Regisztráció



A jelszavát emailben elküldtük.

Élete

Valtorta Mária, ez a kivételes, rendkívüli adottságokkal megáldott egyéniség, megelevenedik előttünk Önéletrajzában, amelyet 1943-ban fejezett be, mielőtt látomásai megkezdődtek volna. A további időszak eseményeit más írásos adatok és személyes tanúbizonyságok segítségével állította össze a szerző.
.
  Mária 1897. március 14-én született Casertában, ahol lombardiai származású szülei akkor éltek. Apja, József (1862–1935) alhadnagy a
Cavallereggi Guide 19. regimentjében. A géppuskás osztag vezetője szelíd, szeretetreméltó egyéniség. Anyja, Fioravanzi Izisz (1861–1943) viszont kemény, szigorú természetű asszony. A francia nyelv tanárnője.
 
Születésekor Mária életveszélyben volt. Utána pedig egy szenvedélyes,
szerencsétlen természetű dajkára bízták. Egyetlen gyermek maradt. Anyja
előzőleg elvesztett egy fiúgyermeket, néhány órával születése után, pedig nagyon vágyódott egy fiúra.

  Alig volt 18 hónapos, amikor családja a romagnai Faenzába költözött,
majd pedig 1901-ben Milánóba.

  A lombard fővárosban, négy és féléves korától az Orsolyiták óvodájába járt. Itt találkozott először Istennel, és ébredt fel benne ,,a vágy, hogy azáltal vigasztalja meg Jézust, hogy hasonlóvá válik hozzá a szenvedésben, amit önként, szeretetből szenved el.”

  Hétéves korában, 1904-ben a Marcella nővérek intézetébe iratták be. Itt kezdte el elemi iskolai tanulmányait. Azonnal kitűnt értelmességével, és osztályelső lett. 1905-ben részesítette őt a bérmálás szentségében Andrea Ferrari bíboros, akit ma már ,,Isten Szolgája”-ként tisztelnek, mert elkezdték boldoggáavatását.

  1907 szeptemberében a Valtorta család Vogherába ment lakni, mert oda helyezték az apa ezredét. Mária itt a városi iskolába került, és hetente egyszer franciát is tanult a Franciaországból elűzött nővérektől. 1908-ben járult első áldozáshoz, amin nagy szomorúságára apja nem vehetett részt, mert anyja fölöslegesnek ítélte jelenlétét.   Az anya zsarnoksága és az apa engedékenysége következtében Mária 1909 márciusában kollégiumba került.

  Mária pompásan érezte magát az Irgalmas Nővérek kollégiumában, ahol öt iskolaévet végzett el négy naptári év alatt, 1913 februárjáig. Nagylelkűség, határozottság, kitartás és hűség jellemezték. Szerette a tanulást, a rendet és az engedelmességet. Ezért mintaképként emlegették.

  Az anya azonban ismét beleavatkozott leányának életébe, és Technikumba iratta be, holott neki semmi érzéke se volt a matematikához. Nem is kerülhette el az "ünnepélyes bukást:" A klasszikus tananyagban azonban jónak bizonyult, és leérettségizett. A kollégiumban buzgón vett részt az utolsó lelkigyakorlaton, "mert tartós gyümölcsöt akart belőle meríteni, hogy programja legyen egész világi életére". Az Úr tudtára adta Máriának, "milyennek kell lennie életének Istenben, Istennel való kapcsolatában, hogy megfeleljen Isten
akaratának."

  1913 tavaszán a Valtorta család Firenzébe költözött, mert az apa egészségi okokból nyugalomba vonult. Mária gyakran fölkereste apjával a város szép helyeit. Odahaza, saját elhatározásából folytatta korábbi kollégiumi életet. Anyja azonban igyekezett gátolni őt ebben vallásellenes oktatásaival.

