Register
A password will be e-mailed to you.

A szenteket csodálni lehet, de követni nem – mondják sokan, pedig a meghívásunk, minden ember meghívása, éppen a szentségre szól.

„Vágyom arra, hogy tökéletesen teljesítsem akaratodat, s hogy elérkezzem a dicsőségnek arra a fokára, melyet országodban készítettél nekem, egyszóval, vágyom arra, hogy Szent legyek, de érzem tehetetlenségemet, és azt kérem tőled, ó, Istenem, hogy te magad légy az én Életszentségem!” (Kis Teréz felajánlása az irgalmas Szeretetnek)

Mennyire más a szentek hozzáállása, készsége a jóra!

„Azt a dicsőséget, amelyet nekem adtál, átadtam nekik, hogy egy legyenek, ahogyan mi egy vagyunk […] Atyám, azt akarom, hogy ők is, akiket nekem adtál, ott legyenek velem, ahol én vagyok, hogy lássák dicsőségemet, amelyet nekem adtál, mert szerettél engem a világ teremtése előtt.” (Jn 17, 22. 24)

Jézussal lenni és látni a dicsőséget, amelyet az Atya neki adott, és amelyet Ő átadott nekünk – ez az örök élet.

Jézussal lenni. „Ó, Uram, ott van az egész baj, hogy nem függesztjük szemünket állandóan Reád!” (TÚ, XVI. fejezet)

Nézni Jézust, aki „jóvá néz” engem. Ha sokáig szemlélek valamit, a tárgynál időzik gondolatom, és nem veszem le róla tekintetemet, előbb-utóbb rabjává leszek. Ha így van ez a profán dolgokkal, mennyivel inkább így kell, hogy legyen a Jóval, a legfőbb Jóval!

Ha nem akarok mást látni, csak Őt, akkor Benne látok és szeretek mindent és mindenkit. Addig akarom nézni, amíg egészen az Ő rabjává leszek, és mentesít minden más ragaszkodástól. Ezen áll vagy bukik az egész lelki élet. „Minél többet akar Isten adni, annál nagyobb vágyakat kelt, míg végre egészen kiüresedünk, hogy kincsekkel telíthessen bennünket.” (Keresztes Szent János: Lobogó istenszeretet, 118. pont)

Az igaz istenismeretet a szeretetben csak az kapja meg, aki minden hajszálnyi kötődést elvág mindattól, amihez ragaszkodik, és aki ily módon egészen kiüresedik. „Aki nem veti meg a dicsőséget és a dicstelenséget, gazdagságot és szegénységet, gyönyört és keserűséget, az még nem jutott el a tökéletes szeretetre, mert a tökéletes szeretet nem is csupán ezeket veti meg, hanem még magát a mulandó életet és a halált is”. (Hitvalló Szent Maximosz)

Apatheia, szenvedélymentesség, ami nem a „minden mindegy” állapota, hanem belső szabadság, amely révén fenntartás nélküli nyitottságot kapunk Isten akaratának megélésére.

Emberi erőfeszítéssel el nem érhető, mert ajándék, kegyelem, mégis szükséges az érte folytatott küzdelem, mert ennek jutalmául adja meg majd egyszer az Úr. „Ti tehát legyetek tökéletesek, mint ahogy a ti mennyei Atyátok tökéletes.” (Mt 5, 48) Tökéletesnek kell lennem a szeretetben, hogy Veled szerethesselek Téged, és Benned és Veled szerethessem testvéreimet!

Az életszentségre törekvés számomra konkrét tetteket jelent a mindennapokban és konkrétan a nővéreimmel. Ők az én tükröm: megmutatják, milyen távol járok az igazságtól, és milyen gyönge vagyok a szeretetben, mert már megint nem tudtam mindent odaadni: az örömömet, a fáradságomat, a félreértéseken felülemelkedő szeretetet. Közösségi életem a fokmérője, hányadán is állok az életszentségre törekvéssel.

