartunk bűnbánatot. Amikor vége a bánatimának, a pap feloldozást ad a fent idézett formulával. A végén feleljünk "Amen" szóval, ez a hit szava, Jézus anyanyelvén. Az Eucharisztia vételekor is ez a hitvallásunk. A befejező formulák már nem tartoznak a lényeghez, a "Magasztaljuk Istent…" csak egy fakultatív szöveg több közül. Ha a pap használja, adjuk meg a választ, de ha elköszön, köszönjünk mi is és menjünk. Részemről a "Menj békével" szóval szoktam elköszönni, amire alkalmas válasz: "Istenek legyen hála" – ezután már további elköszönés nem szükséges.

Egy új, természetfölötti élet kalandja áll előttünk, a sátán vereséget szenvedett, Isten öröme lakik bennünk. Merítsünk a kincsből, amelyet hordozunk!

Kovács Gábor atya

* * *

Köszönjük, ha – bár kisebb összegű, de rendszeres – utalással segíted hittérítő munkánkat!

Etikus Adománygyűjtő Szervezet Logó
Evangelizálunk az online térben (Metropolita), evangelizálunk az utcán (Győztes Bárány Közösség), és mélyszegénységben élő családok között, akiket élelmiszerrel, tüzelővel és taníttatással segítünk (Nyitott Ajtók Misszió), valamint egyengetjük állami gondozott gyerekek sorsát (Legyél Nevelőszülő!).
Metropolita Egyesület 3600 Ózd, Pázmány utca 6.
Nyilvántartási szám: 01-02-0016428 I Adószám: 18876842-1-05
HUF Számlaszám: 10700598-69996096-51100005

Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.