Regisztráció



A jelszavát emailben elküldtük.

"Gyerekkoromban mindig féltem: féltem a sötéttől, az éjszakai ismeretlen, mégis rettegetten ismerős hangoktól, az egyedülléttől, a magánytól, a rossz álmoktól, melyek súrolták a valóság határát, olykor túlságosan is valósak voltak.

Vittek pszichológushoz, aki csak ennyit mondott: „Kérem szépen, a gyereknek túl élénk a fantáziája…” És senki nem hitt nekem…

Teltek-múltak az évek, felnőttem. A félelem megmaradt, maradt a sötétség, és maradtak a rossz álmok. Közben elsőáldozó lettem, bérmálkoztam, jártam hittanra, próbáltam katolikus közösségekhez csapódni: de nem ment. Hiányzott az egymás iránti szeretet, az öröm és lángolás, Istenben való boldogság, és az új testvérek felé irányuló feltétlen elfogadás! Sokszor mondták: „Ki kell érdemelni, hogy közénk tartozz…” És én újra csak próbálkoztam: máshol, másokkal. De ugyanezt láttam.

’94-ben megbetegedtem, gyógyíthatatlannak mondták az állapotom: „Ezzel együtt kell élnie…”És követte rengeteg tortúra, fájdalom, kórház, magántanulóság, iskolaváltások, megaláztatás, súlyos öngyűlölet és önpusztítás… És akkor elég volt! Megharagudtam az egyházra, és az „ő Istenére”, aki elhagyott. Megharagudtam a családomra, a szüleimre, a régi közösségekre. Gyűlöltem mindent, az egész világot, lázadtam minden ellen, ami a múlthoz kötött.

Elkezdtem keresni. Nem tudtam, mit, de éreztem, hogy valahol lennie kell igazi, mindent átható, egyetemes szeretetnek… elrejtve talán, valahol, léteznie kell egy igaz Istennek.

Belemerültem az okkultizmusba. Sok mindent kipróbáltam, kerestem az utam, de sehol nem éreztem az igazságot, őszinteséget…

2000-ben elkezdtem Hatha-jógázni, abbamaradt a húsevés, és észrevétlenül átalakult az életem. Utána jöttek a meditációs csoportok, a rádzsa jóga, füstölők tömege, aromaterápia, gyógyfüvek, természetgyógyászat, kristálygyógyítás, színterápia, csakraterápis, homeopátia, agykontroll, reiki „mesteri fokon”, energiagyakorlatok, légzésterápia, feng-shui, asztrológia, fehér mágia, tarott kártyajóslás- sokan jöttek hozzám tanácsért-, parapszichológia, keleti vallások, Buddha, Krishna, Shiva, hinduizmus, India, és végül: Sai Baba.

Sri Sathya Sai Baba egy napjainkban élő hindu guru, aki avatárnak vallja magát, vagyis isteni megtestesülésnek. Állítása szerint csak egyetlen vallás létezik, ez pedig a „szeretet vallása”. A vallások egységét hirdeti, s arra bátorít, hogy mindenki erősítse meg a hitét a saját vallásán belül, mivel ő nem akar semmilyen új mozgalmat alapítani. Ám a szép szavak mögött rejtve mégis ott lapul az üröm: állítása szerint ő Jézus, Buddha, vagy Krishna újratestesülése, maga az Isten, aki mindenben és mindenkiben jelen van.

Több millió híve él szerte a világban, természetfeletti dolgokat művel, „csodákat” tesz, ékszereket és tárgyakat materializál. Sajnos sok vallásos embert is megtéveszt, mert amikor belekerülnek a bűvkörébe, már nem vágynak a saját vallásuk Istenére, hiszen elhiszik, hogy „isten Indiában él”, és milliók zarándokolnak hozzá energiát és szeretetet gyűjteni…