Fent a képen: Kármelita nővérek, a cikk írója nincs köztük

Törekszem rá, mégis ügyetlen vagyok a szeretetben. Utólag látom, hogyan kellett volna cselekednem, de a pillanatot már elszalasztottam. Mi tehát az életszentségre törekvés? Állandó küzdelem és szembesülés kudarcaimmal, de egyben újrakezdés is: minden nap „felejtem, ami mögöttem van, és nekifeszülök annak, ami előttem van. Így futok a cél felé, annak a hivatásnak jutalmáért, amelyet Isten felülről adott Krisztus Jézusban.” (Fil 3, 14)

„Meghalni meghalhatunk, de arról szó sem lehet, hogy megadjuk magunkat.” (TÚ, III. fejezet) Igen. Ez a szent makacsság, hogy nem adom fel, mert Isten megajándékozott egy új nappal! Fáradtan ébredtem? Rajta, csináljak erényt a szükségből: rójam Jézussal a mindennapi köröket! Ima és kényelem úgysem fér össze (vö. TÚ, IV. fejezet). Vár az Úr a kápolnában, hogy a Laudesen a nővérek közösségében a nap folyamán kiejtett első szavammal is Őt dicsérjem: „Nyisd meg, Uram, ajkamat…”

Miért olyan nehéz nekünk a szentté válás? Talán azért, mert egy életen át tartó folyamat, amíg a földön élünk, sohasem lehet befejezett tény. Megrettenünk a mindennapok valóságától: amiről tegnap úgy véltük, már elértük, annak ma újból nekiláthatunk. Amíg testben élünk, soha sincs vége ennek a küzdelemnek.

De „az érdemszerzés tekintetében az Úr sohasem hagy el bennünket: arra mindig van módunk; s azért tényleg sok szent ember van, aki sohasem kapott egyet sem ezen (rendkívüli) kegyelmek közül; mások pedig, akik megkapták őket, nem lettek szentekké”. (BV, IX. fejezet, VI. lakás) Miért? Mert belefáradtak a küzdelembe, nem vállalták, hogy az ember élete állandó harc, örökös résen levés.

A sivatagi atyák célként jelölik meg a szív tisztaságának őrzését. „Boldogok a tisztaszívűek, mert ők meglátják Istent.” (Mt 5, 8)

Szent Illés atyánk „a szeretetet gyakorolta, mely elválasztotta őt a bűnök hiábavalóságától. Ettől kezdve mindig e mottó szerint élt: ’A Seregek Urának életéért, kinek jelenlétében járok’ (1 Kir 17, 1)”. (Az első monachusok nevelése)

Minél közelebb von magához Isten, annál inkább tapasztalom bűnös voltomat. Az Ő szentsége átalakító erő, engedi, hogy az egészen más, mint Ő, a hozzá képest „valami”, Őhozzá legyen hasonlóvá, a bűnös átváltozzék a Szeretetbe. Érintkezik a szent a profánnal.

Isten pedig maga a szentség (elkülönített), nem a világ része, hanem különbözik attól. Más, mint a világ, ontológiai értelemben transzcendens, senki sem láthatja arcát. „A csipkebokor jelenségében Isten e szavakat intézi Mózeshez: ’Ne jöjj ide közel, oldd le sarudat lábadról, mert a hely, amelyen állsz, szent föld’ (Kiv 3, 5; lásd még 2 Sám 6, 7) (…)

A szentség fogalmában két szempontot lehet megkülönböztetni: Isten szent létének transzcendenciája miatt (ontológiai szentség), és szent cselekedeteinek erkölcsi tökéletessége miatt (erkölcsi szentség).” (Mehrle, T., Egy az Isten)

Erkölcsi tisztasága elemészti a bűnt, „mert az Úr, a te Istened emésztő tűz” (MTörv 4, 24), megtisztít a bűntől. „Szentek legyetek, mert én szent vagyok.” (Lev 11, 44) Isten dicsősége (kabod): szentségének kiáradása. „Isten dicsősége, túlszárnyalva minden határt: szentsége. A kettő között a Biblia nem tesz egészen világosan különbséget. Ez a létezés teljessége, intenzitása, sűrűsége, súlya.” (Varillon, F.: Isten alázata és szenvedése)

„Atyám, azt akarom, […] hogy lássák dicsőségemet, amelyet nekem adtál.” (Jn 17. 24)

Ezért érintkezik a Szent a profánnal, Ő maga akarta, hogy legyen egy pont, amelyben ez beteljesül: Krisztusban, az Ő valóságos emberségében.

