Register
A password will be e-mailed to you.

A kis Jasmine Mirza különleges ajándékot kapott szüleitől – hogy az életét megmentsék, odaadták ugyanis lányuknak a szerveiket. Az édesanya egyik veséjét, és az édesapa máját ültették a gyermekbe.
Az 5 éves kislány a sok műtét után végre visszatérhet a kortársai közé és teljes életet élhet.

"A kislányunk sokkal inkább a részünkké vált, mint azt valaha gondoltuk volna" – mondta az apa, a 38 éves Sohrab. "Mint szülő, az ember mindig azt gondolja, a fél karját vagy lábát odaadná gyermekéért – de őszintén mondom, nagyszerű ezt a valóságban is átélni!"

A kis Jasmine 7 hónapos volt, amikor májelégtelenséget diagnosztizáltak nála. Rövid életének több, mint negyedét eddig kórházakban töltötte, de hála a szülei önfeláldozásának, most végre új életet kezdhet.
Mr. Mirza, aki egy pénzügyi szolgáltató cégnél dolgozik, úgy döntött: inkább felajánlja a saját máját, mintsem egy alkalmas donorra várjanak.
A májának körülbelül 30%-át vették ki a londoni kórházban és ültették át a lányába. A kislány szervezetében a máj a testével együtt fog növekedni, míg az apa mája teljesen regenerálódni fog a beavatkozás után.
A kislány állapota nagyon szépen javult a műtétet követően.

Tegnap az apa hozzátette: "Hihetetlen, amikor kapsz egy ilyen lehetőséget, élsz vele, és aztán látod, ahogy egyre jobban lesz a gyermeked".

De a boldogságuk nem tarthatott sokáig. Újabb sokként érte őket: kiderült, hogy a kislány veséje nem bírta a megterhelést, és elkezdett leállni. Az orvosok szerint a veseelégtelenség azoknak a gyógyszereknek volt a mellékhatása, amelyeket azért szedett, hogy az apától kapott máj kilökődését meggátolják.

A kislány 33 éves édesanyja, Cathie, hetente négyszer vitte a kórházba dialízisre.
A kilátások, hogy hónapokat, esetleg éveket kell várni egy megfelelő szervre, eltökéltté tették az apát – elhatározta, hogy a mája után az egyik veséjét is felajánlja gyermekének.
A tesztekből azonban hamar kiderült, hogy Mirza veséje nem felel meg a kislánynak. Ekkor Jasmine anyja lépett elő, és felajánlotta a saját szervét. Az anya alkalmas donornak bizonyult.

Októberben kivették Cathie fél veséjét, amit azonnal elszállítottak abba a kórházba, ahol a kislányt kezelték. Az operáció egyáltalán nem volt kockázatmentes – az anyát 3 óráig műtötték, a kislányt viszont közel 10 órán keresztül operálták.
"Mindig ott motoszkált a fejemben" – emlékszik vissza Mr. Mirza – "hogy egyszerre veszthetem el azt a két nőt, akiket a legjobban szeretek a világon."

A műtét szerencsére jól sikerült, mind az anya, mind a kislány esetében. Jasmine januárban már meg is kezdhette az óvodát. Az egyetlen dolog, ami a betegségére utal, az az orrán át vezetett cső, de a szülők remélik, hogy hamarosan azt is eltávolítják.

A családot kezelő orvosok azt mondják: sosem találkoztak még olyan esettel, hogy egy gyermek két "élő" szervet kapjon a szüleitől. A transzplantációs központ szerint "nagyon, nagyon ritka", hogy valaki mindkét szülőjétől kapjon szervet. A központ egyetért abban, hogy a kislányt kifogástalanul kezelték, de ismét felhívták a figyelmet a szervfelajánlások fontosságára.

* * *

Köszönjük, ha – bár kisebb összegű, de rendszeres – utalással segíted hittérítő munkánkat!

Etikus Adománygyűjtő Szervezet Logó
Evangelizálunk az online térben (Metropolita), evangelizálunk az utcán (Győztes Bárány Közösség), és mélyszegénységben élő családok között, akiket élelmiszerrel, tüzelővel és taníttatással segítünk (Nyitott Ajtók Misszió), valamint egyengetjük állami gondozott gyerekek sorsát (Legyél Nevelőszülő!).
Metropolita Egyesület 3600 Ózd, Pázmány utca 6.
Nyilvántartási szám: 01-02-0016428 I Adószám: 18876842-1-05
HUF Számlaszám: 10700598-69996096-51100005

Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.