Isten szeretete – a lelkek mentése

<< A végső kérdés: Milyen lelki kincseket viszel magaddal a túlvilágra? – 33/36

Részlet: Dr. Glória Polo Ortiz tanúságtételéből

Tudnotok kell, mit kérdezett tőlem az Úr újra meg újra! Állandóan a szeretetről kérdezett, az önzetlen, feltétel nélküli szeretetről. Ezért került elő mindig ennek a szeretetnek, ennek a „Caritasnak”, ennek a jótékonyságnak, a keresztényi felebaráti szeretet széles spektrumának a hiánya.

Az Ő isteni szeretetére mindenkinek megbízást és tehetséget adott, életem minden eseményét áttekintették, mérlegre tették, röviden összefoglalták, az eredmény az eltávolodás.

Aztán elmagyarázta: „Tudod, mikor kezdődött szellemi halálod…”
És már egészen világosan láttam. Én még életben voltam, még lélegeztem, de tulajdonképpen már halott voltam; lelkem már meghalt, megfulladt. Ha látták, volna, mi az, hogy szellemi halál, mit jelent, hogy a lélek elhal, megfullad…! Látniuk kellett volna, hogy néz ki a lélek, amelyik csak gyűlöletet érez. Milyen borzongás, rémület árad ebből a lélekből, mely annál inkább keserű, terhes és kibírhatatlan. Egész idő alatt csak arra gondol, hogy tudna az egész világnak rosszat tenni. Aztán kiválaszt magának egy lelket, akit súlyos bűnök terhelnek. Az én lelkem a példája ennek.

Kifelé kellemesen illatoztam, drága ruhákat hordtam, de a lelkem belül borzalmasan bűzlött, és csak az emberi és démoni gonoszság szakadékaiban csavargott. Érthető, és jogos, hogy depresszióba estem, és hatalmába kerített a keserűség. Ő a következőket magyarázta nekem: „A lelki halálod már azzal kezdődött, amikor számodra embertársaid és azok bajai teljesen közömbösek lettek. Már nem voltak érzéseid irányukban. Jött tőlem figyelmeztetés , figyelmeztető jelzések, számtalanszor megmutattam neked embertársaid szenvedéseit  a világ minden részéről. Amikor TV-t vagy más kommunikációs eszközt láthattál, hogyan rabolnak el, gyilkolnak meg embereket, bombákkal robbantják fel, elűzik őket, csak egy felületes megjegyzés hagyta el az ajkadat: Ó, ezek a szegény emberek! Mit tesznek velük! De embertársaid sorsa nem érdekeltek, nem jutott el kőkemény szívedig, sorsuk nem érintett meg. Szívedben semmit sem éreztél! Szíved kőkemény, jéghideg szikla. Bűneid megkeményítették a szívedet, keménnyé és hideggé tették.”

És mikor becsukták az „Élet Könyvét”, elképzelhetik, milyen szégyen és szomorúság kerített hatalmába. Ehhez még az is hozzájárult, és ez a fájdalom még nagyobb és elviselhetetlenebb lett azzal, hogy nagy megbánás kerített hatalmába afölött, hogy milyen rossz és hálátlan voltam életemben Teremtőm, az Atyaisten iránt és hogyan viselkedtem Vele. Mert súlyos bűneim ellenére, tisztátalan lelkem és közömbösségem ellenére, embertársaim iránt érzett gonosz érzéseim ellenére, az Úristen mindig, még az utolsó pillanatig is keresett, utánam jött, és a szabad akaratom legkisebb jelére is várt, hogy visszatérjek hozzá. Sokszor küldött embereket, akik keresztezték az utamat, s az Ő eszközei voltak, akik arra ösztökéltek, hogy elgondolkozzak, és visszatérjek hozzá. Ilyen módon beszélt hozzám, felhívta magára a figyelmemet, ezzel egészen hangosan hívott.

Sok mindent elvett tőlem, hogy gondolkozásra ösztönözzön. Vizsgákat és nehéz időszakokat küldött, csalódásokat, és folyton elgáncsolt. Mindezt folyamatosan tette, hogy visszanyerjen, és jó útra térítsen, vissza az atyai házba.

