Szenzációs! Létezik sírig tartó szerelem - tudományosan bizonyított!

A cinikusok már régóta vitatják az örök szerelem létezését. A brit Sunday Times szerint azonban az orvosi technológia bebizonyította, hogy nincs igazuk.

Mára már általánosan elterjedt az a nézet, hogy a szerelem-érzésért felelős endorfinok legfeljebb 3 éven át képesek izgalmi állapotban tartani gazdájukat - vagyis ezen időn felül biológiai szükségszerűség, hogy a kapcsolat ellaposodjon, az érzelmek elszürküljenek, és ezután már csak bizonyos tudatos technikák segítségével próbálhatjuk csökkenteni a fokozódó közömbösség érzetet. Pontosabban bocsánat! A szeretet megmaradhat és erősödhet, no de a szerelem…? Az nem!

Úgyhogy mi, racionális 21. századbeliek ebbe bele is törődtünk. És ki így - ki úgy próbálja betölteni érzelmi szükségleteit: ki titkos viszonyokkal, ki 8 házassággal, ki úgy, hogy valamilyen hobbiba - netalán a gyerekébe - szeret bele, ahelyett, hogy a házastársáért lángolna.

Nos! Akkor most józanodjunk ki, félre a téveszmékkel! A New Yorki Stony Brook Egyetem kutatói megvizsgálták olyan párok agyát, akik már több mint 20 éve vannak együtt, és boldognak - sőt, minő bugyutaság! - szerelmesnek vallották magukat. A meglepő eredmény az volt, hogy ezen párok esetében ugyanaz a kémiai reakció jött létre, ha a kedvesük fényképét látták, mint a friss házasok esetében!

Az új tanulmány szerint az igaz szerelem érzése az agy „jutalomkereső központjában” keletkezik, nem pedig a szívben, ahogy korábban gondolták.
A tudósok felfedezték, hogy azoknál, akiknél a szerelem intenzitása 20 év elteltével is megmarad, általában kerülték az idegeskedést, a stresszt.
A legtöbb élményt együtt élték át, és más közös vonásaik is voltak, mint például a nagylelkűség, a nyugodtság és a ragaszkodás.

  1. Boldogság

     
  1. Darth Wador - 2010, Október 9, 10:07 du.
  2.  
     
  3. "Rabbi" - 2011, Január 11, 9:21 de.

    Kedves “Darth Wador”!

    Szívesen beszélnék Önnel a problémájáról. Szeretném kisegíteni Önt ebből a csapdából. Az Úr nem hagyta el!

    Szeretettel:

    “Rabbi”

    Ui.: Keressen az axiosz@freemail.hu címen.

  4.  
     
  5. Iian - 2011, Január 15, 8:35 du.

    “Az Úr nem hagyta el”…sajnos tapasztalat, hogy ez nem minidg igaz…sírtam, kértem, könyörögtem, hogy segítsen, de mennyek némák maradtak…Hittem,láttam, tapasztaltam…aztán rájöttem hogy a szerelem/szeretet nem veheti fel a versenyt a BMW-vel, a pénzel, a drogokkal és a modellekkel…:(

  6.  

Meghívjuk testvéreinket, hogy imádkozzanak velünk május 18 – 26 –ig, Pünkösd előtti szombatig, a Szentlélek ajándékaiért:
• Minden papért és a Klérusért
• Szeretett pápánkért, XVI. Benedek pápáért
• Szent Egyházunkért

A kapucinusok minden elmélkedni vágyó, a Szentlélek felé fordulni akaró hívőt várnak!

A keresztény halál: az élet kezdete
Gondolatok az elmélkedéshez
A halál olyan esemény, mely az egész embert érinti, mint természetében, mind személyében. Az ember értelmetlenül áll a halál kikerülhetetlen ténye előtt. Csak a hit ad eligazítást, amikor a halált az emberiség erkölcsi katasztrófájából vezeti le.
A halált úgy is fel lehet fogni, mint amiben az ember testi mivolta […]

"Egy test vagytok sokan!"
Gondolatok az elmélkedéshez
"Az Egyház azért van, hogy Krisztus országát az Atyaisten dicsőségére a föld végső határáig elterjessze, és így minden embert részesítsen a megváltásban és az üdvösségben." /II.Vatikáni Zsinat, A világiak apostolkodása 2./
Ezt a feladatot az egész Egyháznak vállalnia kell, tehát nemcsak azoknak, akik különleges elhivatottságuk által erre rendeltettek. A világiaknak is, […]

Tekintsetek rá nagy szeretettel. Mindenben rendeljétek alá magatokat neki. Sok nagy kegyelmet kaptok rajta keresztül. Hirdessétek az egész világnak isteni Anyaságát és szűzi érintetlenségét.

Annak az esélye, hogy egy tanár, edző vagy más olyan személy, akire a gyermeket rábízzuk molesztálja a fiatalt, hatvanszor nagyobb, mint az, hogy egy pap.

Szenvedélyes, forrófejű, csupa nemes érzelem, egy mély bukás terhével. Azt tagadta meg, Akiért később szörnyű kínok között adta az életét. Ő a mi első PÁPÁNK.

Ó Jézus, árva csendben az ajtón kívül állsz,
Bejönnél már, de némán kulcsfordulásra vársz…

Pio atya kortársa… 51 évig élt stigmatizálva, alvás, evés és ivás nélkül, ismeretlenül egy kis francia tanyán. Óriási lélek.

Honnan tudhatod, hogy Isten papi szolgálatra hív?

METROPOLITA KÖZÖSSÉG



Ha elfelejtetted a jelszavad, katt ide!

Regisztrációhoz kérjél meghívót az email címed megadásával!


Meghívó kérése
 
 
A Fórumozáshoz jelentkezz be az oszlop tetején!
“Sokan elengedik az élet apró örömeit, miközben a nagy boldogságot várják.”
/Pearl Buck/
 
Cikkeinket a következő oldalak szemlézik:
RSS24    Hirlapom