Ahogy teltek a hónapok, a szobám szép lassan kezdett egy indiai szertartás-odúvá válni: fojtogatóan erős füstölő szag, éjjel-nappal indiai zene, a falak teli indiai istenségek képeivel, keleti szimbólumokkal, feng-shui jelekkel – soknak még most sem tudom a jelentését -, indiai szobrokkal, szélcsengőkkel, kristályokkal, jóskártyákkal, zsákszámra titkos tudást rejtő okkult könyvekkel, kendőkkel…

És lassan elfordultam a barátaimtól, elvadultam a családomtól, elköltöztem otthonról. Új családom lett – okkult közösségben -, s már nem akartam emberek közé menni, vágytam a hosszú évek óta rettegett magányra, egyedüllétre, és Indiára. Semmi más nem érdekelt, csak, hogy mehessek, el innen, az ismeretlenbe, minél messzebbre, Sai Babához, egy kis indiai falu ashramjába… Abbahagytam a gazdasági főiskolát, elzárkóztam a párkapcsolatnak még a gondolatától is, nem akartam már családot, gyerekeket, csak egy szép halált…

Sok volt bennem a feszültség,
de lassan az is elmúlt. Maradt a melankólia, India, bódultság, és lassú haldoklás. Közben annyira súlyos állapotba került a betegségem, hogy 2005. nov.5-én egy pénteki napon megoperáltak. 3 órás műtét volt, 12-kor vittek be a műtőbe és 15 órakor hoztak ki onnan. Életmentő műtét volt, nem sokon múlt… 10 napig voltam csövekre kötve, gyomorszonda, katéter, infúzió liter számra… Egy hétig nem ehettem semmit, infúzión keresztül tápláltak…

És akkor, ott az intenzív osztályon, amikor már semmim nem maradt, semmi nem volt, amibe belekapaszkodhattam volna, és az életben maradásom volt a tét… egyszer csak megváltozott minden. Megéreztem a szívemben a szeretetet. A végtelen, kiapadhatatlan nyugalmat és szeretetet, amit mindig is kerestem. Nem volt semmim, mégis mindent megkaptam, amire szükségem volt. Elvesztettem az életem, de újat kaptam helyette. Megtaláltam Istent, bár nem volt neve, rátaláltam a szívemben örökké égő, óvó szeretetére, mely annyi éven át hívogatott, vezetett a sötétségben.

Ennek ellenére Indiába még mindig menni akartam. Nem tudtam miért, csak éreztem, hogy valami vonz a messzeségbe, erősebben, mint valaha. Nyáron jött egy hirtelen lehetőség, pedig még fel sem épültem teljesen… 3 napom volt rá, hogy megvegyem Indiába kedvezményesen a repülőjegyem. Egy csoporttal készültem utazni, akik Sai Baba egyik magyar szervezetének tagjai. A kint tartózkodás 6 hétre volt tervezve 2006. január 2-i indulással, de én tudtam, hogy ha egyszer kijutok, soha többé nem fogom viszontlátni az otthonom.

Ezzel az utazással az életem kockáztattam, mivel a betegségem miatt semmilyen oltást nem kaphatnék. Mégis menni akartam, mert valami eszeveszett erővel húzott. Attól kezdve éjjel-nappal csak az utazást terveztem. Listákat készítettem, költségvetést. Mindent alárendeltem a tervnek Nem érdekelt mások véleménye, aggodalmai, kinevettem őket, s mindenkinek folyton csak az utazásomról beszéltem. Teljesen a „rabjává” váltam. Egyre gyorsabban teltek a napok, hónapok… És egyszer csak, hirtelen rossz érzésem támadt: éreztem, hogy a vesztembe rohanok. Oltások nélkül, éppen felépülve egy súlyos műtét után, állandó diétára fogva nekivágtam volna a teljes ismeretlenségnek, a fertőzésekkel teli mocsoknak. Eltelt néhány hét, de a rossz érzés nem szűnt meg, sőt, egyre erősödött. És erősödtek lelkemben a harcok is: menjek, ne menjek? Hiszen évek óta ez minden álmom: India, a mesék országa…