  Firenzében Mária megismerkedett egy szép, gazdag és művelt fiatalemberrel: Robertóval. Szerették is egymást, néma, türelmes, tisztelő szeretettel. A könyörtelen anya azonban már csírájában elfojtotta ezt a gyöngéd érzelmet. Hasonló sorsra jutott kilenc évvel később egy katonatisztnek készülő ifjúhoz, Márióhoz fűződő kapcsolata is.
.
  1916 tavaszán, "az elkeseredés és sóvárgás szörnyű időszakában", az Úr egy álommal vonzotta magához. Ez az álom elevenen megmaradt Mária emlékezetében. Álmában, amely világosan előrevetítette írói tevékenységének evangéliumi témáját, Jézus sietett Mária segítségére. Úgy ébred fel, mint akit "valamilyen, nem földi eredetű fény világított meg."
.
  A világtól való elvonulás ideje azonban még távol volt. 1917-ben Valtorta Mária az irgalmasszívű ápolónők sorába lépett, és tizennyolc hónapon át működött ápolónőként a firenzei katonai kórházban. Azt kérte, hogy közkatonákat ápolhasson és ne tiszteket, mert azért ment, "hogy a szenvedőket szolgálja, nem pedig, hogy kacérkodjon vagy férjet találjon." A felebaráti szeretet gyakorlása közben úgy érezte, hogy mindinkább közeledik Istenhez.
.
  Egy váratlan esemény jelezte fokozatos föláldozásának kezdetét. 1920.március 17-én anyja társaságában ment az utcán, amikor egy hitvány gyerek, egy ágyból kitört vasrúddal teljes erőből hatbavágta. Mária három hónapig nyomta az ágyat. Ez mintegy ízelítő volt későbbi betegségéből. Ugyanennek az évnek októberében, szüleivel Reggio Calabriába utazott, vendégségbe, Belfanti nevű unokatestvéreihez, akik hatalmas szállodák
tulajdonosai voltak.

  Lelke ismét erőre kapott az ottani táj csodálatos természetvilágában. Egészséges tanulási kedve is kielégült unokatestvére, Klotild, "gyönyörű könyvgyűjteményében. Klotild "igen művelt nő volt", és ki tudta válogatni a stílus és cselekmény szempontjából legkiválóbb könyveket.

  Az Úr, ez alkalommal, egy könyvet használt fel, hogy ismét hatalmas lökést adjon neki. Fogazzaro Antal: A Szent című könyve kitörölhetetlen jegyet nyomott szívébe; méghozzá jó jegyet. Itt Mária ismét tapasztalta a már előbb is jelentkezett furcsa érzést, "mintha ujjaiból hosszú, igen hosszú szálak indulnának ki, amelyek kinyúlnak a végtelen térbe, és ott összekapcsolódnak a többi hozzá hasonló szálakkal", amelyek más személyektől indultak ki, mintegy óhajtva az összefonódást.

  Reggióban ezenkívül újból kivirágzott Szent Ferenc iránti rajongása, ami lelkiségének állandó jellemvonása lesz. De ugyanitt omlott össze Márióval való jegyessége, anyja mesterkedései következtében. 1922. augusztus 2-án visszautazott Firenzébe, és még két évig maradt ott, öszetörten "keserű emlékei" miatt.

  A család 1924 szeptemberében végleg Viareggióba költözött, a később megvett kis házba. Mária Viareggióban is folytatta visszavonult életét. Néha kisétált a tengerhez és a fenyvesbe, vagy a bevásárlások ürügyével ment el hazulról. Ezek a bevásárlások lehetővé tették rövid látogatásait a szentségi Jézusnál anélkül, hogy magára vonta volna miattuk anyja villámait.

  A Gyermek Jézusról nevezett Szent Teréz példáján felbuzdulva, akinek Egy lélek története című könyvét egyhuzamban olvasta végig, 1925. január 28-án áldozatul kínálta fel magát az irgalmas Szeretetnek, s ezt
a felajánlást ezentúl mindennap megújította. E pillanattól kezdve Jézus iránti szeretete mérhetetlenül megnőtt, úgyannyira, hogy saját szavaiban és tetteiben Jézus jelenlétét érezte. Fűtötte a vágy, hogy Istenének szolgáljon. Ezért szeretett volna belépni Szent Pál Társaságába, de meg kellett elégednie "egy alázatos, elrejtett, egyedül Isten által ismert apostolkodással, amelynek lendítői inkább a szenvedés, mint a cselekvés voltak."
.
  Azonban, 1929 decemberétől kezdve, amikor belépett a Katolikus Akcióba, mint a leányok kulturális küldöttje, nyilvánosan is a lelkek javának szentelhette magát. Munkáját odaadóan végezte, és az általa
tartott előadások egyre több hallgatót vonzottak a nem-hívők közül is. Közben az a nagy elhatározás érlelődött meg benne, hogy áldozatul ajánlja fel magát az isteni Igazságosságnak is, és erre "egy még
tisztább, még önmegtagadóbb élettel készült fel". Már jóval előbb szüzességi, szegénységi és engedelmességi fogadalmat tett. Az új felajánlás 1931. július 1-én történt. E naptól kezdve egyre kevésbé
kímélték a testi és a lelki szenvedések.