Az utolsó pillanatig próbálkozott, várt tőlem egy jelre. De szabad akaratomat nem tudta megtörni. Fel kellett volna ismernem hívását és visszavárását, és szabad akaratból helyesen dönteni.   Tudják, milyen Isten, mindnyájunk apja? Úgy áll, mint egy koldus, életutunk szélén. Mint egy koldus,  állandóan könyörög, utánunk fut, gyakran kellemetlen is; Ő sír, és megpróbálja kemény szívünket megpuhítani, egészen Szent Szívéig szomorú, amikor gyakran azt kell átélnie, hogy hátat fordítanak, nem figyelnek rá, vagy úgy tesznek, mintha nem vennék észre.

Gyakran úgy megalázkodik, ahogy a kereszten tette, hogy elérje megtérésünket, és visszatérjünk HOZZÁ az atyai házba.

Akkor azt mondtam neki: „Hallgass ide, Uram, Te kárhoztattál el engem!” – ismét tudatában voltam, milyen szemtelen voltam. Természetesen ez megint nem volt igaz, mert nem Ő kárhoztatott el engem, hanem mindent magam okoztam. Világos lett számomra, hogy kedvünk szerint mi hozzuk meg a döntést, mert Isten mindig figyelembe veszi az emberi szabadságot. Én választottam meg az atyámat. És az atya, akit kiválasztottam magamnak, nem az Atyaisten volt – hanem a Sátánt, az ördögöt tettem életem vezetőjévé. Akarata és hazugságai szerint folytattam életem. Ő és szemfényvesztése volt silány éltem értelme.

Amint becsukták az „Élet Könyvét”, megállapítottam, hogy még mindig fejjel lefelé, egy iszonyatos, sötét torok szélén lógok. Gondolatban megbizonyosodtam arról, hogy visszavonhatatlanul bele fogok csúszni ebbe a sötét lukba, aminek a végén egy kaput képzelek el, amin át az örök sötétségbe, a „soha viszont nem látásra” lépek be.

Kétségbeesetten minden erőmmel ordítani, kiabálni kezdtem. Könyörögtem minden szenthez, hogy mentsenek meg. El se tudják képzelni, hány szent jutott eszembe. Nem is tudtam, hogy annyi szentet ismerek, és tudom a nevüket. Én olyan langyos, inkább valóban rossz katolikus voltam.

Ebben a pillanatban csak az volt a fejemben, hogy megmeneküljek, teljesen mindegy, hogy a munkás Szent József vagy Assisi Szent Ferenc vagy más hívott szent ment meg. Az a fő, hogy megmeneküljek. Végül elfogytak a szentek nevei, akiket hívtam. Már senki nem jutott eszembe, és egyszerre ismét síri csend lett.

Ez a csend leírhatatlan fájdalmat okozott nekem. Vigasztalhatatlanul ürességet éreztem. Magányosnak és teljesen elhagyatottnak éreztem magam. Csak arra tudtam gondolni, hogy a Földön minden ember biztosan rám gondol, és közben jónak, szépnek és szentnek tart. Ezt a hírnevet szándékosan én alakítottam ki az általam megalkotott látszatvilággal. Mind gyászoltak engem, beszélték, hogy milyen „szent” voltam, várták a halálomat, hogy aztán az ő „szentjüket”, akit életben is személyesen ismertek, hívhassák, és ezt vagy azt a „csodát” kérjék tőle. Gondoljanak bele, milyen kellemetlen helyzetben voltam. Senki sem gondolta a földi gyászolók közül, még a legádázabb ellenségem se, hogy milyen reménytelen helyzetben voltam, közel az örök kárhozathoz, a pokolba vonulás előtt, aminek a létezésében ezeknek a gyászoló embereknek a többsége nem is hitt.

Mikor ezek a gondolatok átfutottak az agyamon, s közben értetlenségem jeléül tagadóan ingattam a fejem az ottani helyzetem és a földi gyászolók közötti ellentmondáson, felnézek, anyám szemeit látom, és pillantásunk találkozik. Egymás szemébe nézünk. Nagy fájdalommal kiáltom anyámnak: „Mami! Milyen szégyen!  Kárhozatba küldenek. Oda, ahova most mennem kell, soha többet nem jövök vissza, és többé nem láthatjuk egymást.”