De egy láthatatlan erő nem engedett. Ez az erő hatalmasabb volt a mesék vonzásánál, hatalmasabb mindennél, amit azelőtt tapasztaltam. Egyik reggel, amikor felkeltem, egy képet láttam magam előtt: Sai Babát, előtte a hajbókoló, fehér ruhákba öltözött tömeggel. Olyan volt, mint egy színpadi jelenet. De Isten megmutatta, hogy mi rejtőzködik a kulisszák mögött: mintha elvágták volna a képet a felénél, Sai Baba mögött hatalmas lángtengert, és semmihez sem hasonlítható sötétséget láttam. Éreztem a gonoszt, éreztem tomboló, vad dühét, csalogató ármányát.

És akkor már mindent értettem. Rettenetesen megijedtem! Írtam az utazási irodának, és 3 napon belül a kezemben volt a repülőjegy árának visszatéríthető része. De a neheze csak ezután kezdődött. Mert a gonosz nem engedi el egykönnyen a lelket, akit már majdnem megkaparintott. Összeszedtem minden képet egykori gurumról, széttéptem és kidobtam a szemétbe. De az emléke egyre jobban kínzott.

Pár hét múlva részt vettem egy 3 napos lelkigyakorlaton ( 2005. december 3-4.: Fülöp kurzus). Ott Isten megmutatta nekem, hogy Ő volt a fénysugár, aki átvezetett a sötétségen, ő az Atya, aki évek óta hívogatott, én mégsem ismertem fel a hangját. Amikor este hazaértem a kurzusról, nekiestem a szobámnak, és mindent – ami a múltamhoz kötött- darabokra törtem. Nem volt kegyelem: széttörtem az indiai cd-imet, a szobrokat, képeket, füstölőket, darabokra szaggattam az okkult könyveket, szimbólumokat, a féltve őrzött tarot jóskártyáimat és kristályaimat, indiai csillogó-villogó ékszereimet, ágyterítőket és mindent, ami eddig elvakított. Hosszú órákig harcoltam a „szellemeimmel”, míg végül sikerült mindent bezsákolni. Hét nagy kukazsáknyi szemét lett egykori belőlem, s mindenből, amit magamnak hittem. Ennyi volt egy élet, és ennyi a halála.

S hogy mi maradt utána? Fojtogató üresség és füstölő szag, amely hosszú évek alatt beleivódott a lelkembe, és mindenembe. És akkor kezdődtek az éjszakai rettegés órái. Az ördög magának követelt, és hadjáratot indított. Hetekig nem tudtam aludni. Minden éjjel 2-3 óra körül valami felébresztett, és nem engedett pihenni. Újra hallottam a hangokat, láttam a fekete árnyakat. Nemcsak éjjel, nappal is. Ott voltak a munkahelyemen, az utcán, az otthonomban. Sai Baba képe minden éjjel ott állt az ágyam mellett, egyre közelebb jött. Időnként fojtogatott is, kínozta a testem és lelkem.

És én rettegtem. Nem tudtam, mibe kapaszkodjak, gyökértelen lettem. Ekkor már minden nap jártam szentmisére, szinte minden szabadidőmet a templomban töltöttem, mert ott biztonságban éreztem magam. Nem értettem…eldobtam mindent Istenért, miért hagyott mégis szenvedni? Pedig Ő velem volt akkor is. Jézus vigyázott rám, és beszélt hozzám. Azt mondta, nem szabad félnem, mert ő mindig és minden pillanatban velem van, fogja a kezem, nem hagy elveszni.

Heteken át kért, hogy bízzam rá az életem, adjam át neki minden félelmem és fájdalmam, s ő elhordozza helyettem. Szeretete a szívemben élt, s ez a szeretet mindennél hatalmasabb. Azt mondta, szeretete fényéből elég egy szikra, s a sötétség elpusztul örökre. És akkor, amikor újra megbetegedtem, kialvatlan kétségbeesésemben, hánykolódó, zakatoló lélekkel, a teljes idegi és lelki összeomlás szélén végre megtettem azt, amit már régen kellett volna, mert éreztem, hogy egyedül nem megy.

