Benyomtam néhány kellemes dallamos rapzenét és - teljesítve a belső parancsot - írni kezdtem.
Valahogy azt vettem észre, hogy szomorú az egész világ és ez a mindenhol jelenlévő bú valahogy része az életünknek és ennek semmi köze a politikához, meg a sok apró problémához, ez valami sokkal ősibb, valami eredendő szomorúság lehet.
Miért is van ez? - tehetné fel a kérdést bárki, miért érzem magam ennyire depresszívnek, miért nem sikerülnek a dolgaim?
Mielőtt még előugrana valami hittérítő szektás, egy bölcselkedő jógi vagy egy tanácsadó multilevelmarketinges, próbáljuk meg eldönteni a kérdést magunkban. Merjük feltenni a kérdéseinket és ne féljünk tőle.
Most jön a trükk! Nem kell válaszolni. Majd megoldódik. Vagy nem. Szerintem elég feltenni néhány kérdést magunknak ahhoz, hogy kicsit tisztább képet lássunk önmagunkról. Nemrég beszédbe elegyedtem egy nagyon depressziós lánnyal és őszintén elmondta, hogy úgy érzi, nem szeretik, elhanyagolják a barátai, ő nem fontos senkinek és nem törődik vele senki. Épp nem éreztem így magam abban a pillanatban, de könnyen fel tudok idézni olyan időszakot az életemben - ahogy azt hiszem bármelyikünk - mikor én is ettől az érzéstől szenvedtem.
Kértem a lányt, próbáljuk megkeresni a depresszió okát, feltettem kérdéseket, amiknek semmiféle mélylélektani vagy ezoterikus jellege nem volt, csupán emberi kérdések voltak, és azt hiszem, sikerült találnunk néhány választ. Nyilván mindenki olvasott könyvet a pozitív gondolkodásról, annál kevesebbet lehet viszont megtudni a dolog negatív oldaláról, pedig valószínűleg ebben keresendő gyakran a rossz hangulat oka.
A mi kis hazánk egy depressziós ország, ezért akik itt élnek, akaratlanul is szembesülnek a negatív gondolatokkal és a legfurább ,hogy nem kell tenni érte semmi, egy szót se kell, hogy kiejtsen a száján a búskomor ember, máris ,,megfertőzött" bennünket. Képzeljünk el egy zsúfolt buszt vagy egy metrót, mennyi ember és mennyi gondolat kering és a legtöbbjük -sajnos - negatív. Hogy honnan tudom? Érzem.
Nemrég érkeztem haza külföldről és azóta egyszerűen érzem, hogy ki a depressziós és ki nem.
Kialakult bennem valami láthatatlan antenna, ami elég érzékeny kiszűrni ezt. Nem csupán a gondolatokról van szó. Figyeljük meg a közvetlen környezetünket, a családunkat, a barátainkat és nem utolsósorban saját magunkat. Lehet, hogy kéjes örömet érzünk, ha szidhatunk valakit, nincs is jobb, mint egy kis gonoszkodás?!
Nem találkoztam még 100%-ig ,, jóindulatú" emberrel. Valahogy mindenkiben van kevés ártó szándék és ha elfogadjuk, hogy a gondolat materizálható, akkor máris megelevenedhet elöttünk az a sok buszon utazó gyanús gondolat: ,,megölöm a főnököt" ,,biztos megcsal a párom" ,,dögöljön meg ez a szemét, a lábamra lépett". Ilyesmik keringenek a fejekben. Egyszeri emberként kísérletezem, hogy miként változtathatnék ezen és aki ilyesmivel foglalkozik, az tudja, hogy ő maga a kísérleti alany és a hibák jönnek hibák után. De ennek meg kell történnie. Ha nem látjuk a saját hibáinkat, soha nem bocsájtjuk meg a másiknak az övét. Tehát a hibáink a barátaink? Egy kicsit igen. Ha magadba nézel és azt látod, hogy ártanál valakinek vagy épp készülnél agyonütni egy bogarat, képzeld egy pillanatra a helyébe magad.
Kicsi vagy és védtelen, jön egy óriás, azt szeretnéd, hogy ne bántson. Magadban könyörögsz is talán, ne ne ne üss le, élni szeretnék még! Eszedbe jut egy Zámbó Jimmy klasszikus is stb, úgy érzed , még nem most és nem itt kell meghalnod, lehetetlen és akkor paccs!
Lecsaptak. Kész, vége. Az óriás megölt, esélyt sem adva.
Az óriás te vagy. Rohadt pók vagy bogár, mindegy. A lényeg nem is a bogár élete volt. A lényeg az, hogy elmulasztottál valamit. Elfelejtetted mi az az empátia: fölényed volt vele szemben. Ártó szándékkal közeledtél és mi is ezt tesszük nap mint nap. Negatív gondolatok, ártó szándék és kérdezed ,miért vagy szomorú és depresszív?
Nincs heppiend. Nézz magadba, mert egyre kevesebb lesz az olyan ember, aki segíteni fog neked ebben. Nemrég meghalt Szepes Mária.
Nem ír többé. Egyre kevesebben foglalkoznak a témával. Túl elvont, túl ezoterikus , túl vallásos.
Nehéz megváltozni, nehéz megváltoztatni saját magunkat. Nem is ezt kérem. Csak, ha legközelebb depressziós vagy, kérdezd meg, nem lehet, hogy magamnak ártottam valamivel?
Nem én vagyok az oka? Vizsgáld meg magad őszintén! Fájni fog, ígérem!
Németh Tibor
| Nyomtatás 
Kedves Tibor!
Ennek a tortenetnek mi a tanulsaga?
Az ember ha Isten atalakitja,ugyis megvaltozik,es szeretetbol szenved masokert,amivel kincse lesz a mennyben.
Kedves Tibor, megszunt a oszinte szeretet, a tisztelet, az egyutterzes
stb. En mar csak nyaralni jarok magyarorszagra es En igy latom, s
valoban az emberek szemebol lehet olvasni.
Szenvednek, mert hit nelkul elnek, s Akik igy elnek, azok nem fognak
bizni Onmagukban s foleg nem az embertarsaikban es ez a fo problema szerintem.
Egyutt elnek a multtal, felnek a jelentol es felnek a jovotol!
Amikor hitben elnenek akkor megteremtik a szeretetet, az egyutterzest es a tiszteletet, es nem a felemet fogjak megteremteni.
Tudni fogjak, hogy letezik az Atyai szeretet, gondoskodas, es lesz
bizodalmuk es remenyuk, de nem ezt valasszak.
Enis probaltam segiteni mar sok embernek, de “szentfazek” vagy fanatikus jelzovel illetnek,
de megsem adom fel, mert tudom, hogy igazam van, hogy a depresszio
es nagyon sok fizikai betegseg kivalto oka pontosan a lelek elhagyatottsaga miatt van.
Nagyon szomoru ezt latni, hala Istennek szenvedni nem szenvedek miattuk, de erzek egyfajta lelki beket es nyugalmat, mivel tudom, hogy
megprobaltam segiteni rajtuk.
Eltavolodtak az emberek a termeszettol s ez nagyon szomoru, ahelyett,
hogy osszefognanak a nehez idoszakban, s szeretettel egymast segitenek, elfordulnak es elbujnak egymastol, s ez minden csak nem
Jezus Urunk tanitasa!
Szia kedves Mariann. Nagyon jók a soraid,a gondolataid. Kár,hogy nem ismerlek személyesen.. Üdv:Adri