Ebben a pillanatban anyám nagy, csodálatos kegyelmet kapott. Egész idő alatt mozdulatlan és merev volt. Egyszer csak engedélyt kapott, hogy felemelje két ujját, s ezzel világos jelet adott, hogy nézzek föl. Ekkor a két nagy héj leesett rólam, ami az elképzelhetetlen fájdalmat okozta, és ami szellemi vakságom oka volt, és hirtelen valami leírhatatlan szépet láttam, és középen: a mi Urunkat, Jézus Krisztust.

Abban a pillanatban eszembe jutott, amit pácienseim egyike mondott egyszer: „Nézze, doktornő, jól jegyezze meg! Ön nagyon materialista beállítottságú, de egy nap emlékezni fog rá, és gondolni fog arra, amit mondok önnek. Egy nap nagyon szüksége lehet rá. Majd ha nagy veszélyben lesz, amit nem tud elkerülni. Ha olyan szituációba kerül, hívja Urunkat, Jézus Krisztust, és kérje őt, hogy drága Szent Vérével takarja be, és védje önt. Így soha senkit nem hagy el, és nem hagy egyedül, mert ő drága, szent vérével megváltotta önt is, és lelki üdvösségét!” Nagy szégyennel és megbánással, fájdalommal a szívemben teljes erőből kiabálni kezdtem: „Uram, Jézus Krisztus, légy részvéttel irántam, bocsáss meg! Uram, adj még egy második lehetőséget! Adj még egy esélyt!”

És erre az egész történet legszebb pillanatát éltem át. Ezt a pillanatot szavakkal ki se lehet fejezni. Ő, a mi Urunk, Jézus Krisztus, lejött, elvitt a szörnyű, fekete toroktól, ebből a félelmetes lyukból. Ő kihozott onnan, kézen fogott, és ezek a férgek, undorító állatok és ezek az égő foltok, amiket előzőleg éreztem, leestek a testemről, és az egész föld alattam tele volt ezzel a szeméttel.

Tehát Ő fölemelt, egy sík területre vitt, amit már leírtam. Ezzel a mérhetetlen egyszerű emberi szavakkal kifejezhetetlen szeretettel azt mondja nekem: „Vissza fogsz menni a Földre, kapsz még egy esélyt…” De közben nagyon komolyan még azt mondja: „De a visszatérés kegyelmét nem a sok barátod és hozzátartozóid miatt kapod. Mert elvárható és természetes, hogy a családod, és azok az emberek, akik a környezetedben éltek, imádkoznak és könyörögnek érted. Olyan emberek imái miatt térhetsz csak vissza, akik ugyanolyan hús-vér emberek, de nem tartoznak a családodhoz. Sok, számodra ismeretlen ember sírt keservesen, megtört szívvel, és lelke mélyéből imádkozott érted, és a legnagyobb szeretettel és szimpátiával felemelték érted hozzám szívüket.” (Ld. szentmise: „Emeljétek fel szíveteket!” – „Felemeltük az Úrhoz.”)

Ebben a pillanatban azt látom, hogy fények sokasága, mint kis lángok, tele önzetlen, tiszta szeretettel, világítani kezdenek. És látom azokat a személyeket, akik imádkoztak értem. Ez volt a közbenjárás-ima hatalmának demonstrációja. Ezek a fények az a sok ezer ember volt, akik újságokban, rádióban, televízióban hallott a balesetemről, a villámcsapásról. Akiket megrendített a hír, akik sírtak, akik imával fordultak értem Urunkhoz, s ezzel valódi részvétet nyilvánítottak. Sokan közülük sok mindent ajánlottak és felajánlottak megmenekülésemért. Tudnotok kell, hogy a legnagyobb ajándék, amit valakiért tehetnek, a szentmise felajánlása. Mert a szent Oltáriszentség nem emberi mű, hanem az Isten közbelépése ebbe a világba.

De ezeknek a lángoknak egyike különösen nagy volt, az összes többitől kiemelkedett és világosabb volt, több fényt sugározott, mint a többi. Ez annak a személynek volt a lángja, aki a legjobban fejezte ki imájában az önzetlen, igazi felebaráti szeretetet.