  1933. január 4-e volt az utolsó nap, amelyen Mária, végtelen erőlködéssel, utoljára ki tudott menni a házból. 1934. április 1-től kezdve pedig többé nem kelt föl az ágyból. Ekkor vette kezdetét ,,erős szeretet-elragadtatásban” hosszú, tevékeny betegsége.   Eszköz lett Isten kezében. Küldetése ez volt: ,,Szenvedni,
engesztelni és szeretni”.

 
Ebben az időszakban, pontosan 1935. május 24-én lépett a Valtorta ház szolgálatába Diciotti (ejtsd: dicsotti) Márta, aki hűséges társnője lett Máriának, ,,hallgatója” írásainak, szerető gondozója és segítője haláláig, halála után pedig emlékei őrzője. (Azóta már ő is meghalt.)   A vigasztaló tényt, hogy barátságos személy került melléje, mély fájdalom követte: egy hónap múlva, június 30-án meghalt az apja.   Az apa "mindig türelemmel, szelíden és szeretettel végezte kötelességét, megbocsátotta a sérelmeket, jóval viszonozta a rosszat, leküzdötte irtózatát az iránt, aki őt félreismerte és minden percben megsebesítette.” (Célzás feleségére.)
  Mária élet-halál közé került fájdalma miatt, hogy nem lehetett apja mellett, annak utolsó pillanataiban, sőt még halottként sem láthatta őt.

  Az anya a "későn ébredt szeretet ostoba megnyilvánulásai" után még kegyetlenebbé és zsarnokibbá lett, mint azelőtt. "Az, hogy teljesen önmaga urává vált, megzavarta az eszét." Mária pedig betegágyán tovább szenvedett és szeretett. Egyre jobban átadta magát Isten akaratának. Vigasztalta a bánkódókat, helyes irányba terelte a lelkileg tévelygőket, elfogadta a bekövetkező időkre vonatkozó fájdalmas figyelmeztetéseket, és mindenben kimutatta jellemének férfias erejét, és Istenre irányult elméjének éles felfogását.

  1942 táján Valtorta Máriát meglátogatta Romualdo M. Migliorini (ejtsd: miljorini) atya, a Szerviták rendjéből. Lelki-vezetője lett és négy éven át az is maradt.   Migliorini atya kérésére, 1943-ban, Mária beleegyezett önéletrajzának megírásába, azzal a kikötéssel, hogy lelke teljes föltárásával elmondhat minden jót és minden rosszat.

  Alighogy befejezte önéletrajzát, megkezdődtek látomásai, és ezzel kapcsolatos írói tevékenysége. Néhány év leforgása alatt egyhuzamban tizenötezer füzet-oldalt írt tele, amit csak most kezdenek egyetemesen
elismerni, mint tudományos és irodalmi alkotást. Mindezt az események és személyek által okozott kimondhatatlan testi-lelki szenvedések között vetette papírra, minden tekintetben kedvezőtlen körülmények
között.

A felajánlások sora még nem ért véget. 1949. április 18-án Mária felajánlotta Istennek azt az áldozatot, hogy nem éri meg műve jóváhagyását, és ezt megtoldotta még értelme értékes odaajándékozásával is. Az Úr elfogadta felajánlását. Amikor ugyanis Mária látta a mű elgáncsolását, fokozatosan magába zárkózott, 1956-tól pedig lelkileg elszigetelődött környezetétől. Amikor teljesen munkaképtelenné vált, akkor is megőrizte tiszta, derűs külsejét. Nyugodtan ült ágyában, mint egy nagy gyermek, akinek arra is szüksége van, hogy megetessék, de sohasem kért semmit sem. A házban Diciotti Mártán kívül más nem lakott, mert 1943-ban Mária anyja is meghalt. Máriának kevés látogatója akadt, baráti köre is megritkult. Mária csendben hunyt el, 1961. október 12-én, fél tizenegykor, életének 65., betegségének 28. évében.
.
A képen fent: Valtorta Mária 1948-ban
.

