Register
A password will be e-mailed to you.

Az biztos, hogy Kaitlin Whipple örökké emlékezni fog a lánykérés perceire – igaz, egy kissé eltérő okokból…
A barátja, Reed Harris ugyanis egy turmixba rejtette az eljegyzési gyűrűt, azt remélve, hogy barátnője el lesz bűvölve, amikor megtalálja.
Pechére azonban a 20 éves lány LENYELTE a gyűrűt az ízletes turmixszal együtt. A Wendy’s-ben vacsoráztak éppen, és Kaitlin nagyon igyekezett, hogy befejezze a desszertet – ugyanis a barátaival versengett, ki fejezi be előbb a menüt. Annyira, hogy teljes egészében lenyelte a gyémántgyűrűt.

A pár végül egy kórházban kötött ki, ahol a röntgen felvételek megerősítették az esetet. Amikor nyilvánvalóvá vált a dolog, Harris térdre ereszkedett, kezébe vette a röntgenképet, és megkérte a lány kezét.
A lány szerencsére igent mondott:-)

"Semmi nem éreztem. Versenyeztem a barátaimmal, szóval mindent beleadtam, hogy én legyek a győztes." Whipple elmondta azt is, hogy amikor Harris mondta, hogy a gyűrűt a turmixba csempészte, el sem akarta hinni, azt hitte, hogy a férfi csak viccel. "Nem akartam elhinni. Mindig arra számítottam, majd egyszer letérdel, és úgy kéri meg a kezemet."

2 nap elteltével azután előkerült a gyűrű…

"Ma reggel érkezett meg a gyűrű… még sosem voltam  ennyire izgatott a testi működésemtől" – írta a 20 éves menyasszony a blogján.
"Haha! Annyira csodaszép és imádom! Feltétlenül megérte a várakozást!"

A "dráma" ellenére Mr. Harris jó ötletnek tartja még ma is a turmixos trükköt. "egy gyűrű azért nem olyan kicsi…" – mondta.

A pár júniusban kel egybe.

* * *

Köszönjük, ha – bár kisebb összegű, de rendszeres – utalással segíted hittérítő munkánkat!

Etikus Adománygyűjtő Szervezet Logó
Evangelizálunk az online térben (Metropolita), evangelizálunk az utcán (Győztes Bárány Közösség), és mélyszegénységben élő családok között, akiket élelmiszerrel, tüzelővel és taníttatással segítünk (Nyitott Ajtók Misszió), valamint egyengetjük állami gondozott gyerekek sorsát (Legyél Nevelőszülő!).
Metropolita Egyesület 3600 Ózd, Pázmány utca 6.
Nyilvántartási szám: 01-02-0016428 I Adószám: 18876842-1-05
HUF Számlaszám: 10700598-69996096-51100005

Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.