Rafael Arnáiz Barón /szerzetesi nevén Mária Rafael testvér/ 1911. április 9-én született Burgos-ban, Észak-közép-Spanyolországban. Egy rendezett, mélyen keresztény és katolikus családban ő volt az első a négy fiú között. Iskoláit a jezsuita atyáknál végezte. Már serdülőkorában világossá vált, hogy Rafaelnek különleges emberi, szellemi, művészeti és értelmi adottságai vannak. Ezek a tulajdonságok rendkívül kiegyensúlyozottak voltak jelen benne, és ő nyitott, pozitív, vidám hozzáállással közelítette meg a világban a személyeket és a dolgokat, mindig kicsattanó jókedv, tisztelet és alázat jellemezte.
.
A Krisztus iránti mélyebb elkötelezettsége 1930-ben kezdődött, rögtön azután, hogy leérettségizett. Érettségijére azt kapta ajándékba, hogy a nyári szünetet Leopoldo bácsinál, és María nagynénjénél, a Maqueda-i hercegnél és a hercegnőnél tölthette, az Avila közelében lévő rezidenciájukon. Itt kezdődött el a gyümölcsöző lelki barátság az unokaöccs és a nagybácsi és nagynéni között. Az ő bátorításukra lépett Rafael először kapcsolatba a San Isidoro de Dueñas trappista kolostorral. 1930 szeptembere volt. Mély benyomást tett rá a kolostor csendes szépsége és magávalragadta a Kompletóriumon énekelt Salve Regina gyönyörű dallama. Három évvel később, miután végzett építészeti tanulmányaival, belépett, és jelölt-, majd novícius lett, és megerősödött a meggyőződése, hogy ez az ő igazi hivatása. Semmit nem vitt magával, csak a "szívét, mely telve volt örömmel és Isten szeretetével."

Ettől a pillanattól kezdve, Rafael lelke "hatalmas sebességre kapcsol", mert már csak négy évig fog élni. A cukorbetegség egy igen agressziv típusa támadja meg a szervezetét, ami 4 hónappal azután derült ki, hogy belépett a rendbe. A szomorú, zavart újonc kénytelen pihenőidőre hazamenni néhány hónapra, majd visszatérni a kolostorba, és ezt az utazást még három egymást követő alkalommal megismétli 1935 és 1937 között, míg ki nem tör a spanyol polgárháború. Rafaelt ekkor behívják a Nemzeti Hadseregbe, de aktív szolgálatra alkalmatlannak minősítették. Utoljára megy vissza a kolostorba, ahol igen marginális pozícióba kerül, elfoglalja az utolsó helyet a közösségben, de az Isteni Gondviselés arra használja fel ezt, hogy megmutassa Rafael hatalmas hivatásbeli elkötelezettségét és azt a nagylelkűséget, mellyel odaajándékozta önmagát. 27 éves korában, 1938. április 26-án hunyt el, a kolostor gyengélkedőjében.

Annak ellenére, hogy csak igen rövidtávon szerezhetett szerzetesi tapasztalatokat, mégis meglepően tiszta és intenzív módon testesítette meg Rafael a ciszterci kegyelmet. A mindentől elszakadás misztériumát.  Hagyja, hogy Isten vezesse az elejétől a végéig, számos zavaró ellentmondás és zűrzavar - betegség, háború, a fogadalom kimondásának képtelensége, abnormális rendi viszonyok - ellenére, míg végül teljesen lemond saját magáról, a saját akaratáról, jó, mégis korlátozott emberi ideáiról. A megaláztatás rövid élete állandó társa, míglen el nem kezdi élni a fogadalmak igazi életét, ami már a halál túloldalán található. Rafael az ő Istenét, Krisztusát, nem elmélkedések során ismeri fel, hanem Társaként - az abszolút Szeretet transzcendentálisan megélt tapasztalatából. Egyetlen vágya az volt, hogy a szeretetért éljen: Jézus szeretetéért, Mária szeretetéért, a Kereszt szeretetéért, és Trappista Rend szeretetéért. Személyes lelkiségének ez a kiemelkedő jellemzője. Ő "egy őrült trappista, akit megőrjített Isten szeretete… Egyedül Isten!"

Az Egyház az ifjúság példaképéül állította Rafael-t, amikor 1992-ben II János Pál pápa boldoggá, majd 2009-ben XVI.Benedek pápa szentté avatta.

1. 5 új szentet avatott XVI. Benedek pápa!
2. Litánia az angyalokhoz

“Mondok neked néhány dolgot, felfogóképességednek megfelelően, hogy némiképpen megértsed, milyen diadalmas volt az égbe való ünnepélyes bevonulásom, és felmagasztalásom. Egyetlen emberi lélek sem képes azt úgy megérteni, amint valójában történt.”

- Ne felejtsétek el, hogy minden erényt gyakorolnotok kell, amit tanítottam nektek, miközben veletek voltam. Viseljetek el mindent türelemmel. Így megőrzitek lelketeket, és senki sem tudja elvenni a kegyelmet lelketekből.

Meghívjuk testvéreinket, hogy imádkozzanak velünk május 18 – 26 –ig, Pünkösd előtti szombatig, a Szentlélek ajándékaiért:
• Minden papért és a Klérusért
• Szeretett pápánkért, XVI. Benedek pápáért
• Szent Egyházunkért

A kapucinusok minden elmélkedni vágyó, a Szentlélek felé fordulni akaró hívőt várnak!

A keresztény halál: az élet kezdete
Gondolatok az elmélkedéshez
A halál olyan esemény, mely az egész embert érinti, mint természetében, mind személyében. Az ember értelmetlenül áll a halál kikerülhetetlen ténye előtt. Csak a hit ad eligazítást, amikor a halált az emberiség erkölcsi katasztrófájából vezeti le.
A halált úgy is fel lehet fogni, mint amiben az ember testi mivolta […]

"Egy test vagytok sokan!"
Gondolatok az elmélkedéshez
"Az Egyház azért van, hogy Krisztus országát az Atyaisten dicsőségére a föld végső határáig elterjessze, és így minden embert részesítsen a megváltásban és az üdvösségben." /II.Vatikáni Zsinat, A világiak apostolkodása 2./
Ezt a feladatot az egész Egyháznak vállalnia kell, tehát nemcsak azoknak, akik különleges elhivatottságuk által erre rendeltettek. A világiaknak is, […]

Tekintsetek rá nagy szeretettel. Mindenben rendeljétek alá magatokat neki. Sok nagy kegyelmet kaptok rajta keresztül. Hirdessétek az egész világnak isteni Anyaságát és szűzi érintetlenségét.

Annak az esélye, hogy egy tanár, edző vagy más olyan személy, akire a gyermeket rábízzuk molesztálja a fiatalt, hatvanszor nagyobb, mint az, hogy egy pap.

Szenvedélyes, forrófejű, csupa nemes érzelem, egy mély bukás terhével. Azt tagadta meg, Akiért később szörnyű kínok között adta az életét. Ő a mi első PÁPÁNK.

Ó Jézus, árva csendben az ajtón kívül állsz,
Bejönnél már, de némán kulcsfordulásra vársz…