Érdekelt, szerettem volna látni, ki volt ez az ember, aki idegenként olyan szeretetet mutatott irántam. És akkor azt mondta nekem az Úr: „Ez az ember, akit ott látsz, olyan személy, aki őszinte és nagy rokonszenvet és gyengéd szeretetet érzett irántad, amilyen egy ember számára alig elképzelhető, bár teljesen ismeretlenek és idegenek vagytok egymásnak.”

És az Úr megmutatta nekem, mi történt. Ez a szegény ember indián származású (számomra ő országunk szentje), a „Sierra Nevada de Santa Marta” folyó partján, vidéken élt. Egy szegény, egyszerű vidéki paraszt volt. Alig volt ennivalóra valója a családjának. Ebben az évben a termést elpusztította a tűz. Megmaradt tyúkjai nagy részét elvitte a róka. A szerencsétlenségsorozat folytatásaként elvitte a Guerilleros egyik fiát, hogy mint gyermekkatonát céljaira felhasználja. Lement a faluba szentmisére, és olyan áhítattal vett részt rajta, amilyet ritkán látni. Az Úr megmutatta nekem, milyen áhítattal imádkozott. Azt mondta: „Uram, Istenem, szeretlek, köszönöm neked az életemet, a családomat és a gyerekeimet! Egész imája köszönet és dicséret volt. Két papírpénz volt nála, egy 10.000 és egy 5.000 peso-s. El tudják képzelni azt, hogy szegénysége ellenére perselyezéskor nem az 5.000-t, hanem a 10.000-t adta oda?(Tudják, mikor adtam én ilyen pénzt perselyezéskor? Amikor valaki a rendelőben hamis pénzt sózott rám.) És a mise után a kevés megmaradt pénzéből vett egy kis kenyeret és sót. Aztán ezt az élelmiszert, ahogy vidéken szokták, becsomagolta az előző napi újságba. (Az „El Espectator” című kolumbiai napilap volt.)

Amikor becsomagolta a kenyérkét, az újságban meglátta az elszenesedett testem fotóját, ahogy a baleset helyén a mentősök hordágyán feküdtem.  Amikor ez az egyszerű ember meglátta ezt a fotót, az aláírást és a hozzá tartozó cikket el sem tudta olvasni, hanem rögtön térdre esett, és keservesen, szívhez szólóan sírni kezdett. Nagy, őszinte, önzetlen, gyermeki szeretettel és részvéttel, s közben síró hangon a következőképpen imádkozott: „Mennyei Atya, Uram és Istenem, könyörülj meg a testvéremen. Úr, mentsd meg őt, segíts neki, ne engedd elpusztulni, kegyesen nézz le, törődj vele. Ha megmented a testvérkémet, megígérem neked, hogy elzarándokolok Buga szentélyébe (egy Mária kegyhely Kolumbia délnyugati részén), és biztosan megtartom ezt az ígéretemet, de gyere testvérkém segítségére, és mentsd meg őt!”

Képzeljék csak el! Egy egészen egyszerű, vidéki paraszt, aki nem szidja az Istent és nem átkozódik, hogy családja éhezett! Egyszerűen elképzelhetetlen befogadóképességgel rendelkezett az igazi, önzetlen, valódi szeretettel, és felajánlja az Úrnak, hogy átszeli nagy országunkat, hogy elzarándokoljon a kegyhelyre, valakiért, akit egyáltalán nem ismer, soha az életben nem találkozott vele. Ennek a vidéki parasztembernek köszönhetem, hogy önök előtt állhatok. Az Úr felvilágosított: „Most látod! Ezt nevezem én felebaráti szeretetnek!”

(…) és ezek után Ő azt mondta nekem: „Visszamész a Földre. De ezt az élményedet nemcsak 1000-szer, hanem 1000-szer 1000-szer el fogod mondani. Lesznek emberek, akik nem fognak megváltozni, hiába hallották a történetedet. Az ilyen személyeket aztán még szigorúbban ítélik meg. Ahogy nálad is, a következő érkezésedkor szigorúbb lesz az ítélet. A felkentek, az Úr Isten felszentelt papjai és szerzetesek is szigorúbb ítéletre számíthatnak. És mindenki azok közül, aki az Úr által a világon véghezvitt csodákról tudomást szerzett, és ezért tudott róla, szigorúbb mércével mérik majd. Mert nincs rosszabb süketnéma, mint az, aki egyszerűen nem akar hallani. És nincs bosszantóbb vakság, mint azé a személyé, aki egyszerűen nem akar látni.”

