A lelki szegénység, mint a gyermeki magatartás

Tadeusz Dajczer: A hit fénye a harmadik évezred küszöbén. – Tartalomjegyzék

>> IV/5 – A bizalmatlanság elszórt magjai

A hit, saját gyengeségünk elismerése és mindennek Istentől várása, tehát gyermeki magatartást jelent. A gyermek teljesen elismeri, hogy semmije sincs és nem képes semmire. Ő tele van várakozással és hittel, hogy mindent megkap, amire szüksége van.

"Bizony, mondom nektek: ha meg nem tértek és nem lesztek olyanok, mint a kisgyerekek, nem mentek be a mennyek országába." — mondja az Úr (Mt 18,3). Ahhoz, hogy Isten országába bejuthassunk, elengedhetetlenül szükséges megtérnünk a gyermeki magatartásra. Egyszer gyermekké kell válnod: bízó, alázatos, mindent Istentől váró gyermekké. Ha nem itt a földön, akkor a tisztítótűzben kell ennek megtörténnie. A gyermeki állapot elengedhetetlenül szükséges nemcsak a megszentelődéshez, de az üdvösséghez is.
.
Az evangéliumi gyermek mindent az Atyától vár, szó szerint mindent. Hitünk gyermeki dimenziója azt jelenti, hogy nem támaszkodunk emberi számításokra, hanem valami olyanra várakozunk, amit a gyerek meglepetésnek, vagy csodára várásnak nevez. Amilyen mértékben tudsz gyermek lenni, annyira fiatal a lelked. Az ember lehet öreg már húsz évesen is. De a lelki gyermekségnek köszönhetően nyolcvan évesen is fiatal maradhat. Isten mindig fiatal, és a Krisztus alapította Egyház is mindig fiatal, ezért lélekben fiatalokra van szüksége, mint gyermek van rád szüksége, arra, aki képes mindent hinni. Az ,,öreg” ember, aki a kalkulálásra van beállítva, aki folyton mérlegel pro és kontra, korlátozza Isten működésének lehetőségét és határt szab az Ő szeretetének. A kalkulálás és folytonos számítgatás, hogy valami sikerülhet-e, vagy sem, hogy valamit érdemes-e vagy sem… — ezek az öregség jelei. A gyermek fürkészi a Holdat és hiszi, hogy meg is kaphatja azt — neked pedig az Úristen többet akar adni, mint a Hold. Ő a saját királyságát akarja neked odaadni, de ha nem leszel gyermek, gúzsba kötöd az Ő kezeit.

A gyerekek tipikusan azok az evangéliumi értelemben vett erőszakosak is, akikről Jézus azt mondja, hogy ők ragadják magukhoz a mennyek országát (vö.: Mt 11,12). Amikor egy gyerek be akar jutni a lakásba, akkor be kell jutnia. Addig fogja verni az ajtót kis öklével, vagy lábával, amíg ki nem nyitják neki. Az Úr Jézus azt mondta ,,…zörgessetek, és ajtót nyitnak nektek” (Lk 11,9). Ha így tudnánk dörömbölni az előttünk bezárt ajtókon, melyek azért vannak bezárva, hogy dörömböljünk rajtuk mint a gyermekek, akkor azok meg is nyílnának. Az Istennek szüksége van a te gyermeki hitedre, hogy csodát tudjon tenni benned és általad, mert Istennek semmi sem lehetetlen. "…minden lehetséges annak, aki hisz" (Mk 9,23). Minden lehetséges annak, aki evangéliumi értelemben gyermek.

