Te miben hiszel? – nagypénteki gondolatok

„Amikor az Emberfia eljön, vajon talál-e még hitet a földön?” tette fel a kérdést Jézus közel 2000 évvel ezelőtt. És ma, amikor annyiféle ezoterikus áramlat lepi el az életünket, mi vajon miben hiszünk igazán?

Évezredeken át a földlakók életét mélyen áthatotta a vallásos hit. Hitték, hogy a halál egy új születés, amikor isteneik színe elé kerülnek, amikor lelkük leveti a test börtönét, és megítélik tetteiket aszerint, hogy igazak voltak vagy hamisak. Elemi fontosságú volt az igazmondás, a becsület és az önfeláldozás. Évszázadokon át az igazi „sztárok” a varázslók, próféták és szentek voltak, akik mutatták a helyes utat, reményt és erőt adtak, gyógyítottak.
.
Nagyszüleink generációja számára természetes volt, hogy az újszülötteket megkereszteltetik. A tisztaság volt egy nő legnagyobb kincse, a férfié pedig a lovagiasság. Templomban fogadott örök hűséget egymásnak a férfi és a nő, Isten áldását és segítségét kérve arra a fogadalomra, hogy szövetségük a halálukig tartson, és együtt maradjanak „jóban, rosszban”… A tisztességes öregkor becsben volt tartva, és fel lehetett készülni arra a várva várt Nagy Találkozásra, mely a halál után várt rájuk.
.
2 generáció telt el. Mi már nem maradunk együtt jóban-rosszban. Nem áldozzuk fel magunkat, számunkra nem jelent áldott próbatételt a szenvedés, hanem balekságot.
Gyermekeink a TV és a számítógépek előtt ülnek, kamaszaink bulikban kísérleteznek első cigarettájukkal, amibe talán már füvet is sodornak. Tizenévesen megtapasztaljuk, milyen úgy szeretkezni, ahogy a felnőttek teszik, akik szabadon szerethetik egymást. És persze a legfontosabb az, hogy nehogy teherbe essünk, ezért feltérképezzük a fogamzásgátlás csínját-bínját, és ha nem volt szerencsénk, hát megoldja az abortusz, hogy ne váljunk egyedülálló, túl fiatal anyákká. Bár már ez sem baj, hiszen oly tömeges méreteket öltött a szerelmét, feleségét, gyermekét nem ismerő, elhagyó férfiak száma, hogy természetessé vált a társadalom számára. Már összeházasodnunk sem kell. Minek a fentről jövő áldás, minek a papír, minek a holtomiglan-holtodiglan? Nem hiszünk már benne… Hát miben hiszünk ma? A sztárokban? A politikusokban? A boszorkánymesterekben?

Az iparosodás és az ateizmus után most új van születőben. Többé-kevésbé valamennyien elmorfondírozunk Krisztus vagy Buddha tanításain, könyveket olvasunk angyali tanításokról, az asztrológia személyiség-meghatározásairól, nehezebb időszakainkban el-ellátogatunk egy jósnőhöz, kineziológushoz, vagy belemerülünk az agykontroll tudatosságába. Mi a titok?
Belénk van ágyazódva a misztika, van erre egy hely a lelkünkben? És egyáltalán, miért fontos a hit? És akkor miért tűnik el?

Az biztos, hogy a sokat emlegetett Vízöntő-kor nagy ezoterikus hullámzása azt jelenti: az emberiség a tudás fájának almáit eszegeti. Mert mindez: tudás. Mindenben el vannak rejtve az igazság morzsái, ezt tapasztaljuk. Megyünk valamire vele? Béke van a lelkedben attól, ha Bak vagy és Patkány, ha az őrangyalod rádkacsint és megsegít téged, hogy sikerüljön a vizsgád, legyen jobb állásod, új kocsid?

Azért kell hinnünk valamiben, mert a reményt és a békét keressük. Azt az érzést, hogy a dolgok mélyén rend van, hogy semmi sem történik véletlenül. Hogy nem hiábavaló a szenvedésünk, van értelme tisztának maradni, van cél, ami felé tartunk. És legfőképpen: hogy létezik Valaki, aki vigyáz ránk.

Köszönjük, ha – bár kisebb összegű, de rendszeres – utalással segíted hittérítő munkánkat!

Metropolita Egyesület 3600 Ózd, Pázmány utca 6. Nyilvántartási szám: 01-02-0016428 I Adószám: 18876842-1-05 HUF Számlaszám: 10700598-69996096-51100005

Metropolita Egyesület 3600 Ózd, Pázmány utca 6.
Nyilvántartási szám: 01-02-0016428 I Adószám: 18876842-1-05
HUF Számlaszám: 10700598-69996096-51100005