Egy hosszú hétvége Londonban

Londoni kirándulással lepett meg életem párja, egy hosszú hétvége 2 kemény munkahét közé ékelve.

Nagyon örültem a dolognak, ráhangolódtam a borongós, szürke, esős Angliára, vittem esernyőt, farmernacit, jó sok neylonharisnyát, meg egy óriási becipzárazható vízhatlan műanyag – gyakorlatilag koffernyi méretű válltáskát.
Természetesen fekete színben. Illetve van egy átlátszó része is, ami nagyon praktikus, ha az ember lánya pl épp rászorul egy doboz szárnyasbetét társaságára, vagy kénytelen egy Centrum Parkoló Zrt által nyomtatott kék zacskót a táskájába tenni. De én imádom ezt az óriástatyót, úgyhogy ő érdemelte ki, hogy velem tartson a ködös Albionba. Pullóverek, színes harisnyák, szürke kockás miniszoknya – jaj, csak ki ne lógjak a hyperdivatos londoni csajok közül!!! Meg a piros magassarkúm. És persze egy vadiúj ballonkabátot is be kellett szereznem. Mondjuk elég hülye vagyok, hogy Londonba, a divat egyik fővárosába utazásom előtt – Pesten vásárolok cuccokat…
De mikor 2 éve New Yorkban jártam, megdöbbenve tapasztaltam azt az irtózatos drágaságot, szóval hogy a 5th Avenue csak a Szex és New York Samanthájának való, az én pénztárcámnak elérhetetlen.

Na, back to London. Fú, hát a repülés eleve állati izgalmas, én (bár tudom, ezt nem mindenki osztja) imádok repülni. British Airways gépre szálltunk, én az ablaknál, mellettem egy idős angol hölgy a fiával. Gondoltam, biztos nagyon ridegek lesznek hozzám, így óriási vigyorral préseltem be magam a legbelső ülésre, majd egy „Thenk jú”-t rebegtem, a tőlem telhető legbritisebb kiejtésemmel – képzelhetitek…

Kimért bólintással nyugtázták, elhelyezkedtünk, majd a gép elindult. Olyan izgatott vagyok ilyenkor, mert persze a repüléskor az embernek mindig eszébejut a halál lehetősége, hogy ott vagy ég és föld között, kiszolgáltatva a pilótának és a gépnek, valamint az elemek szeszélyének. De az időjárás jó volt hozzánk. Pesten szakadt az eső, amikor felszálltunk a felhők fölé, ahol csodálatos vakító napsütés várt. Most képzeld magad elé: ragyogó nap, szikrázóan hófehér felhők, és ha lekukucskálsz: a pirinyó földet látod, távoli, apró földparcellákkal, mint egy domborzati térképen. Hát nekem nagyon bejött, és annyira jó kedvem kerekedett, hogy rögtön el is szunyáltam.

Zörgésre ébredtem. Oldalra nézek, és tekintetem az angol hölgyével találkozott, aki azonnal a stewardess után kiáltott, hogy forduljon vissza, mert felébredtem, és kell nekem is reggeli. Borzasztó aranyos volt, megint rámosolyogtam, de ezt már elég visszafogottan viszonozta. Angol, no.
Nem akarom ennyire részletesen elemezni az utamat, mert akkor két napig olvashatnátok, de ezek voltak az első élményeim. Rövidre fogva, útitársaim nemigen barátkoztak velem, egyszer kérdeztem meg tőlük az időt, és hogy mikor szállunk le, amit enyhe rosszallással (vagy csak nekem tűnt úgy) a hangjukban megválaszoltak. Szóval jobb lesz nem cserfeskedni, ismertem fel. Ám legnagyobb meglepetésemre, földet érésünk után, amíg vártuk, hogy kivackolódhassunk a gépről, a hölgy elkezdett faggatni, hogy mennyi időre jöttem, és kihez, és tovább utazom-e, szóval megtört a jég!

A délelőttöt a szállodába csekkolással töltöttük, majd nekivágtunk a londoni metrónak. MIND THE GAP, PLEASE! – harsogta el minden megállónál a hangosbemondó – Disz. Iz. Döviktóriastéjsön. Utánozhatatlanul modoros british english-sel. Kár, hogy nem tudom itt leírni nektek a hanghordozást, de imádnivaló, és utazásunk kimeríthetetlen parodia-célpontja lett. „Ez. A. Moszkva tér.” – próbáltuk elképzelni, milyen lenne ez itthon.