1944-ből származó egyik írásában olvassuk, hogy az Úr azt mondta neki: "Milyen boldog leszel, amikor majd észreveszed, hogy az én világomban vagy, és hogy úgy érkeztél ide a szegény világból, hogy
észre sem vetted. Egy látomásból kerültél át a valóságba, mint a kisgyermek, aki anyjáról álmodik, és arra ébred, hogy anyja szívére szorítja. Így teszek majd én is veled.”

  Halálos ágyához a Szervita harmadrend társigazgatóját hívták. Mária ugyanis tagja volt mind a Szervita, ind a ferences harmadrendnek. Abban a pillanatban, amikor a pap kimondta a lelket buzdító szavakat: "Távozz el, keresztény lélek, ebből a világból”, Mária lehajtotta fejét, és meghalt. Valóban az engedelmesség testtartása volt ez, engedelmes életében a legutolsó.

Holttestét ugyanabban a szobában, ugyanazon az ágyon ravatalozták fel, amely tanúja volt szenvedéseinek, munkásságának, felajánlásainak és halálának. Már évekkel előbb elkészítette halotti ruháját, a keresztelési kendőt, amely fejét fogja takarni, leírta a mondatot, amit majd a kis gyászlapra kell nyomtatni: "A szenvedést befejeztem, de szeretni nem szűnök meg”.

  A gyérszámú, de megilletődött látogatók megcsodálhatták jobb kezének fehérségét — annak fáradhatatlan kezét, aki magát ,,az Úr írótollának” nevezte — míg bal keze lassan elkékült. Térdei pedig, amelyek íróasztalul szolgáltak, kissé hajlottnak látszottak még most is, hogy igazi pihenőre tért. Október 14-én temették el, korán reggel, egyszerűen, amint már régen meghagyta.

  A Szent Paulinusz plébániatemplomban végzett beszentelési szertartás után, rövid autósor kísérte a holttestet a Misericordia temetőbe. Tíz évvel késôbb, 1971. október 12-én exhumálták a maradványokat. Ezeket különleges kezelésnek vetették alá, hogy megmaradásukat biztosítsák, majd ugyancsak a viareggiói temetőben, családi sírban helyezték el. Azonban 1973. július 2-án átvitték a firenzei Santissima Annunziata templomba, és a Szervita atyák káptalani kápolnájában temették el.

Írásai

  Valtorta Mária írásainak legnagyobb részét mindenféle nehézségek között adták ki. Nem kísérte hírverés, mégis, csodálatos módon, csöndben terjed Olaszországban és szerte a világon, és beérnek a teljes
áldozat lelki gyümölcsei.   Írásai kb. tizenötezer füzetoldalnyit tesznek ki kézírásban. Ezeket főleg 1943. április 23-a és 1947. április 27-e között vetette papírra, kis részüket pedig 1948 és 1951 között.

  A tizenötezer oldalt kedvezőtlen időkben és körülmények között (háború, kitelepítés, nélkülözések, betegség és mindenfajta megpróbáltatás közepette) írta. Nem készített előzetes vázlatokat vagy piszkozatot, hanem közvetlenül, azonnal írta tele a 122 füzetet, minden átnézés, újra fogalmazás vagy javítgatás nélkül. Nem álltak rendelkezésére tudós személyek vagy megfelelô könyvek, a Szentírás és X. Pius Katekizmusa kivételével.   Valtorta Mária néha még a fejezetek sorrendjét is csak később jelezte.
  Műveinek majdnem kétharmad részét alkotja az a hatalmas elbeszélő és tudományos mű, amely a Boldogságos Szűz Mária születésével kezdődik, majd kibontakozik Jézus elrejtett életén, nyilvános működésén, szenvedésén, halálán és feltámadásán keresztül, és a Szűzanya mennybe való felvételével fejezôdik be.
 
