Register
A password will be e-mailed to you.

Ezeket a lenyűgöző képeket a Luisiana tóban úszkáló palackorrú delfinekről készítették – köztük egy rendkívül ritka, rózsaszín (!) példánnyal.
Az emlőst Erik Rue fedezte fel, aki évek óta figyeli a helyi delfin-közösséget. Amióta köztudottá vált eme ritka állat kiléte, azóta szinte túrista zarándokhellyé változott a tó és környéke.

A 42 éves Rue kapitány először 4 másik delfin társaságában vette észre a delfint, akinek amúgy nem csak a bőre rózsaszín, de a szemei is pirosak. A 4 kísérődelfin közül úgy tűnt, az egyikük az anyja, mert sohasem hagyta magára a kis "különcöt".



Szó szerint rózsaszín ez a különleges albinó delfin

"Egyszercsak megláttam egy csapat delfint, és feltűnt, hogy az egyikük mennyivel világosabb színű. Sőt, szó szerint vakító rózsaszín volt!
Soha nem láttam még ehhez foghatót. Az egész teste ugyanolyan színű, és pont úgy néz ki, mintha most mászott volna ki egy rózsaszín festékesbödönből. A színét leszámítva – ami egyszerűen gyönyörű – teljesen egészségesnek és normálisnak tűnik.

Az állat az orra hegyétől a farkáig rózsaszín, és a piros szeméből is arra lehet következtetni, hogy albinizmusról lehet szó. A bőre simának tűnik, és nem látszódnak rajta foltok sem. Amióta először megpillantottam, azóta már vagy 40-50 alkalommal láttam.
Ahogy múlik az idő, egyre nagyobb lesz, szépen fejlődik, és egyre többet van távolt az anyjától, főként olyankor, amikor játszik vagy eszik.

Meglepő módon úgy tűnik, a környezeti hatások és a napfény nem befolyásolja az állapotát, ellentétben azzal, amit egy albínó jelleg indikál – habár egy gondolattal mélyebben úszik a vízfelszín alatt."

A kis különc

Rue hozzátette: "Nagyon szerencsés vagyok, hogy megpillanthattam ezt az emlőst, és nagyon hálás vagyok azért, hogy olyan helyen élhetek és dolgozhatok, ahol efféle különleges teremtmények élnek.
A vendégeink mindig nagyon izgatottak, hogy vajon megpillantják-e ezt az egyedülálló állatot."

Regina Asmutis-Silvia, egy fiatal biológus "igazán gyönyörűnek" nevezte a delfint, és hozzátette: "Soha eddigi életemben nem láttam még ehhez fogható színű delfint.
Habár rózsaszínnek tűnik, igazából egy albinó példányról van szó, amit a piros szemekből tudunk. az albinóság egy genetikai vonás, de máig tisztázatlan, hogy állatokban milyen módon öröklődik az albinizmus ezen formája."

* * *

Köszönjük, ha – bár kisebb összegű, de rendszeres – utalással segíted hittérítő munkánkat!

Etikus Adománygyűjtő Szervezet Logó
Evangelizálunk az online térben (Metropolita), evangelizálunk az utcán (Győztes Bárány Közösség), és mélyszegénységben élő családok között, akiket élelmiszerrel, tüzelővel és taníttatással segítünk (Nyitott Ajtók Misszió), valamint egyengetjük állami gondozott gyerekek sorsát (Legyél Nevelőszülő!).
Metropolita Egyesület 3600 Ózd, Pázmány utca 6.
Nyilvántartási szám: 01-02-0016428 I Adószám: 18876842-1-05
HUF Számlaszám: 10700598-69996096-51100005

Egy válasz

  1. Szöszke

    Vajon milyen vegyi károsodás hatása miatt lett szegény rózsaszín?

    Válasz

Válaszolj Szöszke Válasz elvetése

Az e-mail címed nem publikáljuk.