Csapatépítő raftingról jövök Ausztriából Az utóbbi években egyre többször hallottam a rafting, a vadvízi-evezés és az extrém sport kifejezéseket. Mindig irigykedve hallgattam, hogy ismerőseim, barátaim fantasztikus tájakról mesélnek miközben a természet erejével és saját félelmükkel küzdöttek. Most először egy céges csapatépítő programnak köszönhetően én is részt vettem egy ilyen úton a Kanyon aktívnak köszönhetően. Ausztriáról mindenkinek a virsli meg a sör jut eszébe. Vagy a síelés meg a bécsi kávé. Ezen a túrán csak a sörrel találkoztam. És nagyon sok vízzel… Egy szakképzett csapat vette kezelésbe a 12 fáradt irodistát. Az út 430 km, ezt kb. 5 óra alatt meg lehet tenni autóval, aminek a 3/4-e autópálya. Szóval nem túl fárasztó. Az első dolog ami egyből feltűnt a határátlépés után, hogy a környezet szinte percről percre változik. Az unalmas „alföldi” tájakat felváltja a vadregényes, de mégsem félelmetes hegyperemek, amelyek pöffeszkedve, barátságosan nyúlnak az ég felé. Az osztrák közlekedés egy álom. Talán túlságosan unalmas is. : ) Mindenki betartja a sebességhatárt, nincsenek vad előzések, dudálások, anyázások. Fél óra és megnyugszik az ember, átadja magát a tájnak és a friss, hegyi levegőnek. Este érkezünk meg esőben, megfáradva egy kis hegyi panzióba a semmi közepére, Palfauba. A másnap reggelivel kezdődik, majd néhány a közelben kolompoló tehenet látva elindulunk a rafting-team bázisára, ahol mindenki vegyes érzelmekkel telítődve felöltözik az ún. neoprén ruhákba. Alig bírjuk felhúzni magunkra az egész testet beborító nadrágból, felsőből, cipőből, mentőmellényből és egy sisakból álló felszerelést. Túravezetőnk elmondja, hogy ez a speciális ruha azért szükséges, mert ezek a kis hegyi folyók elég hidegek, csupán 8-9 °C-osak. A ruha átereszti ugyan a vizet, de csak egy bizonyos mennyiséget, ami a bőrünk és a ruha közé tapad. Ezután az ottmaradt vizet testünk felmelegíti és fél óra múlva már nem fázunk – hiába borulunk be esetleg a jéghideg vízbe. Így két csoport két külön kisbuszba száll, majd az egyikhez az utánfutóra erősített csónakokat is rátesszük és elindulunk. 20 perces szerpentines, szakadékokat átölelő utazás után megérkezünk. Kicsomagoljuk magunkat a buszból, majd egy 20 perces rafting gyorstalpaló után mindenki kiválasztja a párját. Én Zsolttal megyek, akinek több éves kenus múltja van. Mivel kétszemélyes csónak nincs, így mi is háromszemélyessel megyünk. Előtte azonban mindenkinek úsznia kell! Egyik túravezetőnk, András elmondja, hogy vegyük komolyan a Salzát, mivel függetlenül attól, hogy csak 80-250cm mély és úgy 10 méter széles, nagyon erős sodrású folyóról van szó. Ez az első próba után be is bizonyosodik, amikor térd fölött 5 centivel a vízben, megpróbálkozunk talpon maradni, de sikertelenül. A folyó elkap és mint egy fadarabot elvisz minket a hátán. Szerencsére a gyorstalpalón erről is szó volt. Sodrásnál mindig háttal, mindkét lábunkat felemelve magunk előtt próbáljunk meg a vízen maradni. Hihetetlen ereje van ennek a kis folyónak. Miután mindenki becsobbant a nem túl kellemes hőmérsékletbe, elfoglaljuk a helyünket a csónakban. Én elöl ülök, mindkét lábamat magam alá húzva, szinte térdelve, Zsolt pedig a kormányos lesz, aki hátul foglal helyet. Kicsit beparázok, mikor Zsolt közli velem, hogy ő a legdurvább szakaszokra akar rámenni, mert nem akar unatkozni. Kösz szépen! : ) 5 csónak, 15 ember, ebből 4 túravezető. 