Két férfi tanúságtétele a homoszexualitással vívott győzelmes küzdelmükről

A következőkben két olyan ember tanúságtételét ismerhetjük meg röviden, aki engedte, hogy Jézus Krisztus megmentse őt – akarta a szabadulást, a gyógyulást, ennek érdekében elfogadta a feléjük kinyújtott testvéri segítő kezet és egészen rábízta életét az Élet Urára… (A teljes szöveg a New Covenant 1978. októberi számában található „Ahol az Úr Lelke, ott a szabadság” – Két keresztény férfi tanúságtétele a homoszexualitással vívott győzelmes  küzdelméről”  címmel.)

„MINT A VILLÁM,  SÚJTOTT LE RÁM  A SZELÍD ÜZENET”
.
"Amikor a legtöbb korombeli fiú a lányokat fedezte fel, észrevettem, hogy engem különösen vonzanak a férfiak” – kezdi  az első tanúságtétel írója. A félelem, hogy kitudódik homoszexuális vonzódásom, végigkísérte középiskolás éveimet. Ezekben a sérülésekkel teli években lassan elveszítettem Istenbe vetett hitemet, összevesztem a szüleimmel, és megismerkedtem a kábítószerekkel… Mindehhez járult a szexuális vágyaimmal való küzdelem – így mire az egyetem miatt elköltöztem otthonról, már közel álltam az összeomláshoz…
.
<< A kép nem a tanúságtevőt ábrázolja, csupán illusztráció
.
A városban, ahol szinte senki nem ismert, könnyű volt homoszexuális kapcsolatokat létesíteni… Ami azelőtt évekig frusztráció forrása volt számomra, egyszercsak könnyűvé, természetessé, helyessé vált. Felfedeztem a homoszexuális szubkultúrát, melyben hamarosan otthon éreztem magamat. Berendezkedtem egy olyan életre, amely szabadnak tűnt a múlt bűntudatától és félelmeitől. De néhány év múlva, ahogy megtapasztaltam a homoszexuális életmód problémáit, már kissé lelohadt bennem a ’kivonulás’ kezdeti örömmámora, bár továbbra is szabadnak éreztem magam.

Egyik hétvégén meglátogatott néhány korábbi ismerősöt, akik időközben a karizmatikus megújulásban elkötelezett keresztények lettek. Az igazat megvallva, nem hagyott nyugton a rajtuk látható öröm és odaadó lelkesedés. Ismerőseim hívtak, hogy tartsak velük egy imaösszejövetelre – és én kénytelen-kelletlen belementem. Néhány dal és ima után az összejövetel vezetője kissé izgatottan felállt, és így szólt: „Az Úr közölte velem, hogy van valaki itt ma este, aki homoszexuális életet él. Azt akarja tudtodra adni, hogy szeret téged és megbocsát neked." (A karizmatikus megújulás imacsoportjaiban a Szentlélek ma is megadja egyeseknek a prófétai szó, ill. az ún. ismeret szava ajándékát. – a  szerk.)

Mint a villám, csapott le rám a szelíd üzenet. – Úgy éreztem, Isten szólt hozzám, és azt kéri tőlem, hogy hagyjak fel életmódommal.

Az összejövetel hátralévő részét az önmagammal vívott küzdelemben töltöttem (miért szorulok én megbocsátásra?) – míg végül közöltem barátaimmal, hogy nekem szólt az üzenet, és elhatározásomat is: „Meg akarom tenni, amit Isten mond”. Teljesen szakítottam régi környezetemmel, és egy másik városba költöztem, ahol csatlakoztam egy karizmatikus közösséghez. Itt megtaláltam azt a szerető pártfogást, amire szükségem volt, hogy hűséges maradjak elkötelezettségemhez.

Szexuális beállítottságomban semmi hirtelen, varázslatos változás nem következett be, de Isten rákényszerített, hogy válasszak: „a magam módján akarok-e élni, vagy az Ő akarata szerint. Ha visszatérek, azzal tudatosan elutasítom Őt.” – Jó ideig még keserűséggel töltött el, hogy Isten ezt tette, éppen velem. Majd egy évembe telt megtérésem után, míg eljutottam a felismerésig: Isten kimentett egy olyan életből, amely boldogtalanságba torkollt volna. Egyre szembetűnőbbé vált a homoszexuálisok életének sivársága…
Az Isten iránti engedelmesség nem jelentett visszatérést serdülőkori bűntudatos félelmeimhez. Keresztény testvéreim soha nem ítéltek el a múltam, vagy a továbbra is tapasztalt homoszexuális vágyaim miatt. Nem az történt, hogy valami önkényes törvény miatt elfojtottam a vágyaimat. Egyszerűen csak nem akartam ezt az életet.

Felismertem, hogy ez az élet nem tesz boldoggá, sőt el fog pusztítani. Így egyre inkább magam mögött hagytam a múltat, és egyre inkább el tudtam fogadni azt a szeretetet és örömet, amit Isten keresztény testvéreim között adott nekem.
Végül a házasságra is alkalmasnak éreztem magam, és beleszerettem abba a nőbe, aki most a feleségem. Közös életutunk azóta is a boldogság legállandóbb forrása számomra.

