Register
A password will be e-mailed to you.

Napjaink a zaj világa: zaj kívül és zaj belül. Vannak köztünk, akik annyira rászoktak már a zajra, hogy el sem tudnak aludni a televízió háttérmoraja nélkül, mások pedig egyre jobban visszavonulnak, hogy rátaláljanak a belső csöndre. A lárma meg tudja betegíteni az embert. Depresszióssá tesz. Mert csak elnyomja az üvöltő semmit a lelkünkben. Akinek gazdag a lelke, szeret gondolkodni, elmerülni belső világában, annak jólesik a magány, a csend.

322.jpg

Sokan a keleti meditációs technikákban fedezték fel a hallgatás jótékony hatását, a történelmi egyházak a belső ima útjának nevezik azt az összeszedett állapotot, melyben nem verbális módon, mindenféle konkrét gondolat nélkül merülnek el Istenben. Úgy tartják: „A csönd megőrzi a szeretetet a szívben”, míg a sok beszédbe óhatatlanul kritika és szeretetlenség vegyül, a koncentráltság felhígul és a lélek középszerű gondolatokba süllyed. Tehát a hallgatás segít a hibás magatartás leépítésében, és megnyílunk általa egy intuitív, szenzitív érzelemnek, melyben új, mély örömöket fedezhetünk fel.

A BESZÉD VESZÉLYEI:
1. kíváncsiság
A kíváncsiság szétszórtsághoz vezet, a szétszórtság felszínességhez.
2. ítélkezés Beszélgetésünk nagy része mindig másokról szól. Hiszen ők mindig beszédtémát kínálnak! Ezalatt óhatatlanul besoroljuk, megítéljük őket, magunkkal vetjük össze, mintha mi erkölcsileg jobbak lennénk (én nem csinálnám ezt, hogy lehet ilyet mondani stb.)
3. dicsőségvágy Aki sokat beszél, önmagát, a saját véleményét állítja a középpontba. Arra vágyik, hogy figyelemre méltassák, hogy azonosuljanak vele. Elvárja, hogy elismerjék, hogy egyetértsenek vele, és észre sem veszi, hogy úgy forgatja ki a szavakat, hogy azokkal elismerést vívjon ki.
4. belső hit elhanyagolása
Beszéd közben szinte kiesünk önmagunkból, elveszítjük az összeszedettségünket, eltávolodunk saját középpontunkból, és átugrunk belső határainkon, melyeket azért emeltünk, hogy rendet teremtsünk érzéseinkben és gondolatainkban. 161.jpg
A CSEND DICSÉRETE
A hallgatásnak terápiás funkciója van. Rendet teremt frusztrációink és agresszióink káoszában. A beszéd során indulataink levegőhöz jutnak és felerősödnek.
.
A hallgatás nem fojtja el a felindulást, de megszelídíti. Ahogyan a felkavart borban a seprő felkavarodik – úgy kavarodnak újra meg újra fel érzelmeink a beszéd során, míg a hallgatásban szépen leülepednek és béke tölt el bennünket. A külső csend segíthet abban, hogy indulataink a helyükre kerüljenek.
.
A hallgatás nem azt jelenti, hogy nincsen véleményed. De kiváló mód arra, hogy indulatainkat előbb feldolgozzuk. Ez nem egyszerű. Gyakran azt hisszük, ha kibeszéljük magunkat, az segíthet. Ez valószínűleg igaz, de nem lényegtelen, kinek és hogyan beszéled ki magad. Ha nyílt utat adsz haragodnak, sőt még rá is teszel egy lapáttal hogy megvédd az igazadat, és fitogtasd a fölényed, később megbánhatod, és kiszolgáltatott helyzetbe kerülsz a hallgatóságoddal szemben. A felindult szavakat utólag nem kellemes magyarázgatni. Sőt, az is előfordulhat, hogy – bár a sérelmed teljesen jogos volt – mégis olyan helyzetbe hoznak szavaid, hogy még neked kell elnézést kérned!

Ha viszont van erőd a hallgatáshoz, mindig visszatér hozzád a megbecsülés. Önértékelésed is javulni fog. Megtapasztalod: hallgatni arany. Nem arról van szó, hogy a haragot egyszerűen lenyeled. Ez gyomorfekélyhez vezethet. Cél a feldolgozás és a belső harmónia megőrzése. Diszkréciót jelent, és a közbeiktatott csend megmutatja, nem túlzott-e a haragod. A gyors ítélkezés vakká tesz minket saját hibáinkkal szemben. A csendet követően első haragunk már elpárolgott, és egy tisztázó beszélgetésben tárgyilagosabban, kevesebb érzelmi töltettel tudok szót érteni a másikkal. Így a beszélgetés sokkal gyümölcsözőbb lehet.

A BENSŐ SZABADSÁG ELÉRÉSÉNEK MÓDSZEREI
Benső hallgatásod során minden lehetséges érzelem, gondolat, vágy felmerülhet benned egészen addig, amíg le nem csillapodnak. Ez az egyik módszer.

A másik az, hogy egész egyszerűen elengeded a füled mellett a gondolataidat, mintha nem tartanád őket fontosnak, egyszerűen figyelmen kívül hagyod őket.

Az elengedés nem jelent elfojtást, vagyis azt, hogy addig erőlködsz, míg el nem űzöd őket magadtól, hogy végre nyugtod legyen. Inkább az történik, hogy észleled a gondolatot vagy érzést, rátekintesz és elengeded, nem foglalkozol vele. A gondolat jelen van, jön és megy, de nem nyomaszt a teljesítménykényszer, hogy mindenáron megszabadulj tőlük, vagy megoldd őket, egyszerűen ügyet sem vetsz rájuk. Elfogadod őket, nem küzdesz velük. Bensőleg szabad maradsz, csöndes és nyugodt. Ezek hát a módszerek.

