Register
A password will be e-mailed to you.

Tadeusz Dajczer: A hit fénye a harmadik évezred küszöbén – Tartalomjegyzék

<< A francia kiadás előszava

Hit, remény és szeretet, ez a három alapvető és meghatározó erény, amellyel kifejeződik az isteni eljövetel által szerzett új élet, az emberi létben: tudatosítva az emberben, hogy az igazságszolgáltatás kegyelme által a három isteni erény megszületik és fejlődik az isteni Szentháromság személyes jelenlétének erejében, szabadon és kényszer nélkül lehetővé téve a szív és az élet számára a Mindenható dicsősége felé való haladást.

     Az isteni ajándék gyümölcsei a hit, remény és szeretet nem kevésbé élénken épülnek be az egyén alkotó tevékenységébe: kifejezik az emberi megmenekülést, amelyet a megváltás (eljövetel) újdonsága ért el és alakított ki, az isteni igazságszolgáltatás műve, amely eljuttatja az embert a szabadság megtapasztalására.

     Hála ezen erényeknek, az egyén élete megváltozik az örök élet eljövetelének reményében, oly módon, melyet még remélni sem lehetséges, nem emberi, hanem a magasból érkező alkotóelem: valójában
minden ember, aki a megváltott létben fejlődik úgy, hogy az állandó viselkedésmód a szív megnyitása és az érzékfölötti titok felé irányul, megtapasztalja az isteni ajándék eljövetelét, és az Isten részvételével kialakított új élet elkezd megnyilvánulni és beteljesedni úgy, hogy a személy ezt érzékelhető valóságként  tapasztalja meg.
     Azt lehet állítani, hogy a három isteni erény megjeleníti magának az élő Istennek a létét az ember letében, aki szívébe fogadja a kegyelem ajándékát, hagyva önmaga átformálását személyes léte mélységében, miközben Isten jelenléte ragyogja be.
     Amennyire részesül az egyén az élô Isten jelenlétében, a három isteni erény rányomja bélyegét, magának az isteni kapcsolatnak a bélyegét a személyes életére, s szeretetkapcsolatba hozza az Atyával,
az Istennel, aki a szeretet, a hit kapcsolatba hozza a Fiúval és a hívői engedelmességgel rátalál önmaga teljesebb kifejezésére, és a remény az, amely kifejezésre juttatja a Szellem jelenlétét.
    
Az Új Testamentumban a szeretet elsősorban Istenre, az Atyára vonatkozik: ,,Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta …” (Jn 3,16) ,,…Ő, aki tulajdon Fiát sem kímélte …” (Róm 8,32)
    
A felülről jövő ajándék megfigyelésével az egyházi hittudomány nem késlekedett azzal a következtetéssel, hogy az Isten, Jézus Atyja, maga a szeretet.
     ,,Szeretteim! Szeressük egymást, mert a szeretet Istentől van Mindaz, aki szeret, Istentől született, és ismeri Istent. Aki nem szeret, nem ismeri Istent; mert Isten szeretet. Isten szeretete abban nyilvánult meg irántunk, hogy egyszülött Fiát küldte a világra, hogy általa éljünk …”Szeretet az Isten; aki a szeretetben marad, Istenben marad és Isten őbenne.” (1 Jn 4,7-9 : Jn 4,16)

     Az ajándék, amely elnyerhető a hívő Atyai szeretetben való részvételével, az ,,ingyenesség,” amelynek forrása az isteni szeretet.
     ,,Szeretteim! Ha Isten így szeretett minket, nekünk is szeretnünk kell egymást.” (1 Jn 4, 11).
    
Minthogy az isteni szeretet a legtisztább kezdet, semmi nem kényszeríti, csak önmagából és ezért a szeretet ragyogó öröméből származik, így ez a szeretet elutasítja a számítást és az érdeket, és
igényli a viszontszolgáltatás nélküli ajándékot (ajándékozást), az önmagából történő visszatérés nélküli kiáradást.
    
Ha a szeretet az Atyához kötődik, a hit a kereszténységben a Fiú  jelenlétének a bizonyítéka — akinek az élete ,,testben eltöltött napjaiban” ami teljesen elfogadott tény volt –,s amit Istennek, az Atyának való engedelmes szeretetben töltött el.

