“A lelkét akarom eljegyezni…”
  1. Önfelajánlás a Szeretetláng Királynőjének
  2. A SZERETETLÁNG üzenete
  3. A 7 tőr Szűz Mária szívében
  4. Valtorta Mária látomása: MÁRIA ÉLETE
  5. Mária egyetlen gondolata

     
  1. Marianna - 2009, Október 31, 8:52 du.

    Szép, aki így szolgálja Mesterét. Nem mindenki marad szűzen, de érzem belülről, hogy milyen jó is, aki el tudja határozni magát szívből erre. Legalább is én személy szerint hasznosnak éreztem.

  2.  

Egy koreai kislányt 2009 áprilisában Jézus látomásban levitt a Pokolba. Azt a megbízást adta neki, hogy fesse le, amit látott. Festményeiből kiállítás lett.

< Bevezető
Halála előtt Szent Rita 15 éven át viselte homlokán Krisztus töviskoronájának egyik sebét. Erre emlékezve, megdicsőülésének ünnepe (május 22) előtt 15 napon át elmélkedünk életének egy-egy kiemelkedő eseményéről. Először magunk elé állítjuk erényeit, majd példáját követve igyekszünk azokat a magunk mindennapi életében megvalósítani. Az elmélkedést ájtatosságok és imák fejezik be.
1. csütörtök
Miért tiszteljük a szenteket?Miért […]

Ő a reménytelen ügyek védőszentje, feleség és anya volt, mielőtt szerzetes lett, ismeri az emberi lét minden örvényét. A nagykilenced első napja idén: február 2.

Helyszín: Szent Benedek Iskolaközpont, Időpont: február 2 csütörtök, 18.

Szűz Mária sürgetően kér benneteket, hogy tartsatok imanapot és haladéktalanul készüljetek a Nagy Figyelmeztetésre! Az üzenet 2012. január 30-án hétfőn, hajnali 1 órakor érkezett.

Szeretjük áldani Jézus Nevét!

“Az a feladatunk, hogy buzdítsuk a lanyhákat és lelket öntsünk a csüggedőkbe.”

Az 1978-as születésű Fejéregyházi Tamás atya hivatásának története a II kerületi Városmajortól a Krisztus Légiójáig. Tamás atyát december 12-én szentelték pappá.

Minél több időt tölt valaki a Facebookon mások mosolygós képeit nézegetve, annál inkább úgy véli: boldogtalanabb az ismerőseinél.

2012. február 12-19. - MOTTÓ: „Vágyni arra, ami a miénk!”

METROPOLITA KÖZÖSSÉG



Ha elfelejtetted a jelszavad, katt ide!

Regisztrációhoz kérjél meghívót az email címed megadásával!


Meghívó kérése
 
 
A Fórumozáshoz jelentkezz be az oszlop tetején!
"A szenvedés semmi máshoz nem hasonlítható mély egységet teremt a lelkek között. Ha a világon minden ember szenvedne, még azok is, akiket ellenségeinknek tartunk, talán visszaköltözhetne a földre a béke."
Vera Brittain
 
Cikkeinket a következő oldalak szemlézik:
RSS24   Hirlapom