Regisztráció



A jelszavát emailben elküldtük.

Ha van hited és használod is, csökkentheted a depressziódat, a szívbetegségedet vagy más betegségedet, bajodat is.

Egy kórházi kísérlet folytán megkértek egy imacsoportot, hogy járjanak be mindennap egy kórterembe, és mondjanak imát a műtétből lábadozó, súlyos betegek fölött.2 hét elteltével ennek a kórteremnek a lábadozói egyértelműen és jelentősen előrébb tartottak a gyógyulásban, és egyikőjük állapota sem rosszabbodott, szemben a szomszédos kórterem hasonló betegeivel, akikről ez nem volt elmondható.

Egy másik kórházban "nehezítették a kísérletet". Itt is felkérték imádkozásra a hívőket az egyik kórterem betegeiért – ám egyetlenegyszer sem mentek be hozzájuk, és a betegeknek sejtelmük sem volt a kísérletről, illetve, hogy imádkoznak értük. Mégis – és ez már nem fogható a pszichológiai hatásokra – az eredmény éppolyan nagy hatásfokú volt, mint az első esetben!
.
Az egyik beteg, akinek sikerült túlélnie egy nyirokrákot – és csontvelő átültetésen esett át – azt mondta a műtét után, hogy a hite és a rendszeres imádkozás erőt és békességet adott neki. Talán ez az oka, hogy oly sokan fordulnak a hithez a gyógyulásért.
.
Amerikai kutatók szerint, a hívők jobbára derűlátók, erősebb az önbecsülésük és a társadalmi támogatottságuk, ezek mind olyan tényezők, amelyek jót tesznek az egészségnek.
A kutatók azt tapasztalták, hogy azok a gyászolók, akik a vallás segítségével igyekeznek boldogulni, ritkábban szorulnak orvosra.
.
Az imádkozás segít a szívbetegségben, a magas vérnyomásban vagy a rákban szenvedőknek.
Hogy a hit gyógyít-e, az még vitatott, de a közelmúltban erre nézve pozitív tanulmányok láttak napvilágot.

1. Depresszió ellen
Egy felmérés szerint a kórházban lévő betegek közül a vallásosabbaknál ritkábban léptek fel depressziós tünetek. Mentális állapotuk pedig jobb volt, mint a nem hívőké.
Állítólag ugyanezek felmérést végeztek egy állam szegényei között, akik között szintén kevesebb volt a depressziós a vallásosak között, mint a nem hívőknél.

2. Szívbarát
Orvosok megállapították azt is, hogy a rózsafüzért morzsoló felnőttek tüdő- és szívműködése jobb, mint azoknál akik nem hisznek semmiben. Megállapították azt is, hogy azok, akikért tudtukon kívül imát mondtak, gyorsabban gyógyultak, mint azok, akikért senki sem mondott imát.

3. Jobb hangulat

A hit nagyon jó kedélyjavító is. Azok, akik rendszeresen imádkoznak optimistábbak, így egy műtét előtt bizakodóbbak, mint nem hívő társaik. Akik Istenhez fohászkodnak, gyorsabban gyógyulnak meg a műtétek után.
 

A Metropolita Egyesület többféle céljához adományokat gyűjtünk, hogy újabb keresztény médiafelületeket hozhassunk létre. Tervünk egy papi hivatásról szóló oldal, egy online imaközösségi felület létrehozása, és szeretnénk a nagy keresztény misztikusokat hangoskönyvben elérhetővé tenni. Ebben kérjük anyagi segítségeteket.

Az adományt paypal-on keresztül (ha a linkre kattintasz) és közvetlen utalással is be tudjuk fogadni.

Metropolita Egyesület
Nyilvántartási szám: 01-02-0016428
Adószám: 18876842-1-41
HUF Számlaszám: 10700598-69996096-51100005

Köszönjük!!!

Metropolita Egyesület
1024 Budapest
Ezredes utca 13.

