Regisztráció



A jelszavát emailben elküldtük.

Mi a boldogság titka? Ha optimista vagyok, az élet csupa szépség és derű – ha pedig pesszimista, akkor nem érhet csalódás, hiszen a legrosszabbra is fel vagyok készülve… Nos, akkor most milyen is “legyek”?

Akárki is mondta, hogy a józanság jó dolog, mondott ezzel valamit… Hányan nőttünk fel azt képzelve, hogy a jótündéreknek igaza van, és képzeltük azt, ha csupa jó dologra gondolunk az mindent jobbá tesz? Vagy “a pohár mindig félig tele van”, “minden rosszban van valami jó”, és hogy bármennyire is rosszul állnak a dolgok, mindig van “fény az alagút végén”? Vagy talán Te a másik oldalt képviseled, és úgy neveltek, hogy mindig a legrosszabbat feltételezd mindenről és mindenkiről, akkor nem csalódhatsz akkorát…?
Mindkét “tábor” számlájára írhatók pozitívumok. Úgy tűnik, az igazság valahol félúton van – most megmutatjuk neked a szélsőséges optimizmus és a pesszimizmus előnyeit és hátrányait, és segítünk, hogy megtaláld az “arany középutat”!

A pszichológusok és az önsegítő guruk már régen kiokoskodták, hogy az optimista hozzáállás vagy a pozitív gondolkodás a kulcs a sikerhez és a boldogsághoz – és rengeteg kutatás született a témában, hogy mindezt igazolják.
Bebizonyították, hogy a pozitív gondolkodás csökkenti a feszültséget, emellett az érzelmi életünket is kiegyensúlyozottabbá teszi, és csökkenti a szív- és érrendszeri betegségek kockázatát. Azok a nők, akik derülátóbban tekintenek a jövőbe, kevésbé aggódnak amiatt, hogy mellrákot kapnak, míg a pesszimisták hajlamosak voltak túlbecsülni a veszélyeztetettségüket a betegség kialakulásában. Az optimisták nem csak rugalmasabban kezelik a nehézségeket, de egészségesebb életvitelt is folytatnak és könnyebben küzdenek meg a stresszel. A kezdeményezőkészségük és nyitottságuk az életre, az, hogy a lehetetlent is lehetségesnek látják, szintén meglehetősen sikeressé teszi ôket.

Nyilvánvalóan a pozitív gondolkodásnak megvannak a maga erényei, de vajon létezik olyan, hogy “túl optimista”? Mindannyian találkoztunk már azokkal az “idegesítően” boldog jómadarakkal, akik annnnnyira remekül érzik magukat folyamatosan, hogy a felszabadult kacajuktól az ember inkább a falat kaparná… de most komolyan – mi ezzel a baj? Mi a baj abban, ha valaki állandóan új meg új vállalkozásba ugrik bele hurrá-optimista módon, és nem veszi észre, hogy ez az idén már a harmadik, amiből szerinte biztos, hogy évszázad biznisze lesz? Vagy valami újnak a kezdetét látja egy tönkrement kapcsolatban (mmm, azok a csodaszép új nők, akikkel majd randizni fog)?

Az egyik lehetséges problémát az jelenti, hogy azok az emberek, akik nem hajlandóak levenni a szemükről a “mindig-rózsaszín szemüvegüket”, kockáztathatják mind az érzelmi, mind pedig a testi épségüket. Egyes optimista emberekről, pontosabban a valószerűtlenül optimistákról kiderült ugyanis, hogy tagadják még a súlyos betegségek tüneteit is, tartózkodnak a biztonsági előírásoktól ha kockázatot vállalnak, továbbá ha egy érzelmi problémával szembesülnek, tagadással, közönnyel vagy mások hibáztatásával védekeznek ellene.

Bizonyos mértékű (nem krónikus) stressz jót tesz a testünknek, ugyanis megadja azt a lökést ami ahhoz kell, hogy sikeresen megküzdjünk az adott helyzettel. Azonban a kutatások azt is kimutatták, hogy míg az optimizmus véd a stressz ellen, ezzel egy időben el is nyomhatja az immunrendszert olyan helyzetekben is, amikor a stresszt kiváltó tényező súlyosabb és összetettebb.

Habár nagyon kevés (ha egyáltalán van ilyen) terapeuta pártolja a negatív gondolkodást, bizonyos esetekben – ha kisebbek az elvárásaink – kisebb lesz a csalódottságunk is – illetve sokkal kisebb, mint mondjuk amire egy optimista számítana.

Összességében azonban csak néhány jó dolog van a pesszimizmus “számláján”.
A pesszimista embereknek magasabb a vérnyomása, nehezebben küzdenek meg a stresszel és a nehézségekkel, ami nem csoda… ők rontják el a legönfeledtebb mulatságot is, és több nehézségük van az emberi kapcsolataikkal.

Na már most, az optimisták ezek után könnyen azt mondhatnák: “Tévedsz. Mi mindig a dolgok jó oldalát néztük, fenntartottuk a pozitív hozzáállásunkat, és a dolgok jól is alakultak. Miért kéne a legrosszabbra számítanunk? Miért kéne a negatív dolgokra koncentrálnunk? Az élet túl rövid!”

És, igazuk lenne – ha a legrosszabbra számítasz az élettől, elég jók az esélyeid, hogy azt is kapod… a negativizmus úgy tűnik, olyan, mint egy önbeteljesítő jóslat.
“Akárhogy is” – válaszolnák valószínüleg a pesszimisták – “mi pont ugyanannyira vagyunk sikeresek, mint ti, vigyorgó bolondok. Jó életet élünk. Talán nem vagyunk boldogok, de őszintén – ki az? A boldogság egy vágyálom. Bárki, aki azt mondja, ő boldog, az vagy hazudik, vagy részeg.” És, megint, igazuk volna nekik is. A pesszimisták azzal, hogy a legrosszabbra számítanak, sokszor felkészültebbek.

Valójában, a két ellentétes oldal között ott lapul a józan ész – a Realista.
A realisták mindkét oldal előnyeiből táplálkozva, másként látják a helyzetet: “Igazatok van, mindkettőtöknek. De nincs okunk egész nap úgy járni-kelni, mintha Demoklész kardja lebegne a fejed felett – sem pedig abban a vakító, rózsaszín szemüvegben. A boldogság maga az út, nem pedig a végcél. Gondolkozz pozitívan, de józanul.”

Senki sem ártott magának még azzal, hogy mosolyogva vagy összeráncolt szemöldökkel járt-kelt volna… de nem gondolom, hogy bármelyikünknek is lenne annyi energiája, hogy folyton-folyvást mosolyogjon vagy ráncolja a szemöldökét.

Itt is örökérvényűnek tetszik a görögök nagy igazsága:
Aurea mediocritas” – Válaszd az arany középutat!

Semmi gond nincs azzal, ha a fellegekben jársz, de az ég szerelmére, vigyél magaddal ejtôernyôt…

 

 


2017 márciusa óta 85.277 Forint adományt kaptunk. Köszönjük!
Kérjük, küld támogatást Te is, mert
> a metropolita.hu önfenntartó
 > NEM engedélyez reklámokat


Ft
Fizetési mód választása
Személyes adatok

Számlázás részletei

Hasonló bejegyzések

16 hozzászólás

  1. Barbi

    Teljesen igaz amit ez a cikk ír … Én is megpróbálom a Gondolkozz pozitívan, de józanul.” utat követni és úgy nézz ki mükődik!

    Válasz

Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.