Regisztráció



A jelszavát emailben elküldtük.

Tadeusz Dajczer: A hit fénye a harmadik évezred küszöbén. – Tartalomjegyzék

<< II/2 – Isten akarata és a mi akaratunk

                 III. fejezet: A hit, mint támaszkeresés Krisztusban

     A hit részesedés Isten életében, kötődés Hozzá, mint az egyetlen Úrhoz, és kizárólagos ráhagyatkozást is jelent. Krisztus iránti teljes bizalmunkat az fejezi ki, hogy Benne keressük támaszunkat és teljesen rábízzuk magunkat. Az ember természetéből eredően biztonságot, támaszt keres, ami azt jelenti, hogy valakire rá akarja bízni magát, valakiben bízni akar. Az ember lényegéből következik, hogy valamilyen biztonsági rendszert keres, hogy számíthasson valamire; valakire, vagy valamire rábízhassa magát. Pszichikumának alapvető, legelementárisabb igénye a biztonságérzet. A biztonságérzet hiánya — veszélyhelyzetekben vagy amikor elveszítjük támaszunkat, — félelmet szül. Ez a bennünk megszülető félelem okozza, hogy a biztonságérzetre irányuló törekvésünk nagyon erős.

A támaszkeresés és a biztonságérzet lehet tárgyi eredetű, amikor olyan valamire számítunk, aminek a birtokában vagyunk. Ez lehet például pénz, tehetség, képességek. Biztonságérzetünket erősíthetjük személyekre vonatkozóan is, amikor terveink megvalósításában az emberi kapcsolatokra építünk. Biztonságérzetünk tárgyi értelemben sokszor kötődik a jövőre vonatkozó elképzeléseinkhez.  A pszichikailag erősen befolyásolható ember megpróbálja kifürkészni, hogy mit hoz a jövő — egészen apró részleteiben is, hogy felkészülhessen rá, hogy semmi se érje őt váratlanul. Ily módon mintegy kezében akarja tartani a jövőjét, így keresve támaszt és biztonságérzetet.
.    
Életünk folyamán a biztonságérzet keresése folytonosan elkísér. A diák, aki vizsgázni megy, biztonságérzetét emlékezetére alapozza, arra, amit megtanult, vagy a képességeire. Számíthat még az ún. szerencsére, de mindig megpróbál valamire támaszkodni tárgyi, vagy személyi értelemben. Minden emberi biztonsági rendszer tökéletlen és nem is lehet tökéletes, mert egyedül saját terveinkre és számításainkra építjük őket, ezért szükségszerűen csődöt mondanak és így krízis forrásai lesznek. Ha önmagadban, tehetségedben bízol, vagy abban, amit birtokolsz, esetleg az emberekben, akikkel kapcsolatban állsz, előbb vagy utóbb csalódnod kell majd.

     Ahhoz, hogy hitünk Krisztusban találja meg támaszát és rábízhassuk magunkat, el kell ismernünk, hogy Ő az egyetlen, Aki valódi biztonságot nyújt számunkra. Az Ő Igéjébe vetett hitből fakadó teljes ráhagyatkozás az egyetlen valódi válasz, Krisztus irántunk táplált mérhetetlen szeretetére.

                  1. Isten az egyetlen támasz

     A hit azt jelenti, hogy Istenen kívül semmire sem támaszkodunk. Nem támaszkodhatunk Istennek semmiféle ajándékára — egyedül Rá, az Ő végtelen erejére és végtelen szeretetére.