Ft

Állítsd be mennyit szeretnél adományozni

Fizetési mód választása
Személyes adatok

Számlázás részletei

Összes adomány: 5000Ft

Hasonló bejegyzések

27 hozzászólás

  1. Anna

    Berniet imatkozanak kerem !egy kenezlosi 14eves kislany sikerulnie kell a mutetnek es eggesegesnek kell lennie kerem imatkozanak erte!koszonom

    Válasz
  2. gergo

    Isten segitsegere van szuksegunk es sok iamar 2 fiatal ferfi akiknek szukseguk van Istenre akinek egy daganat van a gyomraban kerjuk h gyigyissa meg az UR es a masodiknak akirol mar le mondtak az orvosok kerjuk h Isten segitse meg h kulfoldon gyogyissak meg es az atok ha van rajta szaljon le roluk

    Válasz
  3. MARIKA

    Imat kernek nagyon kerem segitsenek minden imara szuksegem van. egy kislanyrol van szo talalyon vissza az anyukaja melle legyen boldog elete,bekeseget ,szeretetet,egeszseget kernek es gyerek aldast ,legyen boldog csaladom .elore is koszonom Jezus neveben

    Válasz
  4. VERONIKA

    nagy anyagi gondal kuzdok segitseget kernek ,az aldot jezutol isten fizese a seitseget

    Válasz
  5. kiss sándor tündére

    üzeném a világban minden embernek csak kérni kell és meg adatik de elveni máss boldogságátsosem szabad csak a szertetet a kirusztusi fényt a hitetetszabadragyogtani teremteni kell ateremtö erövel kristálytemlomot épiteni szivünben és koncentrálni a felmelekedési szntben aszeretet rezenciájára mert 26nap van visza késztstek gyretyákathárom napossötétség lesz és megfelelö élelmet csubika angelja

    Válasz
  6. kiss sándor tündére

    kérem a jistent és az angyalokat hogy ne engedje hogy gyáli énektanárnö görmbei ágnes csubi sanyikát afeleségétöl elválasza mert mindenkit pirikével akar ösze hozni baby ikreim apukjátiskisssádor ezredest ö a budaörsienél van nekem ö a mindenem nekiragyogtatom a krisztusi fényt aszereretet a boldogságot csak neki mert kitartonak küzdértem és mégén sem mondtam le rola mert milos férjem után nekem ö az igazi

    Válasz
  7. kiss sándor tündére

    kérem a joistent az angyalokat ne engedjék hogy görmbei ágnesaki az ördögnek eladta alekét 1miloftért hogyelvegye ikreim apukáját sanyit mert azéletemel játszot hazudot mindenkinek hogy nem vagyok beteg ürmös miklos férjemet ösze hozzta piroskával egy nös embert is és minden barátomal kikezdet gyülöltböl boszubol irgységböl féltékenységböl telhelenségböl kérem a joisten pásztor jozefné nevében aki a fenyö utcába lakik a12begyüjtsenekösze neki 10milio forintot mert 3pici gyrek van és zsoka nagyon szenvedd kérem fogjanak ösze az emberek zsoka megbocsájtotam neked kérem a joistentszabaditson meg a gonosztol az ördögtöl és a gonosz emberktöl pucoljanak ki mentsék meg az életemet mert énkirsztusé vagyok krisztusi fényel energiávalgyogyitok kérem a joisten és az égiket segtsenek pásztor jozsefnének is budakeszin afenyö ut12be ne kerüljenek az utcára meg bocsájtotam zsoka értsd megengedd hogy helyrehozzam mert a bibliában az van szweresétek az elnségeiteket az ataafiu a szetntlélek nevében ámen németh ágnes budakeszi

    Válasz
  8. erika

    Imat kernek,hogy ferjem talalhasson munkat es hogy beteg edesapam meggyogyuljon.Kislanyom egeszseges legyen es boldog gyerekkora legyen.Imatkozzunk,Isten jo!