     ,,Ő, testi mivoltának napjaiban imáit és könyörgéseit nagy kiáltással és könnyhullatással bemutatta annak, aki megszabadította őt a haláltól: és meghallgatást is nyert hódolatáért. Bár Isten Fia volt, engedelmességet tanult abból, amit elszenvedett: és amikor eljutott a beteljesedéshez, örök üdvösség forrása lett mindazoknak, akik engedelmeskednek neki…” (Zsid 5, 7 — 9)
    
Ugyanazon Zsidó levél szerint Jézus a szeretet szerzője és tökéletesítője (vö.: Zsid 12,2) az, aki minket megelőzött és segít a hit harcában.
     A krisztusi hit (fides Christi) azon elfogadásnak a megnyilvánulása, amellyel a Fiú kapja a szeretetet az Atyától az egész emberiség számára végrehajtott cselekedetében: ő ily módon bemutatja, hogy kapni is Istentől származó dolog és magunkat szeretni sem kevésbé isteni, mint másokat szeretni.

     Az Úr Jézussal való egyesülésben a keresztény részese az örökkévaló szeretet elfogadásának és átadja magát az élő Istennek való engedelmességre: hinni és bízni az Örökkévalóban a saját életet visszahelyezve a Magasságos kezébe, mert ő az egyetlen igaz Úr.

     Aki hagyja magát a láthatatlan Isten által ,,rabságba ejteni”, és aki Isten beszédeinek megtartásával és szívének engedelmességével elfogadja, hogy Isten tulajdona: az a kinyilatkoztatott igazság elfogadását jelenti (fides quae Creditur: a hit az ő objektív nagyságában), ez egyesül tehát a hit cselekedetében, az alávetés szabadságában, a kegyelemben, a hitben (a szabad alávetésben) és az isteni ígéretekben való bizalomban. (fides qua creditur: a hit a személyes találkozás és az Istenbe vetett bizalom aspektusában.)

A hit kifejeződik tehát az engedelmességben, ami az embernek önmaga elhagyását és a Másik igazságnak és az Ő szeretetének való átadását jelenti, elutasítva a birtoklási vágyat, a biztonságérzetet, a bizonyosságot, amelyek önmagába zárt világi személyiségi jegyek.

Hit általi engedelmességben él az, aki azt hallgatja, ami fölül, e világon túl van, aki nem áll meg a kézzelfogható dolgoknál, elfogadja tehát a paradoxont (a látszólag képtelennek tűnő dolgokat) és megnyitja magát az eljövetel (megváltás) híre előtt. Hinni tehát nem a botrány elkerülése, vagy a veszély előli menekülés: az hisz, aki megvallja Isten szeretetét annak ellenére, hogy ez nem nyilvánvaló, aki mindennek ellenére reménykedik, aki elfogadja a keresztrefeszítést és a saját várakozásait Krisztus keresztjére helyezi, nem Krisztust a saját várakozásai keresztjére.

     A hithez általában félelemmel — remegve — közelednek, levetve a lábbelit egy olyan Isten megismerésére törekedve, aki nem beszél a szélben, a tűzben és a földrengésben, de beszél (szól) az alig érzékelhető szellőben, mint például Illésnek a szent hegyen — és ez megvolt és meglesz minden szentnek és minden prófétának. (1Kir 19,11–13)
    
A megváltott életben a Szentlélek jelenlétének élő bizonyítéka a három isteni erény közé tartozó reménység, ami az örökkévalóság és az idő által okozott feszültség területén születik, amit Isten önkifejezése határoz meg és a nyitás által válik lehetővé az örökkévalóságból az időbe való eljutása.
    
Ugyanakkor Ő sugallja a reménységet, ami a Szentháromságban extázis (elragadtatás) és Isten ajándéka, folytonos nyitottság a kölcsönös ajándékok és az építő nagylelkűség felé.

     Hála a Szentlélek küldetésének, akinek megnyilvánulási helye mindig új megváltási titok és ezért hála a Vigasztalónak, aki az ember mai napját képes túláradóan az Isten ,,holnapjának” kegyelmében betölteni. Ahogyan nyit a Szentháromság a világ felé és a világ a Szentháromság felé, úgy jelenti a Szentlélek az egyesülés bilincsét, Ő az, aki az örök titokban az Atya és a Fiú szeretetének kapcsolódása: Szellemben ezért a reménység nem szégyenít meg, sőt az eljövendő ígéret előlege, foglalója. (vö.: Róm 5,5)