És minden, amit ma itt elmeséltem, kedves testvéreim az Úrban, nem fenyegetés, nem is zsarolás, mert a mi Úristenünknek nincs arra szüksége, hogy fenyegessen vagy zsaroljon minket. Ez, amit ma itt hallottak vagy olvastak, az Önök második esélye, az önök második lehetősége, amit mindnyájan, önök is és én is csak Istenünk mérhetetlen jóságának és kegyelmének köszönhetünk.

Használják ki ezt az ajánlatot. Talán ez az önök utolsó lehetősége. Hála a mi jóságos Istenünknek, túléltem, amit átéltem. Így tudok önöknek Isten kegyelméről beszámolni. Ha felütik önöknek egyszer az „Élet Könyvét”, mindenkinek önök közül akkor, amikor átmegy az Örökkévalóságba, ha meghal, ugyanezt a folyamatot éli át, és mindnyájan látni fogjuk, milyenek vagyunk szépítés nélkül, azzal a különbséggel, hogy legtitkosabb gondolatainkat, és legrejtettebb érzelmeinket kölcsönösen fogjuk látni és felismerni Isten jelenlétében.

Minden nyílt lesz, semmi nem marad titokban vagy az asztal alá söpörve. És az lesz a legszebb, hogy mindenki közülünk közvetlenül az Úr előtt fog állni, azaz közülünk minden egyes ember szemtől szembe fog állni vele. Míg egész életünkön át ő koldulva kér, hogy térjünk meg, hogy térjünk vissza az Atyai Házba, haza Hozzá, és kezdjük vele újra és váljunk általa új teremtményekké, mert segítsége nélkül nekünk ez egyszerűen lehetetlen.

Halmozza el az Úr, a mi Istenünk, önöket és titeket gazdagon áldásával és kegyelmével.
Dicsőség Istennek, az Atyának, aki teremtett minket, és nagyon gyengéden szeret;
Dicsőség Istennek, a mi Urunknak, Jézus Krisztusnak, aki szenvedésével a keresztfán megváltott bűneinktől, aki drága szent vérével tisztára mosott, és szent vére árán megváltott minket;
Dicsőség a Szentléleknek, aki megszentel minket, és adományai erejével megerősít,
aki vígasztal és segít, míg Te, ó Úr, visszatérsz, ahogy ígérted,
Jöjj Uram, virradjon fel az óra, ami mindent megújít és elhozza a Te Birodalmadat. Újíts meg mindent, és alapítsd meg a szeretet és béke birodalmát. Ámen.

>> Függelék  (kiegészítés)
 

* * *

Köszönjük, ha – bár kisebb összegű, de rendszeres – utalással segíted hittérítő munkánkat!

Add meg elérhetőségedet, ezzel is segíted a szervezet munkáját, így tudunk értesíteni a projekt megvalósulásáról.

• Támogatás rendszeressége*
  • Havi támogatás
  • Egyszeri támogatás
• Támogatás összege*
  • 1000 Ft
  • 3000 Ft
  • 5000 Ft
  • Egyedi összeg
• Támogatás összege*
  • 1000 Ft
  • 3000 Ft
  • 5000 Ft
  • Egyedi összeg
• Egyedi összeg*
• Egyedi összeg*

• Név*
  Vezetéknév Keresztnév
• Email*
• Személyes üzenet
• *
  • Elfogadom a Támogatási, adatkezelési, és adattovábbítási feltételeket
• Az Ön által adományozott összeg
  0 Ft
• Comments
  Ez a mező az érvényesítéshez van és üresen kell hagyni.

Δ

Evangelizálunk az online térben (Metropolita), evangelizálunk az utcán (Győztes Bárány Közösség), és mélyszegénységben élő családok között, akiket élelmiszerrel, tüzelővel és taníttatással segítünk (Nyitott Ajtók Misszió), valamint egyengetjük állami gondozott gyerekek sorsát (Legyél Nevelőszülő!).

Metropolita Egyesület 3600 Ózd, Pázmány utca 6.
Nyilvántartási szám: 01-02-0016428 I Adószám: 18876842-1-05
HUF Számlaszám: 10700598-69996096-51100005