Regisztráció



A jelszavát emailben elküldtük.

<< 4/36 A csoda, amit az Úr tett velem

Jól figyeljetek ide! Ez a baleset testi, materiális, fizikai része volt.

A másik oldal sokkal szebb, elképzelhetetlen, csodálatos élmény.
 
Én (a lelkem) egy gyönyörű fehér alagútban találtam magam. Fehér fény vett körül, egy leírhatatlan fehér fény, mely boldogsággal, békével töltött el. Az érzések emberi szavakkal ki sem fejezhetik.

Nincsenek arra szavak, amelyek ennek a pillanatnak a nagyságát kifejeznék. Borzasztóan nagy extázis, leírhatatlan élmény. Nem értem, miért tekintik a halált büntetésnek. Megszünt a tér és az idő.

Ebben a fényben haladtam előre, örömmel és boldogan, semmi nem nyomasztott ebben az alagútban. Ahogy felnéztem, az alagút végén olyasmit láttam, mint a Nap, egy fehér fényt (csak azért mondom fehérnek, hogy megnevezzek egy színt) és annak világosságát. Semmivel nem tudnám összehasonlítani, nincs a földön ilyen szín.

Ez a fény számomra olyan volt, mint a nagy szeretet és a béke forrása, bennem és körülöttem. Ilyet a földön nem ismertem.
 
Mialatt haladtam előre az alagútban, arra gondoltam, hogy hiszen én meghaltam.

Ebben a pillanatban eszembe jutottak a gyerekeim, és jajgatni kezdtem: „Ó Istenem, a gyermekeim. Mit szólnak a gyerekeim?”
Anya voltam, mindig elfoglalt, tele stresszel, soha nem volt rájuk időm. Korán mentem el otthonról, hogy meghódítsam a világot, és csak késő este tértem haza. Képtelen voltam a családommal és a gyermekeimmel foglalkozni. Most az igazság fényében, szépítés nélkül láttam az életemet, és szomorúság fogott el.

Belső ürességet éreztem gyermekeim távolléte miatt. Újra felnéztem és valami nagyon szépet láttam. Egy pillanat alatt. Egyszerre láttam mindenkit az életemből, élőket és holtakat egyaránt. Átöleltem dédszüleimet, nagyszüleimet, szüleimet, akik már meghaltak. Csodálatos teljessége volt ez a pillanatnak.

Megállapítottam, hogy a reinkarnációval becsaptak. Ezzel öngólt littem, mert mindig fanatikusan védtem ezt az elképzelést. Azt mondták nekem, hogy a nagymamám valaki másba költözött, de nem mondták meg, hogy kibe, mert a jóslás, amivel kiderítették volna, túl drága lett volna, ezért már nem folytattam tovább.

Gyakran találkoztam emberekkel, akikről azt hittem, hogy beléjük költözött az ükapám vagy a nagyapám. Ugyanígy átöleltem az ükapámat és a nagypapámat. És így volt ez minden emberrel, akivel csak megismerkedtem. Most átöleltem az igazi nagyapámat és ükapámat, és egyszerre minden ismerősömmel találkoztam. Így történt ez minden emberrel, akit valaha ismertem, minden vidékről, ahol valaha jártam, élőkkel és holtakkal, egyetlen pillanat alatt.

Csak a lányom ijedt meg, amikor így átöleltem. Érezte, – akkor éppen 9 éves volt – valóban érezte ezen a világon az ölelést, amikor kómában feküdtem és az életemért aggódtak.

Normál körülmények között az ilyen túlvilági ölelést nem érzékelik. Ebben a csodálatos állapotban megállt az idő. Csodálatos volt hús és test nélkül. Már nem úgy láttam az embereket, mint korábban. Életemben mindig azt néztem: kövér, vékony, csúnya, sötétbőrű, jólöltözött vagy nem. Eszerint osztályoztam őket, ezért tele voltam előítéletekkel. Ha másokról beszéltem, mindig cinikusan kritizáltam őket.

Most itt egészen más volt. Itt nem volt emberi test. Az emberek belsőjét, gondolataikat, érzéseiket láttam, amikor átöleltem őket. Milyen szép volt. Amíg mindegyiket öleltem, egyre följebb kerültem. Ily módon tele békével és boldogsággal jutottam tovább. Minél magasabbra jutottam, annál világosabb lett számomra, hogy csodálatos illúzió részese voltam.

Az út végén egy tavat láttam, egy csodálatos tavat, szebbnél szebb fákkal körülvéve. Olyan szép volt, hogy el sem lehet mondani.  Ugyanolyan szépek voltak a minden színben pompázó illatos virágok. Nincsenek szavak, amelyekkel ez kifejezhető volna. Ez mind a szeretet volt. Volt ott két fa kissé összeborulva. Úgy tűnt, mint egy bejárat. Minden egészen más volt, mint amilyet mi ismerünk. A színek se hasonlítanak a mieinkhez. Minden kimondhatatlanul szép. 

Ebben a pillanatban megláttam az unokaöcsémet, akivel együtt ért a baleset. Bement abba a csodálatos kertbe.

Tudtam és éreztem, hogy én oda nem tudok és nem is szabad belépnem. A legnagyobb vágyam az volt, hogy oda bemehessek.

>> 6/36 – Az első visszatérés

 


Kérjük, támogasd munkánkat, mert

> a metropolita.hu önfenntartó
> NEM engedélyez reklámokat
> semmilyen külső támogatásban NEM részesül
> és bevétel nélkül nem fenntartható semmilyen újság, amikért pedig fizetünk az újságos standon

Köszönjük, hogy gondolsz erre! :-)

Közvetlen utalás:
Metropolita Egyesület
Nyilvántartási szám: 01-02-0016428
Adószám: 18876842-1-41
HUF Számlaszám: 10700598-69996096-51100005

Paypal-on keresztül:

Ft
Fizetési mód választása
Személyes adatok

Számlázás részletei

Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.