Register
A password will be e-mailed to you.

Egy 20 éves modellnek, aki döntősként képviselte volna Brazíliát a Miss World szépségversenyen, súlyos húgyúti fertőzés következtében amputálni kellett kéz- és lábfejeit.

Lapértesülések szerint Mariana Bridi da Costa nyugtatókat kapott és lélegeztetőgépre került a beavatkozás után egy sierrai kórházban.
.
Bridiben a Pseudomonas aeruginosa baktérium fertőzését mutatták ki, amely gyakran bizonyul halálosnak. A végtagjaiban szeptikémia (vérmérgezés) állt be, ami elzárta a keringést, és amputálásra kényszerítette az orvosokat.
.
Barátja, Thiago Simoes, a G1 hírportálnak elmondta, Bridi december 30-án betegedett meg, de először helytelenül vesekövet állapítottak meg nála.

A fertőzés gyorsan elterjedt, ezért vissza kellett mennie a kórházba újabb vizsgálatokra, amelyek végül kimutatták betegségét.

A sebészeknek el kellett távolítaniuk károsodott kéz- és lábfejeit. Édesapja, Agnaldo da Costa, a Folha de S. Paulo napilapnak azt nyilatkozta, hogy „hogy jelenleg lánya életét féltik”.
.
Bridinek két alkalommal sikerült bejutnia a Miss World szépségverseny országos döntőjébe, és tavaly Kínában részt vett a Miss Bikini International vetélkedőn.

* * *

Köszönjük, ha – bár kisebb összegű, de rendszeres – utalással segíted hittérítő munkánkat!

Etikus Adománygyűjtő Szervezet Logó
Evangelizálunk az online térben (Metropolita), evangelizálunk az utcán (Győztes Bárány Közösség), és mélyszegénységben élő családok között, akiket élelmiszerrel, tüzelővel és taníttatással segítünk (Nyitott Ajtók Misszió), valamint egyengetjük állami gondozott gyerekek sorsát (Legyél Nevelőszülő!).
Metropolita Egyesület 3600 Ózd, Pázmány utca 6.
Nyilvántartási szám: 01-02-0016428 I Adószám: 18876842-1-05
HUF Számlaszám: 10700598-69996096-51100005

Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.