Register
A password will be e-mailed to you.
Keresés
Home

<< I. rész – Vianney Szent János lelkisége

Szellemtörténészek, egyházi vezetők, teológusok az elmúlt évtizedekben gyakran foglalkoztak a papi identitás és általánosabban a változó modern világban élő egyház válságával. Több tanulmányt és felmérést figyelembe véve ezt mondhatnánk: lényegében a hit és a hűség válságát tapasztaljuk a papok, szerzetesek életében.

Gustave Martelet francia jezsuita teológus háromkötetes monográfiát tett közzé 1984-1990 között a papság teológiájának fejlődéséről: Deux Mille ans d’Eglise en Question (Paris, Cerf). (Ismertetésem: Mérleg 1991/2, 175-179.) Az első kötet címe: „A hit válsága, a pap válsága.” Martelet központi tételeként elfogadja Danneels belga bíboros érsek megállapítását: a papi hivatások krízisének magyarázata mindenekelőtt tanbeli, teológiai síkon keresendő. A keresztény sajátosság eltűnése után az egyházirend (ordo) leértékelése (a szolgálati és az általános papság közötti lényegi különbség eltüntetése) miatt a katolikus papság bizonytalanságban él, elveszítette identitását (önazonosságát). Ezért szükség van a teológiai tisztázásra, a hitvallás megerősítésére. Martelet jellemzőnek és egyben tragikusnak tartja azt az ostoba nézetet, amelyet a médiumok orkesztrálnak, ti. hogy a paphiány legalább (végre) a világi hívek esélyét hozza magával. Mivel nem ismerik vagy felejtik az egyházirend (ordo) lényegét, amelynek teljességével a zsinati teológia szerint a püspök rendelkezik), számtalan hamis nézed terjed napjainkban is.

Martelet a pap történeti vázlatában mindig az ökumenizmus szellemében vizsgálja a teológiai fejlődést. Hiszen éppen a papi rend (és ebből fakadóan a szentségek) teológiája az egyik olyan pont, amely a reformáció óta megosztja a keresztényeket. Az ökumenikus párbeszédben máris tisztáztak bizonyos kérdéseket.(Tény az, hogy a hivatalos egyházak és a hívő nép csak később követi a teológusokat az új nézetek megértésében.)

Mielőtt a vitatott teológiai kérdéseket egy következő alkalommal ismertetnénk, most még Martelet nyomán, aki K. Rahner egyik tanulmányára is hivatkozik, a keresztény hit és a pap hite válságáról szólunk. Mielőtt gyakorlati (pszichológiai stb.) magyarázatokat és orvoslást keresnénk, a papi identitás válságának gyökeréig kell lehatolnunk. K. Rahner a zsinat másnapján (Herder,1967) megjelent tanulmánykötetében (Knechte Christi, Krisztus szolgái) több írást szentelt a papi lelkiség, köztük „a pap hite ma” problémáinak. Régen a papnak készülő fiatalember számára egészen természetes volt a hit, mert vallásos családban, környezetben nevelkedett, szinte magától értetődő volt az Isten és az emberek szolgálata az egyházban. Tehát aránylag könnyű volta a hit a keresztény környezetben. Manapság viszont a vallási közömbösség, a szekularizált társadalom, a teljes evilágiság, ateizmus következtében a család keresztény szelleme eltűnik (nem is szólva a felbomló, széteső családokról), így a papságra gondoló fiatalnak számtalan nehézséggel kell megküzdenie, még ha hite nem is rendült meg. De sokaknál a hit válsága észlelhető. Természetesen a szituáció, a helyzet nem tesz senkit erényessé vagy rosszá. Az igazi hit mindig személyes elkötelezettséget kíván.

A nehéz mai helyzetben elválik, hogy a papnak elég mély-e a hite és igazi-e a hivatása. A kereszténynek mindig is meg kellett küzdenie a bűnös kívánságok ellen, így a papnak és a szerzetesnek is. Az Isten nélküli világ, a bűn világának sötétségét mindenki a saját szívében megtapasztalja. A jó és a rossz, a hit és a hitetlenség határvonala a szívünkön keresztül húzódik. A hit lehetetlen számunkra a kegyelem segítsége nélkül, Krisztus melletti szabad döntésünkben egész lényünket el kell köteleznünk. Természetesen vannak hitre hívó jelek, teológiai reflexió is szükséges, hiszen a hit nem beugrás az irracionálisba, hanem értelmes hódolat a kinyilatkoztató Istennek. A hit kegyelmét a keresztény is, a pap és a szerzetes is, az imádságban könyörögheti ki. Rahner hangsúlyozza: csak az imádkozó pap lehet hívő pap és a hit örömének hirdetője. Az imádság a hit gyakorlása.

Tehát nem pusztán hitigazságok elfogadásáról van szó, bár az egyház hitét meg kell vallanunk. A papnak az egyház krédóját kell vallania és hirdetnie. Az egyház nem egyszerűen szabad eszmecserék klubja, ahol mindenki előadja egyéni nézeteit. A papnak ismernie kell a mai teológiát, a keresztény üzenet aggiornamentóját, korszerű kifejezését, amelyet a zsinati tanítás közvetít. Az egyház által megfogalmazott igazságok a katolikus számára itt és most magát az Igazságot közvetítik, Istenre utalnak, aki üdvösségünk. Az igazságnak van közösségi, intézményes vonatkozása, mert interkommunikáció: mert az Írást az egyház értelmezi hitelesen, tehát a pap, teológus nem terjesztheti a saját, kénye-kedve szerint manipulált „igazságát”. A hívő pap ma is kötelezve van arra, hogy a Tanítóhivatal mai értelmezését hirdesse, tanítsa. Világos azonban, hogy a teológusnak konfrontálnia kell a keresztény üzenetet a mai ember problémáival: ez jelenti a korszerűsödést. Persze a vitatott teológiai kérdéseket nem kell diszkréció nélkül a hívek elé vinni az igehirdetésben.

