Register
A password will be e-mailed to you.

A 13 éves kislányt azután kellett kórházba szállítani, miután megivott egy hét alatt 50 energiaitalt – és ezzel súlyosan veszélyeztette az egészségét, és csak a szerencsén múlt, hogy nem lett komolyabb baja.
Naomi Haynes mindig is szerette a bizsergést, amit a koffein-tartalmú italok okoztak; de amikor a legutóbbi bulin összeesett és elvesztette az eszméletét, az energiaital-függősége nyilvánvalóvá, az életét veszélyeztető tünetei pedig egyértelművé váltak.
Az iskoláslányt kórházba szállították, a vérnyomása az egekben volt. Az orvosok figyelmeztették, a függősége komoly szívproblémákhoz vezethet.

Naomi 10 éves kora óta van rákattanva az italokra. A függőségének a csúcspontján képes volt akár napi 7 energiaitalt is elfogyasztani. Az iskoláslány bármennyi pénzt képes elkölteni, sőt, a barátaitól is kölcsönkér, ha arról van szó. "Remekül bizseregtem tőle, de aztán fáradt és rosszkedvű lettem, úgyhogy ilyenkor ittam még egyet, hogy újra erőre kapjak."

Az apja, a 41 éves Matthew először akkor kezdett gyanakodni, amikor üres dobozokat talált a lakásukban. Ekkor jött rá, hogy a lánya legalább 10 éves kora óta rendszeresen fogyasztja ezeket az italokat. Ma már tudja, hogy amiket annak idején "kamaszkori érzelmi hullámzásoknak" vélt, valójában a függőségének a mellékhatásai. A különben csöndes és gondolkodó kislány kötekedő és mogorva lett.

Mr. Haynes, aki minden idejében a feleségét ápolja, azt mondta: "Feltűnt, hogy fogy a kávé… és akkor megtaláltam az üres ital-dobozokat, hegyekben áltaki a szobájában. Mondtam neki, hogy ez veszélyes, és ő megígérte, hogy leáll velük." A négy gyerekes apuka letiltotta a kávéról is, és megkérte a helyi boltost, hogy ne adjon el több italt a kamaszlánynak. De Naomi ezek után egyszerűen elment egy másik boltba.

Mielőtt összeesett volna, Naominak feltűnt, hogy a szíve "igazán szaporán" ver, és a mellkasában is érzett fájdalmat. "Gondoltam, hogy ez nem normális, és arra gondoltam, hogy talán fel kéne keresnem egy orvost. Nem emlékszem túl sokra abból a napból amikor összeestem, csak arra, ahogy felébredek a kórházban.
Amikor az orvosok azt mondták, kaphattam volna szívrohamot is, nem hittem nekik, mert a szívrohamot az apám korú emberek kapják. Ez rádöbbentett arra, hogy szembe kell nézzek ezzel a dologgal."
Naomi azóta terápiás segítséget kap, hogy leküzdje függőségét. Különféle relaxációs technikákat tanítanak neki, hogy a megvonási tüneteket saját maga legyen képes enyhíteni.

A koffein-mérgezés tünetei: szorongás, nyugtalanság, álmatlanság, gyomor bántalmak, remegés és szapora szívdobogás. Ritka esetekben halálhoz is vezethet.

* * *

Köszönjük, ha – bár kisebb összegű, de rendszeres – utalással segíted hittérítő munkánkat!

Etikus Adománygyűjtő Szervezet Logó
Evangelizálunk az online térben (Metropolita), evangelizálunk az utcán (Győztes Bárány Közösség), és mélyszegénységben élő családok között, akiket élelmiszerrel, tüzelővel és taníttatással segítünk (Nyitott Ajtók Misszió), valamint egyengetjük állami gondozott gyerekek sorsát (Legyél Nevelőszülő!).
Metropolita Egyesület 3600 Ózd, Pázmány utca 6.
Nyilvántartási szám: 01-02-0016428 I Adószám: 18876842-1-05
HUF Számlaszám: 10700598-69996096-51100005

Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.