Egyik éjjel arra ébredtem, hogy az ördög (Sai Baba képében) fojtogat. Nem kaptam levegőt, rettenetesen fájt a torkom, a mellkasom összeszorult. Nem tudtam megmozdulni, nem tudtam segítségért kiabálni. Éreztem, hogy elszáll minden erőm, képtelen voltam tovább küzdeni ellene. Feladtam mindent, és végre, annyi szerető bíztatás után, teljes szívből rábíztam az életem Jézusra. A torkom fájt még egy hétig, de lassan, finoman, elkezdett oszlani a sötétség. Isten lépésről lépésre megtanított rá, hogyan győzhetem le az ördög minden mesterkedését, meggyógyított újra, fokozatosan elvette a félelmeimet, és visszaadta a hitem: Őbenne. Azt mondta, azért engedte mindezt megtörténni, mert meg kellett tapasztalnom a gonosz erejét. Át kellett mennem a megpróbáltatásokon, hogy méltó lehessek hozzá, és hogy tanúságot tegyek az Ő végtelen szeretetéről és irgalmáról. Azt mondta, legkedvesebb gyermeke vagyok, mert neki mindenki a legkedvesebb. És velem van azóta is. A szívemben él, s Én az ő szívében élek.

Azóta eltelt 4 év… A hitem nem csökkent, hanem érett, formálódott, erősödött. Voltak lángolóan „szerelmes” és boldog pillanatok, és száraz sivatagi vándorlások egyaránt. Kereszténynek, hívőnek lenni nem azt jelenti, hogy az életünk mentes lesz a megpróbáltatásoktól. De a szenvedésnek már van értelme, van egy Társ, aki mindig velem van és soha nem hagy el. Ő olyannak szeret, amilyen éppen vagyok. Tökéletesnek álmodott meg még a születésem előtt, és erre a tökéletességre nevel, formál egész életem folyamán. Azóta is járok minden nap szentmisére, ez ad erőt, örömet és kitartást a hétköznapokban.

Elvégeztem az alapszakot a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskolán. Közben elkezdtem kamaszlányokkal (14-18 évesek) foglalkozni egy Apostoli Mozgalomban, a 2007.  szeptemberi városmisszió egyik gyümölcseként pedig elindítottunk Magyarországon egy kamaszlányoknak szóló missziós programot (Pure Fashion). 2008. év februárjától 3 év után búcsút vettem az ügyvédi irodától, ahol addig jogi asszisztensként dolgoztam, és az életemet Istennek szenteltem. Ma már egy missziós központban dolgozom fiatalokkal, fiatalokért, Jézusért…

Budapest, 2009. szeptember 4.

(V.Lilla)
 

 

 


Kérjük, küld támogatást Te is, mert
> a metropolita.hu önfenntartó
 > NEM engedélyez reklámokat


Ft
Fizetési mód választása
Személyes adatok

Számlázás részletei

Hasonló bejegyzések

18 hozzászólás

  1. Zsóka

    Mindig is érdekeltek a misztikus dolgok!!! Néhány hónapja az e-mailemen bombázni kezdtek hogy sokkal jobb lesz az életem ha elkezdek meditálni , vezetett meditációról van szó!!! Meg vettem és elkezdtem , de ezután egyre rosszabbul kezdtem érezni magam ! Félelem érzés éjjel és nappal , rém álmok STB!!! . De csinálom még most is , lehet hogy bele mentem valami rossz dologba!???

    Válasz
  2. Helga

    Tisztelt Keresztények!
    Kérem imátkozzanak a családomért,férjemért és megtérésünkért!
    Szeretettel gondolok én is önökre és alázattal imátkozom.
    Isten szeretete örökké lángoljon szìvünkben.