    Válasz
  9. Ariel adatlap-képe
    Ariel

    Imádkozunk Önért, kedves Sándor, habár a metropolita nem azonos a 700-as Clubbal. Ön is imádkozzon, például minden nap 3 órakor, az Irgalom Órájában (részleteket megtalálja a főoldalon az Irgalom Üzeneténél, vagy keressen rá). Isten válaszolni fog .)

    Válasz
  10. Tóth Sándór

    Szeretnék imát kérni önöktől.Azért hogy a családom megbékéljen egymással.Hogy a régi házunkat el tudjuk adni,és új életet tudjunk kezdeni,immár hitelek,terhek nélkül egy szép házban.Szeretnék imát kérni ,hogy újra talpra álljak őnbecsűlésemben ,hitemben,és újra merjek vállalkozást índitani amiben megtalálom őnmagamat és Istent egyaránt,és amiből magam és családom anyagi és lelki bőségét és bíztonságát meg tudjam teremteni Isten segítségével..Szeretném ha imátkoznának értem hogy a szerelem rám találjon,hogy családot alapithassak,mert már igen igen kifutottam az időből hiszen 35 -éves vagyok,és mióta a szerelmem elhagyott valahogy senkit nem tud a szívem befogadni….Nem síránkozásból írtam ezt a levelet önöknek,hálás vagyok Istennek az életért ,és maguknak azért hogy ennyi jót tesznek az emberekért.Tudom hogy sok ember őrülne ha olyan helyzetben lenne mint én,hiszen,van mit ennem,megvannak a végtagjaim,egészségesnek vagyok mondható testileg,élnek a szüleim. Mégis valahogy nem találom az útamat a helyemet,sokszor mikor már minden kezd helyre állni el csúszok,virágzó vállalkozásaim csődbe mennek,a biztonság szerte foszlik amit keresek ma holnap ki megy valami lehetetlen dologra….Ezért gondoltam mikor láttam a műsorukat hogy talán az Istennek szánt adó amit nem fizetek be,mert ugyan adományozni szoktam beteg gyerekeknek,de mikor útánna olvastam az nem ugyanaz …..Szeretném megtudni a modját hová és miként kell a tizedet fizetni hogy megpróbálhassam Istent ahogy önök mondaniszokták…Szeretnék újra hinni az emberekben ami most számomra magukban ölt testet akik imátkoznak értem,értünk,hiszem hogy nem csapnak be pénzért,nem vezetnek félre,és tiszta szeretet vezeti mindannyiukat akik a 700-as clubbot működtetik bármilyen poszton.Szeretnék hinni Istenben újra olyan magabiztosan mint rég,mielőtt elhagytam őt…ha csak nem jóban…Szeretném hinni,hogy becsületes munkával,is lehet bőséges életet teremteni,nem kell bűnözni..Hogy nem kell kocsmát nyitnom ahhoz hogy megéljek,mert jó és egészséges dolgokat is lehet árusitani az embereknek amitől fejlődnek,egészségesek lesznek,és nem romba dönti őket és családjukat…Kérem imátkozzanak érettem hogy mind ezt valóra válthassam,hogy kitartsak a változásomban,és Isten elvei mellet..Köszönöm mindannyiuknak..Isten áldja önöket……

    Válasz
  11. katalin

    katalin /szeretnek imat kerni a csaladomert foleg a ferjemert mert alkohol problemai vannak a llanyomert hogy istenbe jarjon es sikeres legyen az iskolaba . isten alldasat az egesz csaladomra. kosszonom imatok. az ur aldjon tovabra is gazdagon titeket.

    Válasz
  12. FERENC

    Kedves imaközösség !
    Meg szeretném kérni önöket, hogy imádkozzanak nagyon beteg ,rákban szenvedő édesapám gyógyulásáért. Az orvosok nem látnak esélyt a gyógyulásra, de édesapám még mindig hisz abban , hogy Isten meggyógyíthatja, Nagyon megkérem önöket ,hogy imádkozzanak érte. A család nevében , köszönettel és tisztelettel,

    Válasz
  13. timi

    (KEREM TOBSZOR)Imatkozzatok ertunk hogy JEZUS KRISZTUS megbocsassa buneinket kibekitsen a A MENNYEI ATAVA !!hogy aldast.nyugalmat .szentlelek vezeteset,bolcsesseget ,szabadulast minden gonosztl adjon nekuhk.Gyermekunknek konnyu es sikeres tanulast es szabadulast az igazsagtalan onzo,gonosz tanaroktol.Elhuny szeretteimnek meg orok nyugodalmat,udvozulest.Koszonom!!

