Istenre való Ráhagyatkozás

Tadeusz Dajczer: A hit fénye a harmadik évezred küszöbén. - Tartalomjegyzék

<< III/2 - Az Istenben való bizalom magatartás

     Istenben való támaszkeresésed, mint az iránta való bizalom nem lehet tökéletesen tiszta, ha nem veszi fel az Istenre való ráhagyatkozás formáját. Mert lehetséges, hogy magad bízol Istenben, arra számítva, hogy Ő majd megvalósítja a te akaratodat. Istenem, bízom benned, legyen meg az én akaratom — hiszen ez folyton önmagunk keresése. Istenben való támaszkeresésünknek ráhagyatkozássá kell válnia. Uram, legyen úgy, ahogyan Te akarod, hiszen Te szeretsz engem és Te tudod a legjobban, mi az, amire szükségem van, és mire van szükségük azoknak, akiket szeretek, akikért imádkozom. A belső életben és az Isten felé vezető utunkon bizalmunknak az Úrra való tökéletes ráhagyatkozássá kell válnia.

1887. Karácsonyán a Gyermek Jézusról nevezett kis Szent Teréz nővére Céline karácsonyi ajándékként örömteli meglepetést akart szerezni a húgának. Kis papírhajót készített, majd vízre bocsátotta azt. A kis hajóban az alvó kis Jézus feküdt. A hajócska ezt a nevet viselte: "Ráhagyatkozás". (A Gyermek Jézusról nevezett Szent Teréz önéletrajza, I. 214, folio 68.). Ez volt Teréz és Céline imádságának jelszava. Voltak vizek, az élet hullámai, melyeken Istennek kellett őket vezetnie, nekik pedig rá kellett hagyatkozniuk az Ő szeretetére.

A belső élet teológiája azt mondja, hogy belső békét csupán az Istenre történő ráhagyatkozás teremt az emberben. Annyi ideig leszel nyugtalan, s a szíved addig fog verdesni tele nyugtalansággal, aggodalmakkal, békétlenséggel — mint éjjeli lepke a lámpafény körül - , amíg meg nem próbálsz ráhagyatkozni Istenre. Nincs más út, mely a békéhez vezetne, mint a teljes ráhagyatkozás az Ő akaratára, azaz az Ő szeretetére.

Szent Gertrúdnak, aki barátnője egészségéért imádkozott, Krisztus azt mondta: "Engem akadályozol Gertrúd, amikor az ő egészségét kéred, mert ez a betegség nagy kegyelem számára, ő pedig aláveti magát az én akaratomnak és gyorsan eljut az életszentségre."

A francia kifejezés "abandon", melyet Céline a Teréznek készített kis hajóra írt, igen mély értelmet hordoz. Saját terveink és elképzeléseink elvetését jelenti, elszakadást mindentől azért, hogy ily módon képessé váljunk tökéletesen átadni magunkat az Úrnak. Bennünket annyira eltöltenek saját terveink és elképzeléseink, míg Isten akarata és az Ő tervei gyakran egészen mások. Ilyenkor Isten kénytelen keresztezni a mi terveinket. Akaratunknak ezek a keresztezései mégis áldottak, mert a szeretet keresztezi terveinket, mely mindig a mi javunkat akarja.

Nagy akadálya lehet az Istenre való ráhagyatkozásunknak a bennünk kialakult eltorzult istenkép. Ez az elferdülés eredhet onnan, hogy Isten számodra egy Bíró, akitől félsz. Szörnyű, ha az ember fél Istentől, Attól, aki maga a Szeretet.

      Talán azért félsz ráhagyatkozni, mert amiatt aggódsz, hogy mit is tehet Ő veled. Tudnod kell azonban, hogy az ilyen tudatos félelem Istentől, mélyen megsebzi az Ő Szívét. Egészen más az ösztönös félelem, mely magától, spontán, a pszichofizikai szférában születik, amely valójában független a mi irányításunktól. Ha azonban tudatosan a lelki szférában (gondolataidban és akaratodban) elfogadod a félelmet Istennel szemben, akkor ez nagy hűtlenséget jelent. Amennyiben ilyen tudatosan félsz Istentől, az emberektől, a világtól, akkor nincs meg benned a ráhagyatkozás, a hit Isten szeretetében, abban a szeretetben, amely szüntelenül átölel téged.
    
