Akit villámcsapás ért – A kórházban

Végül a Szociálbiztosító kórházába szállítottak. Rögtön a műtőbe vittek. Gyorsan operálni kezdtek, és eltávolították az égett bőrszövetet.

A narkózis alatt másodszor is megállt a szívem.

Amikor megállt a szívem, másodszor is elhagytam a testem, és néztem, mit csinálnak velem az orvosok.

Láttam, hogy aggódtak az életemért, és milyen sietősen akartak minden eszközzel újraéleszteni. Én is izgultam az életemért.

Leginkább a lábam miatt féltem. Még mindig bennem volt a büszkeség, hogy ez a test és a lábak az enyémek, s lenne hozzá erőm sporttal és gyakorlatokkal edzeni, hogy mindenki csodálja. Akkor hirtelen borzasztó dolog történt…

Mielőtt folytatom, kedves testvéreim az Úrban, be kell vallanom, hogy álltam a vallással. Ebben is egész életemben „diétáztam”. Tehát a kapcsolatom az Istenhez egy diétázó katolikusé volt. Fontos, hogy tudják, rossz katolikus voltam.

Kapcsolatom Istenhez abból állt, hogy vasárnaponként elmentem a szentmisére, ami 25 percig tartott. Mindig olyan misét választottam, ahol a pap nagyon keveset beszél, mert untatott a prédikáció. Kínlódás volt számomra, amikor a pap hosszan beszélt.

Ennyi volt a kapcsolatom Istennel. Egy kényszeredett valami. Ezért tudtak engem a világi áramlatok, divatok a hatalmukba keríteni. Szélkakas voltam. Ami épp a legújabb, a racionalizmus és a szabadgondolkozás divatja volt, arra hajlottam.

Hiányzott az ima ereje, hiányzott a hit. Nem hittem a kegyelem és a szentmiseáldozat erejében.

Amikor szakmailag továbbképzésen vettem részt, specializálódtam, akkor lettem a leginkább ingatag. Egyik nap az egyetemen azt hallottam egy katolikus paptól, hogy nem létezik se ördög, se pokol. Ez volt az, amit hallani akartam. Mindjárt azt gondoltam, ha tehát nincs ördög és pokol, mindannyian a mennybe jutunk. Nincs mitől félni, azt csinálhatok, amit csak akarok.

Amiért most nagyon szomorú vagyok és szégyennel vallom be, hogy ez, hogy nem létezik ördög és pokol, az utolsó kapcsolat volt, ami a templomhoz kötött. Az ördögtől való félelem volt az, ami miatt kapcsolatom volt a templomi közösséggel.

Amikor tehát azt mondták, hogy nincs ördög és pokol, azt mondtam magamnak: „Miért kell nekem azon fáradoznom, hogy az „elavult egyház” szabályaihoz alkalmazkodjak, amikor mind az égbe jutunk, tehát teljesen mindegy, milyenek vagyunk, és mit
csinálunk.”

Végül ez volt az oka, hogy az Úrtól végleg eltávolodtam. Eltávolodtam az Egyháztól és szidni kezdtem, butaságnak és maradinak
stb. neveztem.

Nem féltem már a bűn miatt, kezdtem teljesen megszakítani a kapcsolatot Istennel. De a bűnök nemcsak bennem voltak, hanem elkezdtem kifelé is terjeszteni és másokat is megfertőztem.

Negatív értelemben aktívvá váltam. Mindenkinek elkezdtem mesélni, hogy nem létezik ördög, ezt csak a papok találták ki, és később már azt is kezdtem mondani egyetemi kollégáimnak, hogy Isten sincs, s mi az evolúció termékei vagyunk stb.

Sok embert sikerült befolyásolnom Ezt azért kellett itt előrebocsájtanom, hogy a továbbiakat jobban megértsék.

>> 9/38 – Valóban van ördög