Register
A password will be e-mailed to you.

Mit jelent a szcientológia?

– A szcientológia L. Ron Hubbard által kidolgozott elképzelések és hitek rendszere. 1952-ben életmódjavító filozófiaként indult el, azóta folyamatos átalakuláson megy keresztül egy „gyakorlati vallás” irányába. Cél: hogy minél több embert be tudjon "szippantani". A szcientológia vallási gyakorlat módszereit egyébként dianetikának nevezik.

Mit jelent a dianetika?

– A dianetika: amit a lélek tesz a testtel.

Tehát ez egy vallás?
.
A szcientológiát vallásként jegyezték be. A szcientológia elsősorban szellemi lénynek tekinti az embert, ami nagyban különbözik a tudományos felfogás által támogatott nézőponttól, amely az embert úgy tekintette, hogy az pusztán anyagi tárgy, kémiai anyagok bonyolult kombinációja, egy inger-reakció mechanizmus.
.
Ezt minden hagyományos vallás vallja. Mivel tudják ők ennyire megfogni az embereket?

Gyakorlatilag úgy működnek, mint egy szekta. Az elején rendkívül kedvesek, "segíteni akarnak". Kérdezgetnek a magánéletedről, melyben vannak nehézségek – kinek nincsenek? Sok ember érzi magányosnak, bizonytalannak magát, ekkor ők, mint "önkéntes pszichológusok" tanácsot adnak, elhívnak előadásokra. Az első még grátisz van, de a következőért már fizetni kell. Itt könyveket is ajánlanak, melyek szintén pénzbe kerülnek. Mindig csak részleteket bontanak ki, és ha kérdésed van, azt mondják, gyere el mondjuk jövő pénteken egy másik előadásra, ott majd többet megérthetsz. Az az előadás is pénzbe kerül, viszont ezzel a módszerrel szépen-lassan bekerülsz a hálóba, átmossák az agyadat.

Nyilván sok embernek vonzó az, hogy bekerült egy körbe, ahol őt elfogadják, ahol ő "bent van", a többiek meg kint, így különlegesnek, elfogadottnak érezheti magát. Új barátai lesznek, akikkel erős kapcsot jelent a "közös hit". A szcientológusok egymást támogatják, míg másokkal gyakran viselkednek kirekesztően, lenézően.

Mi a folytatás? Mi a lényeg?

Beavatási szintek vannak, minden szintbe való előrelépés komoly pénzekbe kerül. Kikerülni szinte lehetetlen. A lényeg a szekta vezetőinek anyagi gyarapodása. Amúgy a tanításuk önmagukban közhelyeket tartalmaznak, arról szólnak, hogy minden ember jó.

Mit tanítanak?

– Azt tanítja, hogy az alacsonyabb szellemi tudatosság velejárói a problémák, mint például a másokkal kapcsolatos nehézségek, a betegségek és a boldogtalanság. Tehát a szcientológia – a vallások többségéhez hasonlóan – megoldást kínál az élet problémáira. Ám ebben a megoldásban az egyetlen közreműködő az agy, a tudás és az akarat – míg ezzel szemben minden klasszikus egyház és hitfilozófia – akár a keresztény, akár a buddhizmus – az alázatra, a hitre, a lelki tisztaságra és örömre építi tanítását. A szcientológia egy huszadik századi tévút, amilyenből nem egy volt már a történelem folyamán. Sokan a kommunizmusban hittek, a középkorban meg például a gnoszticizmusban. Bizonyos alapigazságokból kiindulva hatalmas pusztítást érhet el egy ilyen szekta. Sajnos sok embert félrevezetnek.

A szcientológia "igazságai" közül a legelső: "az ember szellemi lény, olyan képességekkel felruházva, amelyek jóval felülmúlják azokat, amiket rendszerint elképzel." Tehát tudományos módszereket alkalmaz szellemi kérdésekre. Ez alapján nemcsak hogy képesek vagyunk megoldani saját problémáinkat, elérni céljainkat és tartós boldogságot szerezni, hanem olyan új tudatossági állapotokhoz is eljuthatunk, amelyekről még csak nem is álmodtuk soha, hogy létezhetnek."- Nos, ez szép és jó, de nem igaz. Így nem. Az ember nem mindenható, és nem a képességei teszik boldoggá, hanem a szeretetének mértéke.

Mint minden tévtanítás, ez is féligazságokra épül. Vagyis félig igaz, félig hazug tanokra. Ez lehetővé teszi, hogy a hit tanaiban nem járatos, viszont elmagányosodott, a világi élettől elidegenedett, őszintén kereső embert rászedje. A szcientológia a szellemi lénnyel foglalkozik.

A szcientológiát egyetlen ember találta ki?

– Igen, L. Ron Hubbard volt a szcientológia vallás kitalálója.

Mikor jött létre a szcientológia?

– 1952-ben indult el.

A szcientológia hisz a túlvilágban?
.
– Tanításuk szerint az ember, mint szellemi lény életről életre szerzi tapasztalatait, így a vallás hívei sokat foglalkoznak a korábbi életek eseményeivel, melyek szerintük az egyén számára elérhetőek és feltárhatóak, tudatosíthatóak. Mindez arra szolgál, hogy elterelje a figyelmet a jelen életről, a felelősségünkről azért, amit itt és most csinálunk, hiszen homályos magyarázatokba lehet kapaszkodni, hogy "előző életemért fizetek", stb. Pszichológiai szempontból az önbecsapás remek módszere.

Milyen párkapcsolatban élnek az egyház hívei?