    Válasz
  3. Petro Mari

    Én is szeretem olvasni a metropolitát, a fenti történet különösen érdekel, annyi féle irányzat jelenik meg mostanában a szellemvilágból, hogy tényleg kérnünk kell a megkülönböztetés ajándékát a Szentlélektől, hogy jó uton járhassunk, és azon maradhassunk!!
    Mindenesetre jó, ha imádkozunk egymásért ismerve- ismeretlenül!
    Tegyük ezt a fiatalságért, akik nem könnyű korban élnek, a Hazánkért, Népünkért, Nemzetünkért, hogy a Jót és együtt akarjuk !
    Áldjon meg minket az Isten

    Válasz
  4. Metropolita adatlap-képe
    Metropolita

    Drippus, továbbítottuk Lillának a kérésedet, ő ma már egy szerzetesrendben él, és imádkozni fog értetek :-) Ugyanakkor ajánlanánk Neked a Csomóoldó Boldogasszony Kilencedét /kifejezetten házassági csomók oldására ajánlott/, és a délután 3 órai imát – ez az irgalom órája, bővebbet róla a “Jézusom, bízom benned!” című cikkben. Jézus megígérte, hogy ebben az órában minden kérésünket meghallgatja, bizonyos – egyáltalán nem nehéz – feltételek mellett.

    Válasz
  5. drippus

    V. Lilla!
    nem is tudom, mit lehet hozzá fűzni, ehhez a tartalmas élettörténethez. döbbenten olvasom küzdelmeidet. köszönöm hogy leírtad, és a vége különösen értékes. ha netán visszalapoznál erre az oldalra, meg kérnélek, hogy segíts nekem imádságban a házasságomért, mely romba dőlt, de bízom az Úr Jézusban, hogy Ő még meg mentheti. ezt szeretném kérni a többi olvasótól is akik olvassák soraimat. jó lesz majd egyszer látnunk egymást, akik imádságban közösen viseltük egymás terheit, és vittük az Úr Jézus elé. köszönettel:
    drippus

    Válasz
  6. Mariann

    Eszter amikor mar megerezted azt a jo erzest, amit a szentmise
    hallgatasa vallt ki “Benned, ez mar azt jelenti, hogy meghallgatasra
    talalt imad.
    Ha meg nem is tudsz elmenni templomba, de amikor a “kis tundered”
    mar elaludt, akkor eloveheted a bibliat es olvasd Mate evangeliumat,
    es a zsoltarokat, s meglatod, hogy amikor ezt mar szinte eleted reszeve valt, s akkor mar 1 teljesen uj ember lesz Beloled, es hidd
    el, hogy elered a lelkibekesseget.

    Isten aldjon!

    Válasz
  7. Eszter

    Most en is voltam szentmisen a betegekert imadkoztunk ,a mamam rakos,olyan jo volt,nekem is voltak csunya gondolataim,amikor elkezdtem komolyan megterni,de egyre ritkulnak,Kulonben azt hittem, neha,megbuggyanok,vagy orult vagyok,olyan is volt,hogy ereztem,menjek szentmisere,kulonben rossz tortenik,en is egyre kozelebb kerulok Istenhez,es olyan jo ezt a Metropolitat is olvasni,nem tudom,mit jelent,de tok jo cikkek vannak,biztos fiatalok irtak. En a Gloria Polos iras utan gondolkodtam el,de nagyon.Aztan folyamatosan olvasom a metropolitat,pedig azt sem tudom,mit jelent ez a szo,meg hasonlo tartalmu lapokat.Na,nem is tudom,miert irtam le ennyi mindent.de jolesett.Persze itthon vagyok egy kis Tunderrel,es nem nagyon jarok emberek koze,ugyhogy jo volt leirni,kar,hogy az itteni chatre nem jutok be. <isten legyen Veled,aki olvasol.!

    Válasz
  8. fanni.22 adatlap-képe
    fanni.22

    A kristályokért kár volt:) Valamelyik távol tartotta a poltert:)
    Egyébként az ilyen tanfolyamokon a legkönyebb beszerezni valami undok entitást, amitől rettentően nehéz megszabadulni.A cikkírónak nagy szerencséje volt, hogy Istent megtalálta:), mert ez a fojtogatósdi csak az eleje a folyamatnak.

    Válasz

Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.