    Válasz
  14. buza andrás

    ima kérést szeretnék,20080309- ota elváltam és egyedülnevelem 2- kiskoru gyermekem én egy megtörtszívű keresztény vagyokés letértem a helyes utrol szeretném a helyreálitást kérni az egészéletemben és van ikertestvérem aki nagyonnemszeretengem szertnék kibékülni veleés szeretnék feleségetis és normálissan keresztényként élni köszönöm a közben járás az ISTEN áldjonmeg tikteket gazdagon!!

    Válasz
  15. antal józsefné

    egy imát kérnék tőletek!meghalt 2 gyermekem,a szüleimet is velük vesztettem el,és most újra szeretnék babát de nem sikerül.nézem a 700as clubbot.olvasom a bibliát,de még nem történt semmi!köszönettel ané

    Válasz
  16. Tatár Szeréna

    Ima kéréssel fordulok hozzátok!
    Édesanyám mindkét szemén szürkehályogot vettek észre az orvosok.
    Semmiképen sem ragaszkodunk a műtéthez sokkal inkább viszont az Úr gyógyításához,ebben kérnék tehát Tőletek segítséget!
    Köszönettel:T.SZ.

    Válasz
  17. JULIA

    ISTEN ALDJA A 700 CLUB MINDEN MEGLEVO ESJOVOBELI TAGJAT.RENDSZERES NEZOJE VAGYOK A 700 CLUBNAK IMAKERESEL FORDULOK ONOKHOZ NAGYON AGGODOM EDESANYAM EGESSEGI ALAPOTAERT VALAMINT ,TOVABBA A CSALADOMERT ES A MEGKEZDETT TANULMANYAIMERT AZ EGESEGUGYBEN HOGY LEGYEN ELEG EROM HOZZA ES NEM UTOLSO SORBAN EGY KEDVES ISMEROSOM LANYANAK A SZEME VILAGAERT MERT SAJNOS EGYIK SZEMEVEL NEM LAT,MERT NEM MUTHETOA.HAZASAGOM IS NAGYON MEGROMLOTT.KOSZONOM HOGY VELEM EGGYUT ERTEM ELMONDTOK EGY IMAT.ALDJA MEG AZ UR MINDANYIUKAT

    Válasz
  18. Marika

    Kedves Pat !Imakeressel fordulok hozzatok,hogy imatkozzatok anyagi helyzetunk romlasa miatt veszelybe kerult a lakasunk mert nem tudjuk fizetni a banki hitelunket.Munka viszonyaink nagyon rosszak,valalkozasunk hanyatlik minden penzforras eltavolodott,hiaba probalunk adakozni.Az ordogi ero nagy hatassal fog korul.Mi is imatkozunk es nezzuk a 700-as klub mindennapi adasat ,es kerunk benneteket,hogy imatkozzatok anyagi helyzetunk javulasaert,eletunkert,hogy bekesseg es szeretett legyen csaladunkba es megszabaduljunk Isten segedelmevel a banki adossagoktol.Koszonom imatokat.Aldjon meg az Ur benneteket!

