Nikodémus Bibliakör

Szentignáci lelkiségű katolikus közösség.
Alkalmainkon a vasárnapi evangéliumot elmélkedjük közösen át Kiss Ulrich atya vezetésével

Időpont: minden szerdán 19 és 21 óra között
helyszín: Párbeszéd Háza, XII.ker, Horánszky u 20.

Az alkalom teljesen nyitott, bármilyen életkorú és állapotú embert szeretettel várunk. Mindenki kap szót, több körben mondhatja el mindenki a véleményét, és azt, hogy mi fogja meg a többiek értelmezésében, hiszen ahányan vagyunk, annyiféleképpen hat ránk egy-egy evangéliumi szakasz.

Téged is / Önt is szeretettel várjuk!

Nikodémus Bibliakör honlapja

  1. Esztergom önkormányzata támogatja Kiss-Rigó László püspököt
  2. Új Jeruzsálem Közösség

Egy koreai kislányt 2009 áprilisában Jézus látomásban levitt a Pokolba. Azt a megbízást adta neki, hogy fesse le, amit látott. Festményeiből kiállítás lett.

< Bevezető
Halála előtt Szent Rita 15 éven át viselte homlokán Krisztus töviskoronájának egyik sebét. Erre emlékezve, megdicsőülésének ünnepe (május 22) előtt 15 napon át elmélkedünk életének egy-egy kiemelkedő eseményéről. Először magunk elé állítjuk erényeit, majd példáját követve igyekszünk azokat a magunk mindennapi életében megvalósítani. Az elmélkedést ájtatosságok és imák fejezik be.
1. csütörtök
Miért tiszteljük a szenteket?Miért […]

Ő a reménytelen ügyek védőszentje, feleség és anya volt, mielőtt szerzetes lett, ismeri az emberi lét minden örvényét. A nagykilenced első napja idén: február 2.

Evangéliumi szegénység a szerzetesek világnapján Szentkúton

Helyszín: Szent Benedek Iskolaközpont, Időpont: február 2 csütörtök, 18.

Az ünnep célja hálát adni Istennek a szerzetesi élet ajándékaiért, előmozdítani a hívek körében a szerzetesség ismeretét és szeretetét.

Szűz Mária sürgetően kér benneteket, hogy tartsatok imanapot és haladéktalanul készüljetek a Nagy Figyelmeztetésre! Az üzenet 2012. január 30-án hétfőn, hajnali 1 órakor érkezett.

Magyarország egyik legjobb és legmodernebb, két tannyelvű katolikus iskolaközpontja. Feltétlenül ismerkedj meg vele!

Szeretjük áldani Jézus Nevét!

“Az a feladatunk, hogy buzdítsuk a lanyhákat és lelket öntsünk a csüggedőkbe.”

METROPOLITA KÖZÖSSÉG



Ha elfelejtetted a jelszavad, katt ide!

Regisztrációhoz kérjél meghívót az email címed megadásával!


Meghívó kérése
 
 
A Fórumozáshoz jelentkezz be az oszlop tetején!
“A szép élet - nyugalmas élet.
Ha körülötted nyilak záporoznak,
nem kell, hogy magad is nyílvesszővé válj.”
/Tatiosz/
 
Cikkeinket a következő oldalak szemlézik:
RSS24   Hirlapom