Regisztráció



A jelszavát emailben elküldtük.

<< 12/36 – Láttam apámat és anyámat

Ismét elkezdtem tehát teljes erőmből kiabálni: „Vigyetek ki innen! Ez tévedés lehet. Ki a felelős ezért a tévedésért? Vigyetek ki!

Akkor, amikor így kiabáltam, mély kómában feküdtem. Sok készülék volt rám kapcsolva. Agonizáltam. Nem jutott levegő a tüdőmbe, nem működött már a vesém, csak azért éltem, mert a gépek életben tartottak, mert a testvérem, aki szintén orvos volt, nem engedte, hogy lekapcsoljanak.
 
Azt mondta az intenzív kezelést folytató orvosoknak, akik a lekapcsolás mellett érveltek, hogy: „Nem vagytok az Isten!”
. 
Az orvosoknak az volt a véleményük, hogy semmi értelme sincs már a kezelést folytatni. Már beszéltek a hozzátartozókkal, és felkészítették őket, hogy meg fogok halni, hagyjanak nyugodtan meghalni, mivel már agonizáltam.
.
De a testvérem nem adta fel. Látják az ellentmondást? Én életemben mindig az eutanázia mellett kardoskodtam, hogy mindenkinek „joga van a halálhoz.”

A testvérem csak azért lehetett ott, mert ő is orvos volt, s ő végig mellettem maradt. És képzeljék el, amikor
a lelkem a másvilágon volt, és láttam a szüleimet, akiknek teljes erővel kiabáltam, mert örültem, hogy láthattam őket, a testvérem ezt a hangot a valóságban világosan hallotta.

De ő félreértette a kiabálásomat. Majdnem meghalt az ijedtségtől, amikor felfogta szavaimat. Azt jelentette számára, hogy én végleg elmegyek ebből a világból. A szüleim említését úgy értelmezte, hogy értem jöttek, hogy magukkal vigyenek az örökkévalóságba.

Ő is kiabálni kezdett: „A testvérem most már tényleg meghalt! Elvesztette a csatát. Apám és anyám magukkal vitték. Apa és anya el innen, tűnjetek már el! Ne vigyétek el. Gyermekei vannak, akik még kicsik. Ne vegyétek el tőlünk. A testvéremet, Gloriát ne vegyétek el. Hagyjátok itt!”

Az orvosoknak kellett elvezetniük őt, azt hitték, sokkos állapotba került. Nem lenne csoda, hiszen sok mindent átélt, az unokaöcsém halálát, akit el kellett hoznia a krematóriumból, a testvére halálát vagy a testvére állapotát, aki nem halt meg, de a mai nap végét már nem éli meg, ahogy az orvosok mondták.

Már a harmadik napja ez ment, és ráadásul nem is aludt. Nem csoda, hogy az orvosok azt hitték, hogy kiborult.

>> A vizsga – 14/36

Forrás: Dr. Glória Polo Ortiz tanúságtételéből, aki a másvilágról tért vissza tanúságot tenni

 


Kérjük, támogasd munkánkat, mert

> a metropolita.hu önfenntartó
> NEM engedélyez reklámokat
> semmilyen külső támogatásban NEM részesül
> és bevétel nélkül nem fenntartható semmilyen újság, amikért pedig fizetünk az újságos standon

Köszönjük, hogy gondolsz erre! :-)

Közvetlen utalás:
Metropolita Egyesület
Nyilvántartási szám: 01-02-0016428
Adószám: 18876842-1-41
HUF Számlaszám: 10700598-69996096-51100005

Paypal-on keresztül:

Ft
Fizetési mód választása
Személyes adatok

Számlázás részletei

Hasonló bejegyzések

Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.