Lisieux-i Szent Teréz röviden azt mondta: olyannak kell lenni, mint egy gyermek: semmiért sem szabad aggódni. (Conseils et souvenirs, II. 396).
.
Ebben az egyetlen mondatban egész program rejlik: Istenre hagyatkozni, vagyis: nem aggódni semmiért, hiszen Ő szeret téged és mindenről gondoskodik. Nem hiába lett Teréz egyházdoktor! Csak ily módon érintheti meg szívünket és lelkünket a valódi béke lehelete. A veszélyektől, melyek félelmet szülnek, nem tudunk megszabadulni, de nagyon fontos, hogy ezeket a félelmeket az Istenre való tudatos ráhagyatkozással távolítsuk el.
.
     Amikor Szent Pál arra kérte Jézust, hogy szabadítsa meg életének valamilyen nagy nehézségétől, Krisztus azt válaszolta, hogy ,"az erő a gyöngeségben lesz teljessé" (lásd 2Kor 12,8-9). Szent Teréz írja, hogy a bizalom és a hit a félelmek közepette tökéletesedik. Tehát a félelmeid az isteni működési rendben fontos szerepet játszanak. Azért vannak, hogy a hit cselekedeteire indítsanak téged. A félelem a hit próbája, és az Úristen azért engedi meg azokat, hogy a hitben növekedj. A bizalom és a hit, a félelmek között tökéletesednek.

A félelem kórokozója lehet betegségnek és valóban, sok embernél betegség képében is jelenik meg. A félelem képezi a neurózis és pszichózis alapját. Pedig a nagy ráhagyatkozás útjának kiindulópontja lehetne. Tőled függ minden. A félelem neked címzett kihívás. Mit teszel vele?

Belenyugszol, hogy súlyával összetörjön? Vagy mégis megpróbálsz ráhagyatkozni Arra, aki a végtelen Erő és a végtelen Szeretet. Minden folyton a mi döntéseink keretei között játszódik. A félelemtől, mint érzelmi állapottól nem tudunk megszabadulni, legalábbis nem mindig. De a félelem hitünk elmélyülésének tényezője lehet, ahogy minden kísértés is.

Alacoque Szent Margit Máriához, a Jézus Szíve kultusz nagy apostolához hévvel szólt Jézus: "Engedj működni Engem!" A kereszténység a kegyelem vallása, az a Vallás, mely arra vezet minket, hogy engedjük Krisztust működni, hogy egyre nyitottabbakká váljunk az Ő működésére. Olyan nyitottságról van szó, mely megengedi Krisztusnak, hogy teljességében éljen bennünk. Így lesz Ő képes arra, hogy megalkothassa belőled az Ő remekművét, ahogy ez Mária esetében is történt, aki hittel, bizalommal, az Úrra való teljes ráhagyatkozásban élt.

     Az isteni működésnek alapvető elve, hogy Ő nem akar tolakodó lenni. Ha a szíved ajtaja zárva lesz, Ő nem feszíti fel. Jézus mindent megtesz nekem — írta Szent Margit Mária — amennyiben megengedem Neki, hogy bennem működjék. Ő fog szeretni, vágyódni bennem, kiegészíti minden hiányosságomat.

Az Istenre való Ráhagyatkozás a bizalom legfőbb formája, de legfőbb formája az Istenben való támaszkeresésnek is. ,"Most már nem kívánom sem a szenvedést, sem a halált, mondta a Gyermek Jézusról nevezett kis Szent Szent Teréz, pedig szeretem mind a kettőt. Egyedül a szeretet vonz engem (…) most már egyedül az Istenre-hagyatkozás vezérel, más iránytűm nincsen. Már nem tudnék forrón imádkozni másért, mint azért, hogy lelkemen tökéletesen beteljesedjék Isten akarata, úgy, hogy a teremtmények ne vethessenek eléje gátat.” (Lisieux-i Szent Teréz önéletrajza, Ecclesia Budapest, II. kiadás, 1993. 208–209. oldal.)

