Register
A password will be e-mailed to you.

Elizabeth Taylortól Sophia Lorenig sok arcát láthattuk már Kleopátrának – a mozivásznon. Most végre megismerhetjük a legendás szépség valódi arcát, egy új eljárásnak köszönhetően.

Sally Ann Ashton egyiptológus ugyanis rekonstruálta Kleopátra arcát – és, meglepő eredményre jutott.
A 3D kép több, mint 1 éves kutatómunka eredménye: a szakértőnő különféle, korabeli ábrázolásokat gyűjtött, hogy megalkothassa Kleopátra valósághű portréját.
Többek közt felhasznált például egy 2000 éves, a királynő uralkodásának idejéből származó gyűrűt is.
.
Az eredmény egy kevert etnikumu, gyönyörű nő – és, eléggé különbözik attól a nyugati ábrázolási módtól, ahogy például Elizabeth Taylor jelenítette meg őt annak idején, az 1961-es Kleopátra című filmklasszikusban.
.
A kutatások és a technikai megoldásoknak köszönhetően elkészült a portré – így nézhetett ki Kleopátra:


Kleopátra igazi arca?

Dr. Ashton elmondta, egy 5 részes ismeretterjesztő sorozat egyik részét képezi majd a portré elkészültének bemutatása; a sorozatban szeretné bemutatni, hogyan fért meg egymás mellett Kleopátra görög öröksége és egyiptomi neveltetése.

Tudtad…?

Állítólag úgy csábítota el Caesart, hogy elbújt egy összegöngyölt szőnyegbe, és amikor azt bevitték a császárhoz, és Kleopátra előbújt belőle, ez annyira megtetszett Caesarnak, hogy aznap éjjel szeretőkké váltak…

Egy különleges italt készített, hogy Caesar kopaszságát kezelje vele: meégetett egeret, lófogat, medve zsírt és szarvas velőt használthozzá. Nyami!

9 nyelven beszélt, ő volt az első, aki a 300 éve uralkodó Ptolemaiosz dinasztiából megtanult óegyiptomiul.

"A külseje önmagában véve nem volt igazán figyelemre méltó. Lényének kisugárzása tette olyan ellenállhatatlanná. Megkapó személyisége elbűvölő beszédstílussal párosult. Intelligenciája és mondanivalója megbabonázta a hallgatóságát. Már az maga volt az öröm, ha a hangját hallotta valaki. Mintha egy többhúros hangszeren játszott volna, úgy váltogatta a nyelveket, melyeken beszélt. Ellenállhatatlan bájjal csevegett, egyedülálló jellemként ismerték, varázslatos és elragadó volt a kisugárzása, amikor új emberekkel találkozott. Kedvesen csengett a hangja, amikor beszélt. És ezzel nemcsak a férfiakat hódította meg. A nők istenítették, úgy öltöztek, úgy viselték a hajukat, ahogyan ő." (Plutarkhosz; forrás: Wikipédia)

Az elkészült portré persze nem stimmel minden tekintetben – például ismeretes egy ezüst pénzérme, amin a királynőt lapos homlokkal, hegyes állal, vékony ajkakkal és kampós orra ábrázolják….
Kleopátra kinézete régóta foglalkoztatja a tudósokat – a szépségéről és praktikáiról híres uralkodót sokan alacsonynak képzelik (ami valószínűleg igaz is, 150 cm magas lehetett), továbbá tömzsinek és rosszalakúnak is mondják; egyes vélemények szerint rosszak voltak a fogai…


A denderai templom falán látható Kleopátra ábrázolás

Mindenesetre személye a mai napig hatással van ránk, a legenda és varázslt, ami körüllengi nevét független valódi kinézetétől. A 17 évesen trónra lépő Kleopátra amúgy macedóniai görög dinasztiából származik; elcsábította Caesart (akitől gyermeke is született), majd Caesar halála után Marcus Antonius felesége lett.
Öngyilkosságáról (egy áspiskígyót tett a mellére – a kígyó halálos marásába azonnal belehalt) több könyv és film is készült.

* * *

Köszönjük, ha – bár kisebb összegű, de rendszeres – utalással segíted hittérítő munkánkat!

Etikus Adománygyűjtő Szervezet Logó
Evangelizálunk az online térben (Metropolita), evangelizálunk az utcán (Győztes Bárány Közösség), és mélyszegénységben élő családok között, akiket élelmiszerrel, tüzelővel és taníttatással segítünk (Nyitott Ajtók Misszió), valamint egyengetjük állami gondozott gyerekek sorsát (Legyél Nevelőszülő!).
Metropolita Egyesület 3600 Ózd, Pázmány utca 6.
Nyilvántartási szám: 01-02-0016428 I Adószám: 18876842-1-05
HUF Számlaszám: 10700598-69996096-51100005

Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.