A jó alvás fogyaszt! Mondja egy új amerikai tudományos tanulmány, amelyben 14 katonai ápolónőt figyeltek meg Washington-ban hosszabb időn keresztül.
A vizsgálat egyértelműen bebizonyította, hogy összefüggés van az alvás és a testsúly között. De hogy is van ez?
Ah, hisz mindenki erről álmodik: hogy alvás közben egyszercsak lefogy, és másnap soványan ébred! Ki nem vágyik erre, hogy erőfeszítés nélkül, sőt, kifejezetten kellemes pihenés közben fogyjon?

A San Diego-i kutatók szerint a kialvatlanság illetve kialudtság és a testalkat összefügg. Pontosabban a testtömegindexünk függ az alvásunk minőségétől. Szóval 14 washingtoni ápolónő fizikumát vették górcső alá, és figyelték szervezetük reakcióit a kialvatlanságra és a kipihentségre. Az energiájukat, illetve az aktivitásuk mértékét sem hagyták figyelmen kívül.
Mindegyik épolónő egy testhőmérőt viselt a testén, mely éjjel-nappal rögzítete a szerevezetük hőleadását pihenés és ébrenlét idején is. "Az alanyokat két csoportra lehetett osztani: a Nagy Alvók, és a Kis Alvók csoportjára, és kiderült, hogy azok, akik kevesebbet aludtak, azoknak a testtömegindexe átlag 28,3 kg/m2 volt, míg a sokat alvóké átlag 24,5. Akik keveset aludtak, általában küszködtek az elalvással is.
Paradox módon tehát a túlsúlyos emberek aktívabbak a többieknél, például jóval többet mennek, sétálnak, mint ők. A túlsúlyosak átlag 14.000 lépést tesznek meg naponta, míg a normál súlyúak mindössze átlag 11.300 lépést. A különbség 25%. Vagyis 1000 kalóriával többet égetnek el minden nap.
A kutatók magyarázatot kerestek a túlsúlyra a plusz energiavesztés ellenére. Bizonyossá vált, hogy az alvás a hormonális egyensúlyra van hatással. A nem alvás csökkentette a leptint a szervezetben, amit köznyelven jóllakottság-hormonnak neveznek. Ha ebből a hormonból kevesebb van, akkor az illető késztetést érez, hogy többet egyen.
A súlyfelvétel másik faktora a stressz: ez is felelőssé tehető az alvás minőségének romlásáért, így közvetve nagyobb éhségérzetet okoz. "A stressz és a kialvatlanság szétszórttá teszi az alanyt, ami miatt többet rohangál, hogy semmit ne felejtsen el. Ez tovább emeli a stressz-szntet, és az ideges hangulat megnyugtatásul nasolásra vágyik." - magyarázza a tanulmány.





















| Nyomtatás 














Igen ez igy van, de figyelembe kell venni, hogy sok ember, hogyan megy el lefekudni?
Egyszer 1 holgy fordult hozzam segitsegert, Aki nem sokat evett ugyan, de reggelire jol “belakott”, ebedre semmit, de vacsorara annal tobbet, s nem figyelve arra, hogy milyen eteleket fogyaszt.
Igy a vacsora a konnyu etel helyett, egy nagyon nehez etel fogyasztasa volt, s ezzel megterhelve a szervezet tisztitasi munkajat.
Ugyanis a vacsoraja vagy toltott kaposzta, vagy porkolt es nokedli vagy rizs volt, es kola volt az ital.
Egy ilyen vacsora elfogyasztasa utan, az alvas kozben a szervezet nem hogy megpihenne, de megvan terhelve, s ilyenkor fordul az elo, hogy elhizunk, faradtabbak vagyunk stb.
Eloszor is mar vacsorara valami konnyu etelt kell fogyasztani es hus nelkul, igy megkonnyitve a szervezetunk munkajat, mivel alvas kozben tisztul a szervezetunk.
A kiados, nehez etelek fogyasztasanal megterheljuk a gyomor, de a maj munkajat, tehat ilyenkor nagyon sokat artunk a szervezetunknek, es minden etkezeshez a tiszta vizet kellene innunk, nem pedig a cukrozott, gyari lotyoket.
Amiota ez az ismerosom megfogadta a tanacsaimat es megvaltoztatta az etkezesi szokasait, azota visszatert az energiaja es eletkedve is,
mivel elkezdett megszabadulni a folos kg-tol.
S mivel hetente 1-er beiktatott 1 bojtott is, amit imaval kot egybe, azota ujja szuletett, es nagymama letere ugy erzi magat, mint 1
pillango, ezt mondja O, de nagyon boldog.