Register
A password will be e-mailed to you.

A párok javíthatnak egymás egészségi állapotán, ha több köztük a meghitt fizikai kontaktus – mutatta ki egy új kutatás.
.
Azok a párok, akik részt vettek a „meleg érintés erősítés” tréningen és alkalmazták a technikát otthon, magasabb oxytocin szinttel rendelkeztek, melyet úgy is ismernek mint a „szerelem hormon”,  míg az alfa amiláz szintjük, mely a stresszel arányos csökkent volt. A kutatás az amerikai Salt Lake Cityben található Brigham Young Egyetem munkacsoportja által, Dr Julianne Holt-Lunstad irányítása alatt folyt.
.
Az érzelmi és a szociális támogatás a kulcs a lelki és testi egészséghez, mondták a szerzők, míg házastársak egymást segítése egyenesen létfontosságú is lehet. Egy fontos, de kevéssé tanulmányozott módja ennek a támogatásnak, a nem szexuális, törődő fizikai érintés, úgymint a másik kezének fogása, az ölelés, kedves megsimogatás, dögönyözés, vagy egymást átölelve, megérintve való ülés, fekvés, tévézés, evés…

Hogy megtudják ez a fajta érintés, miként érinti a stressz szintet, a kutatók 36 házaspárt osztottak be egy pároknak szóló kapcsolaterősítő csoportba, és egy kontroll csoportba. A kapcsolaterősítés program résztvevői egy úgynevezett „halló érintés” tréningen vettek részt – melynek célja többek közt a partner hangulatának tudatos javítása volt, megérintve annak nyakát, vállát és kezeit – valamint tanulmányozták a különböző nyak és váll masszázs technikákat. A párok együtt gyakorolták a módszereket egy hónapon keresztül heti háromszor, alkalmanként harminc percig.

A kontroll csoport tagjai feljegyzéseket készítettek fizikai vonzalmuk megnyilvánulásáról és hangulatuk változásairól, mindeközben normális szokásaikat nem volt szabad megváltoztatniuk. Minden résztvevő vérnyomását, amiláz és oxytocin szintjét mérték a beavatkozás előtt, alatt és után. A kutatók a vérből meghatározták a kortizol nevű hormon szintjét, mely a szervezet stressz válaszának egyik indikátora.
.
Az első héten a meleg érintés csoportban lévő párok nyálában magasabb volt az oxytocin szintje, mint a kontrollcsoportéban, és még a kísérlet utolsó hetében is jelentősen magasabb volt. A csoportban lévő párok nyál amiláz szintje jelentősen alacsonyabb volt, mint a kontrollcsoport tagjainál.
.
A férfiak közt, a negyedik hét végére vérnyomás csökkenést mértek. A két csoport közt nem volt különbség a vér kortizol szintjében.

„Adataink azt sugallják, hogy a meghitt érintés a partnerek között szívvédő hatású lehet férfiak esetében” – írták a szerzők. „Ezek a felfedezések segítenek megérteni a házastársi kapcsolat pozitív megnyilvánulási formáinak védő mechanizmusait a stresszhez kapcsolt betegségek kialakulásának megelőzésében."

Pedig ma már – főleg a nyugati típusú társadalmakban – olyan fokú stressz vesz körül minket, hogy minden stressz-gyengítő tényező életbevágóan fontossá vált! Lehet, hogy ez a helyzet a házastársi gyengédséggel is…?!

* * *

Köszönjük, ha – bár kisebb összegű, de rendszeres – utalással segíted hittérítő munkánkat!

Etikus Adománygyűjtő Szervezet Logó
Evangelizálunk az online térben (Metropolita), evangelizálunk az utcán (Győztes Bárány Közösség), és mélyszegénységben élő családok között, akiket élelmiszerrel, tüzelővel és taníttatással segítünk (Nyitott Ajtók Misszió), valamint egyengetjük állami gondozott gyerekek sorsát (Legyél Nevelőszülő!).
Metropolita Egyesület 3600 Ózd, Pázmány utca 6.
Nyilvántartási szám: 01-02-0016428 I Adószám: 18876842-1-05
HUF Számlaszám: 10700598-69996096-51100005

Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.