Megrendítő az a jelenet, mely a szentély előterében zajlott le, amikor maga az Isten figyelte az embereket, amint adományaikat dobták be a perselybe. Percenként lehetett hallani a megcsörrenő érmék zaját, miközben valahol oldalt ült Jézus Krisztus az Apostolokkal és nézte azokat, akik adományaikat bedobták. Egy özvegyasszony két kis pénzt dob be, néhány fillért, de az Úr így szól: ,,…Bizony, mondom nektek: ez a szegény özvegy többet adott mindazoknál, akik pénzt dobtak a kincstárba. Mert azok mind abból adtak, amiben bővelkedtek, ez pedig az ő szegénységéből bedobta mindenét, amije volt, egész megélhetését.” (Mk 12,43-44)

Megcsodálhatjuk, amit tett: mindenét odaadta, míg a gazdagok csak fölöslegükből adtak. Nem elég ha csak a
gesztust látjuk ebben a jelenetben. Alá kell húzni, hogy amikor az özvegy mindenét odaadta, önmagát halálra ,,ítélte”, mert nem volt több pénze, nem volt miből megélnie. Ő maga vágta el anyagi biztonsági rendszerét. Innen ered magának Jézusnak a csodálkozása, melyet az ünnepélyes fogalmazás fejez ki: ,,Bizony, mondom nektek (…) ez pedig az ő szegénységéből bedobta mindenét, amije volt, egész megélhetését.” Felfoghatatlan ennek az asszonynak a hite!


    
A mindenétől megfosztott, a teljes biztonsági hálót nélkülöző ember előtt két út marad: vagy a kétségbeesés, vagy a hitből fakadó  teljes ráhagyatkozás Istenre. Az említett özvegy hitének ilyennek kellett lennie. Kellett, hogy mindene Isten legyen, hogy Ő legyen egyetlen támasza. A biztonsági rendszerünktől megtisztíthat bennünket Isten (anyagi csőd, csalódás emberekben, …), de megtehetjük ezt mi saját magunk is. Ekkor a kötöttségektől való aktív megtisztulás lép fel. Ez történt az evangéliumi özvegy esetében is — ő önmagát üresítette ki.

     Hasonló függőségvállalásról beszélhetünk a Szárefta-i özvegyasszony esetében, aki Illéssel találkozik (lásd 1Kir 17,8-16) Az özvegynek kicsi gyermeke volt, az országban pedig éhínség uralkodott. Minden tartalék élelme egy maréknyi liszt és egy kevéske olaj volt a korsó alján. Ebben a helyzetben Illés így szólt az asszonyhoz: Hozz nekem, kérlek, egy falat kenyeret is kezedben. Az özvegy megjegyzése, hogy ez az utolsó marék lisztje, semmin sem változtat. Illés újból megismétli a kérését: Ne félj, csak eredj, s tégy, ahogy mondtam.

Először azonban nekem készíts abból a lisztecskéből egy kis hamuban sült lepényt, s hozd ki azt nekem. Magadnak és fiadnak azután csinálj.
Az asszony így válaszol: Igen, megteszem amire kérsz, azután meghalunk — én és a gyermekem. Valóban ez a halál elfogadása volt, mert már semmire sem számíthatott, még a maréknyi élelemre sem. Maga az Isten vette el az özvegytől Illés által a maradék élelmet is, mely valamelyes biztonságérzetet jelenthetett volna számára. Így pedig már semmije sem maradt.

Mit tesz az Úristen az ilyen emberekkel?
A Biblia azt írja, hogy azután a liszt nem fogyott el, annak ellenére, hogy állandóan használták, folyvást elegendő volt, ugyanúgy az olaj is — az özvegyasszony és a gyermeke nem haltak meg. Isten nem hagyhatja magára az embert, azt, aki Őrá hagyatkozik, egészen megtisztítva magát a Mammonoktól és maga vágja el a biztonságot jelentő kötelékeket, melyek rombolják a hitét. Isten gyönyörködve néz az emberi hit csodájára, különösen erre a bízó, gyermeki hitre, mely a mindent átadásban fejeződik ki. Az ember ilyen hittel képes azt mondani: Istenem, ha az a Te akaratod, hogy meghaljak, kész vagyok akár arra is, mivel hiszem, hogy Te szeretsz engem. Ez a mély hit teremti a szenteket.

