Register
A password will be e-mailed to you.

Napjainkban a gyomorfekély már-már civilizációs betegségnek számít. Nem véletlenül, hiszen kialakulását sok esetben elősegíti az egészségtelen életmód, a dohányzás, az alkoholfogyasztás és a stressz. Nem szabad azonban elfelejteni, hogy a betegségben szenvedők nagy részénél kimutatható egy kórokozó.
A Helicobacter pylori olyan kórokozó, amely a normál emberi bélflóra része, ám bizonyos körülmények között képes a gyomorban tartósan megtelepedni, rombolva ezzel a nyálkahártyát. A hámsérülést követően az emésztéshez termelt sósav így a gyomor sejtjeit károsíthatja. A baktérium a gyomor falán általában már gyermekkorban megtelepszik, ám ha elszaporodik, az évtizedek múlásával számos kórkép kialakulásáért tehető felelőssé: nagyobb az esélye a fekély megjelenésének, sőt, idővel gyomordaganathoz vezethet. A fertőzés leginkább családon belül terjed, főként azokon a területeken, ahol rosszak a higiéniás körülmények. (A baktérium minden bizonnyal régóta él együtt az emberrel, hiszen Chilében egy 1800 éves múmia gyomrában is megtalálták; hatással van a védekező rendszerre is, ami lehetővé teszi, hogy túlélje hordozóját.)
Akiknél elszaporodott ez az organizmus, a kezelés során felmerül a savcsökkenés dilemmája – ha korán kezdték a gyógyítást. A fekélybetegség ugyanis hatásos savtermelés-gátlókkal néhány hetes kezeléssel jó eredménnyel (90-95 százalék) gyógyítható. Ám mindkét cél megvalósítható, azaz optimális gyomorsavmennyiség mellett a rettegett baktérium is visszaszorítható, ha a megfelelő természetes antibiotikumokat alkalmazzuk. Ilyenek a gyomornyálkahártyát védő bizmut-készítmények, amelyek a baktériummal szemben is hatékonyak, valamint bizonyos tápanyagok. Mindazonáltal fennáll annak veszélye, hogy a kezelés a „jó” baktériumokat is elpusztítja a bélrendszerben, ez pedig újabb problémákat szülhet.

115.jpg Számos tanulmány kimutatta, hogy bizonyos flavonoidok és a C-vitamin gátolja a betegséget okozó baktérium elszaporodását. A legalkalmasabbak: a fehér- és a zöldtea kivonat, az epigallokatechin gallát (EGCG), a kurkuma sárga színét adó kurkumin, a zellerből és az articsókából kivont, szintén sárga luteolin, illetve a vörösborban lévő kvercetin.
.
A legtöbb emésztési probléma gyökerét, valamint a fekélyt is az említett baktérium által kiválasztott méreganyag okozza. A kutatók azonban felfedezték, hogy a kvercetin és a kurkumin gátolja ezt a káros anyagot, így megvédi a szervezetet. Ez a két hatékony flavonoid mindemellett óvja a gyomorfalat, és megelőzi a rák kialakulását. Tanulmányok bebizonyították, hogy a kurkumin és a citrusfélékből ismert heszperidin fokozza a gyomor falán lévő védőhatású nyálkahártya mennyiségét, ami szintén megvédi a gyomrot a savtól. És mivel a kvercetin és a zöldtea kivonata növelik a baktérium elleni antibiotikumok hatását, mellettük lehetőség van alacsonyabb dózisban antibiotikumokat szedni, hogy ugyanazt a hatást elérjük.
.
Hatásos kiegészítő az édesgyökér-kivonat is. A Life Sciences tudományos folyóirat beszámolt egy olyan felfedezésről, miszerint az édesgyökér kivonata egyszerre gyógyítja a gyomor nyálkahártyáját, és fékezi meg a H. pylori baktériumokat. Mivel az édesgyökér-kivonat magas vérnyomást okoz, ezért csak a glicirizinsav-mentes (deglycyrrhizinated form of licorice, DGL) változata fogyasztható. (Az Európai Unió irányelve értelmében a glicirrizinsavat és annak ammóniumsóját tartalmazó élelmiszerek címkéjén fel vannak tüntetve az összetevők.)

Mivel a gyökér sebgyógyító és nyugtató hatású összetevői megmaradnak a DGL-ben, bizonyítottan hatásos a baktérium azon törzsei ellen, amelyek ellenállnak a hétköznapi antibiotikumoknak.
A maximális hatékonyság érdekében a fenti flavonoidok kombinálásának egyik módja: 250 mg kvercetin, 250 mg heszperidin, és 250 mg kurkumin feloldása egy evőkanál olíva olajban. Ezek közül mindegyik zsírban oldódó, ez segíti a felszívódást és a gyomor belső falán történő áthatolást. Mindehhez adjunk még pár csepp folyékony E vitamint, keverjük össze és nyeljük le. Ez a turmix elpusztítja a káros baktériumokat, egyidejűleg pedig elősegíti a fekély vagy a gyomorhurut gyógyulását. Akit gyomorfekély kínoz, napi három alkalommal szedjen két DGL kapszulát, étkezések között, és közvetlen lefekvés előtt. Ez a módszer van olyan hatásos, mint a receptre felírt gyógyszerek. Tovább fokozható a hatás, ha fehér- és rozmaringtea elegyét fogyasztjuk naponta legalább kétszer.

* * *

Köszönjük, ha – bár kisebb összegű, de rendszeres – utalással segíted hittérítő munkánkat!

Etikus Adománygyűjtő Szervezet Logó
Evangelizálunk az online térben (Metropolita), evangelizálunk az utcán (Győztes Bárány Közösség), és mélyszegénységben élő családok között, akiket élelmiszerrel, tüzelővel és taníttatással segítünk (Nyitott Ajtók Misszió), valamint egyengetjük állami gondozott gyerekek sorsát (Legyél Nevelőszülő!).
Metropolita Egyesület 3600 Ózd, Pázmány utca 6.
Nyilvántartási szám: 01-02-0016428 I Adószám: 18876842-1-05
HUF Számlaszám: 10700598-69996096-51100005