– A szcientológiai egyház a hívektől nem követeli meg a házasságkötést, és nem ellenez egyetlen fogamzásgátlási módszert sem. A szexuális életet magánügynek tartja. A hívek számára létezik válás, az egyház elismeri azt és lehetőséget ad arra, hogy egy hívő a lezárt korábbi kapcsolata után új partnerkapcsolatot létesítsen.

Mi a szcientológia alapelve?
.
– A szcientológia egyik legfontosabb alapelve: „az igaz, ami számodra igaz”. Ez a személyes integritás alapja. Tehát mindent saját adataid alapján kell kiértékelned, és nem függsz mások véleményétől.
A szcientológia egy másik alapelve, hogy az élet három egymással kölcsönhatásban álló alapeleme a vonzódás, a megegyezésen alapuló valóság és a kommunikáció. Ez a három alapelem összessége adja ki a megértést. A hívőknek ezt kell alkalmazniuk életük javítására, ugyanis hitük szerint a háromszög egyik pontjának megemelése (javítása) a másik kettő növekedését is eredményezi.

Mi a módszere?

– A szcientológia központi módszere az ún. „auditálás”, ami négyszemközti beszélgetés az egyház által képzett auditorral. Ezeken a nagyon bizalmas, intim beszélgetéseken keresztül mindent megtudnak az egyénről, egészen a maguk irányítása alá vonják. A hívő nem Istentől függ, hanem az auditorjától.

Végül is, ez most vallás vagy filozófiai mozgalom? Hisznek Istenben?

– Az emberi elmébe vetik a hitüket. A legtöbb nyugati országban bejegyzett egyházként működik – bár az utóbbi időben már állami szinteken is elkezdtek foglalkozni azzal, hogyan lehetne visszaszorítani. Németországból ki vannak tiltva, semmilyen politikai vezető nem lehet szcientológus. A szekta vezetői körözés alatt vannak egész Európában, ezért a székhelyük is egy hajón van, így nehezen megtalálhatóak.

Egyik leghíresebb híve: Tom Cruise

* * *

Köszönjük, ha – bár kisebb összegű, de rendszeres – utalással segíted hittérítő munkánkat!

Etikus Adománygyűjtő Szervezet Logó
Evangelizálunk az online térben (Metropolita), evangelizálunk az utcán (Győztes Bárány Közösség), és mélyszegénységben élő családok között, akiket élelmiszerrel, tüzelővel és taníttatással segítünk (Nyitott Ajtók Misszió), valamint egyengetjük állami gondozott gyerekek sorsát (Legyél Nevelőszülő!).
Metropolita Egyesület 3600 Ózd, Pázmány utca 6.
Nyilvántartási szám: 01-02-0016428 I Adószám: 18876842-1-05
HUF Számlaszám: 10700598-69996096-51100005

7 hozzászólás

  1. Mariann

    Gorogkatolikus csaladban nottem fel, igy ez a mai vallasom is.
    Enis kutattam, kerestem,
    s igy elolvastam mas vallasu konyveket, de En azt tapasztaltam a szentirasok,-tanitasoknak, a magva egy.

    Tehat 1 Isten van, de tobb tanito, profeta, de a torvenyek nem valtoznak, s valoban a Koran, a Buddha es a katolikus vallas kozott a szokasok, a szertartasok a valtozoak, de az Isteni torveny az egy.

    Mindegyik vallasban megtalalhato a 10 parancsolat, de az iszlam es
    a Buddha vallas egy erosebb, szigorubb szabalyokkal mukodik, de
    tiszta vallas es En pl. tiszteletben tartom ezeket.

    Azok az emberek Akik ilyen „divat” hoborkent vesznek fel vallast, vagy
    cserelgetik a vallasukat, azok az emberek valoszinu, hogy sosem
    kerestek, igy meg sem talaltak az Istent,
    viszont amikor a problema megerinti Oket, akkor kezdenek el nagyon
    gyorsan jajgatni,
    Jaj Istenem,
    s ezek ugy jarnak, mint fent is olvashato ez a tortenet, s bizony
    kifosztjak Oket, s aztan agresszivabbak lesznek, mint elotte,
    affele „kis diktatorok”,
    mivel az Agy-tudas_akaratra lesznek nevelve.

    Ez valahogy nem szol a szeretetrol, egyutterzesrol, tiszteletrol,
    az O hituk, az agy, a tudas? – akarat?

    Eppen ezt latjuk a vilagban ma, ez a gond, mert mindenki okos,
    tudatos es akaratos, s ervenyesiti is az akaratat.

    Válasz
  2. brillo

    elolvastam, jó ez a másik cikk is, jó, h feltetted a címét:)
    viszont még ezek után is azt gondolom, h a metropolitás nem reklám. mindkettôbôl az derül ki, h egy pénzszerzô-agymosó banda, akiket messzirôl kerülni kell…
    szóval, én örülök, hogy itt errôl szó van legalább, és nem túl pozitív kicsengéssel… hátha meggyôzi azokat, akiknek a nehézségeik miatt épp „labilis” az életük, hogy ne dôljenek be ennek a szemétnek.
    inkább üljenek be egy templomba imádkozni:-) személyes tapasztalatom, hogy sokkal jobban beválik, mint bármi más:-))

    Válasz
  3. pp

    Brillo, olvasd el a másik cikket, és akkor érteni fogod, hogy ez szinte reklám. Sajnos.

    Válasz
  4. brillo

    pp te elolvastad ezt a cikket!?! mert én miután elolvastam csak arra gondoltam – dejó, h nem vagyok „beszippantva” ebbe az agymosásba…
    én úgy értelmeztem, ez a cikk pont hogy – hogy úgy fogalmazzak – anti-pr… szóval szerintem a cikk is azt írja, ez egy mekkora baromság.
    te miért értelmezted ezt reklámnak??

    Válasz

Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.