Természetesen Krisztus bennünk a dicsőség reménye (Kol 1,27: 1Tim 15,13), de a Szentléleknek köszönhetően telhet be a hívő reménységgel. ,,A reménység Istene töltsön el titeket a hit teljes örömével és békéjével, hogy a remény bőségben legyen bennetek a Szentlélek erejéből.” (Róm 15,13)

     A reménység nemcsak egyszerű várakozás, amelyben a szív vágyai kivetítődnek: ez nem születik meg önmagának az embernek az érzékek fölé való emelkedéséből, mivelhogy a megváltás okozza, és folyamatosan tölt be élettel a Szentlélek személyes jelenlétébe. A reménység fentről adatott és inkább ,,előleg”, Istennek az emberi történelemben végzendő jövőbeli tevékenységének előhírnöke.

Ő ismeri az emberi remény erőit, a vágyat, a jó jövő utáni vágyakozást, és megvan a lehetőség a győzelemre az ,,i sogni diurni” (,,nappali álmok”) ,,coscienza anticipante” (,,előlegzett lelkiismeret”) és a ,,principio speranza” ,,vezérelv remény” (E. Block) fel vannak ruházva az isteni élet kinyilatkoztatásával. Így teljes az ember, a kimenekedés feszültségében és az új életben, melyet a megváltás hozott el számára, aki teológiai reményben éli meg Isten eljövendő új dolgait: annak a jövő örökkévalósága belépett az időbe, az emberi megmenekülés útjára viszi a testet, amely az ajándékozás szabadságában nyílik meg.

     A remény Istenével történt ezen találkozásból születik az evangéliumi szegénység szelleme, ami nem a táplálék hiányát jelenti, nem nyomor, ami ellen küzdeni kell és legyőzni, hanem az Úrban való szegénységnek a feltétele, ami az Istenbe vetett teljes bizalom és hit. A szegénység, az Örökkévalótól jövő meglepetések iránti nyitottság, megtervezhetetlen és kikövetkeztethetetlen, nem irányítható eljövendő. Így tehát szegénység megélni a relatív jövőt, az ember által épített és tervezett jövőt átadni a teljes jövőnek — ami Isten eljövetele, amely elérkezik és átalakít mindent, ami létezik, a szívet belülről úgy, mint a külső ragyogást.

Tehát a szegénységet megélni azt jelenti, hogy nyitottnak lenni az Örökkévalóságra, hagyni magunkat az eljövetele által, elérni és átformálni, készen állva arra, hogy elfogadjuk az Isten ígérete általi védelemben való megerősödést.

     A bemutatott könyv érdeme, hogy segít a hitélet gazdagságáról történő gondolkodás kialakításában, ami a keresztényt igaz hívővé, reménykedővé és szerelmessé teszi, amikor a szíve megtagadásával megnyitja magát a Kegyelem számára. A segítség, amelyet ezek a lapok nyújtanak, nem hittudományi bölcsesség, vagy értekezés akar lenni, hanem egy közvetlen és megragadó hangvételű írás.

Ez egy olyan könyv, amely az életből születik és szemmel láthatóan egy erős isteni megtapasztalásnak, és egy egyedi emberi lélekismeretnek a gyümölcse. Úgy tűnik, hogy ez az írás képes felkelteni a keresztény élet vágyát, táplálni az utat és a növekedést, és ösztönözni azt, aki megismerte Isten ajándékát. Ez egy olyan könyv, amiből lehet táplálkozni az imában és a meditációban, és másoknak átadni, hogy megosszuk velük a hit örömét, a szeretet szolgálatát és annak a reménynek az útját, amely soha nem
okoz csalódást.

     Nápoly, 1993. június 22.
                                                             Bruno Forte
 
>> Tadeusz Daiczer: A hit fénye a harmadik évezred küszöbén

* * *

Köszönjük, ha – bár kisebb összegű, de rendszeres – utalással segíted hittérítő munkánkat!

Etikus Adománygyűjtő Szervezet Logó
Evangelizálunk az online térben (Metropolita), evangelizálunk az utcán (Győztes Bárány Közösség), és mélyszegénységben élő családok között, akiket élelmiszerrel, tüzelővel és taníttatással segítünk (Nyitott Ajtók Misszió), valamint egyengetjük állami gondozott gyerekek sorsát (Legyél Nevelőszülő!).
Metropolita Egyesület 3600 Ózd, Pázmány utca 6.
Nyilvántartási szám: 01-02-0016428 I Adószám: 18876842-1-05
HUF Számlaszám: 10700598-69996096-51100005

Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.