1500 méter után elérkezünk egy kisebb zuhataghoz. Persze ezt nem úgy kell elképzelni, mint a filmekben – valóban kis esésről van szó, kb. 50 centi a szintkülönbség. Zsolttal teljes erőből evezünk, minél nagyobb sebességgel akarunk érkezni a zuhatagra és simán átmegyünk rajta. Félelmetes, amikor hirtelen becsúszik a kis piros csónakunk a víz alá, majd az ellenáramlat vissza is húzza. Másik túravezetőnk Barna azt javasolja próbáljunk ráfeküdni az áramlatra. Ehhez vissza kell evezni a zuhatag szélén, mivel a közepén olyan erős a sodrás, hogy esélyünk se lenne. Vissza is evezünk, majd hirtelen oldalról behúzzuk magunkat az áramlatba. Be is borulunk : ) Brutális erő húz le a víz alá, ami itt több, mint két méter mély. Szerencsére van rajtam mentőmellény és a több, mint 4 éves úszómúlt se jön rosszul – gyorsan felúszok a víz tetejére. Az áramlat azonban nem adja magát – elindít lefelé a folyón. Előttem 10 méterre van egy másik csónak, odaúszok és elkapom a csónakot. A borulásnál nem az a veszélyes, hogy elmerülsz, hanem az, hogy a víz nekicsaphat egy sziklának. Azért a bal sípcsontom így se úszta meg sérülés nélkül, tisztességesen odaütöttem egy sziklának és felhorzsoltam. Mindegy, végül is nem gyalogtúrára indultunk… A kis izgalom után folytatjuk utunkat, ahol újabb és újabb erőpróbák várnak ránk különböző nagyságú zuhatagok formájában. A sodrás olyan nagy, hogy szinte eveznünk se kell, csak csorgunk lefelé. Az egyik kanyargósabb szakaszon nem figyelünk eléggé és fennakadunk egy sziklán. Pontosabban én vagyok figyelmetlen, mivel Zsolt hátul ül, így ő nem lát semmit előre. Be is szól, hogy ha legközelebb nem figyelek beborítja a csónakot : ) Úgy fél óra múlva megállunk egy kis pihenőre. Szendvicsek, csoki és banán vár ránk, amelyek egy vízhatlan ételhordóból kerülnek elő – arról fogalmam sincs, hogy ezt most a csónakban vitték vagy valaki a szárazföldön követett minket és úgy cipelte le nekünk. Napozunk egy kicsit, aztán újra elindulunk. A hátralévő út már nem tartogat izgalmakat, csak gyönyörű tájat mindenhol. Akár jobbra, akár balra nézünk hatalmas sziklák, azokra pedig nagyra nőtt óriásfenyők meredeznek az ég felé. Félelmetes elképzelni, hogy ezeket a víz vájta ki, több ezer év alatt. Az idő szerencsére kedvező, elég meleg van, bár a szél kicsit rákezdett. 14 km és 4 óra evezés után megérkezünk a célhoz. Itt kétfelé válik a csapat, egyik fele még evezni akar, a többiek pihenni. Mi inkább befejezzük. Ennyi elég volt mára, kellemesen elfáradtunk. Zsolt Gáborral indul tovább, a lányok pedig egy WC-t keresnek kétségbeesetten. Szerencsére fiúnak születtem, bár a ruhából így is alig bírom kihámozni magamat : ) Túravezetőink továbbindulnak a srácokkal, mi pedig vissza az panzióba, ahol jó negyed órás szenvedés után leimádkozzuk magunkról a testünkre tapad, iszonyatosan büdös ruhát és a neoprén cipőt is. Gyors fürdés, majd egy jó kis sörözés a lenti bárban. Fél nyolckor indulunk a rafting-bázisra, ahol egy rosszul sikerült gulyásleves, de egy nagyon jól sikerült este után elég későn érünk haza, ahol elnyom az álom. Kissé másnaposan kelünk reggel Gáborral, akinek még az előző napi túra során egy rosszul sikerült borulás után a medence csontját sikerült leamortizálni – így ő a fájdalommal küzdve inkább kihagyja a második napot. Gyorsan betuszkolnak minket a buszba és elindulunk az újabb bevetésre. A második túra nehezebbnek ígérkezik. Andrásék a Salza alsó szakaszára visznek minket, ahol még erősebb a sodrás, mivel a folyó itt sokkal szűkebb. Figyelmeztetnek minket, hogy itt ne nagyon úsztassuk a csónakot oldalra, mert megakadhatunk a két part között, vagy egy nagyra nőtt sziklán, aminek a szokásos borulás a vége. Ezúttal hárman evezünk. Én maradok elöl, Gábor2 (nem a sérült szobatársam), aki még csak 18 éves középen ül. Zsolt pedig hátul. Én nem szólok Gábor2-nek Zsolt ambícióiról. Majd rájön : ) Most nem úszunk, ellenben kapunk egy vihardzsekit, mivel elég nagy a szél és zordabb az időjárás, mint tegnap. Én lemaradok róla, de nem is baj, mivel inkább izzadok ebben a ruhában, mintsem fáznék. Beülünk a csónakba és elindul a csapat. A folyó sokkal több meglepetést tartogat, mint a tegnapi részen. Brutális sziklák emelkednek ki a vízből és sokkal nagyobb kanyarok, nagyobb zuhatagok várnak