Az Evangélium két üdvözletet mutat be: Zakariásét és Mária Angyali üdvözletét. Zakariás öreg volt mind testileg, mind lelkileg, olyan, aki megkötözi Isten kezét, mert képtelen hinni a csodában. Hogy hinni tudjon, meg kellett tapasztalnia egy másik, számára fájdalmas csodát, nevezetesen hogy megfosztották a beszéd készségétől — azért, hogy higgyen. Ez a lelki öregség — amikor az ember képtelen hinni a csodában, elviselhetetlen, szörnyű Isten számára. Az az ember, akiből hiányzik a gyermeki lelkület, a saját imádságát már előre hiábavalónak tartja, mert ő is egy kicsit olyan, mint Zakariás. Zakariásnak, ennek az ,,Isten előtt igaz ember”-nek, feddhetetlen öregnek, nem volt utódja és kérte a gyermeket Istentől. Imádkozott, de valójában nem hitt abban, hogy az Isten meghallgatja őt. Amikor az angyal tudatta vele ,,Ne félj, Zakariás, mert meghallgatást nyert könyörgésed; feleséged, Erzsébet fiút szül neked,…” (Lk 1,13). Ő, mintha nem akarta volna a fiát elfogadni, nem hitte a csodát. Mindvégig fiúért imádkozott és amikor az Isten meghallgatta őt, nem hitte el. Saját imádsága ellen hoz fel érveket: ,,…Hiszen én öreg vagyok, és a feleségem is előrehaladott már napjaiban.” (Lk 1,18). Ilyen az ,,öreg ember”, aki már nem hisz az Istenben. Mi is gyakran hasonlóak vagyunk Zakariáshoz. Egy pap — írja A. Pronzato — aki a híveket rendkívüli imára hívta össze, hogy esőt kérjenek az Úrtól, nagyon sokatmondóan figyelmezteti őket: Esőért jöttetek imádkozni — és hol van az esernyőtök?

A másik üdvözlet Mária Angyali Üdvözlete, aki olyannyira gyermek, hogy kész mindent elfogadni. Mária oly tökéletesen Isten rendelkezésére állt, hogy Isten nem mindennapi dolgokat tudott Neki ,,varázsolni”. Mária mindent el tudott volna fogadni, mindent el tudott volna hinni, mert az Ő Isten iránti magatartását lelki gyermekség hatotta át — ez pedig hatalom. Gondolsz-e néha arra, hogy a világot a gyermekek irányítják, a gyermekek, és nem a vének? Igen, a világot a gyerekek irányítják, mert annak az embernek, akinek gyermeki lelke van, ,,hatalma van Isten fölött” — Isten nem tud nekik ellenállni, nem tud ellenállni az igazán hívő gyermeki szemeknek.

Amikor Péter a vízen járt, hogy Krisztushoz érjen, egy adott pillanatban elveszítette ezt a gyermeki hitet. Hétköznapi számítóvá vált, idáig eljöttem — gondolta — mert sima volt a víz színe, de most hullámok közelednek — tovább tudok-e így menni? Emberi számítás, emberi értelmezés lépett fel benne és eltűnt a hite. Péter abban a pillanatban megszűnt gyermek lenni és ezért kezdett el süllyedni. Vénnek bizonyult és még sokáig lesz ilyen vén, azért is árulja el Jézust. Úgy is lehet fogalmazni, hogy azért követsz el bűnt, mert ,,öreg” vagy, mert a lelki öregség elzár téged a kegyelemtől, megkötözi Isten kezét. Az Isten fiatal, és a Holdat akarja neked levarázsolni. Ha Lisieux-i Teréznek havat hullatott beöltözésének napján, hát ez nem volt az a Hold, amit neki adott? Az Isten azt a magatartást szereti, amely nem lát határokat és ilyen a gyermeki magatartás. A gyermek nem ismeri a lehetőségek határait, kitartó a megszállottságig, nyitott arra, ami új — a gyermek hinni tud.

Isten mindig fiatal és mindig ámulatba ejti az embert. Isten megtapasztalása egy ámulatba ejtô valóság megtapasztalása és az ember, aki evangéliumi értelemben gyermek, képes csodálkozni. Az ilyen ember mindenre képes rácsodálkozni, ami csak körülveszi őt. Abban a pillanatban, amikor nem mint gyermek állsz Isten előtt, belső életedben krízis áll be. Visszafelé kezdesz haladni, megszűnsz hinni és szeretni.

Csak kétféle ember hisz a csodákban, a szentek és a gyerekek. Valójában ez csak egy kategória, mert a szentek lélekben gyerekek. Maga Isten is gyermekké lett Jézus Krisztusban. Azzá vált nemcsak Betlehemben, de a kereszten is, ahol tökéletesen védtelen volt, mindenben kiszolgáltatva az embereknek. Ez az Isten, aki gyermekké lett, azt akarja, hogy esendőségünk és gyengeségünk arra késztessen minket, hogy mindenben Őrá hagyatkozzunk és határtalanul bízzunk az Ő irgalmas szeretetében.