A mű olasz címe: Il Poema dell’Uomo-Dio, és jelenleg tíz kötetre osztva kapható. Lefordították már a teljes művet franciára, spanyolra, folyamatban van (1989 elején) a német és az angol fordítás kiadása, tervbevették a magyar kiadást is. Részletei megjelentek már a magyaronvkívül sok más nyelven is.

  A nagy Jézus életrajzon kívül kiadták Valtorta Mária Önéletrajzát,vSzent Pálnak a rómaiakhoz írt levelének magyarázatát, a korabeli misevleckéinek magyarázatát, és egyéb írásainak gyűjteményét, három vaskos
kötetben. Tervezik leveleinek kiadását is. Valtorta Mária mindig kifejezetten isteni eredetűnek tartotta
látomásait és a diktálásokat. Sohasem fáradt bele annak hangoztatásába,hogy ő csak "eszköz", "szerszám", "toll" Isten kezében.
 
A tanúk, de főleg Diciotti Márta kijelentik, hogy Mária bármely pillanatban hozzáfogott az íráshoz, ágyban ülve, térdén a füzettel, kegyetlen szenvedések között is, mégis a legnagyobb természetességgel és minden feltűnő jel nélkül. Félbe lehetett őt szakítani minden semmiségért, és utána könnyedén folytatta munkáját.
 
,,Állíthatom — olvassuk Valtorta Mária egyik nyilatkozatában — hogy semmiféle emberi forrásmunka nem állt rendelkezésemre ahhoz, hogy megtudhassam, mit is írok, és gyakran azt sem értem, amit leírok.”
 
Bár adódtak ellenvélemények és harcos hangok is, Valtorta Mária írásait magasrangú hittudósok és világi személyek szóban és írásban egyaránt elismerték. Különösen műveinek eredetiségét es páratlan mivoltát hangsúlyozták, és azt, hogy tökéletes összhangban állnak a katolikus Egyház tanításaival. Azt is kiemelték, hogy műve nem arányos emberi tudásához, bár elismerik az írónő értelmi képességeit, emlékezőtehetségét, műveltségét, kitartását, minden lelki és szellemi adottságát. Nem tartják azonban lehetségesnek, hogy annyi pontos ismeret és oly mély tudás lett volna benne fölhalmozódva.
 
XII. Pius pápa, 1948-ban, amikor átnézte a kéziratot, kijelentette az azt bemutató teológia-tanárnak, Corrado Berti atyának: ,,Adják ki ezt a művet úgy, amint van, anélkül, hogy nyilatkoznának rendkívüli vagy
kevésbé rendkívüli eredetérôl. Aki elolvassa, majd megérti.”
  Híres szentírástudósok és hittudósok is elismerően nyilatkoztak róla: Bea bíboros, Gabriele A. Allegra, Felice Cappello S. J., Alfonso Carinci és Msgr. Gabriele Roschini.
 
Jézus, 1943. augusztus 23-án ezt mondta Máriának: ,,Józanságra van szükség ajándékom használatában. Nem nyílt és zajos, hanem lassú és fokozatosan terjedő, névtelen terjesztésre. Amikor kezed békében megnyugszik a dicsőséges feltámadásra várva, akkor, és csak akkor fogják említeni nevedet.”

>> Jézus és a nőtanítványok

 
Gondold el, hogy minden újságért fizetni kell, mi is várjuk a te önkéntes adományodat, ha meg tudod engedni magadnak :-)
> a metropolita.hu NEM ENGEDÉLYEZ reklámokat
> vannak terveink új oldalak létrehozására: kifejezetten a papi hivatásról, illetve imakampány oldal, ahova beírhatjátok sürgős szándékokat és válaszhattok imaszándékot (hasonlóan az adományoldalakhoz..)
> EGYETLEN anyagi forrásunk a ti adományotok
Ft

Állítsd be mennyit szeretnél adományozni

Fizetési mód választása
Személyes adatok

Metropolita Egyesület
Nyilvántartási szám: 01-02-0016428
Adószám: 18876842-1-41
HUF Számlaszám: 10700598-69996096-51100005

Köszönjük adományozási szándékát

Metropolita Egyesület
1024 Budapest
Ezredes utca 13.

Összes adomány: 1500Ft

Hasonló bejegyzések

Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.