Register
A password will be e-mailed to you.

Szinte modern kori betegségnek számít a vashiány vagy egyéb vitaminhiány. Ha valaki szédülős, máris ráfogják, hogy biztosan vashiányos. Fontos azt is megemlíteni, hogy a vashiány vérszegénységet is okozhat, ezért figyelemmel kell lenni rá.

Szakértők egybehangzó véleménye szerint a legtöbb ember elegendő vasat fogyaszt. A hús, a baromfihús és a hal vasat is tartalmaz; ezek ráadásul a babból, a magvakból és a zöld leveles zöldségekből való felszívódást is elősegítik.

Mégis szükség lehet vaskiegészítésre, elsősorban azoknak a nőknek, akiknek erős a menstruációs vérzésük, terhesek vagy szoptatnak.

A huzamosabb ideig alacsony szintű kalciumfelvétel majdnem mindig csontritkuláshoz vezet. A betegség világszerte több száz millió embert érint; csak Amerikában évente legalább 1,5-2 millió csonttörésért felelős.
Sok csontritkulásra hajlamos ember – elsősorban nő – szervezetébe a szükségesnél kevesebb kalcium jut. A szakemberek a veszélyeztetett nőknek legalább napi 1000 milligramm kalciumot javasolnak.

Csontritkulást a vékony testalkat, a dohányzás, a nagymértékű alkoholfogyasztás, a mozgásszegény életmód vagy a családi előfordulás okozhat. Kalciumpótlást a legtöbb ember számára nem javasolnak.
.
Mégis mielőtt ezt találnád egyetlen megoldásnak, előtte feltétlenül kérdi ki a házi orvosod javaslatát.
Elsőként csináltass egy teljes vérképet, abból kiderülhet, hogy mely vitaminokból van hiány a szervezetedben, és melyek azok, amiket feltétlenül pótolnod kell.
 

* * *

Köszönjük, ha – bár kisebb összegű, de rendszeres – utalással segíted hittérítő munkánkat!

Etikus Adománygyűjtő Szervezet Logó
Evangelizálunk az online térben (Metropolita), evangelizálunk az utcán (Győztes Bárány Közösség), és mélyszegénységben élő családok között, akiket élelmiszerrel, tüzelővel és taníttatással segítünk (Nyitott Ajtók Misszió), valamint egyengetjük állami gondozott gyerekek sorsát (Legyél Nevelőszülő!).
Metropolita Egyesület 3600 Ózd, Pázmány utca 6.
Nyilvántartási szám: 01-02-0016428 I Adószám: 18876842-1-05
HUF Számlaszám: 10700598-69996096-51100005

Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.