A tékozló fiúról szóló példabeszédet inkább a könyörületes apáról szóló példabeszédnek kellene nevezni. Az idősebb fiú a dráma szereplőinek egyike, nem ébreszt bennünk szimpátiát, féltékeny és arcátlan az apjával szemben. Szimpátiánk a tékozló fiú felé fordul, aki visszatért, annál is inkább közel áll hozzánk, mert ő a mi típusunk. A tékozló fiú típusában spontán módon szinte önmagunkra ismerünk. De valóban igazi evangéliumi alak-e ő? Az Evangélium azt mondja, hogy visszatérése számításon alapult. Azzal a reménnyel tért vissza, hogy az apjánál jobb lesz neki, mert látta, hogy az apja többet fizetett a napszámosainak, mint az az ember, akinél ő szolgált.

"Fölkelek, elmegyek apámhoz, és azt mondom neki: (…)Már nem vagyok méltó arra, hogy fiadnak nevezz, csak béreseid közé fogadj be engem!" (Lk 15,18-19). A tékozló fiú története befejezetlennek tűnik. Benne van a tékozló fiúnak további drámája, mely a gyermeki magatartás fölé emelkedő béres magatartás következménye. Ő olyan valaki akar lenni az atyával szemben, akivel meg lehet egyezni, amint a felfogadott munkások egy napi dénárban megegyeztek a gazdával (vö.: Mt 20,1-6). Ha a tékozló fiú nem gyermekként tér vissza, hanem mint béres, akkor újból el kell majd mennie. Kétszer, háromszor, vagy ki tudja hányszor.

A szolgalelkű fiú nem képes rácsodálkozni a szeretetre. A tékozló fiú nem fedezte fel az atya sérülését, az ő fájdalmát nem látta meg, csak a saját nyomorúságát látta és abból keresett kiutat. A szőlőmunkások felfogadásáról szóló példabeszédben azok csodálkoztak a gazda jóságán, akiket a gazda az utolsó órában fogadott fel, nem azok a szolgabéresek, akikkel határozott összegben egyezett meg a gazda. Csodálkozni csak az evangéliumi gyerek képes, mivel a csodálkozás a kontrasztra épül. A gyerek tudja, hogy ő egy kis ,,semmi” és hogy folyton valami naggyal van megajándékozva. Ez a hatalmas kontraszt saját ,,én”-je és a megajándékozottság között, csodálkozásra készteti.

Az ember akkor válik kereszténnyé, amikor gyermekké válik, amikor kezd megdöbbenni az Atyaisten megszállott szeretetén. Itt az evangéliumi gyermekségnek új oldalára találunk — bizonyos azonosságot ismerünk föl a gyermek és a megtört bűnös között. Mit jelent a megbánás? A megbánás annyit tesz, mint: valamit sajnálni, de a kereszt tükrében, amikor saját nyomorúságod és bűnösséged tudatában nézel a keresztre, Jézus sebeire. Amikor ezeket a sebeket lélekben próbálod megcsókolni, hiszen te magad okoztad azokat Jézusnak. Ez a megbánás. A tékozló fiúnál ilyen megbánás nem volt. Csak amikor bánatodban Jézus sebeit csókolod és hiszel az Ô szeretetében, akkor térsz vissza gyermekként Istenhez. Csak az ilyen visszatérésnek van értelme. Soha ne térj vissza Istenhez, mint béres, mert ismét elárulod Őt.

Az igazi megbánást látjuk az evangéliumi rossz hírű nő esetében, amikor Jézussal találkozik Simon farizeus házában. Az ő egyszerűsége, spontaneitása és igaz bűnbánata tanúskodnak az evangéliumi gyermekség magatartásáról. Hogy bűnbánatát kifejezze Jézusnak, odament hozzá — nem zavartatva magát az emberi szempontoktól –, könnyeit Jézus lábaira hullatta, majd hajával megtörölte. Íme az egyszerűség, spontaneitás, a megtört bűnös, ő az evangéliumi gyermek. Igazából Istent a megtört bűnösök szeretik, akinek sokat bocsátottak meg és a szentek, mert egyiknek is, másiknak is gyermeki a természete. Ők képesek megcsodálni Isten szeretetét, Istennek irántuk való megszállott szeretetét. Nem a szolgabéresek, hanem a gyermekek, nem azok, akik érdemeket gyűjtenek és erőlködnek, hogy Istennel egyezséget kössenek, hanem azok, akik hisznek az ő irgalmában. Mert igazából csak a gyermek hisz.

========================================================================

>> következik: a 2. rész: A hit dinamizmusa