    Válasz
  19. Duma Ágnes

    Isten Áldja a 700 Club minden meglévő és leendő tagját.
    Kedves Pat! Kérlek imádkozzatok értünk házasságomért, anyagi helyreállásunkért, mert nagyon sok problémánk merült fel az utóbbi néhány év alatt. Elvesztettük lakásunkat, jelenleg albérleltben lakunk,
    férjemnek 2.5 hónapig nem volt munkája, dolgozott 2-3 hétig, és most ismét nincs. Az utóbbi időben kölcsönöket kellett felvennünk, mert az én fizetésem nem volt elég. Középkoru házaspár vagyunk, van 2 nagy fiunk, akiknek szintén munkahely problémáik vannak. Adakozásunk nem maradt el sohasem, de nem fizettük mindig ki a teljes tizedet.
    A helyzetünket súlyosbitja az is, hogy velünk lakik férjem anyja, akik
    katólikus hátérből jött és az jelenleg is, persze aki még a bibliát sem olvasta el életében. Sok rossz dolog, ami a házasságunkban mióta velünk lakik, neki is köszönhető az áskálódása miatt, a férjem rendszerint ellenem beszéli. 31 éves házasok vagyunk, de 2 év alatt többet veszekedtünk, mint a korábbi 28 év alatt. Jelenleg nagyon el vagyok keseredve, már ott tartunk, hogy a nőnapi köszöntés is elmarad, köszönni az anyjának köszön, amikor szóvá teszem, azt mondja én vagyok rossz ember. Isten hatalmas dolgokat végzett rajtam. Megtérésem 2004-ben történt. Több fizikális gyógyulásnak lehettem részese, Dicsőség Istennek. Kérlek benneteket imádkozzatok értünk mind az anyagi életünkért mind a házasságunkért. Imáitok köszönöm. Isten Áldjon benneteket.

    Válasz
  20. varga sandor

    isten aldja meg a 7oo as clubot varga sandor vagyok romaniabol hargita megyebol egy faluban lakom minek a NEVE GAGY. MI IS MEGTERTUNK NEM REG ISTENHEZ ES MEGTUTUK HOGY VALOJABAN MI IS A HIT. NAGYON KOSZONJUK A JO Istenek hogy a szivunkhez szolt es halat adunk hogy megterhetunk .Az anyagi helyzetunkhez szerenunk egy imat kerni gordontol es a 700 klub oszes tagjatol presze boldogsagunkert gyermekeimert mert nem alunk valami jol az anyagi helyzetunkel nekem is harom gyerekem van es ertuk is minden nap imadkozunk. es ezert fordultunk a 700 clubhoz hogy valahogyu tudjunk kapcsoplatba jutni onokel nagyon szeresuk a 7oo clubhot nezni es remelem egyszer majd mi is ot leszunk es egyut fogunk imadkozni koszonetel varga sandor 2010 02 07

    Válasz
  21. Derű Egyház

    ”A derűs keresztyén jó ajánlás a hithez. Ahogyan a kirakat elé állsz megnézni, mi mindent lehet ott kapni, éppen úgy tekintenek az emberek az arcodra, vajon mi lakik a szívedben.”

    Az imádság egy lehetőség. Lehetőség az öszinte gondolatok felszínre kerüléséhez, lehetőség hogy megköszönjünk!

    Ahogy ma az emberek nem tudnak hálásak lenni, ugy nem tudnak és nem akarnak imádkozni. Pedig az ima, felszabadít és megörvendez.

    Nekem több pozitív tapasztalatom van az ima pozitív hatásáról a saját életemben. Igaz ezek nem világmegváltó események (hiszen azt már megváltotta Jézus), hanem arra pont elég, hogy tudja működik. És ha működik az én életemben, miért ne működne a másikéban.

    Legyen derűs az Ön napja is!

    Válasz
  22. Kaskia

    Én ugyan folyton pereskedek Istennel, és a válásom óta végleg “megfosztottam” magam tőle, mégis a hitet tartom az igazi ajándéknak, nem az életet. A hit fantasztikus örömöt ad, és válaszolva Lászlónak: szerintem az felszínes közelítés, ha te csak a vakhitet, a demagógiát,és a vallásháborút látod meg az egészből.

