Japán útikalandok –
Megérkezünk Tokióba

Tokió – ahol rágyújtani se mer az ember, ezt írtam föl magamnak a Moleskine füzetkémbe, hát, valóban.

Repülőút: Ferihegy, semmi extrém, megszálltunk egy kávézót, és igyekeztünk nikotinmérgezést kapni, hogy valahogy kibírjuk a tizensok órás repülőutat. Bécsben szálltunk át, hát, ez a Budapest-Bécs járat tényleg mókás, szegény sztyuárdessz, mint a mérgezett egér rohangált le-föl, hogy mire felszolgálja a kávét/péksütibigyót, legyen ideje össze is szedni, és már le is szálltunk. Mr. A. nem tudom, hogy bírta az utat, úgy dobált a gép, hogy én is majdnem elhánytam magam. Mindegy. Gyors átszállás a Japánba tartó gépre, újabb cigilánc (persze hasztalan).
A repülőutat nehezebb volt elviselni, mint gondoltam. Próbáltam filmet nézni, aludni meg olvasni, de túl ideges voltam, ne gondolj a fehér elefántra alapon csak a cigire tudtam gondolni, lestem az órámat, basszus, még mindig 5 óra van hátra… halál. A kaják nem voltak rosszak (Austrian Airlines), mindig feldob, ha tengeri herkentyűket ehetek "ingyen".

Végül megérkeztünk a Narita reptérre. Döbbenet.

Nem hiszem, hogy képes leszek kellően visszaadni, de olyan szintű tisztaság volt mindenütt, hogy kilépve a napfényre se mertünk rágyújtani (pedig kellett, elhiheted), sehol egy csikk, sehol egy kósza papírfecni, SEMMI! Azután, amíg Faterék megállapodtak valami elénk ugró helyivel a városba fuvarozás költségeiről, mi megpillantottunk egy pontot, ahol csíkszeműek szívták a cigijüket (szigorúan a hamvazótálba hamuztak!!! Nem ám a földre!!!), no, elő a cigisdobozokkal, és mindenki földöntúli boldogságban.

Időközben Fater és Mr. A. próbálta magyarázni a fickónak (taxis?), hogy hatan vagyunk (rokonaim mellett még 2 utastársunk volt), sok csomaggal… de a taxis mondta (inkább csak bólogatott, angolul nem nagyon beszélt), jó lesz, jó lesz, és elkezdte a -szó szerint- MIKRObuszába betuszkolni a csomagokat. Felhúzott szemöldök, nem hiszünk a szemünknek. A mai napig nem tudom, hogy csinálta, de sikerült neki.
Mi is beültünk, hátul hárman nőneműek, középen Férfiutastárs és Mr. A., elől Fater próbált kedves lenni (vagyis próbált beszédbe elegyedni: azt igyekezett kideríteni, a japánoknál hány évig nyugodhat a földben a halott – ez a kérdés időnként eszébe jutott, és olyankor a keze ügyébe akadó helyi lakost faggatta, mondanom se kell, sikertelenül… Ja, és a válaszom: nem. Fater nem temetkezési vállalkozó.).
A fejünk kissé előregörnyedt, mert a csomagok bemerészkedtek az "utastérbe", a térdünk alig fért el, úgyhogy egyfajta kalandnak éltük meg, amikor a fickó mondta, kb. 1 óra az út a városba. Hehe.

Elindultunk. Az első, ami feltűnt, hogy mindenhol zöld van, de különben csak akkor tűnik fel a növényzetbeli eltérés Magyarországhoz képest, ha az ember jobban megnézi, szóval nem pálmafák vagy ilyesmik nőnek arrafele (bár nem tudnám megmondani, vártam-e, hogy pálmafákat lássak?), hanem fenyőfák meg bambusz.
Mentünk, elég gyorsan (miután valamelyikünk tréfának szánva beszólt, hogy milyen lassú lett az autó – rossz ötlet volt, bár asszem én voltam), és ekkor előttünk feltűnt a sorompó. Vártuk, hogy az autó lassítson. Nem lassított. Hülye ez, vazze, vagy mi van, hajt bele a sorompóba, senki száját még egy sikoly sem tudta elhagyni a döbbenettől, erre amikor elértük a sorompót (de tényleg max. sebességgel!), az hopp, felnyílt, és gond nélkül repültünk tovább. Hatalmas, megkönnyebbült röhögés. A fickó meg nézett, nevetett ô is, ezek a magyarok nem láttak még sorompót!?!

Kissebb kitérőkkel megérkeztünk a szállásra, "Parkside Hotel", nem meglepő, a szállodával szemben ott az Ueno park. Néztem, néztem, mi a szösz nő ott, ember nagyságú, óriás ginko biloba levelek, ez meg mi lehet (utóbb kiderült, ez a lótusz, gondolom, látszik, hogy nem vagyok egy botanikus-fajta).

Emlékszem, nagyon meglepett, hogy mennyire olyan Tokió, mint amilyennek elképzeltem. Az idő fenséges volt, rajtam kívül mindenkin nagykabát, én örültem, hogy ezegyszer érdemes volt a budapesti reggelben fagyoskodni.
 

* * *

Köszönjük, ha – bár kisebb összegű, de rendszeres – utalással segíted hittérítő munkánkat!

Add meg elérhetőségedet, ezzel is segíted a szervezet munkáját, így tudunk értesíteni a projekt megvalósulásáról.

• Támogatás rendszeressége*
  • Havi támogatás
  • Egyszeri támogatás
• Támogatás összege*
  • 1000 Ft
  • 3000 Ft
  • 5000 Ft
  • Egyedi összeg
• Támogatás összege*
  • 1000 Ft
  • 3000 Ft
  • 5000 Ft
  • Egyedi összeg
• Egyedi összeg*
• Egyedi összeg*

• Név*
  Vezetéknév Keresztnév
• Email*
• Személyes üzenet
• *
  • Elfogadom a Támogatási, adatkezelési, és adattovábbítási feltételeket
• Az Ön által adományozott összeg
  0 Ft
• Email
  Ez a mező az érvényesítéshez van és üresen kell hagyni.

Δ

Evangelizálunk az online térben (Metropolita), evangelizálunk az utcán (Győztes Bárány Közösség), és mélyszegénységben élő családok között, akiket élelmiszerrel, tüzelővel és taníttatással segítünk (Nyitott Ajtók Misszió), valamint egyengetjük állami gondozott gyerekek sorsát (Legyél Nevelőszülő!).

Metropolita Egyesület 3600 Ózd, Pázmány utca 6.
Nyilvántartási szám: 01-02-0016428 I Adószám: 18876842-1-05
HUF Számlaszám: 10700598-69996096-51100005