Benne az isteni és az emberi össze nem keverve, változás nélkül, megosztás nélkül és elszakíthatatlanul örökre jelen van, mint egységes természet.

Így az Egyház casta meretrix, amint az egyházatyák tanítják, egyszerre szent és bűnös. Szent: Krisztus által, mert az Ő teste, és bűnös: tagjaiban, általunk, akik nap mint nap küzdünk természetünk gyöngeségei ellen.

A szentség ígérete nem iktatja ki a bűnt, a szabad akarat ugyanis megmarad, hanem folytonosan újra megajándékoz azzal a képességgel, hogy megtérjünk. Az Egyház szentsége visszafordíthatatlan folyamat, amit Isten megszentelése visz végbe a hívők közösségének konkrét jeleiben. Ebben a szentségben benne van az Egyház létezésének megronthatatlansága is (fogyatkozhatatlanság). Részesedik Isten szentségéből, mert Krisztushoz kapcsolódik, elnyerte a Szentlélek ajándékát. A bűn ugyanakkor ellentmondásban áll azzal, ami az Egyház, a szentség viszont lényegének kinyilatkoztatója.

„Ha valami hibát követünk el, nővéreim, sohase mentegessük magunkat azzal, hogy nem vagyunk angyalok, nem vagyunk szentek. Isten mentsen ilyesmitől! Fontoljuk meg, hogy ha nem is vagyunk azok, azok lehetnénk Isten segítségével, ha megerőltetnénk magunkat. Higgyétek el, ha mi megtesszük azt, ami tőlünk telik, Ő megadja hozzá a segítséget. Mi pedig ezért jöttünk ide, s nem másért, munkára fel – amint mondani szokták –, s ha azt látjuk, hogy ez vagy az a dolog kedvesebb az Úr előtt, legyen akármennyire nehéz, vágjunk bátran neki, s kegyelmével sikert fogunk aratni. Ezt a bátorságot szeretném én ebben a házban mindig látni, mert ez állandóan növeli az alázatosságot, s bizonyos szent vakmerőséget ad nekünk. Isten a bátrakat segíti és nem személyválogató.” (TÚ, XVI. fejezet)

A Kármel szenteket termő kert, széles vonzáskörrel. Aki benne megteszi a magáét, előbb vagy utóbb menthetetlenül szentté válik, mert üstökön ragadja a kegyelem.

Foglalkozz Istennel és eltűnnek hibáid!

Életünk szüntelen imádság az egyszerű mindennapokban. „A szemlélődés csak a legteljesebb egyszerűségben valósulhat meg, és a legteljesebb egyszerűség csak a legteljesebb szegénységben lehetséges” (Szent Bonaventúra).

Csupaszon akar minket az Isten, hogy egyedül Krisztust öltsük magunkra, és akkor az igazság palástját teríti ránk, fölékesít, mint a mennyasszonyt, és gyönyörűsége patakját adja italul. „…az az Isten akarata, hogy szentek legyetek” (1 Tesz 4, 2).

Uram, a Te szavad teremtő szó, tégy szentté minket igazságod által! Amen.

Krisztus sebeiről nevezett Johanna-Andrea nővér, OCD
(Mindenszentek Kármel, Magyarszék)

* * *

Köszönjük, ha – bár kisebb összegű, de rendszeres – utalással segíted hittérítő munkánkat!

Etikus Adománygyűjtő Szervezet Logó
Evangelizálunk az online térben (Metropolita), evangelizálunk az utcán (Győztes Bárány Közösség), és mélyszegénységben élő családok között, akiket élelmiszerrel, tüzelővel és taníttatással segítünk (Nyitott Ajtók Misszió), valamint egyengetjük állami gondozott gyerekek sorsát (Legyél Nevelőszülő!).
Metropolita Egyesület 3600 Ózd, Pázmány utca 6.
Nyilvántartási szám: 01-02-0016428 I Adószám: 18876842-1-05
HUF Számlaszám: 10700598-69996096-51100005

Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.