    A hit klassz dolog, és minden csalódottságom ellenére azt kell mondjam, hogy Jézus tanítása tökéletes és igaz. Én csak azt nem értem, miért jó Istennek, hogy a gyermekeinek ilyen szörnyű életet ad, hogy mindenkit jól belemárt a szenvedésbe. Ez az, amit én nem akarok elfogadni tőle. A szövetségesek kimentik egymást a szenvedésből, én meg inkább azt tapasztaltam, hogy valaki minél szentebb (és nem elsősorban magamra, hanem a kanonizált szentekre, misztikusokra is gondolok), annál többet kell szenvednie. Milyen szövetséges az (Isten), aki fokozza az övéi földi nyomorát…?

    Válasz
  23. Karcsi

    Szeretteim, az ima nagyon hasznos. Az elöttem hozzászólt kiegészítéseként idézet a Bibliából: Jeremiás 17/5 “Ezt mondja az Úr: Átkozott az a férfi aki emberben bízik és testbe helyezi erejét, az Úrtól pedig eltávozott az ő szíve.” A gyógyulásokról minden nap az atv 700 club és a http://www.mennyeihir.hu oldalon kaphat ingyenes, politika mentes tájékoztatást az érdeklődő.

    Válasz
  24. nina

    öbb évtizede praktizáló orvosprofesszor szomszédomat idézem
    -irigylem a hívő embereket ,mert számomra tényleg tapasztalat
    hogy eredményessebbek a gyógyulásban .Sajnálom ,hogy nekem
    nem adatik meg ez a kegyelem és ajándék -a hit – ,valószinüleg
    nem vagyok elég jó ember ahhoz ,hogy érdemes legyek rá .
    Szerintem a legjobb úton van ahhoz ,hogy idővel részesüljön
    a megvilágosodásban .
    Mindenki meggyőződését tiszteletben tudom tartani ,ám a
    hangosan fröcsögő ateistákat csak sajnálni tudom.

    Válasz
  25. Myra

    a “IMÁDSÁG” csak szívvel érezhető, egy belső lelki erő, melyet megfogni nem lehet. Engem már nagyon sok problémán átsegitett. Agyi infarctust kaptam, DE nem bénultam le. Eltört a kezem, DE legalább nem a bal igy továbbra is el tudtam látni a családomat és beteg Édesanyámat.
    Sógornőm halásos beteg volt, DE az ismerősök mind imádkoztak érte, stagnál az állapota és jól van.
    “ki kétkedőn boncolja Őt annak választ nem ád, de a hívő előtt az ÚR(ISTEN) megfejti önmagát.”
    HIT kegyelmi ajándék, melyet megvenni nem lehet, de hittel elfogadni INGYEN kegyelemből lehet.

    Válasz
  26. Myra

    Van egy kedves énekem!
    “mert az Imádságnak nagy hatalma van, Vigaszt nyújt és erőt ad minden bajokban”

    Kívánom, hogy még sokan tapasztalják meg ezt az érzést.
    Myra

    Válasz
  27. Tenki László

    Mese ! 1995-ben műtötték a szivem ! Csak a változásom, a tornák, a mozgás használt, senki nem imádkozott értem ! Magamban hittem, mert a vakhit csak elhülyít ! A kedves szó, a törődés gyógyít ! És melyik vallás imája használ, netán a muszlim, vagy…az egymást nemrég még ellenségnek tekintő ké fő keresztyén ? Idézet egy gondolkodótól:
    ” …a hit (bármilyen eredetű, vallási vagy csak közéleti, közönséges – bármiben vakon – “hit”) kizárja a racionális (gyakorlati, értelmes) érvelést, ugyanis eleve igaznak, egyedüli és kizárólagos igazságnak és jónak tekinti a belőle fakadó tetteket és gondolatokat, eleve hamisnak és a végső “igazságot” veszélyeztető rossznak (gonosznak) a nem belőle eredő, avagy vele ellentétes nézeteket és praxist!”
    Az imáknak lesz tarifája, viták lesznek arról, kié a hasznosabb !
    Szemfényvesztés – mint mindig is volt ! Nem hiszem !

    Válasz

Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.