Elhatároztam, hogy veszek a férjemnek egy „Mind the gap” feliratú pólót. Ez a kifejezés itt Angliában is a helyiek poénkodását élvezi, mivel a „gap” szó rést, hasadékot jelent. A metróban ugye arra utal, hogy igyekezzünk nem belezuhanni a szerelvény és a betonszegély közé, ám szó szerinti fordításban: „Kerüld el a rést” – amely rés szócskának ugye többféle értelmezése is lehetséges, például, hogy kerüld el a hölgyek intimebb zugait. Ezen mókáznak az angolok.
.
Természetesen a Towerrel kezdtünk, annak is a Castle Shopjával, hiszen fordítva a legjobb kezdeni, ebből is látható, hogy mi először a szheretteinkre gondolunk. Mindenki kapott is tőlünk egy-egy piros, angol-emeletes-busz-formájú pléhdobozt, tele karamellás cukorkával.

A Tower gyönyörű. Általában is megérinti a világlátott utazót, hogy az angoloknál – mondjuk Itália vagy Görögország hatalmas monumentális látnivalóival ellentétben – valahogy minden olyan emberléptékű, barátságos, mondhatnám: „cuki”. Nagyon helyesek az angol házikók is, mint a mesebeli mézeskalács házikók, olyan kis helyesek. Többnyire barna téglából építkeznek, az előkelőbb negyedekben pedig szinte ugyanazt láthatjuk, csak fehérre meszelve. Nem jellemzőek a sokemeletes társasházak, az itteni épületek zöme 2 szintes, a jellegzetesen kiugró résszel, de mindet áthatja egy jellegzetes angol báj, mely semmihez sem fogható. Eszembejut róla Micimackó és a Babar család, gyermekkorom kedvencei.

De elkanyarodtam a témától. A Towert nem mutatnám be történelmileg, arra ott van egy halom utikönyv, ami engem leginkább megfogott, az a kézzel fogható időutazás a középkorba, hogy elképzeljük a normandiai Hódító Vilmost, vagy a nagyszerű I Erzsébetet, a Szűz Királynőt, aki nemcsak uralkodott itt, hanem raboskodott is itt, sőt idősebb korában – amikor állandóan attól rettegett, hogy elteszik láb alól – bolyongva, tébolyultan járta éjjelente ugyanazokat a fapadlózatú kőfolyosókat, amit most a mi lábunk tapos. Itt élt apja, VIII. Henrik is, itt kereste a szerelmet köszvényes lábaival, itt élt együtt feleségeivel, és itt is végeztette ki némelyiket.

„Jó sok kísértet bolyonghat itt” – jegyzem meg a férjemnek, aki rákontrázott:
„Igen, biztos ezért zárják be minden nap 5 órakor a Towert, utána már elég rémisztő jelenetek riogatnák a látogatókat”

És megnyugodva okosságunktól, betértünk egy indiai étterembe, egy jó kis curry-s vacsorára.

Ja, azt nem is említettem, hogy az idő nagyon szép volt. Ottlétünk alatt végig sütött a nap, egy szem esőt nem láttunk, így másnapi sétánkat a St.James Parkban kezdtük. Ekkor már szombat volt: vagyis az angoloknak is munkaszüneti nap. Rengetegen voltak. Londonnak szerencséje van óriási zöld parkjaival, melyek a centrumában találhatók, a leghíresebb közülük is a Hyde Park.

Szóval tenger ember. Szemmel láthatóan majd megsültek. Nem mondom, sütött a nap, de azért én kabátban és harisnyában voltam, a férjem pedig kissé meg is fázott. A londoniak viszont simán mezitláb, teljesen nyárias szerelésekben, ujjatlan pólókban, mezitláb. Egy fiúcsapat félmeztelenül. Szemmel láthatóan ők a Szaharában érezték magukat.