Amikor Kalkuttai Teréz anya elhagyja az indiai Lorettoi nővérek kolostorát, hogy a haldoklókkal foglalkozhasson Káli istennő szentélye mellett, természetesen van egy kevés személyes holmija és egy kis pénze is. De mindezt rövid időn belül szétosztja a szegények között. És mi lesz azután? Amikor leszáll az est, csak azt az egyet mondhatja: Istenem, ha azt akarod, meghalok. Indiában, Kalkuttában senki sem siet a segítségére, mert ott inkább közönnyel tekintenek a haldoklóra. A hindu vallás és a karma törvénye ezt az állapotot szinte normálisnak tartja. A hindu hitvalló azt mondja, hogy amennyiben halálodat éhhalál okozta, minden bizonnyal erre a halálnemre szolgáltál rá. Ha éhen halsz, halálod után jobb körülmények között születsz majd újra.

Kalkuttai Teréz anya jól tudta, előfordulhat, hogy senkit sem talál, aki segítene rajta. Ugyanakkor mégis hitte, hogy Isten vele van, és ezentúl csak Őrá fog hagyatkozni. Teréz anya számára a hit és az életszentség iskoláját azok a napok és esték jelentették, amikor Istennek mindent odaadva, szörnyű fáradtan és azzal a tudattal aludt el, hogy másnapra nincsen semmije, nemcsak önmaga számára, de az új rend néhány jelöltje számára sem, sőt a sok haldokló számára sem, akiken segítenie kell. Semmije sincs. Ebben a helyzetben — minden emberi támaszt nélkülözve született az a Kalkuttai Teréz anya, akiről a világ ma elismeréssel és tisztelettel beszél. Ő olyan ember volt, aki hitt, megszállottan hitt, aki kijárta a hit megszerzésének nehéz iskoláját olyan helyzetekben, amikor emberileg semmire sem támaszkodhatott. Amikor az egész biztonsági rendszerünk felborul, akkor két választásunk marad: a kétségbeesés, vagy a hit. Vagy a szörnyű kétségbeesés, vagy a hősies hit.
    
Ha nem tudsz megszállottan hinni és nem tudsz végletekig bízni Isten irántad való rajongó szeretetében, akkor a hit útján csigalassúsággal fogsz folyton előrehaladni, vagy visszafejlődhetsz. Amikor emberi biztonsági rendszereket építesz, hátráltatod hited növekedését. Hited csak akkor mélyülhet el, ha elfogadod, hogy Isten legyen az egyetlen támaszod és egyetlen biztonságod. Hiszen Neki joga van elvárni, hogy mindent átadj Neki, mindent, a rábízás értelmében.

     A hit szempontjából nagyon jó, ha időnként elveszíted a lábad alól a talajt, mert ehhez kegyelem fűződik. Hiszen Istenen kívül semmire sem támaszkodhatsz, sem az Ő ajándékaira, sem az Ő jelenlétének jeleire.

     Az Ószövetség leírja a Bírák idejében az izraelitáknak a filiszteusok ellen vívott háborúját, amikor nagy vereségük után a Frigyláda az ellenség kezére került. Sámuel első könyvében olvashatjuk: ,,…Amikor aztán megkezdődött a harc, Izrael meghátrált a filiszteusok előtt, s azok megöltek e harcban, szanaszét a mezőn, mintegy négyezer embert. Amikor aztán a nép visszatért a táborba, azt mondták Izrael vénei: Miért vert meg minket ma az Úr a filiszteusok előtt? Hozzuk el magunkhoz Silóból az Úr szövetségének ládáját, jöjjön közénk, hogy megszabadítson ellenségeink kezéből. Elküldött tehát a nép Silóba és elhozták onnan a kerubok felett trónoló Seregek Urának szövetségládáját; Héli két fia, Ofni és Finesz volt az Úr szövetségének ládájával. Amikor aztán megérkezett az Úr szövetségének ládája a táborba, akkora örömrivalgásba tört ki egész Izrael, hogy a föld rengett belé. Amint a filiszteusok meghallották a rivalgás hangját, azt mondták: Micsoda nagy rivalgás hangja ez a héberek táborában? Amikor megtudták, hogy az Úr ládája jött a táborba, félelem szállta meg a filiszteusokat és azt mondták: Jaj nekünk, mert nem volt ekkora ujjongás sem tegnap, sem tegnapelőtt. Jaj nekünk!…” (1Sám 4,2-8)

