Tadeusz Dajczer: A hit fénye a harmadik évezred küszöbén. - Tartalomjegyzék
<< előző rész: Szerencsés vétek
Isten rendkívüli szeretete a bűnösök iránt, és az Ő isteni pedagógiája, melyet velünk szemben alkalmazott, megmutatkozik a tékozló fiúról szóló példabeszédben. Ha hited langyossá válik, kifejezéstelenné, Isten megengedheti azt is, hogy elbukj. Isten nem akarja a rosszat, de akarhatja annak következményeit, mivel a rossz következményei kegyelmet hordoznak, és felhívást a megtérésre. A tékozló fiú példájában ez igen határozottan kifejeződik. A krisztusi példabeszédben szerepel egy apa, aki szeret, és két fiú, akik nem szeretnek. Arról, hogy az idősebb fiú nem szereti az apát, világos képet kapunk az elbeszélés végén, amikor fény derül apjával szemben tanúsított pimasz viselkedésére és a testvére iránti féltékenységére. A fiatalabb fiú sem szereti az apját, hiszen nem kis időre, hanem örökre hagyja el őt. Az apa megtehette volna, hogy megakadályozza fia elmenetelét, de nem tette meg. Megengedte, hogy vegye a neki járó részt és elmenjen, hiszen a szeretetet senkire sem lehet rákényszeríteni. Tudjuk, mi lett a következménye annak, hogy a fiú elhagyta az atyai házat. Tudjuk, hogy egyre lejjebb csúszott, s egyre nehezebbé vált az élete.
A szöveg értelmezésében megpróbálhatunk rávilágítani bizonyos elemekre, melyek nem jelennek meg nyíltan a példabeszédben. Feltételezhetjük például, hogy az apa megtudja szolgálói révén, mi történt a fiatalabbik fiával; hogy majdnem éhenhal, nincs hol lakjon, hogy egyenesen a végét járja. Tételezzük fel, hogy az apa meg akarja kímélni a fiát ettől a sorstól és az ilyen bánásmódtól. Nyíltan, vagy titokban elküld neki egy zacskó pénzt, ami lehetővé teszi számára a visszatérést a normális életbe, de ugyanakkor a léhaságra is. Vajon az effajta segítség, melyet az atya állandóan adhatna, lehetővé tenné-e, hogy a fiú valaha is visszatérjen? Minden arra utal, hogy nem. Ez azt jelenti, hogy ha az apa szereti a fiát, nem szabad megvédenie őt cselekedeteinek rossz következményeitől, még akkor sem, ha atyai szívét fájdalom járja át. A tékozló fiú által elkövetett rossz következtében, két személy lett keresztrefeszítve. Az apa, a fia pusztulása és bukása fölött érzett fájdalma miatt, valamint maga a fiú, saját bukása következtében. A fiát szerető apának mégis várnia kell, még ha ez kockázattal is jár, várni, amíg betelik a rossz mértéke és következményei megkezdik működésüket. És valóban, a rossz következményei ösztönözték a fiút a visszatérésre, az önszeretetére gyakorolt hatásuk által. Tudjuk, hogy eljött az a perc, amikor a rossz mértéke betelt, amikor a fiú bukása már nemcsak a morális bukás teljes mélységét érte el, hanem az ő tökéletes meggyalázását is.
Moslékkal kívánta a gyomrát megtölteni, mellyel a disznók élnek. Palesztina lakosainak felfogása szerint pedig a disznók tisztátalan állatok — ez tehát a bukás legmélyét szimbolizálja. Ettől rosszabb már nem lehetett volna. És ekkor elkezdett működni a rossz következménye. A fiú már olyan nyomorult volt, hogy hideg, számító gondolata támadt. Arra gondolt, hogy az apja jobb a szolgáihoz és béreseihez, mint az az úr,
akinél ő szolgál. Nem az apja iránti szeretet vezette a tékozló fiút a visszatérésre, hanem a közönséges önszeretet, a hideg számítás, hogy így jobb lesz neki, nem az apának, hanem őneki. Csak akkor, amikor a feléje szaladó apát meglátja örömkönnyeivel a szemében, amikor a karjaiban találja magát, majd később a legszebb ruhába öltöztetik, amikor gyűrűt kap az ujjára és látja, hogy apja ünnepséget rendez, hogy megünnepelje a visszatérését, akkor nyílik meg a fiú számára a lehetőség, hogy felfedezze apja szeretetét. Tehát a rossz következményei kegyelmekhez kötődhetnek. Isten akarhatja azokat, hogy végül megtéréshez vezessenek. Néha csak a bukás és a vele járó szenvedés képes felrázni és a megtérésre kényszeríteni az embert. A megtérés feltétele, a szívbéli bánat és a megbocsátás iránti vágy. Isten elsőként közeledik felénk, mert fel akarja szítani bennünk a megbánást és az Ő megbocsátó szeretete iránti vágyat. A megbocsátás vágya miatt oly mélyen leereszkedik hozzánk, hogy — amint a szentek mondják — időnként segítségért kiáltó koldussá lesz.
Megrázó jelenet Graham Green, Fájó pont című könyvében a főhős Scobie öngyilkossága. Az őrnagynak a halálos adag tabletta bevétele után az az érzése, hogy valaki kétségbeesve keresi és hívja őt. Maradék öntudatával, végtelen messziről sikerül összeszednie magát és válaszolni, s ez megmenti őt. ,,Jó Isten szeretlek.”
Úgy látszik paradox módon felcserélődnek a szerepek. Isten kiált segítségért azonosulva a szerencsétlennel, mintha önmagának kérné a segítséget. Isten szól a főhős életének utolsó pillanatában: Segíts nekem, hogy megbocsáthassak neked, engedd, hogy megmentselek!
>> folytatás: Nem ismerhetjük meg Krisztust az ember megismerése nélkül
| Nyomtatás 