ránk. Minden figyelmünkre szükség van, hogy kinavigáljuk magunkat a sziklás szakaszok közül. Úgy fél óra evezés után Barbi, Judit és az egyik túravezető, Viktor (akik hárman egy csónakban ülnek) egy rosszul sikerült kanyar után beborulnak. Pontosabban csak Barbi, akit iszonyatos erővel elindít a víz. Többen figyeljük, hogy mi lesz vele. Mikor észrevesszük, hogy mi a helyzet, üvöltözünk, hogy vigyázzon mert egy nagy szikla felé tart! Barbi a csónakba kapaszkodik, a csónak pedig nagy erővel sodródik a vízen, egyenesen egy nagyra nőtt kő felé. Viktor, a túravezető, mivel látja, hogy a csónakot már nem tudja kinavigálni a veszélyes helyzetből, két kézzel gyorsan kihúzza Barbit a vízből, aztán nekicsattannak a sziklának. A kis hajó szerencsére tompa puffanással felfogja az ütközést. A veszélyes kaland után egy fél órás nyugodtabb evezés következik, majd leparkolunk egy nagy függőhíd előtt úgy 20 méterrel. András közli velünk, hogy akinek van kedve leugorhat a 100 méter magas hídról! Mindenki ereiben megfagy a vér. Aztán közli velünk, hogy csak viccelt – a mellettünk lévő 10 méteres szikláról tudunk ugrani, ahol már egy fémlétra és egy kiugró deszka-szerűség jelzi: innen azért biztonságosabb. Azért még így is bő 7 méter a magasság. Én kihagyom, a többiek viszont bevállalósabbak: egymás után sikítva ugrálnak bele a kristálytiszta és csontdermesztő, hideg vízbe. András és Viktor 10 méterrel odébb egy evezővel a kezükben várják az önjelölt ugrókat, hogy egy nagyobb örvénybe vagy áramlatba belekerülő esetleg gyengébben úszó delikvenst szükség esetén kilapátolják a vízből. Sokan nem is az ugrástól félnek, hanem attól, hogyan tudnak kiúszni. Nekem a magasság is sok, meg a hideg víz is, inkább kihagyom az ugrást. Az út egy újabb borulástól eltekintve – ezúttal Albi és Timi a szerencsés páros – eseménytelenül zajlik. Egy óra nyugodt evezés után elérkezünk az út végére. Itt még egy jó háromszáz méteres emelkedőn csónakcipelés következik Zsolttal. Én alig kapok levegőt, mivel a jó negyven kilós csónak mázsás súlyként ereszkedik testemre, a fejembe nyomva a sisakot. : ) Kifújjuk magunkat és visszaautózunk a bázisra, ahol megköszönve a túravezetőinknek a segítséget, meg az izgalmas túrát, visszabattyogunk a szállásunkra, ahol egy príma, vastányérban pirított pulykahúsos, párolt zöldséggel megbolondított ebéd után visszaindulunk. Izgalmas és mozgalmas volt ez a két nap. Mindenki elkámpicsorodik, amikor rájövünk, hogy vissza kell utaznunk a büdös, unalmas nagyvárosba, az egymást érő telefonok és több száz olvasatlan levelek közé… Bacsó Attila Nyaralj személyre szabott árajánlattal! Regisztrálj, és nyerj mellé egy wellness hétvégét is! * * * Köszönjük, ha – bár kisebb összegű, de rendszeres – utalással segíted hittérítő munkánkat! Add meg elérhetőségedet, ezzel is segíted a szervezet munkáját, így tudunk értesíteni a projekt megvalósulásáról. Támogatás rendszeressége*Havi támogatásEgyszeri támogatásTámogatás összege*1000 Ft3000 Ft5000 FtEgyedi összegTámogatás összege*1000 Ft3000 Ft5000 FtEgyedi összegEgyedi összeg* Egyedi összeg* Név* Vezetéknév Keresztnév Email* Személyes üzenet* Elfogadom a Támogatási, adatkezelési, és adattovábbítási feltételeket Az Ön által adományozott összeg 0 Ft PhoneEz a mező az érvényesítéshez van és üresen kell hagyni. Δ Evangelizálunk az online térben (Metropolita), evangelizálunk az utcán (Győztes Bárány Közösség), és mélyszegénységben élő családok között, akiket élelmiszerrel, tüzelővel és taníttatással segítünk (Nyitott Ajtók Misszió), valamint egyengetjük állami gondozott gyerekek sorsát (Legyél Nevelőszülő!). Metropolita Egyesület 3600 Ózd, Pázmány utca 6. Nyilvántartási szám: 01-02-0016428 I Adószám: 18876842-1-05 HUF Számlaszám: 10700598-69996096-51100005 Válaszolj Válasz elvetéseAz e-mail címed nem publikáljuk.KommentelésNév* Email cím* Weboldal Δ