De mégis, mitől szabadulj meg? Először is: a belső feszültségeidtől.

MEGSZABADULÁS A BELSŐ FESZÜLTSÉGEKTŐL
Feszültség a testben
A benned lévő feszültségek testedben is kifejeződnek. Megfeszülnek a vállaid, az arcizmaid, a kezed, megfájdul a fejed, lélegzeted elakad, nem tudsz aludni. Lazítanod kell. Masszázsra menni. A légzésedet úgy irányítani, hogy a görcsök oldódjanak. Engedd el magadat. Az elengedés belső magatartására van szükség. 510.jpg

AZ ELENGEDÉS
Aki meg akar szabadulni kínzó feszültségeitől, de belső magatartásán semmit nem hajlandó változtatni, az csupán felületi kezelést végez. Vizsgáld át feszültséged okait. Hol vannak túlhajtott kívánságaid? Hol vannak kielégítetlen igényeid? Hol engedsz az aggodalomnak, a szorongásnak? Ha így megközelítettük a probléma gyökerét, próbáld meg elengedni túlzott elvárásaidat, aggódásodat. De ez akaraterővel nem sikerülhet. Összeszorított marokkal nem tudsz lazítani, csak akkor ha kinyitod a kezeidet és elengeded, amit benne szorítasz.
.
Feszültségeidet mindig valamilyen félelem határozza meg. Be akarod biztosítani magadat, és aggódva ragaszkodsz bizonyos külső formákhoz, amik nem engedik lényedet szabadon lélegezni. Csak a bizalom segíthet. És az elengedés.
.
1. Érzelmek elengedése
(indulatok, szomorúság, önsajnálat elengedése)
2. A múlt elengedése
(panaszok, sérelmek listázása, keserűség elengedése)
3. A vágyak elengedése
(kívánságok és ellenszenvek elengedése)
4. Az önimádat elengedése (saját alkalmatlanságomtól való rettegés, kudarctól való rettegés elengedése)
5. Önző akarat és haszontalan gondolatok elengedése
6. Ítélkezés elengedése
7. Félelmek elengedése (a lélek fájdalmainak, az elhagyatottság érzésének elengedése)
8. Nem önmagadra koncentrálsz, hanem másokra 414.jpg

A MÚLT ELENGEDÉSE
A múlt elengedésének egyik fontos vonása, hogy meg kell szabadulnod a megkeseredettségtől. Vannak, akik állandóan emlékezni akarnak a múlt sebeire, nem engedik, hogy azok begyógyuljanak, Sértve érzik magukat, mert életük során nem kapták meg, amit akartak: törődést, szeretetet, gyöngédséget, biztonságot, mert mindig csalódniuk kellett az emberekben. Nem tudnak megbocsátani azoknak, akik megsebezték a szívüket, és nem tudnak megbocsátani Istennek, aki ilyen múltat rendelt a számukra.
.
Mindezzel egyre keserűbbek és boldogtalanabbak lesznek. Te ne legyél ilyen. Belsőleg szabaddá kell válnod a múltadtól, meg kell bocsátanod, el kell engedned a megbántottságodat. Szellőztesd jól ki a lelked!
.
Miért? Azért, hogy a tiszta friss levegő, a boldogság bejöhessen az ablakon, és a füleid végre meghallják a madárcsicsergést! Még egy fontos dolog, amit radikálisan vagy pusztán a bensődben, de lehet, hogy el kell engedned. A múltadhoz tartozik. A rokonságod. A rokonságból való kivonulás az emlékek elengedését jelenti. A jelen valóságára kell hagyatkoznunk, saját élményeinkre, tapasztalatainkra, benső világunkra, és nem szüleinkére

Mindehhez komoly elhatározásra és odafigyelésre van szükséged. Elszántnak és fegyelmezettnek kell lenned. Ma népszerű dolog társaságba járni, összejönni a barátnőkkel, mégpedig egyetlen célból: hogy átbeszéljük ismerőseinket, kapcsolatainkat, érzelmeinket, sérelmeinket. Nem is sejtjük, milyen rosszat teszünk ezzel magunknak és egymásnak is.

Nehéz hallgatni? Nehéz, igen. De ha belegondolunk, a hallgatag ember mindig erőt képvisel, titokzatosnak és bölcsnek érezzük. Nem arról van szó, hogy néma halként egyedül gubbasszunk a munkahelyünkön, hanem hogy igyekezzünk figyelni arra, amiről beszélünk, és főleg, ahogyan.

A legnagyobb fegyelem a nyelv fékentartásához kell, állították a régi bölcsek. ”Domus mentis prolativum verbum est. Mens in sermonibus habitat.” (A lélek háza a kimondott szó. A lélek a beszédben lakik) St. Ambrosinus

* * *

Köszönjük, ha – bár kisebb összegű, de rendszeres – utalással segíted hittérítő munkánkat!

Etikus Adománygyűjtő Szervezet Logó
Evangelizálunk az online térben (Metropolita), evangelizálunk az utcán (Győztes Bárány Közösség), és mélyszegénységben élő családok között, akiket élelmiszerrel, tüzelővel és taníttatással segítünk (Nyitott Ajtók Misszió), valamint egyengetjük állami gondozott gyerekek sorsát (Legyél Nevelőszülő!).
Metropolita Egyesület 3600 Ózd, Pázmány utca 6.
Nyilvántartási szám: 01-02-0016428 I Adószám: 18876842-1-05
HUF Számlaszám: 10700598-69996096-51100005

Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.