Isten nevét hiába ne vedd

<< Én és a családom – 18/36

Amikor a második parancsot illetően szemrehányást tettek nekem, világos lett, hogy amikor gyerek voltam, sajnálatos módon úgy értelmeztem a hazugságot, hogy kitűnő módja annak, hogy anyám büntetését, mely néha kemény, szigorú volt, elkerüljem.

Így kezdtem a hazugság atyjának, a Sátánnak társaságába járni. Ő, az ördög lett útitársam. Nagy hazudozó lettem. A hazudozás művésze lettem. Egyre jobban tökéletesedtem benne.

Amilyen mértékben követtem el egyre súlyosabb bűnöket, olyan mértékben nőttek hazugságaim is, s lettek egyre nagyobbak, szégyentelenebbek. Be akartam bizonyítani magam előtt, milyen mesterfokon űzöm a hazugság művészetét. A hazugságaim lassan a fejem fölé nőttek, ugyanígy bűneim is egyre súlyosabbak lettek.

A hazudozásban akkor értem el a csúcspontot, amikor a „Szentről,” a „Legszentebbről,” magáról az Úrról volt szó.

Észrevettem, hogy a mama milyen alázattal van az Úristen iránt. Az Úr neve tiszteletreméltó és szent volt. Amikor ezt láttam, arra gondoltam, ez lesz számomra a legjobb fegyver. Így kezeim közt tartottam anyámat. Minden apróságnál, hogy hazugságaimat igazoljam, Istenre kezdtem esküdözni.

Az Úr nevét könnyedén és alap nélkül vettem számra. Azt mondtam pl. a mamának. „Krisztusunkra esküszöm, mama” vagy „Mama, az Úristenre esküszöm, biztosítalak stb. stb.”, és a hihetőnek tűnő hazugságokkal elkerültem a büntetést.

El tudják képzelni, milyen rosszul éreztem magam hazugságaim, kis disznóságaim miatt, hogy Isten legszentebb nevével visszaéltem, és ezzel Őt is belerángattam a bűneim pocsolyájába? Látják, kedves testvéreim az Úrban, hogy sorsomból és halálélményemből, s mindabból, amiről beszámolok Önöknek, tanultam, hogy saját tapasztalatomból tanultam meg, hogy a szavakat, mondatokat, amik ajkunkat elhagyják, s olyan könnyedén mondunk ki, nem fújja el egyszerűen a szél. A kimondott szavak nem szállnak el, hanem utolérnek, élő valóságként maradnak, s egyszer csak visszajönnek hozzánk, mint a bumeráng, sőt talán még erősebben ütnek vissza.

Talán megborzongnak, ha elmesélem. Nem egyszer történt, amikor a mama nagyon nem akart hinni nekem, azt mondtam neki: „Üssön belém a villám, ha ez hazugság volt! Csak az igazat mondom!”

Ilyeneket mondtam a múltban, aztán már nem is gondoltam rá. Nézzenek ide, Isten könyörületessége miatt állok önök előtt, mert végül valóban belémcsapott a villám, gyakorlatilag átment rajtam, két részre vágott, és teljesen elégetett!

Aztán megmutatták nekem a másvilágon, hogy én, aki katolikusnak tartottam magam, soha nem tartottam be a szavam, szószegő voltam, Urunk és Istenünk szent nevével jogtalanul visszaéltem. Nagy benyomást tett rám, ahogy az Úr ezeket a szörnyű dolgokat eltűrte, és ugyanakkor minden teremtménye imádattal és tisztelettel borult a földre.

Láttam a Szent Szűz Máriát, Isten anyját, nagy tisztelettel az Úr lábánál imádkozni. Értem imádkozott és könyörgött, én pedig a nagy bűnös a nagy ingoványlyuknál számot adtam életemről az Úr előtt. Én, aki állítólag jó voltam, jó hírem is volt, amit manipulációval szereztem.

Láttam magam, amint az Úr ellen lázadtam, mérges voltam rá, szidtam és még átkoztam is. Ez akkor számomra már nemcsak szégyenletes, hanem elviselhetetlen és fájdalmas is volt. Tudatában voltam múltamnak, és már tisztán láttam.

>> Az Úr napját szenteld meg! – 20/36

Forrás: Dr. Glória Polo Ortiz tanúságtételéből, aki a másvilágról tért vissza tanúságot tenni