Teréz bevallja, hogy sokáig tartott, amíg az Isten akaratára való ráhagyatkozásban erre a fokra eljutott. "De most itt vagyok, s a jó Isten tett ide. Karjaiba vett s idehelyezett…" (A Gyermek Jézusról és a Szent Arcról nevezett Szent Teréz utolsó beszélgetései nôvérével Jézusról nevezett Ágnes anyával, Július 7. Novissima verba Karmelita Rendtartomány, Budapest.)

Ráhagyatkozásod Istenre és mindenben az Ő akaratának elfogadása akkor lesz tökéletes benned, ha képes leszel ezt mondani: Szeretek mindent, amit nekem küldesz.

>> folytatás holnap: III/4 - Isten féltékeny szeretete

  1. Tadeusz Dajczer: A hit fénye a harmadik évezred küszöbén.
    Elmélkedések a Hitről
  2. Az anglikán egyház öt püspöke jelezte, hogy a katolikus egyház tagjává kíván válni!
  3. Viszonyulásunk Isten szavához
  4. 2. rész: A hit dinamizmusa
  5. Az élet viharai

“Mondok neked néhány dolgot, felfogóképességednek megfelelően, hogy némiképpen megértsed, milyen diadalmas volt az égbe való ünnepélyes bevonulásom, és felmagasztalásom. Egyetlen emberi lélek sem képes azt úgy megérteni, amint valójában történt.”

- Ne felejtsétek el, hogy minden erényt gyakorolnotok kell, amit tanítottam nektek, miközben veletek voltam. Viseljetek el mindent türelemmel. Így megőrzitek lelketeket, és senki sem tudja elvenni a kegyelmet lelketekből.

Meghívjuk testvéreinket, hogy imádkozzanak velünk május 18 – 26 –ig, Pünkösd előtti szombatig, a Szentlélek ajándékaiért:
• Minden papért és a Klérusért
• Szeretett pápánkért, XVI. Benedek pápáért
• Szent Egyházunkért

A kapucinusok minden elmélkedni vágyó, a Szentlélek felé fordulni akaró hívőt várnak!

A keresztény halál: az élet kezdete
Gondolatok az elmélkedéshez
A halál olyan esemény, mely az egész embert érinti, mint természetében, mind személyében. Az ember értelmetlenül áll a halál kikerülhetetlen ténye előtt. Csak a hit ad eligazítást, amikor a halált az emberiség erkölcsi katasztrófájából vezeti le.
A halált úgy is fel lehet fogni, mint amiben az ember testi mivolta […]

"Egy test vagytok sokan!"
Gondolatok az elmélkedéshez
"Az Egyház azért van, hogy Krisztus országát az Atyaisten dicsőségére a föld végső határáig elterjessze, és így minden embert részesítsen a megváltásban és az üdvösségben." /II.Vatikáni Zsinat, A világiak apostolkodása 2./
Ezt a feladatot az egész Egyháznak vállalnia kell, tehát nemcsak azoknak, akik különleges elhivatottságuk által erre rendeltettek. A világiaknak is, […]

Tekintsetek rá nagy szeretettel. Mindenben rendeljétek alá magatokat neki. Sok nagy kegyelmet kaptok rajta keresztül. Hirdessétek az egész világnak isteni Anyaságát és szűzi érintetlenségét.

Annak az esélye, hogy egy tanár, edző vagy más olyan személy, akire a gyermeket rábízzuk molesztálja a fiatalt, hatvanszor nagyobb, mint az, hogy egy pap.

Szenvedélyes, forrófejű, csupa nemes érzelem, egy mély bukás terhével. Azt tagadta meg, Akiért később szörnyű kínok között adta az életét. Ő a mi első PÁPÁNK.

Ó Jézus, árva csendben az ajtón kívül állsz,
Bejönnél már, de némán kulcsfordulásra vársz…

METROPOLITA KÖZÖSSÉG



Ha elfelejtetted a jelszavad, katt ide!

Regisztrációhoz kérjél meghívót az email címed megadásával!


Meghívó kérése
 
 
A Fórumozáshoz jelentkezz be az oszlop tetején!
"Nincs olyan földi seb,
mely a mennyben ne gyógyulna be"
Morus Tamás
 
Cikkeinket a következő oldalak szemlézik:
RSS24    Hirlapom