     — A történet e szavakkal zárul: ,, Harcba is szálltak a filiszteusok, s úgy megverték Izraelt, hogy mindenki a sátrába menekült. A vereség igen nagy volt: harmincezer gyalogos esett el Izraelből. Az Isten ládáját is elfogták, Héli két fia, Ofni és Finesz is meghalt.” (1Sám 4,10-11)

Megkérdezhetjük, hogy az izraeliták miért szenvedtek ily nagy vereséget. Hiszen elhozatták a Frigyládát, mely a győzelem reményét valamint Isten jelenlétét jelentette számukra, az Úrra akartak hagyatkozni. Miként értsük, hogy az Izraeliták annak ellenére, hogy az Úrra akartak támaszkodni, vereséget szenvedtek és éppen akkor vétetett el tőlük a Frigyláda, az Úr különös jelenlétének jele.

     Ez a szövegrész rendkívül fontos, mert lehetővé teszi annak mélyebb megértését, hogy mit jelent kizárólag Istenre támaszkodni. Az Úr Frigyládája nem maga az Isten, csak jele az Ő jelenlétének. Az izraeliták arra vetemedtek, hogy Istennek ezt a rendkívüli jelenlétét sajátos módon manipulálják. A Bírák kora a kiválasztott nép történetében komor, sötét időszak volt. Tudjuk, hogy az izraeliták életében ekkor sok rossz történt, Éli főpap két fiának életében is, akik ,,az Úrral nem törődtek”. (1Sám 2,12) Ebben az összefüggésben mutatja be a bibliai szöveg, hogy az Izraeliták, akik ,,nem ismerik az Urat”, hogyan manipulálják Isten jelenlétének jelét. Úgy gondolják, hogy a Frigyláda odaszállításával majd automatikusan győzelmet aratnak. Pedig a hit épp azt jelenti, hogy nem támaszkodunk Istennek semmiféle ajándékára, sem jelenlétének semmilyen jelére, egyedül Rá, az Ő erejére és szeretetére. Ezt az erőt és szeretetet pedig nem lehet
manipulálni. Isten szellem, imádói lélekben és igazságban kell, hogy imádják.

     Hasonló lett a sorsa a templomnak is, mely a kiválasztott nép számára Isten jelenlétének rendkívüli helye volt és amely elpusztult, mert nem a templom szerepe volt, hogy a kiválasztott nép állandó támasza legyen. Isten arra hívta meg ezt a népet, hogy hitből eredően egyedül Benne találja meg támaszát.

>> III/2 – A bizalom magatartása

A Metropolita Egyesület többféle céljához adományokat gyűjtünk, hogy újabb keresztény médiafelületeket hozhassunk létre. Tervünk egy papi hivatásról szóló oldal, egy online imaközösségi felület létrehozása, és szeretnénk a nagy keresztény misztikusokat hangoskönyvben elérhetővé tenni. Ebben kérjük anyagi segítségeteket.

Az adományt paypal-on keresztül (ha a linkre kattintasz) és közvetlen utalással is be tudjuk fogadni.

Metropolita Egyesület
Nyilvántartási szám: 01-02-0016428
Adószám: 18876842-1-41
HUF Számlaszám: 10700598-69996096-51100005

Köszönjük!!!

Metropolita Egyesület
1024 Budapest
Ezredes utca 13.

Ft

Állítsd be mennyit szeretnél adományozni

Fizetési mód választása
Személyes adatok

Számlázás részletei

Összes adomány: 5000Ft

Hasonló bejegyzések

Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.