A hit válságával függ össze a hűség mai válsága, akár az emberek mindennapi életéről (házasság), akár a papi és szerzetesi életről (cölibátus, fogadalmak) van szó. A kultúra mai válságán túl a hit mai krízisének alépítményeiben felfedezhetjük – igénybe véve a pszichológia segítségét is – mennyi éretlenség, rossz nevelésből származó elfojtás táplálja nyugtatanságunkat, befolyásolja ítéletünket, okozza hűtlenségünket, vakvágányra juttatja cselekvésünket. A mai lélekelemzés felfedte azt a tényt, hogy az ember csak akkor válik érett felnőtté, ha megnyílik a másik, mások felé, ha találkozik másokkal, ha szolgálni képes másokat. Egy szóval az igazi szeretetben válik éretté. És ez érvényes a szerelemre-házasságra éppúgy, mint a klerikusok elkötelezettségére. Mint az önző agglegények, papok is képtelenek lennének a házasságra, amely az öröm mellett áldozatot is kíván. (A házasok más területen gyakorolják az áldozatot, amit a papnál-szerzetesnél a cölibátus, a házaséletről való lemondás követel.)

A házaséletben és a papi életben jelentkező hűtlenséggel kapcsolatban gyakran hangoztatják: a testben élő ember korlátolt szabadsága valójában képtelen a végleges, halálig tartó elkötelezettségre. Manapság egyesek hangoztatják (és gyakorolják) az ideiglenes (egy időre, néhány évre szóló) elkötelezettséget (pl. ellene vannak az „örök” fogadalomnak. E nehézséget háromfajta meggondolásra vezethetjük vissza: 1) A választás korlátozza szabadságunkat, mondják, egy bizonyos tettet, tapasztalatot választva lemondunk másokról. („Ne mondj le semmiről, minden lemondás egy kis halál!”- írta Babits.) 2) Korlátozza szabadságunkat az is, hogy a végleges elkötelezettséggel elfogadunk egy jogi szabályt (szerződés/eskü, fogadalom) 3) Aki véglegesen elkötelezi magát, előítélettel van a jövővel szemben, hiszen nem is meri, mit hoz a jövő, a jövő tapasztalatait és erőkészletét.

Az ellenvetésekre röviden az emberi tapasztalatokra hivatkozva válaszolhatunk:

– Ad 1) Csak a dilettáns vágyik mindig új tapasztalatokra, az érett ember végleges elkötelezettséget akar. (A Gide-féle dilettantizmus illúzió.) Az emberi egzisztencia elmélyítése a hűséges cselekvésből, az elkötelezett szeretetből fakad, tehát (a házasságban és a papi hivatásban) olyan odaadásból, amely visszavonhatatlan.

– Ad 2) A jogi kötelék megpecsételi, kifejezi a szerető odaadás teljességét. Aki esküszik, fogadalmat tesz azért teszi, hogy örökre bebiztosítsa elkötelezettségét. Mert tudatában van gyengeségének, törékenységének, ezért – a kért kegyelmen kívül – ilyen kötelékkel is biztosítani akarja hűségét. Ha szeretek, nem egy adott szóhoz, hanem a szeretett személyhez vagyok hűséges.

– Ad 3) Igaz, hogy jövőmet, jövő energiakészletemet nem ismerhetem. Senki sem lehet teljesen bizonyos jövőjét illetően. De az emberi szabadságot éppen a transzcendencia jellemzi: túlhalad a pillanat töredékein, totalizálja (egyesíti) az emberi időt, a múltat és a jövőt, amikor önmaga teljes odaadásával a szeretetre hagyatkozik.

De rögtön tegyük hozzá. Ez a szerető hűség csakis a kegyelem erejében lehetséges: Krisztus Szentlelke biztosítja állhatatosságunkat. Tehát a hűség alapvetően összefügg a hittel. Hiszünk a Szeretet-Istenben, hisszük, hogy Isten örök szeretettel szeretett, meghívott és ad is elég kegyelmet, hogy viszontszeressem. Isten hűséges ígéreteihez, mert magát meg nem tagadhatja.

>> III. rész: A papság teológiájához

* * *

Köszönjük, ha – bár kisebb összegű, de rendszeres – utalással segíted hittérítő munkánkat!

Etikus Adománygyűjtő Szervezet Logó
Evangelizálunk az online térben (Metropolita), evangelizálunk az utcán (Győztes Bárány Közösség), és mélyszegénységben élő családok között, akiket élelmiszerrel, tüzelővel és taníttatással segítünk (Nyitott Ajtók Misszió), valamint egyengetjük állami gondozott gyerekek sorsát (Legyél Nevelőszülő!).
Metropolita Egyesület 3600 Ózd, Pázmány utca 6.
Nyilvántartási szám: 01-02-0016428 I Adószám: 18876842-1-05
HUF Számlaszám: 10700598-69996096-51100005

Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.