Tadeusz Dajczer: A hit fénye a harmadik évezred küszöbén. - Tartalomjegyzék
<< előző rész: Hogyan tekintsünk a bennünk lévő rosszra?
.jpg)
Minden alkalommal, amikor őszinte megbánással szentgyónáshoz járulsz — melyet a megtérés szentségének lehet nevezni –, nagy lehetőséget kapsz, hogy hited növekedjék. A bűnbocsánat szentsége gyakran nem tölti be a megfelelő szerepet életünkben; a rutin, a hétköznapivá válás, a felkészülés és készenlétkészség hiánya miatt.
.
Túl keveset gondolsz arra, hogy nem csak az Eucharisztia, de a bűnbánat szentsége is a kegyelem rendkívüli csatornája számodra, és ezek rendkívüli pillanatai a Krisztussal való találkozásodnak. Lehet az is, hogy ritkán emlékezel meg imádságodban gyóntatódról, vagy lelki vezetődről, ritkán kéred, hogy ő Isten egyre tökéletesebb eszközévé váljon számodra és megtérésed folyamatában segítőd legyen.
A lelkiismeret vizsgálat során az a feladatod, hogy mélyen magadba nézz, meglásd mire irányul az életed, mi az, ami a legfőbb érték számodra, és kicsoda számodra Jézus Krisztus. Mindenek előtt erről kell gyónnod. Kicsoda számodra Jézus Krisztus? Milyen az alapvető választásod? Valóban Őt választottad-e a végsőkig? Innen kell elkezdeni a bűnök beismerését, mert ez a legfontosabb. Ha nem Krisztust választottad, akkor az egyéb bűnök ennek az alapvető bűnödnek a következményei és eredményei.
A bűnöknek különböző fajtái lehetnek: vannak elkövetett bűnök és vannak mulasztásból fakadó bűnök. És valójában az utóbbiak rendszerint a legártalmasabbak. Ezek közé tartozik, hogy cserbenhagyod Krisztust, magára hagyod Őt, vagy csak kis, saroknyi helyet szorítasz számára a szívedben. És ez a te legnagyobb hibád, ez a kompromisszum, a radikalizmus hiánya, az, hogy Krisztus még mindig nem a legfontosabb értéket jelenti neked, hogy a hited folyton langyos.
A bűnbánat szentségének öt feltétele közül a bűnbánat aktusa a legfontosabb. Hogyan töltöd az idődet a szentgyónás előtt? Mert valójában a bánatnak kell közvetlenül előkészítenie találkozásodat Krisztussal, mivel ez nyithat meg leginkább arra a kegyelmi csatornára, melyet a megtérés szentsége hordoz. Lehet, hogy nem értékeled kellőképpen azt az időt, mely szentgyónásodat megelőzi, pedig ez az idő felbecsülhetetlen értékű. Ezt az időt mindenekelőtt a bűnbánat felindítására kell szentelned. A bűnbánat, a te kereszttel szemben tanúsított magatartásod, az az érzés, hogy bűneiddel megsebesítetted Krisztust, és az a vágy is, hogy Isten bocsánatát kérd, s a rosszat kijavítsd. Bűnbánatodnak egyre mélyülnie kell, mert ettől függ, hogy a szentgyónásod gyümölcsöző lesz-e. Nem tudsz megtérni addig, amíg a megbánás a végsőkig nem hat át.
Kétféle vallásosság létezik, az egyiket nevezhetjük egocentrikusnak, a másikat teocentrikusnak. Az első esetben az ember önmagára koncentrál. Nem az Istenre van tekintettel, hanem egyedül saját helyzetére. A szentgyónáshoz azzal a szándékkal járul, hogy megtisztuljon, mert nehéz elviselni a bűnét, valamint, hogy Isten előtt rendben legyen. Az ilyen embernél a szentgyónás speciális gyógyszerré válhat a lelkiismeret fájdalmára, valami olyanná, mint egy tabletta, mely megnyugtatja őt, s visszaadja a morális, jó közérzetet.
Itt tehát az ember folyton önmagára koncentrál. Az ilyen ember amikor feloldozást nyer, a gyóntatószéktől ha nem is egészen szomorúan távozik, de nem is boldogan, mert még mindig a rosszra koncentrál, amit az imént vetett el.
Ha szemügyre vesszük Júdást — miután elárulta Jézust –, az ő viselkedésében a szentgyónás több elemét felfedezhetjük. Jelen van a lelkiismeretvizsgálat, mert Júdás elgondolkozik azon amit tett, és tudatosítja magában saját hibáját. Megjelenik a bűnbánat is — Júdás valóban sajnálja tettét. Sőt, meg akar változni, tehát megjelenik az elhatározás a jóvátételre. A bűn megvallása is jelen van, amikor a papokhoz megy és bevallja ,,…Vétkeztem — mondta –, elárultam az igaz vért.” (Mt 27,4) Elégtételt is tesz, hiszen a 30 ezüstöt odadobja a papoknak, akiktől azt kapta. Nem kell neki a véren szerzett pénz. Valójában Júdás alapállásában és viselkedésében fel lehet fedezni mindazt, aminek a gyónásban jelen kell lennie. Csak egy dolog hiányzott — a legfontosabb –, a hit Jézus irgalmas szeretetében (lásd Evely, Le chimin de joie, 116). Júdás gyónása ezért oly szomorú, tragikus, s a befejezése kétségbeesés és öngyilkosság.