De a park… ki ismeri a Mary Poppins történetét? Na olyan volt! A parkot egy kis folyócska szelte keresztül, mindkét partján kis térdig érő fakerítéssel elkerített sávban kacsák, libák, és más vizimadarak gágogtak, akiket az emberek etettek, a gyerekek néztek, de senki sem bántotta őket, és ők szemmel láthatóan nem féltek az emberektől. Körülöttünk, ameddig a szem ellát az utánozhatatlan világoszöld angol gyep, na meg évszázados tölgyfák. Balra egy fagylaltárus, előtte hosszú sor kígyózik, másik oldalt pedig rengeteg szabadon lévő fából készült kék-fehér csíkos nyugágy, amire bárki letelepedhet. Igaz, előbb-utóbb jön a nyugágy-felügyelő, és elkér néhány Fontot bérleti díjként. A napsütötte tisztás közepén pedig egy oldalfalak nélküli cirkuszi sátrat képzeljetek el, ami véd a nap, vagy az eső ellen.
Jaj, Micimackó és Füles tisztása megelevenedett előttünk! Olyan békebeli volt, olyan hangulatos! Szinte csak a napernyők hiányoztak a nők kezéből.

Apropó nők. Előttünk éppen két ötvenes hölgy ülhetett két nyugágyon, magyarul beszéltek. Bevallom, kicsit kagylóztam, és elkezdtem gyanakodni, hogy ők nem is turisták, hanem ott élnek. Akkor lettem bizonyos ebben, amikor felkászálódásuk után elkezdtek tornázni a nyugágyba kapaszkodva. Ez nem magyarországiakra vall! Amúgy általában véve is gyakran hallottunk magyar hangot magunk körül.

Volt még egy váras élményünk, a Windsor-i kastély. Az idő kitartóan kegyes maradt hozzánk. A Windsori vár esetében pedig nem tudok jobbat mondani, minthogy képzeljétek el a Walt Disney mesefilmből Hamupipőke szőke hercegének mesebeli kastélyát: tökéletesen olyan! Középkori, barátságos, és egész egyszerűen mesebeli. Ettünk egy fish and chipst, kézenfogva andalogtunk a patak partján, ahogy a többi angol is. Rengeteg kiránduló volt, gondolom a szép idő kicsalogatta romantikázni a londoniakat is – mert nem volt egyszerű parkolóhelyet találnunk.

A Windsori kastély eredetileg az uralkodók nyári palotája, vadászó helye volt, mert körülötte erdő és folyócska van. A most regnáló II. Erzsébet jelenleg is itt tölti a nyarait, és ez a hétvégi rezidenciája is, jóllehet a kastélyban már nincs az az élet, ami anno megtölthette – a nagyja a túristáknak átadott terület. Ennek az is az oka, hogy tíz éve egy a függönyhöz túl közel lévő lámpa felgyújtotta az egész kastélyt, az évszázados bútorok jó része elégett, és a királyi családnak saját (!!!) pénzből kellett helyrehoznia a kárt. Mivel hatalmas összegről volt szó, így a királyi család úgy döntött, túristabevételekből fogja fedezni a renoválást.

Tudom, hogy úgy tűnhet neked, túlságosan is odavagyok Angliáért, de ennek csak az lehet az oka, hogy igazából annyira tartottam tőlük, és olyan kellemesen csalódtam! Nagyszerűen éreztük magunkat, a szigetország a lehető legkedvesebb arcát fordította felénk ebben a 4 napban.

Összességében meg kell mondanom, hogy London nekem sokkal nyugodtabb helynek tűnt, mint Budapest. Az autók, amint messziről meglátnak egy járda felé közeledő embert, azonnal satufékkel megállnak, és türelmesen várják, amíg a delikvens átslattyog. Még én is meglepődtem, mivel kábé 3x át tudott volna nyugodt tempóban menni előttem a zebrán. És ez az egy történet elég is prezentálni, hogy ők nem olyan mértékig stresszbetegek, rohanósak és komorak, mint mi. Bár férjem – aki hosszabb ideig élt ott – azt állítja, ez csak a felszín. Ha közelebbről és jobban ismerjük őket, akkor ugyanolyan elégedetlenségekkel, öniróniával, kritizálási hajlammal találkozunk, mint itthon – csak amolyan angolos módra.

Nyaralj személyre szabott árajánlattal! Regisztrálj, és nyerj mellé egy wellness hétvégét is!