Register
A password will be e-mailed to you.

Számtalan jele van annak, ha egy nő a mindenes szerepét vállalja egy kapcsolatban. Oka: nem értékeli többre magát. Úgy érzi jól magát, ha szolgálhatja a másikat, méghozzá ellenszolgáltatás nélkül. Mondván: nem értékeled, amit kapsz, ha viszonzod is.
.
Kati 33 éves, titkárnő egy ügyvédi irodában. Attila szintén 33 éves, tanul és dolgozik egyszerre. Mindenben ideálisnak tűnt Katinak a megismerkedésükkor, és szemmel láthatóan szerette is a lányt.
Nagyon jól kijöttek egymással az első hónapokban, és mivel Kati azt hitte, talán megtalálta az igazit, kérte Attilát, hogy költözzön oda hozzá.
Attila nagyon elfoglalt volt, így csak kevés időt tudtak együtt tölteni, ezért is volt nagyszerű, hogy mostmár legalább  estétől reggelig együtt voltak. És hogy még több szabad idejük maradjon egymásra, Kati felajánlott Attilának, hogy megfogalmazza és beírja a notebookján a fiú egyetemi dolgozatait, és a helyesírást is ellenőrzi bennük.Attila örült, mert nem volt erőssége a fogalmazás és a gépelés. Kati is boldog volt, mert hasznosnak érezte magát, úgy érezte, ügyesen beosztotta a feladatokat, hogy legyen idejük néha moziba vagy társaságba is menni.
Nem kellett hozzá sok idő, már nemcsak gépelte, de maga írta is barátja dolgozatait.
Attila meg egyre többet lógott házon kívűl a haverjaival, míg Kati otthon, egyedül, a dolgozataival küzdött.
Ezen a ponton már különös, hogy Kati magában felmentette a fiút: "Úgyis annyi gondja van és olyan leterhelt".

Kati jó beszélgetőtárs is volt: remekül tudta meghallgatni Attilát, és egyetérteni vele, néha jó tanácsokkal szolgált. Attila pedig gyakran ecsetelte neki, mennyire fáradt és elcsigázott.
A lány boldog volt, hogy segíthet neki, és kapcsolatukat ekkor még bensőségesnek érezte, úgy ítélte meg: erős támaszai egymásnak, és ő igazán mindent elkövet, hogy értékes, jó társa legyen titkon remélt jövendőbelijének. Kati rajongott a férfiért, és mintegy felhatalmazta rá, hogy használja ki őt. Attila pedig azon vette észre magát, hogy egy olyan gondoskodó és áldozatkész nővel él együtt, aki nagyon hasonlít az anyjára, aki fönntartás nélkül megad neki mindent ellenszolgáltatás nélkül… csakhogy kezdte már nem a nőt látni Katiban…
.
MI TÖRTÉNT ITT?

Sok nőnek okoz örömet a kapcsolat kezdeti fázisában, ha a szeretett férfi úgy rábízza magát, hogy a nő egyre inkább az "anyja" is lehet, anyaszerepben élhet. Jól érzik magukat, nem is akarnak többek lenni, úgy érzik: megtalálták a helyüket a világban: "ezért a férfiért élni".
Egész életüket férjük és gyerekeik anyjaként élik le. ők a család mindenesei.

A gond azonban az, hogy emellett a társadalmilag is elismert anyaszerep mellett lassan teljesen elfelejtenek nők lenni. Elhanyagolják magukat, elhíznak, nem érdekli őket a saját külsejük, szexualitásuk, kisugárzásuk, jövőjük. Ha egy nőnek szexuális problémái vannak, akkor az anyaság eloszlat minden kételyt a saját értékességével kapcsolatban, és meglehet, hogy a férfi még segít is neki ebben a szereptévesztésben. Az anyaszerepben tisztelt és -esetleg – tetszelgő nőtől nem várnak a férfiak szenvedélyes odaadást az ágyban, belátják, hogy ő nem lehet és nem is lesz soha egy játékos vadmacska. Pajkos játszótársukat egy másik nőben fogják keresni, és eg külső kapcsolatban, egy másik nőért fognak lángolni, míg az anya-feleség tiszta, hűséges, és nem ilyen örömökre való.
.
MEGOLDÁS:
.

Ha ilyen lennél, be kell látnod, hogy társadat/férjedet szinte te magad kergeted egy nőies nő karjaiba! Hidd el, a férfi nőre vágyik, és nem anyára!

Ne habozz azonnal megváltozni! Érj egy kicsit kevesebbet rá a családodra, törődj magaddal, és nem kell mindenben olyan rettentő segítőkésznek lenni. Igyekezz a szórakozásban is társ lenni, olyan, akivel másról is lehet beszélgetni, nemcsak a legfontosabb teendőkről, a munkáról vagy a gyerekekről. Ha ezzel meglepnéd a társad, beszéljétek meg. Meséljd el neki, hogy úgy érzed, többre vagy képes, mint állandóan csak kiszolgálni valakit az otthon falai között. Társad minden bizonnyal örülni fog a változásnak. De itt is, mint minden esetben, a helyes arányok a fontosak. Egy jó társ olyan, mint a főzés: egy csipet ebből, egy csipet abból, és máris kész az ellenállhatatlan asszony!

Legyél kevésbé anya, és inkább nő!

* * *

Köszönjük, ha – bár kisebb összegű, de rendszeres – utalással segíted hittérítő munkánkat!

Etikus Adománygyűjtő Szervezet Logó
Evangelizálunk az online térben (Metropolita), evangelizálunk az utcán (Győztes Bárány Közösség), és mélyszegénységben élő családok között, akiket élelmiszerrel, tüzelővel és taníttatással segítünk (Nyitott Ajtók Misszió), valamint egyengetjük állami gondozott gyerekek sorsát (Legyél Nevelőszülő!).
Metropolita Egyesület 3600 Ózd, Pázmány utca 6.
Nyilvántartási szám: 01-02-0016428 I Adószám: 18876842-1-05
HUF Számlaszám: 10700598-69996096-51100005

Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.