A mi gyónásunknak Péter-mértékűnek kell lennie. Péter hitt Krisztus irgalmas szeretetében és nem a bűnre koncentrált, hanem a megbocsátásra. A teocentrikus hitű ember nem elsősorban a saját bűnére néz, hanem azt mindössze kiindulási pontnak tekinti, hogy a hit által felfedezze Isten irgalmas szeretetét. Azzal a tudattal lép a gyóntatószékbe, hogy Krisztust megbántotta és meg akarja újítani ezt a megsebzett barátságot. Őszinte bűnbánatával és fájdalmával lehetővé akarja tenni, hogy Jézus megbocsásson neki, hogy ezáltal örömet szerezhessen Neki. Keresztre feszítettétek Krisztust — mondja az ars-i szent plébános –, de amikor gyónni mentek, megszabadítani mentek Urunkat a kereszttől.
Ha megsebesítetted Krisztust, akkor az Ő sebei véreznek. Azért kell szentgyónáshoz járulnod, hogy sebei behegedjenek. Őrá való tekintettel kell menned, nem azért, hogy te megnyugodj, hanem hogy Neki örömet okozz azzal, hogy új emberré válsz a szentség kegyelme által.
Néhányan szemrehányást tesznek maguknak, hogy a szentgyónás után nem válnak jobbakká. Talán te is úgy véled, hogy azért van a szentgyónás, hogy utána jobb legyél, és ha nem válsz jobbá, akkor úgy gondolod, hogy a gyónásaidnak nincs semmi értelme. Lehet, hogy úgy gondolod, ha jobbá kell válnod és nem javulsz meg, jobb, ha nem is mész többet gyónni, mert nincs előrelépés. Ugyanakkor, amikor annyira jobb akarsz lenni, amikor oly fontos számodra a fejlődésed, ezáltal láthatóvá válik, hogy nem annyira az Istent akarod, se nem az Ő irgalmas szeretetét, hanem inkább a saját tökéletességedet keresed. Valójában ezek a hited hiányosságai. Azért mész gyónni, hogy később annyira jó legyél, hogy már ne legyen szükséged Istenre, aki az irgalmas Szeretet. Azért mész Istenhez a megbocsátásért, hogy azután már soha többé ne legyen szükséged az Ő megbocsátására, hogy Nélküle élhess. Pedig Ő folyton meg akar neked bocsátani, boldogan.
Milyen kevéssé hiszünk Istennek abban a vágyában, hogy folyton meg akar bocsátani nekünk. Olyan kevés a boldogságtól sugárzó arc azok között, akik a gyóntatószéktől távoznak. Pedig a gyónás után a szemedben a világnak is mássá kell válnia, fényesebbé, sugárzóvá az Isten irgalmas szeretetébe vetett hittől.
Az Evangéliumban minden gyónás lakomával végződik: Az Úr vendégségbe megy Zakeushoz, s Máté, a vámos, a leendő evangélista minden társát, s más bűnösöket is meghív magához, hogy azok is vele együtt örülhessenek, mert ő megbocsátást nyert. A tékozló fiú apja is lakomát rendezett a fiának. Az Evangélium mindig társítja a megbocsátást az öröm fogalmával.
A megtérést meghatározza a megbánás. A bűnbánat szentségében Krisztussal találkozunk, aki meg akar nekünk bocsátani és meg akarja gyógyítani bűneink sebeit. De ha nem mutatod meg sebeidet Jézusnak, akkor Ő nem tudja azokat begyógyítani.
Ha a megbánásod határtalan lesz, akkor határtalan lesz az Úr Irgalmas Szeretete is. Kérdezd meg magadat, milyenek a gyónásaid! A megbánás az alázat aktusa. Az alázatban folyton növekedned kell, s ebből következik, hogy a bűnbánatnak is ugyanúgy növekednie kell benned. Soha sem elég a megbánás és soha nem elegendő a bűnbánat. Minél inkább bűnösnek érzed magad és rosszabbnak másoknál, annál több
helyet engedsz a kegyelemnek és saját hitednek.
A bűnbánat szentségének, várva várt szentségnek kell lennie. Hiszen a szentgyónás perceiben magával Jézus Krisztussal találkozunk. A Szeretet, várva várt akar lenni és ha nem várakozunk rá, akkor sérülést szenved.
>> következő rész: A megtérés szentségének patrónusai
| Nyomtatás 
