Küzdelem a gyerekek elhízása ellen

Az Egészséges Városok Magyarországi Szövetsége a Novartis Hungária Kft. támogatásával „Hozd a Formád Magyarország!” címmel országos programot indít az iskoláskori elhízás, és a mozgásszegény életmód kivédésére. A „Hozd a Formád Magyarország!” program első szakaszát 2009-2011 közé tervezik, a hároméves programban a tervek szerint 10 város 20 intézménye vesz majd részt.

A túlsúly és az elhízás világszerte a 21. század egyik legnagyobb népegészségügyi kihívása. Európában az elhízottak száma az elmúlt két évtized életmódbeli változásainak következtében háromszorosára emelkedett, jelenleg a felnőtt lakosság 20 százaléka küzd súlyproblémával. A gyermekek és fiatalkorúak körében a túlsúly a leggyakrabban előforduló egészségügyi kockázat, míg a 18 év alattiak 15 százaléka tekinthető elhízottnak. Amennyiben a jelenlegi tendencia nem változik, 2010-re minden tizedik gyermek elhízott lesz, míg 2050-re a férfiak körében az elhízás következményeképpen az átlagos várható élettartam 5 évvel csökken.

A magyarországi helyzetkép szintén komoly problémát vetít előre, mivel rendkívüli ütemben nő az elhízottnak mondható gyermekek és fiatalkorúak aránya. A közelmúlt kutatásai is rámutattak, hogy olyan, a túlsúllyal összefüggő krónikus betegségek, mint amilyen a magas vérnyomás, a 2-es típusú cukorbetegség, a magas koleszterinszint, az alvászavar is megjelentek az iskolás korosztály körében, amelyek korábban jellemzően az időskorúak egészségi problémáit jelentették.

Egyre sürgetőbben jelentkezik az az igény, hogy fokozott figyelem forduljon a táplálkozással és testmozgással kapcsolatos komplex egészségnevelési feladatokra. Az Egészséges Városok Magyarországi Szövetsége e problémát felismerve „Hozd a Formád Magyarország!” címmel egy személyes részvételre építő iskolai egészségnevelési programot indít; amely a kiegyensúlyozott étkezés és a rendszeres fizikai tevékenység előnyeit kínálja, személyre szabott formában.

A program keretében az Egészséges Városok Magyarországi Szövetsége tagvárosaiból kívánnak a szervezők olyan alap- és középfokú oktatási intézményeket bevonni a munkába, melyek részvételét az adott városok önkormányzata is támogatja a programhoz szükséges önrész, és a megfelelő szintű elkötelezettség biztosításával.

A „Hozd a Formád Magyarország!” program a WHO Egészséges Városok nemzetközi mozgalmának alapelveire fókuszálva, a résztvevő oktatási intézmények tanulóinak és szüleiknek aktív részvételére épít a programindító helyzetértékeléstől, a tervezésen keresztül a megvalósításig.

A program nem csupán bevonja a gyermekeket egy előre meghatározott iskolai és közösségi programba, de dönthetnek arról is, hogy milyen fajta tevékenységekben kívánnak részt venni. A program emellett a kompetencia alapú oktatás lehetőségeit kihasználva a cselekvési kompetencia kialakítására épít, amely révén a diákok olyan programok kitalálására és véghez vitelére lesznek képesek, amelyek segítségével az egészségre egy életen át kiható pozitív változásokat érhetnek el.

A „Hozd a Formád” program alapvető módszere az IVAC modell, amely előtérbe helyezi a választás és a kritikai elemzés képességeinek kialakítását és megerősítését. Így olyan egyéni és közösségi egészségfejlesztő stratégiák kidolgozásához nyújt keretet, amelyek lehetővé teszik a diákok számára a cselekvés-központú és tantárgyakon átívelő szemléletmód kialakulását.

A program különlegessége, hogy megpróbálja bevonni a családokat és az iskolai mikroközösségeket is. Fontos megjegyezni azt is, hogy a megbélyegzés helyett (duci torna) az ételek és a testmozgás pozitív szemléletű, illetve kritikai megközelítésére fókuszál.

A „Hozd a Formád” program megpróbál gyakorlati segítséget nyújtani a gyermekeknek, sőt, szeretne konkrét változásokat generálni az adott városok életében, ezért segítő csoportokat hoz létre az önkormányzatok segítségével, hogy segítse a gyermekeket, a családokat és az iskolákat e kezdeményezések kidolgozásában. 

A program legfontosabb mérföldköveit az Egészséges Városok Magyarországi Szövetségének szervezésében egy háromnapos konferencián, Pécsett ismertették a résztvevő városok képviselőivel.
 


Meghívjuk testvéreinket, hogy imádkozzanak velünk május 18 – 26 –ig, Pünkösd előtti szombatig, a Szentlélek ajándékaiért:
• Minden papért és a Klérusért
• Szeretett pápánkért, XVI. Benedek pápáért
• Szent Egyházunkért

A kapucinusok minden elmélkedni vágyó, a Szentlélek felé fordulni akaró hívőt várnak!

A keresztény halál: az élet kezdete
Gondolatok az elmélkedéshez
A halál olyan esemény, mely az egész embert érinti, mint természetében, mind személyében. Az ember értelmetlenül áll a halál kikerülhetetlen ténye előtt. Csak a hit ad eligazítást, amikor a halált az emberiség erkölcsi katasztrófájából vezeti le.
A halált úgy is fel lehet fogni, mint amiben az ember testi mivolta […]

"Egy test vagytok sokan!"
Gondolatok az elmélkedéshez
"Az Egyház azért van, hogy Krisztus országát az Atyaisten dicsőségére a föld végső határáig elterjessze, és így minden embert részesítsen a megváltásban és az üdvösségben." /II.Vatikáni Zsinat, A világiak apostolkodása 2./
Ezt a feladatot az egész Egyháznak vállalnia kell, tehát nemcsak azoknak, akik különleges elhivatottságuk által erre rendeltettek. A világiaknak is, […]

Tekintsetek rá nagy szeretettel. Mindenben rendeljétek alá magatokat neki. Sok nagy kegyelmet kaptok rajta keresztül. Hirdessétek az egész világnak isteni Anyaságát és szűzi érintetlenségét.

Annak az esélye, hogy egy tanár, edző vagy más olyan személy, akire a gyermeket rábízzuk molesztálja a fiatalt, hatvanszor nagyobb, mint az, hogy egy pap.

Szenvedélyes, forrófejű, csupa nemes érzelem, egy mély bukás terhével. Azt tagadta meg, Akiért később szörnyű kínok között adta az életét. Ő a mi első PÁPÁNK.

Ó Jézus, árva csendben az ajtón kívül állsz,
Bejönnél már, de némán kulcsfordulásra vársz…

Pio atya kortársa… 51 évig élt stigmatizálva, alvás, evés és ivás nélkül, ismeretlenül egy kis francia tanyán. Óriási lélek.

Honnan tudhatod, hogy Isten papi szolgálatra hív?

METROPOLITA KÖZÖSSÉG



Ha elfelejtetted a jelszavad, katt ide!

Regisztrációhoz kérjél meghívót az email címed megadásával!


Meghívó kérése
 
 
A Fórumozáshoz jelentkezz be az oszlop tetején!
"Az Égben a Jóistennek mindig teljesítenie kell az akaratomat, mert én itt a földön sohasem cselekedtem a magam akarata szerint."
Lisieux-i kis szent Teréz
 
Cikkeinket a következő oldalak szemlézik:
RSS24    Hirlapom