Ma sokan hangoztatják, hogy az a személy, akinek homoszexuális vágyai  vannak, nem lehet boldog aktív homoszexuális élet nélkül. Saját tapasztalatom alapján mondhatom, hogy ha Isten nem lenne, akkor ez igaz volna. De ha a mai életemet tekintem, csak hálát adhatok Istennek, mert ez egyáltalán nem igaz” – fejezi be vallomását az első tanúságtétel szerzője.

>> 2. tanúságtétel: "ÚJ TEREMTMÉNY VAGYOK KRISZTUSBAN"


     
  1. SarkCsillag - 2011, November 1, 1:57 du.

    Sziasztok!

    Az egyik cikkben a Metrolpolitan olvastam “egy meleg megtert”. Kb igy volt a ciime. Ugy gondolom, hogy azzal a cikkel nem segitetettek senkinek, hanem csak osszezavaritottatok a jou nepet. A metropolita egy eleg hires portal, ezert felelosegteljesebben kell atnezni, hogy mik azok a cikkek amiket megjelenitenek.
    A homoszexualitas BUNkent kezeli az Egyhaz, de en nagyon attol tartok, hogy mindenki ossze teveszti a szezont a fazonnal.

    En most azokrol a melegekrol beszelek, akik igy szulettek. Nem lehet meggyogyulni a Down Kortol, mert igy szuletett valaki. A autizmus is egy betegseg, abbot terunk meg, ugy mint a homoszexualitabol. Aki alitja, hogy megtert ebbol, az Hazugsagban el, es ugy mind tudjuk, hogy ki a Hazugsag Atyja… NEM?

  2.  
     
  3. Gergő - 2012, Április 25, 2:16 du.

    Kedves SarkCsillag!
    Amit Te állítasz, az a liberális felfogás. Mi, keresztények nem azt az álláspontot képviseljük. Gondolkozz el: melyik az igaz állítás? A liberálisoké vagy az egyházé?

    A homoszexualitás nem genetikai rendellenesség, mint a down-kór, így létezik (mint láthatod) megtérés belőle. És ha még ez lehetetlen is volna nekünk, Istennek min

  4.  
     
  5. Gergő - 2012, Április 25, 2:16 du.

    Istennek minden lehetséges!

  6.  

“Mondok neked néhány dolgot, felfogóképességednek megfelelően, hogy némiképpen megértsed, milyen diadalmas volt az égbe való ünnepélyes bevonulásom, és felmagasztalásom. Egyetlen emberi lélek sem képes azt úgy megérteni, amint valójában történt.”

- Ne felejtsétek el, hogy minden erényt gyakorolnotok kell, amit tanítottam nektek, miközben veletek voltam. Viseljetek el mindent türelemmel. Így megőrzitek lelketeket, és senki sem tudja elvenni a kegyelmet lelketekből.

Meghívjuk testvéreinket, hogy imádkozzanak velünk május 18 – 26 –ig, Pünkösd előtti szombatig, a Szentlélek ajándékaiért:
• Minden papért és a Klérusért
• Szeretett pápánkért, XVI. Benedek pápáért
• Szent Egyházunkért

A kapucinusok minden elmélkedni vágyó, a Szentlélek felé fordulni akaró hívőt várnak!

A keresztény halál: az élet kezdete
Gondolatok az elmélkedéshez
A halál olyan esemény, mely az egész embert érinti, mint természetében, mind személyében. Az ember értelmetlenül áll a halál kikerülhetetlen ténye előtt. Csak a hit ad eligazítást, amikor a halált az emberiség erkölcsi katasztrófájából vezeti le.
A halált úgy is fel lehet fogni, mint amiben az ember testi mivolta […]

"Egy test vagytok sokan!"
Gondolatok az elmélkedéshez
"Az Egyház azért van, hogy Krisztus országát az Atyaisten dicsőségére a föld végső határáig elterjessze, és így minden embert részesítsen a megváltásban és az üdvösségben." /II.Vatikáni Zsinat, A világiak apostolkodása 2./
Ezt a feladatot az egész Egyháznak vállalnia kell, tehát nemcsak azoknak, akik különleges elhivatottságuk által erre rendeltettek. A világiaknak is, […]

Tekintsetek rá nagy szeretettel. Mindenben rendeljétek alá magatokat neki. Sok nagy kegyelmet kaptok rajta keresztül. Hirdessétek az egész világnak isteni Anyaságát és szűzi érintetlenségét.

Annak az esélye, hogy egy tanár, edző vagy más olyan személy, akire a gyermeket rábízzuk molesztálja a fiatalt, hatvanszor nagyobb, mint az, hogy egy pap.

Szenvedélyes, forrófejű, csupa nemes érzelem, egy mély bukás terhével. Azt tagadta meg, Akiért később szörnyű kínok között adta az életét. Ő a mi első PÁPÁNK.

Ó Jézus, árva csendben az ajtón kívül állsz,
Bejönnél már, de némán kulcsfordulásra vársz…

METROPOLITA KÖZÖSSÉG



Ha elfelejtetted a jelszavad, katt ide!

Regisztrációhoz kérjél meghívót az email címed megadásával!


Meghívó kérése
 
 
A Fórumozáshoz jelentkezz be az oszlop tetején!
"A szenvedés semmi máshoz nem hasonlítható mély egységet teremt a lelkek között. Ha a világon minden ember szenvedne, még azok is, akiket ellenségeinknek tartunk, talán visszaköltözhetne a földre a béke."
Vera Brittain
 
Cikkeinket a következő oldalak szemlézik:
RSS24    Hirlapom